Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-04 / 34. szám
10 új Dunántúli napló 1992. február 4„ kedd A szerkesztőség postájából Becsapott az almaárus!? Január 25-én a vásárcsarnokban öt kiló almát vásároltam őstermelőtől, kilóját 35 forintért- írja levelében Gáspár István nyugdíjas olvasónk. Ránézésre semmi szembetűnő hibája nem volt. Az aznapi ebédnél megdöbbenéssel tapasztaltam, egyiket a másik után felvágva, hogy az alma csak kívül hibátlan, belül beteg. Szerintem nem a szokványos rothadásról van szó. Néhány falatot kivágtam belőle, megkóstoltam, de az íze sem jó. Attól félek, hogy vegyszer okozta az elváltozást. Tudom, hogy a vásárlásomért egyedül én vagyok a felelős, de kegyetlen mód, ez az emberek becsapására, és szomorú a becsületes eladók és vásárlók közötti viszony tönkretételére. Olvasónk panaszával megkerestük Czigány Csabát, a Nö- vényegészség-ügvi és Talajvédelmi Állomás szaktanácsadóját, aki a következőket mondta: A panaszos által bemutatott almáknál a magháztól kiinduló bámulás, keseredés, szivacso- sodás élettani eredetű. Több kömyzeti tényező hatására alakulhatott ki. A tavaszi száraz időjárás miatt tápanyagfelvételi zavarok keletkeztek, a kálcium és magnézium felvételekor. A későbbi csapadékos időszakban a tápanyagfelvétel helyreállt, a gyümölcsök erősen növekedtek, azonban ebben a fejlettségi stádiumban az alma termésében a kálcium nem épült be. Ez a jelenség a fenti körülmények közt akkor is kialakulhat (főleg fiatal gyümölcsfáknál), ha a tápanyagellátás egyébként harmonikus. A bemutatott almában található élettani betegség kialakulását elősegítheti a túlzott, vagy egyoldalú nitrogén, vagy kálium túladagolás, vagy a talaj alacsony kálcium és magnézium tartalma is. Hol vannak a bányászok? A közel másfél éve tartó, az utcanevek megváltoztatásáról folyó „társasjáték” megmozgatta szinte a város minden polgárát. Történészek, jogászok, városvédők, egyházi személyiségek kutatnak levéltárakban és az emlékeikben, hogy a letűnt rendszerből ránk hagyott utcaneveket arra érdemes személyek nevével pótolják. Van ezek között a javasolt nevek között ismert és kevésbé ismert egyházi és polgári méltóság, püspök, pap, író, költő, tudós, orvos, politikus, szabadsághős. Egyszóval mindenki, aki valamit tett az ország, város függetlenségéért, felemelkedéséért. Egy valakik nincsenek köztük. Egyetlen bányászt, vagy a bányatelepítésben komoly szerepet betöltő személy nevét sem találjuk a javaslatok között. Pedig, ha meggondoljuk, a szénbányászat az Első Dunagőzhajózási Társaság 1852-ben történt bányanyitása óta jelen van városunkban és a város nagyon sokat köszönhet azoknak, akiknek emlékét 1945-ig függőaknák, lakótelepek nevei őrizték. így például Martin Cassián-ról lakótelep, Anton Rücker-ről, Achilles Thomenn-ről főggőakna volt elnevezve. (Ezeket a neveket - Rücker kivételével - 1945 után megváltoztatták.) A kilencszázas évek kezdete után újabb nevek merültek föl, akik sokat tettek a bányavállalat, a város felvirágoztatásáért (Czibulka Vilmos, Jaroszláv Ji- zinsky, Wietorisz Róbert, Rih- mer László stb.) Templomokat, iskolákat, sportpályákat építettek, de tevékenyen részt vettek ezekben az intézményekben folyó kulturális munkában is. Hősiesség, hősi-helytállás vonatkozásában is vannak példaképeink. Tudom, hogy mindenkiről, aki az elmúlt százötven évben bányaszerencsétlenség következtében vesztette életét, nem lehet utcát elnvezni. Ezek emlékét méltóképpen igyekezett annak idején a bányavállalat megőrizni, az üzemek felolvasó-csarnokában a „sirató- fal”-on elhelyezett márványtáblákon. Az ötvenes években ezeket a márványtáblákat eltávolították és a kornak megfelelő szoerál festmény került a helyükre. Ma ezek a márványtáblák - rosszindulatú híresztelések szerint - az akkori vezetők présházai, hétvégi házai előtti asztalt borítják. Azokról a hősökről, bányamentőkről, akik saját életük, egészségük kockáztatásával, vagy feláldozásával igyekeztek bajbajutott társaikat kimenteni, nem szabad megfeledkezni. E hősi helytállás tipikus megtestesítője volt a két Sztanek (apa és fia), akik mindketten - nem azonos időben, de azonos cél érdekében -, bányásztársaik kimentése közben vesztették életüket. Mindezek figyelembevételével és anélkül, hogy ezáltal kisebbíteni akarnám azoknak az érdemeit, akik a nagyobb darab kenyérért folytatott harcban, az üzem védelme során, vagy koncentrációs táborban vesztették életüket és már jelenleg is utcák vannak elnevezve róluk, jó lenne ha az utcanév-választásnál ezek nevei is szóba kerülnének. Ezt követően azokban a városrészekben, ahol a lakosság nagy többségét még most is bányászok, vagy volt bányászok teszik ki, legalább az itt felsorolt, vagy további kutatással feltárt és a városért, bányásztársaikért sokat tett bányászok neve kerülne fél az utcanévtáblákra. Traj Ferenc Jelenkezzen a megtaláló Január 16-án a vaútállomáson elvesztettem fekete színű kézitáskámat. Iratok, fényképek és számomra nélkülözhetetlen nagyothalló készülék volt a táskában. Az iratokon taláható cím a régi lakásom (Pécs, Építők útja 17.) Kérem a becsületes megtalálót, juttassa vissza táskámat címemre. Idült fülgyulladásban szenvedek, a készüléket nem ajánlatos másnak használni. Incze András nyugdíjas Pécs, Jókai u.37. Ingyenes tanácsadás Minden pénteken ingyenes jogi tanácsadást tart Pécsett, dr. Berényi István nyugdíjas jogtanácsos, aki 12-14 óráig a DO- ZSO-ban jogi, könyvelési, adóügyintézési tanáccsal szolgál, majd e témában 15.30-07 óráig hívható a 40-907-es telefonon, míg a bélyeggyűjtési felvilágosítást a Nevelési Központban tartja 14.30-15.30-ig. Rossz vicc! Ebben a hónapban már másodízben dobálták meg gépkocsimat - a Tüzér utcai felüljáró alatt elhaladtában - csínytevésre hajlamos gyerekek, akik valószínűleg nem is gondolják, hogy tettük nemcsak bosszantó, de nagyon veszélyes is. Az utolsó esetnél a parkolóba bekanyarodva próbáltam megtudni, kik is e „rossz vicc” elkövetői. Hárman voltak, hiába hívtam őket, elszaladtak. Fél órával az eset után sem merészkedtek vissza. A helyszínen maradt viszont az egyikük kerékpárja, amelyet nálam átvehet. Név és cím a szerkesztőségben A józan ész- és a tömegközlekedés Édes fiam, hová tetted a józan paraszti eszedet!? - csattant fel annak idején matematika tanárom, ha a táblánál valami elképesztőt műveltem felelés közben. Azóta is eszembe jut magas, szikár alakja, valahányszor az ésszerűséggel ellentéteset tapasztalok magam körül. Sajnos, elég gyakran van erre alkalom. Legutóbb a város tömegközlekedési koncepcióról olvasván kiáltott felém a múltból. Mert vagy az én szellemi képességeimmel van baj - de ezért még nem lenne szükséges cikket írni - vagy a ráció szenvedett új fent csorbát. Ugyanis, ha egy magára valamit adó „szakértő” csoport - csak gondolatban is - jut olyan következtetésre, mely szerint a tömegközlekedés gondja attól oldódik meg, ha a buszokra csakis az első ajtón lehet majd felszállni, már az is égbekiáltó dolog lenne, hát még, ha le is írja, stemplit nyom alá, és felveszi érte a szakértői díjat! Persze lehet, nem tudok arról, ami még az említett anyagban szerepel, így talán azt is tervezik elrendelni majd, hogy kizárólag libasorban szabad várakozni a buszmegállókban, nehogy akadályozzuk a forgalmat, illetve elősegítsük a felszállást. A másik változat: visszahozná a jegy váltó automatákat. Bizonyára sokan emlékeznek még a korábban használatos, örökké rossz szerkentyűkre, a begyűrt,, vagy a máskor méterszám kifolyó jegy-rolnikra, arra, hogy mennyi bosszúságot okozott, ha a bedobott pénz után a kongó hangon kívül mást nem adott. így mindannyiunk nagy megkönnyebbülésére vezették be a jelenlegi jegyrendszert. A harmadik változat visszahozná a kalauzokat, akik - így a szöveg - természetesen (ugyan miért?!) drágábban adnák a jegyet, mintha előre megváltottuk volna. Nem értem. Ha van kalauz, miért nem lehet tőlük rendes áron vásárolni menetjegyet? Vagy ők tulajdonképpen afféle utazó titkos ügynökök a bliccelők lebuktatására, vagy álcázott ellenőrök lennének? Félretéve az iróniát, tényleg baj van a pécsi tömegközlekedéssel. Ennek kizárólag egy oka van: nincs pénz. Nincs pénz buszokra, nincs pénz olyan szakemberekre, akik értelmes koncepciót tudnak adni a város közlekedésére - úgy ahogy van az egészre, nem csupán a tömegközlekedésre (lásd: belvárosi káosz). Egy biztos, a jelenlegi rendszer nem életképes, ezért változtatni kell. Egy megoldási módon, ami tudom nem tökéletes, de valamelyest segíthet, talán érdemes lenne elgondolkodni: Hozzon létre az önkormányzat egy közjogi alapítványt. Ennek feladata lehetne a tömeg- közlekedés megoldása. Akár a tulajdonába lehetne adni a jelenleg Volán-érdekeltségű helyi közlekedési vállalatot. A pécsi cégek pedig, amelyeknek érdeke a dolgozók munkába szállítása, ezt az alapítványt támogathatnák. Ez adózás szempontjából - ha az APEH is úgy akarja - kedvező lehet. Ugyanezt megtehetik a vállalkozók és a magánszemélyek is. A város pedig az ilyesfajta befizetőknek további kedvezményeket adhatna. A pénz így talán meglesz, és akkor nem marad más hátra, mint a szellemi tőke megalapozásán munkálkoni. Végezetül arról, amit úgy hívnak nyilvánosság. A tömeg- közlekedés mindnyájunk ügye, a nyugdíjastól az óvódásig, az egyetemi tanártól a segédmunkásig, éppen ezért elvárható lenne, hogy bennünket a lakosságot is megkérdezzenek, mielőtt a végleges döntés megszületik - a mi bőrünkre... Meixner András Mi lesz a buszváróval? A Dunántúli Naplóban már évekkel ezelőtt jelent meg egy kép a Bor utca és a Nagykozári út kereszteződésében lévő buszváróról, ami már akkor siSz. Gézáné pécsi olvasónk mozgásképtelen gyermeket nevel. Két év múlva éri el a nyugdíjkorhatárt. Azt kérdezi, hogy a gyermek után mennyi időt számítanak be és miként történik a betegség igazolása. Az 1975. évi II. törvény módosított 54 § IÁI bekezdése szerint az anya ténylegesen megszerzett szolgálati idejét az egyszeres számításra tekintet nélkül - annyiszor 365 nappal növelni kell, ahány gyermeke született 1968 január 1 -je előtt. Ameny- nyiben az anya 1968 január 1 -je előtt született gyermeke(i) tartósan beteg(ek), illetve fogyatékosnak minősültek (minősülnek) a növelés 550 naptári nap. A 89/1990./V.1./ MT. sz. rendelet 126/A §-a ezzel kapcsolatban azt írja elő, hogy az 550 nap növelésére az az anya jogosult, akinek a gyermeke a 18. éVetévét megelőző időponttól tartósan