Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-10 / 69. szám
1992. március 10., kedd oj Dunántúli napló 7 Amikor még folyt a termelés a pécsi szénmosóban Kereskedelmi és vámszabad övezet Pécsúj hegyen Csatolt projektekkel értékesíti ingatlanjait a Mecseki Szénbányák Veszélyzónában az épító'anyag- és a gépipar Statisztikai „rétegfelvétel” A pécsi Sopiana Gépgyárban Néhány elgondolkoztató adata KSH napokban közzétett jelentéséből: az ipar egészének termelése tavaly mintegy 19 százalékkal, ezen belül az 50 főnél többet foglalkoztató vállalatoké 21,5 százalékkal volt kevesebb, mint '90-ben - miközben a foglalkoztatottak száma körülbelül 10 százalékkal csökkent. A számokból egyértelműen kiolvasható, hogy a növekvő arányú elbocsájtások ellenére számottevően visszaesett az ipari munka termelékenysége. A jelenség sajnos, nem új: ebben a vonatkozásban a legtöbb ágazatban már 1990-ben is csökkenést, jó esetben stagnálást regisztrálhattunk. Tegyük hozzá: a termelékenységben évek, sőt évtizedek óta jelentős az elmaradásunk a fejlett piac- gazdasággal rendelkező országokhoz képest. Az ágazatok szerinti vizsgálódás azt mutatja, hogy a visz- szaesés általános - egyetlen kivétel a bányászat, ahol az ipari munka termelékenysége egy év alatt 6 százalékkal emelkedett. Igaz, a teljesítményben elég nagy volt az ingadozás: volt olyan hónap, amikor a bányák 15-20 százalékkal termelékenyebben dolgoztak, mint az előző év azonos időszakában. A legkedvezőtlenebbül tavaly az épitőanyagiparban és a gépiparban, kivált az 50 főnél többet foglalkoztató vállalatoknál alakult a helyzet. Az építőanyag-ágazatban elsősorban rendelés-hiány akadályozta a termelést, amelynek egy foglalkoztatottra jutó értéke - összehasonlítható árakon mérve - 23,2 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Az iparág már az előző esztendőkben is hasonló problémákkal küzdött; így azután termelékenysége az 1988-as év szintjének alig 76,6 százalékát érte el. Az összképhez tartozik, hogy bár a foglalkoztatottak száma az elmúlt három évben 19,6 százalékkal csökkent, a jelenlegi építési dekonjunktúra mellett az átalakulóban levő vállalatoknál még annyi foglalkoztatottra sincs igény, amennyi a jelenlegi létszám. Negatívan befolyásolja a termelékenység színvonalát, hogy nincsenek nagy építkezések, ahol a folyamatos munkaellátás jobban biztosítható. Számolni kell azzal a körülménnyel is, hogy a termelés szerkezeti megújulása óhatatlanul magasabb követelményeket állít az építőanyagipar elé, de a régi nagy vállalatok többsége ezeknek még nem tud megfelelni. A gépiparban szintén drasztikusan visszaesett tavaly a termelékenység: a csökkenés 21,7 százalékos volt. Tudnivaló, hogy a piacvesztés leginkább ennek az ágazatnak a vállalatait érintette. Elsősorban azért, mert többségük elavult vagy részben korszerűtlen technológiával termelt - zömmel a KGST-országok számára. E piac összeomlását követően pedig még éppen csak elkezdődött technikai-technológia megújulásuk, gyártmány-korszerűsítésük. A nagy gépipari vállalatoknál -már a nyolcvanas évek végétől - szintén jelentős létszám-leépítések zajlottak le: 1991-ben a nagyobb egységek átlag 26,1 százalékkal kevesebb munkást és alkalmazottat foglalkoztattak, mint 1988-ban. Folyamatos munkát azonban a megmaradók többségének sem tudtak biztosítani, s tény, hogy az átalakulások előkészítése sok erőt és figyelmet köt le. De mindez nem indokolja az egy foglalkoztatottra jutó termelés ilyen mérvű csökkenését. Ma már ugyan a munkaerő korántsem olcsó (jelentős járulékfizetés is terheli a béreket), a termelékenység zuhanásszerű visszaesése önmagában is magyarázatot ad arra, hogy a nagyobb gépipari vállalatok közül miért volt olyan sok veszteséges 1991-ben. Az ipar egészén belül a termelékenységi mutatók legkevésbé az élelmiszer- és a villa- mosenergia-iparban romlottak; az elmaradás az előző évi szinttől 2,8, illetve 2,9 százalék volt. A KSH adatai egy másik figyelemre méltó körülményre is utalnak: az ipar legtöbb ágazatában a múlt év őszi hónapjaiban nagyobb mértékű volt a csökkenés, mint az első félévben. Nem kétséges, hogy a szervezeti átalakulásnak a termelékenység