Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-05 / 35. szám
2 aj Dunántúli napló 1992. február 5., szerda Pécsett már működik az új azonosító rendszer Nem kerül milliárdokba a személyi szám leváltása © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Bonn: I(elmúl Khol német kancellár február 4-én Bonnban fogadta Leonyid Kravesuk ukrán elnököt ' MTI TELEFOTO Moody,s szakértők Magyarországon Aláírás előtt a német-magyar alapszerződés Az amerikai szakértők véleménye szerint Magyarország jelenlegi gazdasági mutatói alapján az MNB hosszú lejáratú kötvényei rövidesen a jelenleginél előnyösebb kategóriába kerülhetnek. Ez tűnt ki Guyl- lermo Estébaneznek, a Moody,s Investors Service-nek, az USA egyik jelentős hitelminősítő intézete vezetőjének és Persányi Ferencnek, az NGKM főosztályvezetőjének keddi megbeszélésén. Az amerikaiak optimizmusukat elsősorban arra alapozzák, hogy az MNB devizakészlete és a lakosság devizamegtakarítása jelentős mértékben növekedett a múlt évben. Kedvező következtetéseket vontak le a nemzet- gazdasági mérlegek helyzetéből is. Úgy vélik, hogy hazánk a kelet-európai térség legstabilabb országa, bár úgy vélik: Csehszlovákia rövidesen komoly ve- télytársunk lesz. O Varsó. Hans-Dietrich Genscher alkancellár, német külügyminiszter hétfőn este hivatalos munkalátogatásra Varsóba érkezett, s a repülőtérről azonnal a Belweder-palotába ment, ahol Lech Walesa államfő fogadta. A megbeszélések fő témája a német egyesülés és a Szovjetunió szétesése utáni új helyzet volt. Az amerikai szakemberek azt is vizsgállják, hogyan történik a volt szovjet köztársaságokkal az adósságok rendezése. Az utódállamok több mint 2 milliárd rubellel tartoznak Magyarországnak. Tájékozódnak a külkereskedelmi forgalom múlt évi adatairól, valamint azt is vizsgálják, hogy a külföldi működő tőke milyen területekre áramlik leginkább Magyarországon. Kiváncsiak arra, hogyan alakulnak az úgynevezett láthatatlan jövedelmek, például a külföldön dolgozó magyarok átutalásai, illetve az idegenforgalmi bevételek nem mérhető adatai. Megkérdezték azt is: miből adódik, hogy a Magyarországon készült statisztikák egymástól és az IMF adataitól is eltérnek. Hangot adtak annak a gyanújuknak, hogy esetleg szándékos az adatok torzítása, ám elfogadták a magyar szakemberek ezzel kapcsolatos cáfolatát. (MTI) O Caracas. A venezuelai hadsereg egyes alakulatai államcsínyt kíséreltek meg, de a felkelést levertük - közölte kedd hajnalban Carlos Andres Perez venezuelai elnök. Elmondta, hogy egy ejtőernyős alakulat próbálta meg bevenni az elnöki palotát és Caracas keleti városrészében az elnöki rezidenciát. Már a gyakorlatban vizsgázik Pécsett az új személyazonosító kódrendszer, amellyel feltalálói szerint minden aggály - és korábban beharangozott többmilliárdos ráfordítás - nélkül helyettesíthető az Alkotmánybíróság által alkotmánysértőnek minősített személyi szám. Az új azonosító rendszer kizárja a személyekre vonatkozó különböző információk összekapcsolásának, az úgynevezett transz- parenciának a lehetőségét, mert garantálja, hogy ugyanaz a személy más és más kóddal szerepel a különböző nyilvántartásokban. Az új azonosítót elsőként pécsi egészségügyi és oktatási intézményekben vezették be, s a tapasztalatok szerint alkalmazása teljesen probléma- mentes. Mint ismeretes, a személyi szám használata ellen az Alkotmánybíróság tavaly áprilisban emelt kifogást, de az alkotmánysértőnek talált nyilvántartási szám ideiglenes további használatát egy júniusi korA nyugdíjasok a márciusi nyugdíjjal, a még aktív dolgozók pedig máricustól előreláthatólag április közepéig kapják meg a betegbiztosítási igazolványokat. Noha a bevezetéshez szükséges kormányrendelet, illetve az annak hátteret adó társadalombiztosítási törvénymódosítás még nem született meg, a kártyák fele már elkészült — hangzott el azon a sajtókonzultáción, melyet kedden rendeztek az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság székházában.A kártyák - amelyek részben a szabad orvosválasztás eszközei, illetve az orvos teljesítményének fokmérői - kétféle változatban készültek el. Az egyiket a nyugdíjasok, a másikat a többi jogosult kapja, zárt, Januárban 9 százalékkal kevesebb benzin fogyott, mint az elmúlt év első hónapjában - mondta kedden az MTI érdeklődésére a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság illetékese. Azt is közölte, hogy