Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-01 / 31. szám
6 aj Dunántúli napló 1992. február 1., szombat Mit mutat az Eurobarométer? %—ban 100% 25% MODUS-OMNIBUS MDF SZDSZ FKgP KNDP MSZP FIDESZ Jó Rossz 1 ... - 1 Nem tudja A piacgazdaság megteremtése Magyarországon Az „átlagmagyar” a gazdaság állásáról A jövőben javulásra számítanak Külföldön befektetett hazai tőke 1991-ben 367 engedélyt adtak ki magyar vállalatoknak és vállalkozásoknak külföldi székhelyű vegyes vállalatok alapítására. Az ily módon külföldön befektetett magyar tőke értéke megközelítette a 2 milliárd forintot - tájékoztatta a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának illetékese az MTI-t.A Magyarországon vegyes vállalatokba befektetett mintegy 2,8 milliárd USA dollár értékű külföldi tőkével összehasonlítva ez igazán nem nagy összeg, viszont 1990-hez viszonyítva jelentős mértékben emelkedett mind a kiadott engedélyek, mind a kivitt tőke értéke. A külföldön alapított magyar-külföldi vegyes vállalatok száma 1991-ben több mint kétszerese volt az 1990 évinek - 159-ről nőtt 367-re. Ugyanakkor a kivitt tőke értéke kisebb mértékben, az 1990-ben regisztrált 1,42 milliárd forintról csupán 1,98 milliárd forintra emelkedett. A magyar befektetők többsége a volt szocialista országokat célozta meg. Romániában 87, a Cseh és Szlovák Köztársaságban 64, a volt Szovjetunió országaiban 52, Németországban 45 magyar érdekeltségű vegyes vállalat alakult. A kivitt tőke értékének szempontjából azonban más a sorrend. A Független Államok Közösségének államaiban 1,19 milliárd forint értékű tőkét fektettek be magyar cégek. Ennél jóval kisebb összeg jutott az ebből a szempontból második helyen szereplő Németországba - 159 millió forint, és a harmadik Ausztriába - 109 millió forint. Az alapított vállalatok száma szerint az első helyen szereplő Romániába kivitt tőke értéke ezzel szemben csupán 91 millió forint, amivel az élték szerinti sorrendben, csak az ötödik helyen szerepel keleti szomszédunk. A minisztérium munkatársa elmondta még: a vegyes vállalatok alapításánál a tapasztalataik szerint a piacszerzés a leggyakoribb cél. Az engedélyek kiadásakor a legfőbb szempont, hogy az alapító szerződések alapján biztosított-e a magyar fél számára a nyereség kihozatala. Az NGKM illetékesei azt is vizsgálják még: rendelkezik-e megfelelő forint fedezettel a kérelmező. (MTI) Az Európai Közösség 1973-ban döntést hozott arról, hogy az európai együttműködés jegyében, EUROBAROMÉTER elnevezéssel olyan közvéleménykutatást indít el, amelynek keretében évente két ízben, valamennyi tagország lakosságát megkérdezi arról, mit gondol saját országa kormányzatáról, mi a véleménye nemzete életkörülményeiről és gazdasági kilátásairól, és nem utolsósorban arról, miként vélekedik az európai politikai-gazdasági együttműködés fejlődési perspektíváiról. A MODUS Gazdasági és Társadalmi Marketing Tanácsadó Kft. kutatói - Lengyel Emőke és Tóth Antal - a magyar lakosságot reprezentáló 1000 fő megkérdezése alapján összegezték a hazai közvéleményt tükröző válaszokat. Az emberek politizálnak Tapasztalataik szerint a politika hazai fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy baráti beszélgetéseinek alapvető témáját a megkérdezettek 31 százaléka szerint gyakran, 47 százaléka szerint pedig alkalmanként politikai jellegű témák képezik. Csupán minden ötödik válaszadó állította azt, hogy barátaival sohasem beszélget politikai kérdésekről. A megkérdezetteknek majdnem fele (47 százaléka) szerint hazánkban a dolgok rossz irányban haladnak. Az optimisták ezzel szemben csak 33 százalékos arányt képviseltek, igaz viszont, hogy minden ötödik megkérdezett (20 %) nem