területén is változást kell hoznia. Versenyképes ipar ugyanis nem képzelhető el a termelékenység megfelelő szintje nélkül. (FEB) A működő vámudvar bejáró- dását követően kereskedelmi, vámszabad terület kialakítását tervezi pécsújhegyi területén a Mecseki Szénbányák Vállalat Vagyonhasznosító Központja. A feleslegessé vált területek és ingatlanok értékesítésével megbízott központ az eddigi esetleges, kényszerűségen alapuló kiárusítást tudatos módszerekkel szeretné felváltani. A szakemberek előtt világossá vált, hogy a nagyértékű vagyontárgyakat a pillanatnyi gazdasági helyzetben, a megfelelő kereslet hiánya miatt képtelenség eladni, arra csak akkor van esély, ha minden ingatlanhoz és területhez hazai és külföldi befektetőket vonzó projekteket is felmutatnak. Ez körvonalazódik a környezetvédelmi, vegyipari technológiákat magába fogadó Ist- ván-aknai vállalkozásban, de ezt a már beválni látszó utat szeretnék követni az újhegyi javak hasznosításában is. Belügyek pedig vannak. Miközben a helsinki elvek jegyében együttműködő országok egyik fele belügyekbe való beavatkozással vádolja az államok másik felét, a másik 50 százalék keményen visszautasítja, hogy beavatkozna, sőt - állítja - az ő ügyeibe próbálnak belezavarni. A példa oly sok, hogy felesleges példálódzni. Miért támad ma a korábbinál is több vita? Mert a világ új fordulatai sem helyezték hatályon kívül a nemzetközi jog alapelvét, hogy sérthetetlen minden A vállalat egykori, 40 ezer négyzetméteres telephelye most a kivált „fióka”, a CARBOKER Kft. kezelésében van. A vállalkozást egyelőre élénkülő vámforgalom jellemzi, ám az ötletgazdák nem szertnék, ha ilyen szinten megrekedne a kezdeményezés. A terület szinte korlátlan méretekben bővíthető, a környező bánya, esetleg ön- kormányzati ingatlanokkal akár a 300 ezer négyzetmétert is meghaladhatja. Az elképzelések szerint a jelenlegi vámszolgáltatásokat kibővítve új, kereskedelmi profillal bővül majd ki a vállalkozás. Az első lépcsőben parkolót, benzinkutat és raktározási lehetőséget nyújtó épületeket alakítják ki, illetve az erre épülő kiskereskedelmi, szolgáltatói tevékenységeknek biztosítanak helyet. Csak ezt követheti majd egy újab projekt, amely hűtőházi szolgáltatás, mezőgazda- sági termeltetés, csomagolási állam - kicsi vagy nagy - területe és belső szuverenitása, vagyis a belügye? De közben sokmindenről, ami évtizedekig örökéletünek látszott, kiderült: nem tabu. Újfajta nemzetközi kötelezettségek kopogtatnak? Tény, erősödik a tendencia - s ez bennünket és közvetlen környezetünket különösen érinti hogy országok sora saját elhatározásából belügyei egy részének intézését nemzetek társulásaként alakult közösségeknek adja át. Eddig szokatlan nemzetközi tevékenység, fuvarozás meghonosítását tűzte ki célul. A tervek megvalósulásának esélyét növeli, hogy a kiszemelt terület infrastruktúrális ellátása nem ütközik különösebb akadályba. A bánya hagyatéka a víz, ipari víz, gőz, metángáz és villamosenergia jelenléte, vagy közelsége. A Vagyonhasznosító Központ álláspontja szerint létező vállalkozásokkal valódi értékének megfelelően tudják majd áruba bocsátani a jelenleg holt vállalati vagyont. Az újhegyi terveket, más bányaterületek és ingatlanok hasznosulási elképzeléseivel többnyelvű, illusztrált szóróanyagokban ajánlotta ki a vállalat. Bíznak a hazai és külföldi tőke érdeklődésében, hiszen a tervezett vállalkozás létrejöttével nem csak új munkakultúra, de újabb munkahelyek enyhítenének a nehéz helyzetben lévő Mecseki Szénbányák gondjain. Kaszás E. normákba ütköznek, ENSZ-ka- tonák tűnnek fel, Europolról beszélünk,s például nehezen lesz vitatható az is: egy nyitott határú Európában másként lehetnek nemzeti kisebbségek a nemzetiségek, mint ahogyan ma élnek. Hogyne változna ezzel a belügyek jellege? Van tehát miről vitatkozni a belügyek külügyi szakértőinek, ha akarják, ha nem. Különösen itt, Európában - a valamiért mindig, mindenkinek másért érzékeny - részében. (FEB). Kocsis Tamás Nagyharsányi kőbánya Fotó: Proksza László Milyenek a belügyek? Szálkák Hivatástudat Egy évtizede afférom volt pedagógusokkal. Elhatároztam, nagy ívben elkerülöm újságíróként ezt a területet, már csak azért is, mert a megszállott pedagógus túlérzékeny, s hiába is érveltem, nem „ellenük”, hanem egy rájuk kényszerített jelenség ellen hadakozom, ami legalább őket is annyira bosz- szantotta, mint engem. Azóta sok oktatási irányzat és vezető a feledés homályába merült, megszűnt a kötelező orosz, ismét fellángoltak a harcok az új közoktatási törvény tervezete kapcsán, de egyvalami továbbra is változatlan: a pedagógusok el nem ismerése. És a csodálatom. Csodálom őket, hogyan képesek az iskolák kapuin kívül hagyni a napi megélhetési és egyéb gondjaikat, s hogyan képesek még mindig csakis a gyerekek érdekével törődve úgy megtartani az óráikat, hogy az iskola tudásország és mesesziget maradjon a külső viharok ellenében is. Miért e vallomásom? Gyermekeim révén is nap mint nap friss iskolai információkkal rendelkezem. Féltem a pedagógusokat, a gyermekeinket, s tele vagyok kétségekkel. Csak nehogy a még meglévő hivatástudatukat és lelkierejüket lúgozza ki az őket sem kímélő mindennapi nyomasztó gondtömeg! Törlesztés Hiába, leleményes nép vagyunk! Ha ugyan meg akarjuk fizetni tartozásunkat, de momentán nincs pénzünk, sok jó ötletünk szülőanyja lehet a kényszer. Vállalkozó barátom egy „Tisztelt Szállító!” meg- szólítású levelet mutat, s tanácsomat kéri, mitévő legyen. A levélben az áll, hogy sajnálattal, de egyelőre nem tudják kifizetni az adósságukat, de ha a címzett hajlandó a cég portékáiból a tartozás felét levásárolni tíz százalékos engedménnyel (a termékeik árjegyzéke mellékelve), akkor az áru átvételével egyidőben készpénzzel vagy átutalással egyenlítik ki a hiányzó összeget. Tudom, hogy barátomnak szüksége lenne a majd százezer forintjára készpénzben, de azt is, hogy arról hiába is álmodozik, jóidéig úgy sem jut hozzá, így aztán megerősítettem abbeli véleményében, hogy fogadja el így ezt az ajánlatot. Mert ez a biztos, így legalább a pénze feléhez napokon belül hozzájut. De mit kezdjen a termékkel? Belegondolni is gyönyörűség, mit jelenthet, ha ez az adósság kiegyenlítési módszer társadalmi méreteket ölt! Mondjuk az adós gépgyár gépeket ad a hitelezőinek, a sütőipar több tonna kenyérrel, a sörgyártók habzó nedűvel, a mezőgazdasági nagyüzem borral, búzával (és békességgel), netán egész falka disznóval törleszti tartozásainak felét, az élelmiszeripar konzervekkel, húsokkal és húskészítményekkel, tejtermékekkel, a cipőipar lábbelikkel, a tömegközlekedés buszokkal, vagy bérletekkel fizethetné tartozásai felét... Ha belegondolok, ez így még mindig jobb, mint a semmi! Csak ez az árucsere, azaz pénz helyett áruval fizetés nehogy odáig fajuljon, hogy továbbfejlesztik és a végén az átkozott föníciaiak megint felfedezik a minden árut helyettesítő pénzt. Hogy aztán a tartozás feléért átvett különféle élelmiszerekkel, használati cikkekkel, termelőberendezésekkel mit kezdenek az ilymódon kifizetettek? Osszák szét a dolgozóik között, árusítsák kedvezménnyel, ajánlják fel bármely rászorulónak. Ez ugyan adott esetben többletköltséggel, jelentős energiaráfordítással és valójában veszteséggel jár. Meózási rizikó És még mondja valaki, hogy a vevő mindig kiszolgáltatott! Nyugdíjas ismerősöm derűsen meséli nem épp mindennapi piaci élményét. Tojást akart vásárolni, s várnia kellett, mert az előtte álló háziasszony épp egyezkedett az árussal. A megállapodás azonnal nyélbe üttetett, mármint a kofa az egyik tojást feltörte és megmutatta annak sárgáját. „Ez szép nagy, nem tápos és valóban friss. Kérek harmincat!” - mondta a vevő és szemrebbenés nélkül kifizette a harmincegy tojás árát, majd némi segédlettel óvatosan a harmincat a szatyrába rakta, a próba-tojást műanyagpohárkába borította és elégedetten távozott. Ismerősöm nem kapott levegőt a meglépéstől, mert ilyesmivel még nem találkozott, pedig már sokmindent megért. Amikor rákérdezett az árusra, az megnyugtatta, hogy ezt így szokták, bár nem mindegyik társa kapható erre. „Ha ragaszkodik hozzá a vevő, és megfizeti a próbatojást, miért ne törjem fel neki? Ha nem tetszik, akkor csak egyet veszít, bár azt is elviheti. Igaz, ilyen esetben nem nálam veszi meg a húszharminc tojást” - mondta a kofa. Igaza van! Murányi László
