Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-26 / 56. szám

1992. február 26., szerda üj Dunántúli napló 7 50000 cég Magya ro rszagon Vezetnek a kft.-k Az elmúlt esztendő végén már csaknem 50 ezer jogi személyiségű gazdasági szer­vezet működött az országban. Számuk az utóbbi három év­ben - az új társasági törvény hatályba lépését követően és a vállalkozási lehetőségek ki- szélesedése folytán - mintegy ötszörösére növekedett - álla­pítja meg a Központi Statiszti­kai Hivatal legújabb felmé­rése. A társasági formán belül a korlátolt felelősségű társasá­goké a vezető szerep, arányuk meghaladja a 95 százalékot. Számuk gyors növekedésével lehetővé vált, hogy a kisebb magántőkék is közvetlenül kapcsololódhassanak be a termelőszférába. A régi típusú gazdasági szervezetek közül a vállalatok számában 1989 óta lassú, fo­kozatos csökkenés mutatko­zik, míg a különféle szövetke­zeteknél csekély növekedés tapasztalható. Az utóbbiak száma az 1988. évi 7500-al szemben, jelenleg megközelíti a 7 800-at. A csaknem 50 ezer működő gazdasági szervezet közül 16 255 a kereskedelem­ben, 11 530 az iparban, 6 600 az építőiparban” 3 543 pedig a szolgáltatások terén fejti ki te­vékenységét. A kereskede­lemben működő szervezetek 92.7 százaléka korlátolt fel­elősségű társaság, míg a szol­gáltatásokban 87,2 százalék, az építőiparban 75,7 százalék, az iparban 74,8 százalék ez az arány. A statisztikai adatokról ki­derül az is, hogy a magyar gazdaságban a bruttó termelési érték 77,4 százalékát a jogi személyiségű gazdasági szer­vezetek, 12 százalékát a jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek és a fennmaradó 10.7 százalékot pedig a költ­ségvetési, társadalombiztosí­tási és egyéb szervezetek hoz­ták létre - ám a legutóbbi ada­tok még 1990-ből származnak. Figyelemre méltó, hogy nemcsak a vállalkozások sza­porodtak rendkívül gyorsan, hanem a szervezetek nagyság szerinti megoszlása is jelentő­sen megváltozott. Ma az ösz- szes gazdasági szervezet 71,2 százaléka kevesebb mint 20 főt foglalkoztat. A 21-50 főt foglalkoztató szervezetek 12,5 százalékot, az 51-300 dolgo­zót alkalmazók pedig 11,2 százalékot képviselnek. A 300 főnél nagyobb szervezetek aránya az 1989. évi 19,3 szá­zalékkal szemben 5,1 száza­lékra esett vissza. A jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek közül legnagyobb hányadot a közke­reseti társaságok - gazdasági munkaközösségek, betéti tár­saságok, társadalmi szerveze­tek, egyházak - képviselnek. Számuk két év alatt 44 ezerről 71 ezerre emelkedett. Jelentős az élénkülés az egyéni vállalkozások körében is. A ma már csaknem félmil­lióra tehető egyéni vállalkozók több mint 90 százaléka a ter­melésben működik. Foglalko­zásukat tekintve csaknem 50 százalékuk kisiparos, 32 szá­zalékuk szellemi szabadfog­lalkozású, 19 százalékuk kis­kereskedő, a mezőgazdaság­ban nagyon kevesen vállal­koznak, az összvállalkozók közül arányuk az 1 százalékot sem érte el a múlt év végén. Piacváltás - Soha rosszabb évet! Tovább fejleszt a Somapak Kft. Az eddigi nyereségükből kifizették az alaptőkét Amint arról már szó esett,a tavalyi megrendelés-kieséseket fejlesztésekkel ellensúlyozták. Mindenfajta egyedi igény ki­elégítésére készen állnak, amire csak képesek. Az eddigi hatféle címkéző gépük mellé nemso­kára licenc alapján gyártani kezdik a hetediket,mellyel kompletté tehetik a választékot, hiszen az új gép egyidőben akár négy címke felvitelét is lehe­tővé teszi. Az eddigi címkéző, tubustöltő-záró, és a különféle halmazállapotú anyagokat (por, folyadék, szemestermény, gra­nulátum) tasakoló gépeikre ve­vők a konzervgyárak, szörp­üzemek, sörgyárak, palackozók, a kozmetikai és a vegyiüzemek, a gyógyszergyárak, s örvende­Kevés termelőegység dicse­kedhetne azzal, amivel a Soma­pak Csomagolástechnikai Gép­gyártó Kft.: az első öt éves mű­ködésükkel kamatostul meg­hozták nyereségükből a har­mincnégy milliós alaptőkét. A Somapak ügyvezető igaz­gatója Szőnyi György, mégsem elégedett maradéktalanul, hisz az elmúlt évben már nem tudták hozni a korábbi években meg­szokott nyereséget:-Tavaly a szovjet piac ösz- szeomlásával megszűntek a nagy sorozatú megrendeléseink, de szerencsével átvészeltük ezt a kiesést. Kitartó marketing munkával sikerült új olasz, csehszlovák, román, harmadik világbeli és hazai vevőket talál­nunk. A megrendeléseink visz- szaesését fejlesztésekkel is el­lensúlyozni tudtuk - mondja az ügyvezető igazgató. A Somapak termelésének több mint kétharmadára idehaza talál vevőt.