Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-18 / 48. szám
8 aj Dunántúli napiö 1992. február 18.. kedd Inflációt vagy munkanélküliséget? Hibás kérdésfeltevés Vannak hagyományai a háztartási tudásnak Gazdaasszonyképzés Pécsszabolcson Sokoldalú ismeretet ad, eligazodást az életben Manapság gyakran felvetik az inflációt vagy munkanélküliséget mint alternatívát, mintha abban a helyzetben lennénk, hogy létezik ilyen választási lehetőségünk. Való igaz, a II. világháború után évtizedekig fontos eszköz volt a nyugati államok kormányainak kezében az infláció-munkanélküliség-gaz- dasági növekedés hármasával való játszadozás. Ha felpörgött a gazdasági növekedés motoija, akkor csökkent a munkanélküliség, viszont felszökött az infláció. Ez volt a túlfűtött gazdaság. Ekkor szűkíteni kellett a pénzkínálatot, például a kamatlábak emelésével, megdrágítva és ezzel visszafogva a beruházásokat, miáltal csökkent a gazdasági növekedés üteme, és növekedni kezdett a munkanélküliség. Az infláció pedig szépen csökkent. Stagfláció Alapvetően megváltozott a helyzet az az 1970-es években, amikor megjelent a közgazdászok lidérces rémálma, a stagfláció, vagyis amikor egyidejűleg nőtt az infláció és a munka- nélküliség, miközben csökkent a termelés. A kormányok sokáig tehetetlenül álltak a jelenség előtt. Nem nehéz látnunk, hogy ma Magyarországon ugyanez a helyzet, vagyis növekszik a munkanélküliség, az infláció és emellett recesszió van a gazdaságban, tehát visz- szaesik a termelés. Mindennek az a mélyebb oka, hogy nem a hagyományos újratermelési válságról van szó, hanem csak egy grandiózus korszakváltással megoldható általános strukturális .válságról. A gazdaság elavult szerkezetben termel, energia- és nyersanyag- igényes termékekkel lépünk ki a világpiacra, s a piac ezeket a termékeket folyamatosan leértékel. A gyárkémény iparról át kellene térni a fehérköpenyes iparra, vagyis a nyersanyag-, energia- és verejtékcseppigé- nyes termelésről tudás- és kreativitás igényes termelésre. Ezt az utat a fejlett Nyugat végig járta, mi még el sem kezdtük. Vagy-vagy? Ezért téves a „munkanélküliséget vagy inflációt” kérdésfelvetés. Ha mégis választani kellene sokan azonnal az inflációra szavaznának a munkanélküliség helyett. Nemcsak 'azok, akiket az utcára tétel közvetlenül érint, hanem még közgazdászok is. A következőképpen érvelnek. Az infláció rrfindenkit egyformán sújt, tehát ebben az esetben a társadalom közteherviselő, míg a munkanélküliség csak az általa érintett réteget sújtja. Ez hamis érv, ugyanis az infláció egyáltalán nem sújt mindenkit egyformán, sőt, vannak kifejezett haszonélvezői, mint például az alacsony hatékonyságú vállalatok, amelyek az inflációs árnövekedés révén átháríthatják saját elégtelen teljesítményüknek a kövtkezmé- nyeit a társadalomra. Egyes rétegeket viszont az általános árnövekedés fokozottan sújt, mint például a nyugdíjasokat. A legfontosabb tény azonban az, hogy míg a munkanélküliség a szerkezetváltás törvény- szerű következménye és kísérő- jelensége, addig az infláció éppen a szerkezetváltást gátolja, miután .jótékony” homályba burkolja az alacsony hatékonyságú szférákat, szétkeni a problémát, nem engedi, hogy a beteg gócok napvilágra kerüljenek. Nem véletlen, hogy a nyugati kormányok nem a munkanélküliséget, hanem az inflációt tekintik az egyes számú közellenségnek. Az inflációt elősegítő harc egyben a szerkezetváltást elősegítő tevékenység is. Azok az országok voltak sikeresek az elmúlt két évtized világgazdasági versenyfutásában, amelyek inflációellenes politikát folytattak, és nem próbálták megállítani a munkanélküliség növekedését. Az más kérdés, hogy ugyanakkor hatékony intézkedéseket hoztak a munkanélküliség kezelésére. Kezelni kell A sikeres kormányok nem igyekeztek megőrizni a munkahelyeket, ellenben mindent elkövettek, hogy a nagyarányú munkanélküliség csak átmeneti legyen, illetve hogy ne idézzen elő társadalmi robbanást. Ösztönözték az új munkahelyek létesítését a felfutó új ágazatokban, átképzési támogatást nyújtottak, alkalmazták az idő előtti nyugdíjazást a nagyösszegű végkielégítést, a fiatal korosztályokat pedig igyekeztek a felső- oktatásban évekig „parkoltatni”. Jelentősen menőtt a felsőoktatásban tanulók aránya, így a felfutó tudásigényes ágazatok számára néhány év múlva megfelelően képzett szakemberek álltak rendelkezésre. Az elbocsátott bányászok, kohászok számára olyan nagy összegű végkielégítést adtak, amely lehetővé tette akár az újrakezdést, saját vállalkozás indítását, vagy egyszerűen részvényvásárlást és biztos megélhetést. Svédországban, Japánban általában nem számolták föl az elavult vállalatokat, hanem kormányzati segítséggel átalakították azokat. Például a hajóépítő, vagy a gépgyártó csarnokokban elektronikai összeszerelő üzemeket létesítettek, és a dolgozókat átképezték. Civilizált módon Kérdés, hogy tudunk-e tanulni ezekből