tudott határozott választ adni e kérdésre. Az adatok tanulsága szerint a lakosságnak még 1 százalékát sem éri el azok aránya, akik szerint a gazdasági helyzet sokkal jobb lett az egy évvel korábbihoz képest, s csak hozzávetőleg minden ötödik megkérdezett gondolta úgy a megkérdezés időpontjában, hogy a gazdaság állapota kissé jobb lett, mint 12 hónappal ezelőtt volt. Ezzel szemben a válaszadók 16 százaléka szerint a gazdasági szituáció a korábbiakhoz hasonló, míg a 35 százalék, illetve 26 százalék szerint a gazdaság állapota a tavalyinál kissé, illetőleg sokkal rosszabb. Kis mértékű javulás Bíztató, hogy a lakosság a jövőt illetően érzékelhetően derűlátóbb, mint a múlt és a jelen vonatkozásában. Bár csupán a válaszolók mintegy 3 százaléka „szavaz” arra, hogy sokkal jobb lesz egy év múlva a helyzet, ám majdnem egyharmaduk (30 %) a kismértékű javulásra, illetve több mint egynegyedül (26 %) már a mostanihoz hasonló állapotra „adta a voksát”. Ehhez képest csak minden ötödik, illetve minden tizedik megkérdezett gondolja azt, hogy kissé rosszabbodik, illetve jelentősen rosszabbodik a gazdasági szituáció a mostanihoz képest. Lakosságunk háztartásának jelenlegi anyagi helyzetét az egy évvel korábbihoz képest általában rosszabbnak ítéli meg, mint az egész országét. így a megkérdezetteknek csupán kevesebb, mint 1 százaléka állítja azt, hogy háztartásának anyagi helyzete sokkal jobb a korábbinál, s a „kissé jobb” válaszlehetőséghez is csak a lakosság mintegy 8 százaléka csatlakozott. Ezzel szemben a megkérdezettek 24 százaléka a korábbihoz hasonlónak tartja anyagi helyzetét, míg 36 százalékuk szerint kissé rosszabb, 30 százalékuk szerint pedig sokkal rosz- szabb lett a szituáció ebben a vonatkozásban. A válaszadók a jövőt illetően lényegesen optimistábbak, mint a múlt relációjában. A kutatásba bevontak 2 százaléka szerint egy év múlva sokkal jobb lesz, 18 százaléka szerint kissé jobb lesz, 31 százaléka szerint a mostanihoz hasonló lesz, míg 22 százaléka szerint kissé rosszabb lesz, továbbá 17 százaléka szerint sokkal rosszabb lesz a háztartás anyagi helyzete. Mérsékelt derűlátás Összegezve elmondható, hogy az „átlagmagyar" baráti körben igen gyakran és szívesen politizál, ugyanakkor messze nincs arról meggyőződve, hogy környezetét meg tudja győzni álláspontja igazáról. Saját háztartásának „állapota”, továbbá a gazdaság és általában a dolgok jelenlegi állása vonatkozásában a többség nem mondható túl derűlátónak. Nem túl optimisták a nyugdíjasok, az alacsony képzettségűek és jövedelműek, továbbá a segéd- és betanított munkások sem.Ezzel szemben a diplomások, a közalkalmazottak és főként az egyéni vállalkozók mind az egy évvel korábbi, mind a jelenlegi, mind a jövőbeli kilátásaikat illetően derűlátóbbak az átlagnál, és ugyanez mondható el a fiatalokról és a férfiakról is. (FEP) Hátitáskás szarkák? Megelőzni a hasonló eseteket Ez a kabát már nem lesz az igazi. Bármilyen szép és mutatós, amíg a családban marad, mindig arra fogja emlékeztetni őket, hogy segélyből vették. Nekik pedig nem mindegy, hogy saját pénzből, vagy adományból tudták előteremteni azt, amire a gyereküknek szüksége volt. Ez a keserű kicsengése annak a levélnek, amelyet egy pécsi édesanya írt, s amelynek tartalma a következő. Három gyermeket nevelve, havi 26 000 forint nettó jövedelemből létezve - amiben a családi pótlék is benne van - nem csekély megterhelést jelentett számukra, hogy összespórolják az egyik gyerek téli kabátjának árát. Szerencsésnek és elégedettnek érezték magukat, amikor 2650 forintért egy nekik tetsző, meleg és még divatosnak is mondható kabátot találtak. Az új holmi feletti örömük azonban nem tartott sokáig, mert