- Rendre fizetnek is a magyar megrendelőik?- Vannak kintlévőségeink, de ezek nem számottevőek. Megnézzük, hogy kinek szállí­tunk. Gondolom, ezzel nem va­gyunk egyedül. Megkezdték a hatodik évüket - az első ötöt jó eredménnyel zárták. A cég felértékelődése jónéhány éve kezdődött, s eb­ben nagy szerepet játszik az át­vett korszerű technika, a sok fejlesztés és a kiépített, egyre szélesedő piaci hálózat, továbbá a minőség, a határidő, a garan­cia és a megbízható, gyors szer­vizellátás.-Mi általában ezekben tu­dunk többet, mást, mint a kon­kurencia - állítja Szőnyi György. Konzervgyárakba kerülnek a címkéző gépsorok Läufer László felvételei A tasakoló gépek a tejipari, és vetó'mageló'állitó cégek részére készülnek a SOMAPACK pécsi csarnokában tes módon egyre több magán- vállalkozó. Beérnek a különféle adagoló rendszereket eredmé­nyező tavalyi fejlesztéseik. S a holnapra is gondolva közös fej­lesztési témáik is vannak az olasz M.A.I.E.R. céggel. Ez a fajta együttműködés már több, más, mint a licenc honosítás.- Említette, hogy a Soma- paknak alig vannak kintlévősé­gei, s ebben milyen nagy sze­repe van a korrekt üzleti kap­csolataiknak. Ilyen egyszerű az egész?- Számunkra legalábbis. Egyénileg, külön-külön kezel­jük a vevőinket, s ez számunkra mindenképp kifizetődik. Tu­dom, ez nem lehet egy az egy­ben átvehető recept mások szá­mára, mert, ha az lenne, nagyon sok hazai céget nem fenyegetne most az a veszély, hogy a nem fizető partnereik miatt önmaguk kerülnek kritikus helyzetbe. Mi ezt az utat járjuk, eddig több­nyire eredménnyel. A Somapak eddigi sikerének vannak más összetevői is. Rendszeresen részt vesznek szakmai kiállításokon, vásáro­kon és kitartanak a direkt mar­keting mellett. A termelésük szervezésének stratégiája az el­telt öt évben mit sem változott: a stabil, nagytudású törzsgárda végzi a termékeik minőségét meghatározó szakmunkákat, a többit a jól szervezett és bizton­ságos bedolgozói háttéré bíz­zák. így a törzsgárdát nem fe­nyegeti semmiféle veszély, s a meglódult keresletet is képesek kielégíteni. Összesen harmin­cán vannak. Murányi László Veszélyes világ Véget ért ugyan a klasszi­kus hidegháború, de koránt­sem szűntek meg a háborús fenyegetések, figyelmeztet tit­kos dokumentumban, realista módon az amerikai Pentagon. Ki kit veszélyeztet akkor? Az amerikaiak hétpontos listája szerint bő a választék. Irak új­ból rátámadhat Kuvaitra, sőt benyomulhat Szaúd-Arábiába; Észak-Korea háborúba keve­redhet Déllel; egy iraki invázió egybeeshet egy koreai háború­val; Oroszország vissza akarja hódítani Litvániát s fenyegethet más államokat is a térségben; szélesebb háborúval fenyeget­het egy államcsíny a Fülöp-szi- geteken; államcsíny robbanhat ki a kulcshelyen fekvő Panamá­ban. S végül: egy még ismeret­len szuperhatalom sokfelé akar­hat terjeszkedni, ha úgy érzi te­heti. Mik jellemzik ezt a veszély lis­tát? Jórészt ma is ismert helyi konfliktusok, jól érzékelhető nacionalista feszültségek, nem­zeti köntösbe bújtatott Észak- Dél problémák. S a megjósol­ható új veszélyforrás, hogy töb­ben is megpróbálhatják megin­gatni az immár egyetlen szu­perhatalom, az Egyesült Álla­mok helyét. Akkor most megint félni kell? Az erőszakra épült biztonság megszűnt egyensúlya helyett csak fokozatosan alakulhat ki az érdekek kölcsönös elfogadására alapuló világrend. Ez több évti­zedes program. Addig veszé­lyes hely marad a föld, s mindig figyelni kell azoknak a kezét, akik égő gyufát dobhatnak el ott, ahol tüzet gyújtani robba­násveszélyes. Ez az egyes számú környezetvédelmi pa­rancs - nálunk is. Kocsis Tamás Cordon Sanitaire A FÁK világa nyugtalanítja Henry Kissinger sztár-polito­lógust, volt amerikai külügy­minisztert. Igazában nem a felszín súlyos gondjai, hanem a mélység fortyogó erői miatt aggódik. Milyen - szerinte - az új Oroszország? Két mondat a vá­lasza. 1. „Egyetlen orosszal sem találkoztam, aki elfogadna egy valóban független Ukrajnát.” 