a példákból? Megértjük-e végre, hogy a munkanélküliség a szerkezet- váltás kísérőjelensége, amely ellen nem harcolni kell, hanem amelyet kezelni kell. Természetesen meg lehet őrizni óriási erőfeszítések árán a bányászok, kohászok munkahelyeit, de ennek az lesz az ára, hogy a XXI. századba egy XIX. századi gazdaságszerkezettel kullogunk át, végképp lecsúszva a harmadik világba. Ha nem ezt választjuk, hanem a fejlődést, akkor viszont kérdés, hogy a XIX. századi kapitalista módszerekkel, a dolgozókat az utcára, a létbizonytalanságba lökve, vagy XX. századi, civilizált módon? Egyelőre nincs válasz a föltett kérdésekre ... Gazdag László Hazánkban először a XVII. században vetődött fel egy kisparaszti, valamint egy háztartási, (inkább városi) középfokú iskola alapításának terve. Tese- dik Sámuel református lelkész indította el az első kísérleti osztályt. Később Mária Terézia oktatási reformjának is kiemelkedő része lett a gazdasági, különösen a háztartás-gazdasági szakok, illetve iskolák támogatása, ahol a jó feleség és a mintaháziasszony tudnivalóit sajátították el. Kétkeresős családmodell Az ötvenes évek közepéig sikeresen működtek ilyen intézmények. Az ezt követő évtizedekben általánossá vált a kétkeresős családmodell, amelyben a női foglalkoztatás és érvényesülés mellett elhomályosodott a családközpontú anyai hivatás. A nők mérhetetlen terheket vállaltak a napi munkahelyi elfoglaltság, mellett a családellátás, a háztartásvezetés, a gyermeknevelés, és ha még jutott rá energia, az idős, beteg szülők ápolásában, segítésében. Az anyák munkavállalása következtében a hajnalok hajnalán felriasztott bölcsődés, majd óvodás korú gyermekek idegállapotában maradandó nyomai alakultak ki a természetellenes életritmusnak, állandó zaklatottságnak. Ezt tetézték az érzelmi élet fogyatékosságai, hiszen az iskoláskor előtt, majd az iskoláskor alatt is, (a napközi otthonokban) a nap döntő részében az édesanyjuktól elszakad! gyerekek kevés szeretetett kaphattak. Ez folytatódott otthon, hiszen a hazatért édesanya a családellátó feladatai miatt csak minimális mértékben tudott gyermekével foglalkozni. A hétvégéket a felszabadult együttlét helyett a heti restanciák behozása terhelte. Az apákat a másodállás, mellékfoglalkozás parancsolta el, hogy jusson háztartási gépre, kocsira, nyaralásra, esetleg külföldi utazásra. Sok családban mindezek az érzelmi elsivárosodáshoz vezettek. A gyerekek nem vettek részt a munkamegosztásban. Igényeik annál inkább voltak a divatos drága öltözékekre, technikai eszközökre, bőséges zsebpénzekre. A gyermekek, a fiatalok körében nem hogy a filléreknek, de a forintnak sem alakult ki becsülete. Új helyzet Napjaink átalakulóban lévő társadalmában a társadalmi változások jelentős mértékben érintik a családot. Megjelent a munkanélüliség, nagymértékben a nőket sújtja. A tizenéves fiatalok tömegei maradnak továbbtanulási lehetőség nélkül. Átalakulóban van az iskola- rendszer. Belátható időn belül bevezetésre kerül a 6 osztályos Nemzeti Alaptanterv, amely egységes alapműveltséget biztosít. Megmarad a nyolcosztályos általános iskola is. Új középfokú iskolamodellek jelennek meg. Az Oktatási Törvény tervezete változatlanul hagyja a 16 éves tankötelezettségi korhatárt. A korábbi, specializált, tömeges állami szakmunkásképzésre egyre kisebb a kereslet. A közép- és felsőfokú képzésben a munakerőpiaci kereslettel szemben túltermelés várható. Iskolarendszerünknek gondoskodnia kell az új helyzetek elé kerülő fiatalokról. A családot meg kell szilárdítani, a családanyát visszaadni anyai hivatásának, gyermekgondozó és családellátó szerepének. Ennek egyik lehetőségét adja meg a gazdaaaszonyképzés. Kétéves képzés Országosan 20 oktatási intézményben van meg már ez a képzésforma osztrák, illetve nyugatnémet minták alapján. A Szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett lányok részére folyik egyéves gazdaasszonyképzés. Nyolc általánost végzett leányok részére 18 szakmunkásképző intézetben, valamint a Pécsszabolcsi Általános Iskolában és Speciális Szakiskolában folyik kétéves gazdaasszonyképzés. A kétéves képzés alatt a gyakorlati oktatás kiemelt szerepet kap, a gyakorlati órák száma kétszerese az elméleti óráknak. A közismereti tárgyakból csak az anyanyelvi kommunikációs ismeretek, szakmai számítások, állampolgári ismeretek, ének-zene-játék, valamint a testnevelés, idegen nyelvként a német és az angol szerepel. Fakultációként a számítástechnika, a gépírás, gomba- és dísznövénytermesztés, népi-kézi- szővés, méhészkedés szerepel a programban. A kétéves képzés során a főbb szakmai elméleti tárgyak a következők:- Családellátó és háztar- tás-gazdaságtani ismeretek,-Vendéglátói és idegenforgalmi ismeretek,- Egészségügyi ismeretek,- Házi betegápolás-gondozás,- Kertgazdálkodási ismeretek,- Állattenyésztési ismeretek. Gyakorlat:- Főzés-sütés,- Szabás-varrás, kézimunkázás,- