Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-09 / 68. szám
6 aj Dunántúli napló 1992. március 9., hétfő Nem operálnak fáskamrában Csak a luxusellátásért kell fizetni Mind gyakrabban hallunk az egészségügyben várható változásokról, a háziorvosi rendszer közelgő bevezetéséről. Ám sok a félreértés ezzel kapcsolatban, esetenként maguk az orvosok is tájékozatlanok. A beteg szempontjából mennyivel lesz jobb, ha ezután háziorvosnak hívják azt, aki gyógyítja? - kérdeztük dr. Kincses Gyula országgyűlési képviselőt, a Népjóléti Minisztérium egészségügyi rendszerváltozást koordináló bizottságának elnökét.- Az egészségügyben hamarosan elindul az a több évig tartó folyamat, amely már 1992-ben hoz látványos változásokat, valójában megteremti az új ellátási rendszer feltételeit. Persze attól, hogy a körzeti orvost ezután háziorvosnak nevezzük, sem a tudása, sem a felszereltsége nem változik meg. Jelenleg az egészségügy kizárólag a beteg emberrel foglalkozik, annak is csak a konkrét panaszával. Ez nem jó így, ezen változtatni kell. Szeretnénk olyan emberközpontú ellátást kialakítani, ahol az állampolgár szabadon választhatja meg háziorvosát, aki aztán felelősséggel tartozik érte. Hangsúlyozom, nem csak a betegekről van szó. Orvost választani ugyanis mindenkinek jogában áll, s a reform kidolgozói szeretnék, ha ezt meg is tennék a polgárok.- Minden választás, azaz a biztosítási kártya leadása egyúttal orvosi vizsgálattal kapcsolódik össze - magyarázza dr. Kincses Gyula. - Ez esetenként néhány perc alatt megtörténhet. Ha semmi jel nem utal rendellenességre, pár kérdéssel és vérnyomásméréssel elintézhető az egészség. A legkisebb gyanú esetén azonban az orvos további vizsgálatokat kezdeményez. Eddig ugyanis az egészségügy figyelme arra nem terjedt ki, hogy törődjön az állampolgárral, mielőtt megbetegedne. Mi most ezt szeretnénk elkezdeni. És ez jó a polgárnak, mert várhatóan kevesebbet lesz beteg; jó a biztosítónak, mivel a baj megelőzése olcsóbb, mint a már kialakult betegség gyógyítása.- Ez nagyon szépen hangzik, bár eddig is tudtuk, hogy az lenne jó. De miből táplálkozik a hitük,' hogy ezután így is lesz, hiszen az orvosok ugyanazok és a gyors vizsgálatokhoz szükséges korszerű eszközök holnap sem állnak rendelkezésre?- Mint már említettem, több éves folyamatról van szó. Nem az a megoldás, ha kormányrendeletben kimondjuk, hogy holnaptól mindenkinek okosnak kell lennie, mert az parancsz- szóra nem megy. A feltétel- rendszert azonban úgy határozhatjuk meg, megélje okosabbnak lenni, képezni magát az orvosnak és műszereket beszerezni, ha a későbbiekben ez anyagilag is kamatozik. Ebből fakad az optimizmusunk, mivel az emberek célszerű rendszerben célszerűen viselkednek.- Mi tartozik ezentúl az alapellátásba ?- A felnőttek és a gyerekek háziorvosi ellátása, a fogászat és az önkormányzati alapvető egészségügyi szolgáltatások biztosítása: az ügyelet, a védőnői és az iskolaorvosi hálózat.- A szakorvosokat a jövőben hogyan vehetjük igénybe?- A szakellátás ugyanúgy működik majd, mint eddig, a beteget ezentúl a háziorvos fogja beutalni. Igaz, a szakrendelések többsége korábban is a körzeti orvoson keresztül volt igénybe vehető. Mivel ezt senki nem ellenőrizte, a betegek gyakran a körzeti orvost megkerülve kerestek doktort maguknak. A jövőben a háziorvos dönt arról, az adott panasszal hová célszerű menni. De az orvosválasztás lehetősége a szak- rendelésen is megmarad. Nem arról van tehát szó, hogy a háziorvos a barátjához küldi a beteget: az azonos szakmai színvonalon álló szakorvosok közül bárkihez lehet fordulni.-A háziorvos személyénél is a választás szabadságát hangsúlyozzák. Am ezzel csak a nagyvárosok lakói élhetnek, kistelepüléseken, ahol egyetlen orvos rendel, valódi választásra nincs mód...