2. „Az orosz nacionalizmus azon­ban mindenekelőtt abban a kí­vánságban fejeződik ki, hogy helyreállítsák a hagyományos előjogokat más köztársaságok felett.” Súlyos megállapítások. 5 miért tart az új Ukrajnától? Mert „az ukránok az orosz im­perializmus fenyegetéséről be­szélnek”, és ezért „arra szorítják Leonyid Kravcsuk elnököt, hogy keményebben csapjon oda Oroszországnak”. Hogy mi lehet ennek a követ­kezménye? Olyan feszültség a két frissen független állam kö­zött, ami minket is nyugtalanít­hat, itt a tőszomszédságban. Kissinger bennünket érintő következtetése az is, hogy a mai Oroszország és Ukrajna nem tarthat igényt, (mint a tegnapi Szovjetunió Jaltában,) a határait védő övezetre, az eddigi Cor­don Sanitaire-ra. Ez jogosnak látszó vélemény. De a Duna felől nézve úgy tűnik, mintha a tőlünk nyugatra eső világ azt szeretné, ha Kelet-Közép- Európa puszta létével védené a kontinens fejlettebbik felének közös, integrálódó jólétét. Vagy ez csak amolyan ta­tárra, törökre visszavezethető magyar érzékenység? Pénzgondok a Valutaalapnál Kétséges, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) folyósítani tudja-e a szükséges hiteleket a FÁK államainak, miután bi­zonytalan az Egyesült Államok 12 milliárd dolláros részesedése - jelentette a The New York Times. Az IMF 1990-ben döntött úgy, hogy 120 milliárdról 180 milliárd dollárra emeli hitele­zést szolgáló forrásait. Az ösz- szegből az Egyesült Államok 12 milliárddal részesedik, amelyet azonban még nem folyósított s kérdéses, hogy a választási év­ben döntenek-e az összeg átuta­lásáról. A lap szerint a kormány ugyan szeretné, de George Bush elnök eddigi gyenge választási szereplése után vonakodik elő­állni a szavazók közt népszerűt­len tervvel. Az IMF jelenleg 15 milliárdnyi tartalékkal rendel­kezik hitelezésekre, de egyedül Oroszország - amelyet április­ban várhatóan felvesznek - 18 milliárdot szeretne. IMF-kö- rökben korábban kijelentették az MTI tudósítójának: a ke- let-közép-európai országok tá­mogatását a FÁK országainak nyújtandó hitelek nem fogják befolyásolni, az előbbieket szolgáló forrásokat elkülönítve kezelik. A turisták szállodája? Laterum Gyönyörű ilyenkor a Me­csek, ezernyi színt rakott fel a természet a hegy oldalára. A sűrű borostyánok levelei alatt, kíváncsian dugja ki fejét a korai hóvirág, szinte kérdezi a zöld mohától, jöhetek-e már? Rövidesen turisták százai özönlik el e csodás vidéket. Este aztán megfáradva megpi­henhetnék a Laterum szálló ott­honos falai jözött. Szokatlan név a Laterum. Az idegennyelvű értelmező szótár úgy magyarázza, hogy sokféle tevékenységű, kereskedelmet is magában foglaló társulás. A cég bejegyezéshez szükséges do­kumentációjukban több mint negyven tevékenység van elis­merve .. . Ide tartozik többek között a mecsekaljai volt munkásszál­lás szállodakénti üzemeltetése is. Négyszázhúsz férőhelyet mondhatnak magukénak. Ez év elejétől a kft. tulajdonába kerül­tek az épületek, megkezdték a nagyobb felújításokat. Például minden emeleten épülnek a női-férfi fürdők, új helyiségeket állítanak be szállodai szolgálta­tással. És az árak elfogadhatók. A szállodának van egy kiváló étterme és konyhája. Régebben a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat egységeként üzemelt. Most a kft-hez tartozik. Több­féle ételből menüt és a la cart-ot vehetnek igénybe a vendégek. Előfizetéses étkeztetés is van. Fő cél az elkövetkező sze­zonban a diákok, turisták meg­nyerése nemcsak belföldi, ha­nem külföldi csoportok beszer­vezése is. Erre minden remény megvan: olcsó a szállás, és hol ehetnek meleg ételt hatvan fo­rinttól. Meg kell még említeni, hogy a szállodának a nagy étteremtől teljesen külön olyan bensőséget sugárzó negyven, hatvan, száz fős helyiségei is vannak, ahol például egy lakodalmat, szala­gavatót, ballagási ünnepséget lehet örökemlékűvé tenni. Van minden igényt kielégítő büfé, férfi-női fodrászat, koz­metika, pedikűr, manikűr stb. A Laterum Kft-nél tudják, hogy kapni csak úgy lehet, ha minőséget adnak. Uj stílust kö­vetve elébe mennek a vendég­nek, igyekeznek levenni vállai- ról gondokat, hogy jól érezzék magukat a mecsekaljai szállo­dában. Csényi József

Next

/
Thumbnails
Contents