Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-04 / 34. szám
1992. február 4., kedd uj Dunántúli napló 11 Észak-írország Vert helyzetben (MTI-Panoráma) Major brit kormányfő megmentette ugyan békeszerető észak-ír ügyi miniszterét, de a brit kormánynak minden bizonnyal ismét le kell tennie a legrégebben tartó európai polgárháború megoldásáról. A legújabb fejlemények háttere az, hogy január 17-én az Észak-írország Nagy-Britanniá- tól való elszakításáért terrormódszerekkel küzdő katolikus szervezet, az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) merényletének hét protestáns építőmunkás esett áldozatul. Peter Brooke, a brit. kormány észak-ír ügyekkel megbízott minisztere ekkor éppen ‘az ír Köztársaság fővárosában, Dub- linban vendégeskedett. Este föllépett az ottani tévé tele- fere-műsorában, s elénekelte az „Ó, te drága Klementinát”, amely, egyebek között, Foxi Maxi indulója volt valaha. Brooke-nak tavaly, egy évtized után először, sikerült béketárgyalásokat szerveznie az Észak-írországban szembenálló felek között. Néhány hét után e tárgyalások is megakadtak, mert az IRA úgynevezett politikai szárnya, a Sinn Fein Párt nem vett részt, a Ian Paisley lelkész vezette szélsőséges protestánsok pedig gyanakodtak, hogy a brit kormány „kiárusítja” őket az ír Köztársaságnak. (Észak-írországban a protestánsok vannak többségben, de egy esetleg egyesített Írországban kisebbségbe kerülnének a katolikusokhoz képest). Most a protestánsok Brooke lejáratott személyében jó ürügyet találtak minden tárgyalásos megoldás elutasítására, így ilyen próbálkozásokra a brit alsóházi választásokig - amelyek júliusig esedékesek - már nincs remény. Ráadásul az eddigi jelek arra vallanak, hogy a választások eredménye „függő parlament” lehet: patthelyzet alakul ki a konzervatívok és a most ellenzéki Munkáspárt között a törvényhozásban. Politikai megfigyelők biztosak benne, hogy az észak-ír protestáns képviselők megszabják majd a konzervatívoknak nyújtandó támogatásuk árát. Paisley lelkész szigorú intézkedéseket követelt a tartomány egész katolikus lakossága ellen. Ha a protestánsok számításai beválnak, a brit kormány hosszú időre ismét kemény kéz politikára kényszerül Észak-írországban, s megint a végtelenbe tolódik a megoldás reménye. Mészáros György Az első „iszlám atombomba” tulajdonosa Kazahsztán a slágerlistán Katonai-ipari és tudományos-kozmikus komplexumok Közös döntéseket szorgalmaz Gorbacsov közös megállapodások betartá(MTI-Panoráma) - A Kö- zép-Ázsia kapujában elterülő Kazahsztán a szovjet birodalom felbomlásával egy szürke sivatagi köztársaságból körülrajongott rakéta- és atomhatalommá vált, amely közel áll ahhoz, hogy akár Pakisztán helyett az „iszlám atombomba” első igazi tulajdonosa legyen. Alma Ata kelet-nyugati körüludvarlása egyre meglepőbb formákat ölt. 17 millió lakos A Kazah Köztársaság, amelynek nevéből csak 1991. december 10-én hagyták ki a „szovjet” és „szocialista” jelzőket, december 16-án - a szovjet tagköztársaságok között utolsó előttinek - nyilvánította ki függetlenségét. Az ország első embere a Le Monde jellemzése szerint egy „felvilágosult autokrata”, Nurszultan Nazarbajev, aki 1989-ben került a köztársasági kommunista párt élére és az 1991. december 1-i elnökválasztáson majdnem 99 százalékot kapott. A reformkommunista Nazarbajev radikálisabb- nak bizonyult Gorbacsovnál, de nem követte Borisz Jelcin szélsőségeit, neki köszönhető, hogy Alma-Ata a Független Államok Közösségének egyik gazdasági integrációs központja lett. Kazahsztánban az oroszok, az ukránok, a németek és a többi nemzetiség a lakosság felét alkotja. Több mint két és félmillió négyzetkilométeren ma már 17 millió ember él, s az évi népszaporulat 12 százalék. A köztársaságnak 1500 kilométeres közös határa van Kínával, a