néhány nap múlva az iskolában ellopták. Az osztályfőnök megpróbálta megkerestetni, de eredménytelenül, az iskola igazgatója pedig közölte, hogy ők a lopásról adott hivatalos igazolásnál többet nem tudnak tenni, forduljon a biztosítóhoz, vagy az önkormányzat gyámügyi csoportjához. A biztosítótól udvariasan, de elutasították, a gyámügy viszont készségesnek bizonyult, a szükséges iratok beszerzését követően megígérték a segélyt. A kabát tehát meglesz, de vele együtt az üröm is megmarad. A csalódottságot, keserűséget az okozza, hogy az iskola ilymódon „intézte” el a kabát eltűnését, holott egészen eddig úgy érezték, az iskola valamilyen módon és mértékben felel a gyermekek holmijáért is. Az érzetük nem volt megalapozatlan, hisz több iskola pedagógusaival beszélgetve különböző gyakorlatról, de ezzel együtt egyfajta bizonytalanságról győződhettünk meg. Az szinte általánosnak nevezhető, hogy az iskolák megpróbálják előkeríteni azt a holmit, ami eltűnt. Ha ez nem megy, és nagyobb értékű darabról van szó, többféle formában igyekeznek segíteni. Van, ahol a szülőkkel egyezkedve megtérítik az ellopott darab bizonyos értékét, s van ahol a rendőrséghez fordulnak, feljelentést téve ismeretlen tettes ellen. Más intézményekben pedig a sajnálkozás és a tőlük telhető keresésen túl nem foglalkoznak az ellopott darabbal, a kár megtérítésével, ugyanis az iskolák anyagilag nem felelősek a gyermekek holmijaiért. A rendőrséghez évente lo -15 iskolai lopás miatti feljelentés érkezik. Az esetek egy részében felderítetlen marad a tolvaj, ilVégre itthon? E lőre bocsátom: Istennek hála Pécsett én még nem találkoztam rosszindulatú emberrel. Második éve lakom itt, s ez idő alatt nem bántott meg senki. Csalódások értek, ez tagadhatatlan, ám azok többnyire saját hibámból (esetenként az őszinteséget, a szókimondást hibának kell elkönyvelni) következtek be. Eszmélésem óta tudom, hogy a világ már úgy épült fel, hogy lakói inkább ütnek százszor, mint egyszer simogassanak. Azért érzem magam Pécsett jól, mert itt az arány egyértelműen fordított. Ha akadt, aki megsértett, azt akaratlanul tette, s aki gondot, problémát okozott, az a körülmények kényszerítő hatására járt el úgy. Debreceni barátaim e dicsekvő szavak hallatán maguk is rábólintanak: igen, a baranyai emberek jóindulatúak, nagyvonalúbbak is, mint másutt. Nos, beszéljünk a nagyvonalúságról. Amelyet pozitív jelzőként szokás használni. Ám vannak esetek, amikor a nagyvonalúság bántó tud lenni.Zsúfolt autóbuszban utazom. Mellettem két hölgy beszélget.- Nem éreztem jól magamat, elmentem az orvoshoz. Éppen az orosz doki fogadott. Nem hittem volna, hogy ilyen kedves ember. De ami énnél is fontosabb: a gyógyszer, amit kiírt, három nap alatt rendbehozott.- Magam is ismerem - így a másik hölgy. - Én is csak jót mondhatok az orosz dokiról. Tudom, hogy Magyarországot tavaly elözönlötték a volt Szovjetunióból a természetgyógyászok. Ám azzal is tisztában vagyok, hogy ők nem írhatnak fel orvosságot. Kiről beszélgethetett a két hölgy?- Kiről? - nézett rám csodálkozva barátom. - Azok valamelyikéről, akik ezelőtt 15-20 vagy 30 évvel települtek át ide Kárpátaljáról. — Oroszok és Kárpátaljáról? - értetlenkedtem.