- Be kell látni, hogy az apró települések egyéb okból is hátrányos helyzetűek. Ezt a gondot az egészségügy sem tudja megoldani. Az orvosválasztást azonban nem érzem komoly problémának, mert a közlekedés javulásával a távolságok zsugorodnak. Ma már az öt kilométerre lévő másik falu is könnyen elérhető, és onnan is választható orvos, ha ő a rokonszenvesebb. (MTI-Press) Válság vagy depresszió? Hatmilliárd válságkezelésre A keleti országrész után most már az ország középső részében is vannak térségek, ahol az országos átlagot jóval meghaladja a munkanélküliség. A jelenség azonban jelzés csupán: mutatója az ipari szerkezet, a mezőgazdaság, az infrastruktúra problémáinak, amelyeknek további romlásával nő és nő a különbség az egyes területek között. A hazai ipar általános válsága következtében fokozottan hátrányba került a gazdasági körzetek jogos igénye, hogy kiemelt kormányzati figyelmet - lehetőleg anyagi támogatást is - kapjanak. Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter nemrégiben a Parlamentben szólt arról, hogy elkészült a tervezet, amely- megtárgyalása után - a kormány koncepciója lesz a válságba jutott térségek megsegítésére. Ezt a dokumentumot a Gazdasági Kabinet mellett működő munkabizottság készítette el, amelynek tagjai saját területükön is a regionális kérdések felelőseiként tevékenykednek. Helyet kaptak benne az érdekelt tárcák - ipari és kereskedelmi, mezőgazdasági, munkaügyi, pénzügyi, területfejlesztési minisztérium - szakemberei, valamint bankok, kutatóintézetek és más, regionális ügyekben érdekelt testületek képviselői is. Elmaradott Szabolcs, depressziós Ózd Jelenleg mintegy 1130 település - a települések 36 százaléka - tartozik válságos helyzetűnek nevezhető térséghez, ahol összesen 1 370 000 ember él. A válság az északkeleti megyéktől- Borsod, Szabolcs-Szat- már-Bereg, Nógrád - indulva folyamatosan terjedt ki a többi keleti megyére - Békés, Szolnok, Bács-Kiskun -, és 1991 második felétől megjelent Tolna, Baranya és Somogy megyében is. A területfejlesztésben világszerte két problematikus térségtípust különböztetnek meg a szakemberek. Ezek egyformán igénylik a kiemelt kezelést, válságuk gyökere azonban nem ugyanaz, és fejlesztésük is eltérő módszereket kíván. Ez a két kategória idehaza is elkülöníthető: az elmaradott, illetve depressziós térség kategóriája. Elmaradott az a körzet, amelynek - részben történelmi okokból - gazdasági alapjai fejletlenek, nem elégségesek, az ott élők megélhetéséhez. Erre jellemző az infrastruktúra kiépítetlensége, az egy főre jutó átlagjövedelem elmaradása az országos átlagtól, a kedvezőtlen adottságokkal küzdő mezőgazdaságban foglalkoztatottak és a munkaviszonnyal nem rendelkezők magas aránya. Ilyen térség például Szabolcs nagy része és a keleti, délnyugati országrész peremvidékei. Depressziós az a körzet, ahol magas a munkanélküliségi ráta, a tartósan munkanélküliek magas aránya, amely az egyoldalú termelési struktúra piaci válságára, leépülésére vezethető vissza. Az itt működő kritikus ágazatokon - bányászaton, kohászaton - kívül hiányoznak a munkaerőt felszívó erők. Ide tartozik többek között Ózd és környéke, az északi iparvidék. Ahol nem késhet a segítség Van azonban az országban mintegy 30 olyan körzet, amelynek a két területtípuson belül is rendkívül kritikus a helyzete, ahol egyszerre jelentkeznek az elmaradottság és a depresszió jegyei. Ez azonnali beavatkozást és kiemelt kormányzati kezelést igényel. Ózdon kívül például Vásárosna- mény, Nagykálló, Szerencs, Encs, Mezőkovácsháza, Tiszafüred körzete sorolható ide. Ezekben a térségekben az utóbbi fél évben tartósan növekvő, és az országos átlagot kétszeresen meghaladó volt a munkanélküliség, az ipar mellett a mezőgazdaságból is tömeges a létszámelbocsátás, a lakosság összjövedelme pedig jelentősen elmarad az országos átlagtól. A tavalyi 1,5 milliárd forinttal szemben az idén 6 milliárd forintot szán az állami költség- vetés arra, hogy az elmaradott és válságtérségeket fejlessze. A Foglalkoztatási Alapban mintegy 16 milliárd forint áll rendelkezésre a foglalkoztatási feszültségek kezelésére: átképzésre, közhasznú munkára, stb. A hangsúly azonban nem a pénzösszegek nagyságán vagy elosztásán, hanem a lehetséges pénzforrások racionálisabb, összehangoltabb felhasználásán van. A tanulmány szerint ez csak helyi kezdeményezéssel párosuló térségi programok alapján oldható meg. Támogatni lehet ebből a pénzből az új, induló mezőgazdasági vállalkozásokat, az infrastruktúra fejlesztését, új munkahelyek teremtését, stb. A kiemelten kezelt körzetekben plusz támogatást kaphatnak a munkahelyek létrehozását, megtartását szolgáló beruházások, a vállalkozásindítás, valamint a közmunkával és egyéb átmeneti foglalkoztatással kapcsolatos gépi beszerzések. A javaslat arra a következtetésre jut, hogy a térségekben különösen fontos a privatizáció felgyorsítása és annak segítése. Társaságok - gazdaságfej lesztésre? Az elkészített koncepciótervezet kitér a rendkívüli helyzetek kezelésére is. Vannak olyan térségek, ahol szinte egyik napról a másikra lép fel a tömeges munkanélküliség. A Foglalkoztatási Alap központi részének jelentős részét lehet a rendkívüli, váratlan helyzetek megoldására és speciális foglalkoztatási szervezetek működtetésére fordítani. Az előző év tapasztalatai azt mutatják, hogy a válságtérségek problémáinak megoldásához komplex gondolkodás szükséges, amely összehangolja a térségi programot, a munkahelyteremtő akciókat, a szociális feszültségek kezelését, az infrastruktúra fejlesztését és a közmunkát is. Kérdés azonban, hogy milyen szervezet tudja elvégezni mindezt. A javaslat szerint a válságkörzetek kezelésében nem néklülözhető az állam térségi szintű összehangoló tevékenysége. Emellett a koncepció egy nyugati mintájú megoldásra is javaslatot tesz, amely szerint térségi gazdaságfejlesztési társaságokat hoznának létre. Ezek foglakoznának tanácsadással, megszerveznék a szükséges pénzforrásokat, eljárnának a bankok felé, stb. Á társaságok konkrét formája azonban még kidolgozásra vár. A térségi fejlesztés végső soron azonban nem függetleníthető a gazdaság általános állapotától. A regionális válságkezelés csak akkor lehet sikeres, ha találkozik az ágazatpolitikai - ipar- és agrárpolitikai - lépésekkel, valamint az infrastruktúra-fejlesztés regionális programjaival. Amennyiben az előrejelzések szerint 1992 közepétől valóban mutatkozni fognak az élénkülés első jelei a gazdaságban, jelentősen megnőnek a regionális politika esélyei is. (MTI-Press) K. E. Az István-III.-as akna tornya is befejezetlenül árválkodik Körömszakadtáig a "gyógyi" ellen A fulladás félelmei „Maga a vizsgálat alig tartott egy óra hosszat és megszületett az ítélet: kisfiamnak a gyo- gyóba kell járnia, mert értelmi fogyatékos. Én nem tudok belenyugodni abba, hogy a gyerekem sorsáról egyetlen délelőtt leforgása alatt négy vadidegen ember döntsön.”- írta Sz. Já- nosné. A „négy vadidegen ember” egy gyermekorvos, egy pszichológus, meg két gyógypedagógus, a „Tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság elé 1991 tavaszán küldte Gergőt az az óvoda, ahova iskolaelőkészi- tés céljából járt egy hónapig. Itt tűnt fel, hogy „viselkedése jóval éretlenebb a koránál”. A szakemberek által elvégzett tárgyilagos vizsgálat szerint: „Az elmaradás mértéke olyan, hogy további óvodai fejlesztés során nem valószínűsíthető a felzárkóztatása. Az enyhe fokban értelmi fogyatékosok általános iskolájának előkészítő osztálya lenne számára a megfelelő.”