Káspi-tengeri szomszédja Irán, egyébként délről türkmén, üzbég, tadzsik és kirgiz, északról nagyorosz földek ölelik. Katonai arzenál Az egykori Szovjetunió hadászati fegyvereihez szerelhető nukleáris és termonukleáris robbanótöltetek 85 százaléka Oroszország területén van, de Kazahsztán két rakétatámaszpontja - Gyerzsavinszk és San- giz-tobe „ad szállást” 104 darab RSZ-20-as interkontinentális ballisztikus rakétának (1BR) és legalább 1600 rabbanótöltetnek. Ezek ugyanazok az SS-18-as „nehézrakéták”, amelyeket a Nyugat a „legdestabilizálób- baknak” minősített, képesek lévén kiiktatni az amerikai szárazföldi IBR-ek túlnyomó többségét. A SIPRI-összeállítások- ban Kazahsztán atomarzenálja meghaladja Franciaország, Nagy-Britannia és Kína együttes ilyen fegyverkészletét. Nem elhanyagolható, hogy a volt szovjet hadászati bombázók Oroszországon kívüli egyik támaszpontjának Ukrajna, a másiknak ugyancsak Kazahsztán adott helyet. A Szovjetunió elleni rakétatámadás korai előrejelzésére szolgáló rendszer sok objektuma is Ukrajnában és Kazahsztánban települt, s a kilenc úgynevezett fázisrácsos rádiólokátor-rendszer egyike is Kazahsztánban található. Az egykori szovjet Hadászati Védelmi Kutatóközpont címe ez volt: Szárisagan, Kazahsztán. 1989 novemberében némi meglepetést okozott, hogy a kazah Legfelsőbb Tanács a sze- mipalatyinszki kísérleti atomrobbantások beszüntetését, az ottani kísérleti telep bezárását követelte. A tilalom azóta életbe lépett s Novaja Zemlja vette át a stafétabotot Szemipa- latyinksztól, a világ legnagyobb atomkísérleti telepétől, s Kur- csatovtól, attól az „atomvárostól”, amely mindmáig nem szerepelhetett Kazahsztán térképén. 1990 októbere óta egyébként Novaja Zemlja is csendes .. . Nyitás az iszlámra Saposnyikov repülőmarsai lal folytatott tárgyalásain Nazarbajev a Független Államok Közösségének egységes fegyveres erőiéit szállt síkra, külön kiemelve, hogy a hadászati rendeltetésű erőknek változatlanul egységes irányítás alatt kell állniuk. A kazah elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a köztársaság területén levő atomfegyverek ott maradnak (azokat nem viszik át Oroszországba), mindazonáltal a köztársaság kiveszi részét az érvényes atomle- szerelési megállapodások végrehajtásából. Alma Ata egyébként aktívan munkálkodik egy (posztszovjet) közép-ázsiai közös védelmi politika kialakításán. Nurszultan Nazarbajev a maga módján harcol az atomfegyvermentes világért, azaz saját atomfegyvereivel is segít kieszközölni az ilyen irányú fejlődést. Amikor Baker amerikai külügyminiszter Alma-Atában járt, a kazah elnöktől azt hallotta, hogy Kazahsztán Oroszországtól teszi függővé saját atomleszerelését, ami viszont az amerikai atomleszerelés függvénye. Az alma atai vezetés nem idegenkedik Izrael atomfegyverkezési ambícióinak ellensúlyozásától sem, együttműködési készséggel keresi a Pakisztánnal szembenálló India barátságát, miközben rokonszenvéről biztosítja az arab és iszlám világot, amellyel nyíltan közösséget vállal. E közösség hátterében persze ott van, hogy Kazahsztán urántermelése nagyjából ugyanany- nyi, mint Oroszországé vagy Tádzsikisztáné. Nem titok, hogy e három köztársaság adta az egykori Szovjetunió urántermelésének 90 százalékát. Jelcin és Nazarbajev a napokban szinte egyszerre hirdette meg uránexport-offenzíváját, milliárdos valutabevételt remélve ettől az „üzletágtól”. Űrrepülőterek Aligha lehet Kazahsztán kapcsán említetlenül hagyni olyan űrrepülőtereket, mint Bajkonur vagy Tyuratam. A rakétatechnika hadászati vonatkozásai, az űrhajózással, az űrkutatással, a kozmikus védelemmel való kapcsolódásai különös súlyt adnak annak a kérdésnek, hogy a Kazah Köztársaság területén mi az, ami Alma Atáé, és mi az, ami még mindig Moszkváé. Nazarbajev nem szeretne saját