beteg, vagy fogyatékos (volt). A tartós betegséget, illetőleg a fogyatékosságot a családi pótlékról szóló jogszabályok rendelkezésének megfelelő alkalmazásával orvosi igazolással kell bizonyítani. Az idevonatkozó 17/1990. /V.8./ SZEM. rendelet a 2 §-ában azt írja elő, hogy ha a gyermek a tizennyolcadik életévét betöltötte, a caládi pótlékot folyósító szerv hivatalból kér szakvéleményt az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság orvosszakértői Intézetétől arról, hogy az említett személy a munkaképességét legalább 67 százalékban elvesztette. ralmas állapotban volt. Húsz éve elmúlt, hogy felállították, azóta ki van téve az időjárásnak és a barbár emberek rongálásának. Ez Újhegy szégyenfoltja. Azt javasoljuk olvasónknak, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése előtt egy évvel kérje a szolgálati idejének megállapítását. E kérelmében jelezze a gyermek után járó év beszámítását is a betegség megjelölésével. A fentebb már írt jogszabályi előírások alapján fognak ügyében eljárni. B. J. pécsi olvasónk korengedményes nyugdíjba ment. Az addig kapott baleseti járadékát besziinették. Kérdezi, hogy miért tették ezt, akkor, amikor a 26 százalékot meghaladó járadék időbeni korlátozás nélkül jár? Az 1975. évi II. törvény 38 §-a azt írja elő, hogy a jogosultat csak egy nyugellátás illeti meg. Aki több nyugellátásra vagy balesti nyugellátásra is jogosult, ezek közül választhat. A nyugdíj megállapítása esetén a baleseti járadék szüneteltetése helyesen történt. Olvasónk figyelmét elkerülhette az 1991 évi II. törvény 7 §-a, mely úgy rendelkezik, hogy a szilikózisból és azbesztózisból eredő és huszonöt százalékot meg nem haladó munkaképesség-csökkenés fennállása alatt a baleseti járadék időbeni korlátozás nélkül jár. A most hivatkozott rendelkezés hatálybalépése előtt az volt a szabály, hogy a huszonöt százalékot meg nem haladó munkaképesség-csökkenés esetén, az említett betegségeknél a baleseti járadék két évig volt fizethető. E korlátot oldotta fel a rendelkezés és nem a törvény 38 §-át. T. K. kérdezi, hogy a magánA környéket, ha piszkos rendezzük, de ezt a csúfságot eltakarítani nem tudjuk. A buszváró környékén élők nevében: K. József személyek jövedelemadójával kapcsolatban mi számít jövedelemnek? Az 1991 évi XC. törvény 4 §-a szerint jövedelem a magán- személy által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett vagyoni érték egésze, illetve az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A kettős könyvvitelt vezető magánszemélyeknek az önálló tevékenységből származó adóköteles jövedelmét a társasági adóról szóló törvény rendelkezései szerint kell megállapítani akkor is, ha egyébként nem tartozik a társasági adóról szóló törvény hatálya alá. A fentebbi bekezdésben nem említett magánszemély az adóköteles jövedelmét e törvény rendelkezései alapján állapítja meg. Az önálló tevékenységet végző magánszemélynek, amennyiben a kettős könyvvitel vezetésére tér át, illetőleg a kettős könyvvitel vezetésésől az e törvény szerinti jövedelem megállapítására tér át, az áttérés során a jogszabály 1. számú melléklet C./ pontjában foglaltakat kell alkalmaznia. A külföldi pénznemben keletkezett bevételből a külföldi pénznek forintra történő átváltásakor a pénzintézet által alkalmazott árfolyam alapulvételével kell a jövedelmet és az adót megállapítani. A további részletes szabályok megtalálhatók az 1991. évi 148 számú Magyar Közlönyben. S. Á. Jogi tanácsadó