-Dehogy oroszok. Magyarok. Csak hát errefelé is úgy vélekednek, hogy aki Záhonyon túlról jön, az csak orosz lehet. E beszélgetés után jobban kezdtem figyelni. S szomorúan kellett megállapítanom, illetve tudomásul vennem, hogy az Erdélyből áttelepült magyarokat románoknak, a kárpátaljaikat pedig ruszinoknak nevezik az őslakosok. Miért? Talán el sem gondolkoznak azon, hogy ez az érintettek számára nagyon is bántó. Mert attól, hogy megtanultuk annak az országnak a nyelvét, amelyben éltünk, még nem vetkőztünk ki magyar mivoltunkból.A világ egységes és mindinkább azzá válik. Egyre természetesebb, hogy mindenki oda megy élni, lakni, ahová vágyik. Gondolom: ha az arab világban szeretnék letelepedni, talán furcsán néznének rám az őslakosok, hogy nyelvük ismerete nélkül akarok közöttük boldogulni. De indokoltan tarthatnának csodabogárnak Angliában, Franciaországban és másutt, ha akár alapfokú nyelvtudás nélkül kísérelném meg a beilleszkedést. De miért idegen ez a magyar Magyarországon, aki a Felvidéken vagy Kárpátalján, a Vajdaságban vagy Erdélyben az anyatejjel szívta magába a magyar nyelv ismeretét? Számomra is bántó, sőt sértő, ha a volt Jugoszláviából menekülő eszéki magyart hor- vátként emlegetik. A burgenlandi magyarra nem szokás azt mondani, hogy osztrák vagy német. Mi, akik kevésbé fejlett országból jöttünk, talán csökkent értékűek vagyunk? Több mint harminc éve annak, hogy - szovjet katonaként - politikai biztosunk szép szóval ugyan, de arról igyekezett meggyőzni, hogy a magyar nyelvet jobb elfelejteni, mert a világ örökké Hitler csatlósát fogja látni a magyarokban. Nem vitatkoztunk ,csak makacsul ingattuk taga- dólag a fejünket. Még a megbélyegzést is vállaltuk volna anyanyelvűnkért, de nem került rá sor. Húsz évvel ezelőtt pedig már az is elhangzott, hogy annyi embert ér valaki, ahány nyelvet tud. Most viszont Magyarországon valami furcsa légkör kezd kialakulni. Indulnak a nyelvstúdiók, ahol elsajátíthatók az angol, a német, a francia, az olasz és a spanyol nyelv. De senkinek nem jut eszébe, hogy ideje lenne hasonló, sőt nagyobb elánnal rákapcsolni az orosz és az ukrán nyelv tanulására. Fura kis helyzet lesz. ha Ukrajnával csupán amiatt nem tud majd Magyarország kereskedni, mert nem lesz, aki ukránul megírjon, megértsen egy levelet. N ekem szerencsém van. Még senki nem mondta a szemembe, hogy orosz (ruszki) vagy ukrán vagyok. Lehet, beszélnek így rólam. Minden hasonszőrű társam nevében kérem: az elcsatolt vidékek magyarjai vagyunk. S ha életünk alkonyán sikerült hazatérnünk, engedjék meg nekünk, hogy itthon érezhessük magunkat. Meg aztán az is kiderülhet: a magunkkal hozott nyelvtudás (akár orosz vagy ukrán, hor- vát, szerb vagy román) még hasznára válhat ennek az országnak. Balogh Balázs letve nem vonható felelősségre, mert gyermekkorú. Ezekből a számokból pedig egyetlen következtetés vonható le tényként: vannak gyerekek, akik lopnak. A csábítás nagy. A szinte minden gyereknek tetsző, mutatós, divatos de egyre több számára elérhetetlen táskák, cipők, írószer készletek, számológépek vagy éppen kabátok, a megszerzés vágyát ébresztik. S kit lehet azért elővenni, ha a gyerek ellopja, amit nem kap meg? Azt a szülőt, akinek nem tűnik fel, hogy olyan farmer kabát van a gyermekén, amit ő nem tudna megvenni és nem az az első reakciója, hogy kiderítse, honnét van? S nem azon töpreng, hogy miként tudja vissza juttatni, hanem a hallgatásával, vagy egy ejnye - ejnyével cinkossá válik? Netán az iskolát, amely nem zárja a kapuit és nem ellenőriztet minden ki és betérő gyereket, (esetleg felnőttet) hogy ami nála van, az tényleg a sajátja? Nagyon jó lenne valami biztosan célravezető módszert kitalálni, vagy legalább valami megfellebezhetetlenül helytálló tanulságot leszögezni. Azokért, akiknek azzal kell szembesülniük, hogy meglopták őket és fordulhatnak bárhová, a tehetetlenséget, az ügy elhárítását tapasztalják. Azoknak, akik emiatt kiszolgáltatottnak, védtelennek érzik magukat, s akik helyzetéhez hasonló szituációba kerülhetünk bármikor magunk is. Jó lenne valamit kitalálni, még addig, amíg a potenciális áldozatok és nem a meglopottak vannak többségben. T. E.