földjén konfliktust látni a katonai-ipari és a tudományoskozmikus komplexumok között, különösen, ha mindennek nukleáris vetületei is lehetnek. Az atomeszközök és hordozó- eszközeik földrajzi közelsége óvatosságra int és felelősséget követel, méghozzá világméretekben. E hatalmas régi-új országban a „hagyományos fegyverzetről” és a hagyományos partnerekről ezen a télen leginkább a sokezer vérszomjas kóbor farkas kapcsán beszélnek. Kazahsztán tehetetlen a ragadozókkal szemben: Ogyesszától tonnaszám rendelt lőfegyvereket és lőszert, de a szállítmányok útközben más célra kerültek felhasználásra. A ragadozók pedig éhesek és szívesen engednek a szétmarcangolási ideológiának. Pirityi Sándor Az Államközösség közös hatalmi és mindenekelőtt gazdasági szerveinek létrehozásában látja a tagországok egységének egyik legfőbb zálogát a volt szovjet államfő. Mihail Gorbacsov a Komszomolszkaja Pravdában megjelent interjújában nem rejtette véka alá: ma is a szovjet szövetségi szerződés előnyeiben hisz. Az exállamfő ezentúl minden hónapban megosztja a legfontosabb eseményekről, változásokról alkotott véleményét és gondolatait a népszerű lap olvasóival. Gorbacsov lemondása óta most először adott interjút szovjet lapnak. A máig is nagy nemzetközi tekintélynek örvendő politikus sajnálattal állapította meg, hogy az Államközösségen belüli vitákra, nézeteltérésekre vonatkozó jóslatai előbb váltak valóra, semmint gondolta volna. Indítványozta, hogy a tagországok állítsanak fel egy döntőbíróságot, amelynek feladata a Küszöbön áll Törökország teljes jogú közöspiaci tagsága - közölte az EK brüsszeli bizottságának alelnöke, Martin Bangemann, aki kedden együttműködés-fejlesztési megállapodást írt alá az ankarai kormánnyal Isztambulban. Kijelentette: az európai közösség „nem létezhet Törökország nélkül”. Ankara 1963-ban kötött társulási szersanak nyomonkövetese lenne. Gorbacsov egyértelművé tette, hogy a tagállamok kapcsolatainak vonatkozásában a kazah elnök, Nurszultán Nazarbajev álláspontját támogatja, aki következetesen a közös (államközösségi) döntéseket szorgalmazza. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az orosz elnök nem veszítheti el kezeményezőkész- ségét, mert az válságot idézne elő. Az exelnök szerint ma a nacionalizmus a legnagyobb veszély a volt szovjet köztársaságok alkotta közösségre nézve.- A durva nacionalizmus hullámain hatalomra is lehet jutni - figyelmeztetett. Gorbacsov, mintegy filozófiai alapállását is meghatározva, kifejtette, hogy számára az egyetlen elfogadható fejlődési mód az evolúció és nem a revolúció.- Nincsenek hatékony forradalmak, csak sikeres hatalom- átvételek - tette hozzá. ződést a Közös Piaccal, 1987-ben folyamodott teljes jogú tagságért s az egyik előfe- tételének számító vámuniót 1996-ig tervezi kialakítani az EK-val. A görög kormány egyelőre ellenzi Törökország csatlakozását. Több más EK-tag akadálynak tekinti a magas török inflációt és az emberi jogok nem megnyugtató helyzetét. Közös Piac Törökország felvétele Forgószél (3.) A leszámolás krónikája A Novoje V re inja decemberi száma harmincöt év után először közöl hitelesnek tűnő, de nem elégségesen dokumentált adatokat a magyarországi felkelés leverését végrehajtó szovjet csapatok akciójáról, a „Forgószél” hadműveletről. Maga a tény, hogy a szovjet csapatösszevonás parancsnoka Konyev marsall volt, s hogy a hadjárat a „Forgószél” fedőnevet kapta, most került napvilágra, s először olvashatók szovjet adatok a csapatlétszámról. Muszatov - megintcsak forrásmegjelölés nélkül, adatot közöl arról, hogy a büntetőhadjáratban mintegy 60 ezer főnyi szovjet csapatkontingens vett részt. Ez azért meglepő, mert magyar és nyugati források viszont 150 ezerre becsülik ezt a létszámot. Idézzük a Novoje Vremja beszámolóját: „November 