-Gyogyóról szó sem lehet — közölték a szülők eltökélten. Ekkor vitték el Gergőt Pécsre, a Gyermek Ideggondozóba. Itt — három hónapos terápiás foglalkozás után — az intelligencia-vizsgálata, ami a bizottság előtt 0,60-ra sikerült neki, 0,71-re emelkedett. Ezzel egy- időben, 1991. szeptember 1-től — a többi iskola által elutasított kisfiút — a siklósi Sztárai Mihály Református Általános Iskola befogadta. — Milyen megfontolásból? — Könyörületből — néz egyenesen a szemembe Szántó Ákos igazgató. A szakértői bizottság véleményét nincs szándékunkban megkérdőjelezni, de hisszük, hogy a nálunk uralkodó családias légkör, az a lelki többlet, amit iskolánk nyújt a diákjainknak, Gergelynél is jelentősen csökkentheti a hátrányt. Esélyt akartunk adni neki. Két tanitónénije az Ideggondozó útmutatásai alapján szervezi a foglalkozásait. Úgy látjuk, már eddig is sokat javult. Meleg kis fészek Siklóson a református iskola. Tizenhét elsőssel együtt jár ide Gergő, aki — noha egy fejjel kimagasodik társai közül — az első padban ül. így esik legjobban a tanitó- néni kezeügyébe. Míg a többiek a számegyenes rejtelmeit bo- gozgatják, neki négy körte közül a legkisebbet kellene besati- roznia. Az előkészítésnél meg is mutatta szépen, melyik a legkisebb, de amint hozzálátott, keze nem tudta abbahagyni a munkát, mind a négyet kiszínezte. Egyszer — magyar órán — maga elé húzta a könyvet, és mintha abból olvasná, beszélni kezdet: vér, patkány, pokol, ott lehetett egyedül, beletörött a kulcs, nem tudott kijárni, kivágták ollóval a farkát, vérzett, addig rugdosta az anyját, megint jött a vadász, fűrészt fogott, lefűrészelte a farkas orrát, csöpögött a vér...” Ezeket a tanítónő jegyezte le, amikor észbekapott, fontos lehet tudni, milyen túlméretezett rémképek nyüzsögnek Gergő belső világában. — Mitől fél Gergő? — A haláltól. Attól, hogy megfullad — ad pontos magyarázatot az édesanyja. — Kicsi súllyal, koraszülöttként jött a világra. Négy hónapos korában krónikus laringitisz alakult ki nála. Nem járhatott óvodába a fertőzésveszély miatt. Hat éves koráig otthon maradtam vele gyesen. Mivel a sírás fulladás-rohamokat váltott ki, úgy neveltük, hogy soha sem sírjon. Semmiben nem korlátoztuk, mert elviselhetetlen volt nézni a vergődését a fulladás-rohamok idején. Egész eddigi élete a betegsége körül forgott. Ez biztosan visszafogta a fejlődését, de nem gyengeelméjű — hajtogatja az anya űzötten, mert amikor azt hitte minden elintéződött, — 1992 januárjában — derült égből jött a határozat: Gergőnek a „gyógyiban” a helye. — Mit vétettünk - jajdul fel sírva — miért nem hagy békén bennünket a bizottság? — Nekünk minden aktát le kell zárnunk — világosit fel Berkes Istvánné, a bizottság vezetője. A Polgármesteri Hivatal ugyanis — humánus okokból, és mert úgy látszott: Gergő ügye megnyugtatóan rendeződött — „elsumákolta” a feliratot a bizottsági leiratra. A másodszori felszólítást azonban már nem hagyhatta figyelmen kívül, hát lefolytatta a hatáskörébe tartozó államigazgatási eljárást”. Felebbezni — természetesen — nem lehet az ítélet ellen, amely a 15/1988/VIII. 1 ./MM rendelet alapján született, mivel a 8.§ kimondja: „a kijelölt intézményt a szülő véleményének figyelembevételével kell meghatározni”. Hogy meddig terjed a jogkör, ha a szülő — mint Gergő esetében is — körömszakadtáig küzd a gyógyintézet ellen, arra nézve nincs pontos eligazítás. Talán ilyenkor kellene alkalmazni a 15. paragrafust, amely — zárójelben ugyan — de megengedi a „hosszabb megfigyelés” módszerét az iskolaérettség megállapításánál. — Mi ez a gyakorlatban? — Egyetlen egyszer volt rá lehetőség, azaz pénz a pályafutásom során, hogy a gyerekeket a szülővel együtt egy hétre elhelyezhettük a gyógyiban „hosz- szabb megfigyelésre” — magyarázta Berkes Istvánné. Próbálom elképzelni, mit csinálnék Gergő édesanyjának a helyében. Biztosan úgy érez- ném, jobb ha a gyerekem a normál iskola tanulóinak viselkedését mintázhatná. Nyugaton már ez a törekvés. Próbálják beilleszteni a fogyatékos gyerekeket. Persze külön pszichológust is alkalmaznak melléjük. Nálunk erre egyelőre nincs lehetőség, tehát fontolóra venném, mennyivel adna többet a szakszerű bánásmód? A gyógyi könnyített tanterve életre- szóló sikerélménnyel vértezhetné fel, míg a rendes iskolában, egy sor kudarc élmény után esetleg kezelhetetlenné válik. Mi van, ha 14-15 évesen még mindig az ötödik vagy hatodik osztályban ül, és reménytelen, hogy rendes úton elvégezze a nyolc általánost? Nyomasztó felelősség. Rezes Zsuzsa