gázolajból és a tüzelőolajból ennél mányhatározat lehetővé tette. Az átmeneti állapotot a Parlament a múlt év végén újabb fél évre meghosszabbította, miután elfogadta az állami népességnyilvántartás működésének átmeneti szabályairól szóló törvényjavaslatot. A pécsi szakemberek szerint napjaink korszerű számítógépeivel a különböző adatbázisokban tárolt személyi információkból olyan értesülés-kombinációk nyerhetők, melyek sértik az állampolgárok saját személyükre vonatkozó információikkal való önrendelkezésének jogát. A személyi adatok összekapcsolhatóságát garantáltan kizáró pécsi találmánynak részét alkotja egy kommunikációs célprocesszor is, melynek segítségével az új azonosító maradéktalanul eleget tesz a legszigorúbb nemzetközi adatvédelmi normáknak is. Az univerzális rendszer iránt már több hazai tárca és néhány külföldi szakfolyóirat is érdeklődött. (MTI) kifejezetten e célra készített borítékban. A közöttük lévő különbség csupán annyi, hogy amíg az aktív keresőknek munkáltatójukkal is igazoltatni kell a szelvényt, a nyugdíjasok már eleve érvényesített formában kapják azt kézhez - mondta Botos József főigazgató. A társadalombiztosítás komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a biztosítottak köréből senki ne maradjon ki. Ugyanakkor - mivel természetesen előfordulhatnak hibák, mulasztások - a lakosságot időben értesítik majd arról, kinek hová kell fordulnia ha időben nem kapta meg a kártyáját. Mindezek ellenére senki sem marad majd ellátatlanul, akár van kártyája, akár nincs - hangsúlyozta Botos József. is nagyobb mértékben, 20 százalékkal csökkent a forgalom. A MÓL Rt.-nél a következő hónapokban sem várnak jelentősebb forgalomemelkedést, mert május 1-jén további 4,10 forinttal növekszik a motorbenzin árában lévő fogyasztási adó. O Becs. Jörg Haider, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt vezére ismét támadásba lendült, s célpontja politikai és sajtóellenfeleinek az a csoportja, amit ő gyűjtőfogalomként „baloldali maffianák” nevez. Haider dühét a Profil című politikai hetilap legújabb számának egyik cikke váltotta ki, amely a magát feddhetetlennek, zsarolhatatlannak feltüntető és a nagypártok korrupciója ellen mindig hangzatosán harcoló Haider párthíveinek klagenfurti ingatlanspekulációs ügyeit leplezi le. O Bonn. Németország számít arra, hogy Ukrajna közreműködik a nukleáris technológia illegális exportjának megakadályozásában -jelentette ki hétfőn este Richard von Weizsa:cker német államfő a Leonyid Kravesuk ukrán elnök tiszteletére adott vacsorán. Kravesuk röviddel a díszvacsora előtt érkezett Bonnba, rövid látogatásra. Richard von Weizsäcker mondatával azokra az aggodalmakra utalt, hogy a volt Szovjetunió atomarzenáljából eszközök kerülhetnek a nemzetközi feketepiacra, s azokat atomfegyvergyártási programon dolgozó országok szerezhetik meg. A német államelnök üdvözölte Ukrajna leszerelési szándékát. O Manila. Cáfolta a Fülöp- szigeteki kormány Ferdinand Marcos özvegyének hétfői állítását, amely szerint a családi vagyon a japán megszálló csapatok által hátrahagyott aranykincsből származna. Csütörtök délután Budapestre érkezik a német kancellár, Helmut Kohl, hogy meghívójával, Antall József miniszterelnökkel aláírják a németmagyar alapszerződést. A kancellár látogatásának - a Külügyminisztérium illetékesének tájékoztatása szerint - magyar részről kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak, mert a budapesti kabinet külpolitikája az euro-atlanti együttműködést, az Európai Közösséghez, és azon belül a Németországhoz fűződő kapcsolatokat prioritásként kezeli. Ezt bizonyítja az is, hogy Antall József miniszterelnök hivatalba lépését követően, 1990. júniusában első külföldi útját Bonnba tette. Nemcsak a politikai, hanem a gazdasági kapcsolatok is nagy jelentőségűek, értékük az 1991-es dinamikus fejlődés következtében mindkét oldalon 4,4-4,5 milliárd márka. A magyar-német viszony más területeken is szépen fejlődik, hazánk számos esetben kapott konkrét segítséget a Német Szövetségi Köztársaságtól. Magyarországon örömmel fogadják azokat a társadalompolitikai know-how-kat, amelyeket a szociális piacgazdaság megteremtéséhez, a társadalombiztosítás rendszerének átalakításához kaptunk. A magyar külképviseletek rendszere Németországban több lábon áll: Bonnban nagykövetség működik, Berlinben a nagykövetség berlini hivatala, Münchenben főkonzulátus intézi a magyar ügyeket. Drezdában és Stuttgartban a közeljövőben nyitják meg a magyar külképviseletet. A csütörtökön aláírandó „A baráti együttműködésről és az európai partnerségről szóló szerződés” összegzése és szintézise az eddig megkötött egyezményeknek és megállapodásoknak. Ilyen a műszakitudományos és a kulturális megállapodás, valamint a Magyarországon élő nemzeti identitás ápolására 1987-ban kötött egyezmény. A német kancellár tárgyalásain feltehetően szóba kerül hazánk körülbelül fél milliárd márkás tartozása is, amelyet a magyar remények szerint hazánk oly módon törlesztene, hogy a pénz német beruházások formájában visszakerülne az országba. O Kairó. Párizsi arab forrásból megerősítették Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője házasság- kötésének hírét. Eszerint a PFSZ vezetőjének felesége, a keresztény vallású, 28 éves Szaha Tavil, egy neves palesztin újságírónő, Raymonda Tavil lánya, aki három éve dolgozik Arafat hivatalában. A most első házasságát kötő 63 éves Arafat, amikor korábban nősülési szándékáról kérdezték, rendre azzal válaszolt, hogy „az ő menyasz- szonya a palesztin forradalom”. O London. Az orosz parlament különböző bizottságait egyéb bokros teendőiken kívül most főképp az foglalkoztatja, milyen legyen az új kétfejű sas, vagyis az országcímer az eddigi sarló-kalapácsos embléma helyett. A fő gond az, hogy a történelmi jelvényből újjáélesztendő sas eredetileg igen agresszív külsejű volt, és most semmiképpen sem akarnak a cári imperializmusra emlékeztetni - jelenti a The Daily Telegraph című brit lap. O Ottawa. A kanadai posta az elmúlt évben több mint egymillió olyan levéllel foglalkozott, amelyet „Télapónak, az Északi-sarkon” címzéssel láttak el. A posta szóvivője a Reuter szerint magyarázatként elmondta: ha az ember a térképre néz, láthatja, hogy az Északisark Kanadában van. Jean Maurice Fillion szerint a leveleket nemcsak Kanadában adták fel; a kérések között egyebek mellett spanyol, olasz, német, orosz és lengyel nyelvű is volt. A levelek megválaszolásában a kanadai posta közel tízezer alkalmazottja segédkezett. O Csernovci. Jiddis nyelven is sugároz keddtől műsort az ukrajnai csernovci rádió. A Bukovina székhelyén működő rádióban a nyugat-ukrajnai zsidóság számára készülő műsorok szerkesztésében az újságírók munkáját jiddis nyelven is beszélő és író irodalmárok, tudósok és színészek segítik. Német-svájci-magyar kft felvételre keres német nyelvű levelezőt i Feltétel: középfokú német nyelvvizsga, i: számítógépes ismerettel előnyben. [ Mérlegképes könyvelőt Érdeklődni: 10-730, 8-15 óráig . (747) .VW.V.V.VAVASWAV.V.V.'.V.W/A'W.W.V/AVA'/ftWA'AW. ^ ÉPÍTKEZŐK, VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! Bő választékkal és olcsó árakkal várja továbbra is vásárlóit az ÁTRIUM BT. Csempelapok: 461-660 Ft/m* Padlólapok: 425-675Ft/m> (osztálytól függően) Az árak azÁFA-t tartalmazzák! Cím; Pécs, Czínderi u. 3. Tel.: 72/10-444/281 mell. Siklós, Felszabad ti lás u. 64. Tel.: 73/11-230 _____ "V V olt-e tettlegesség az FKGP-székházban? Cseh Sándor FKGP-alel- nök az MTI munkatársának kérdésére cáfolta, hogy lökdösődésre került volna sor hétfőn pártja budapesti Szo- boszlay utcai székházában közte és Homyák Tibor, a párt Országos Dokumentációs Központjának vezetője között. Ugyanakkor az alelnök megerősítette: hétfőn valóban igen határozottan és félreérthetetlenül értésére adta a dokumentációs központ vezetőjének, hogy bizonyos módszereivel nem ért egyet, és alelnöki hatáskörével élve véget kíván vetni a hangulatkeltésnek és az intrikáknak a pártházon belül, amelyek gerjesztőjének tekinti Hornyák Tibort.Cseh Sándor szavai szerint Hornyák valótlan állításokkal operálva, „túlbuz- góan” végezte tevékenységét, amivel megzavarta a párt székházában folyó harmonikus munkát. Az alelnök nem tűrhette tovább, hogy ez a magatartásforma, amellyel Hornyák Tibor már rossz útra vezette a Szabadságpártot és az 56-os Szövetséget, most a Kisgazdapártot is szétzilálja. Cseh Sándor szerint pártja olyan időszak előtt áll, amikor rendezni szükséges sorait, és nem engedhet meg semmilyen hitelrontást, vagy pánikkeltést. Az alelnök indítványt terjeszt elő az országos elnökségnek és az országos vezetőségnek abból a célból, hogy szüntettessék meg Hornyák Tibor párton belül tevékenységét. (MTI) Márciusban osztják a biztosítási kártyákat Csökkent a benzinfogyasztás