4-én hajnali 6 óra 15 perckor a szovjet csapatok Konyev marsall parancsára hozzákezdtek az addigra már megalakult Kádár kormány kérésének teljesítéséhez, hogy 'segítsenek megtörni a lázadók ellenállását Budapesten, helyreállítsák a törvényes hatalmat és rendet' az ország területén. A Lascsenko parancsnoksága alatt Magyarországon állomásozó három hadosztályból álló különleges hadtest már valamivel előbb akcióba lépett. E hadosztályokon kívül a Forgószél hadműveletben még két hadsereg vett részt, kilenc hadosztállyal. Novemberben Magyarországon összesen kb. 60 ezer szovjet katona és tiszt volt”. Parancsuk úgy szólt, hogy ki kell vonni a hadrendből és le kell fegyverezni a magyar hadsereg egységeit. Ritka kivételektől eltekintve ezek nem is tanúsítottak ellenállást. „De a felkelőkkel vívott harc Budapesten kegyetlen volt. A szovjet dokumentumokban fellelhető adatok szerint a harcokban megközelítően négyezer magyar állampolgár vesztette életét”. Milyen dokumentumokról beszél a Novoje Vremja? Megint nem tudjuk, holott a szám meghaladja a magyar történészek becsléseit. A szovjet veszteségekről eddig egyáltalán nem volt adat, márpedig Muszatov erre vonatkozó közlése pontos lehet. Eszerint „a győzelem ára” szovjet részről nem volt csekély: meghalt 669 szovjet katona és tiszt, megsebesült 1450, 51 embert pedig eltűntnek nyilvánítottak. Muszatov személyes értesülésének tűnik, hogy Kádár János egy alkalommal elmesélte Gorbacsovnak: amikor a szovjet „győzelem” nyomán hozott halálos ítéletek száma elérte a harcokban elesett vagy meggyilkolt rendszerhű áldozatok számát, kérte az igazságügyi és belügyi szerveket, hogy álljanak le. A szemet-szemért, fogat-fogért elvének ez az érvényesítése hazai dokumentumokból eddig nem volt ismeretes. Kérdés, megfelel-e a valóságnak, hogy Kádár ebből az elvből indult ki, s ha igen, milyen mértékben volt ez a magyar pártvezető magánakciója. A Nagy Imre és társai elleni bírósági eljárásról a moszkvai szerző úgy ír, mintha az - legalábbis eleinte - magyar belügy lett volna. Később azonban megemlíti, hogy a per idején a magyar hatóságok rendszeresen konzultáltak Moszkvával, ahonnan időről-időre megbízottak érkeztek, hogy kivigyék a nyomozati anyagokat. Nem tér ki a moszkvai szerző Nagy Imre és társai letartóztatásának történetére sem, amelyben a KGB akkori budapesti rezidensének volt főszerepe. Arról viszont van tudomása, hogy a KGB szakértőinek része volt a Nagy Imre per előkészítésében. Szemtanuk elbeszélése szerint Hruscsov a várható nemzetközi visszhangra való tekintettel azt tanácsolta Kádárnak, hogy a vádlottakkal finomabban kell bánni. Úgy tűnik, a végső döntést Nagy Imre kivégzéséről a budapesti vezetők szűk köre hozta meg - hangzik a moszkvai verzió. A moszkvai hetilap „szuverén gondolkodású, karizmatikus személyiségként” írja le Kádárt, aki még „posztsztáli- nista keretek között is képes volt önálló kurzus kialakítására: Magyarország a liberális elvek és a reformok országaként vált ismertté. Csakhogy a modernizált, de alapjaiban még mindig ugyanaz a sztálinista rendszer nem tette lehetővé az igazi újjászületést”. Ennek tulajdonítja a moszkvai szerző, hogy „a párt és annak korosodó vezetője fokozatosan lejáratódott”. Leonyid Brezsnyev, aki már 1956 nyarán ott ült a döntnöki asztalnál, semmit sem tanult a magyarországi eseményekből. Ennek igazolására a Novoje Vremja idézi azokat a szavait, amelyek két nappal a csehszlovákiai bevonulás előtt, 1968 augusztus 18-án hangzottak el a „szocialista országok” vezetőinek értekezletén. „A csapatoknak katonai feladatot kell megoldani. Ha nem ezt teszik, I akkor Magyarországhoz hasonlóan egy csomó letartóztatottat szedünk össze, aztán nem tudjuk, mit csináljunk veiül: agyonlőjük őket, vagy megke- I gyelmezzünk nekik”. J. G.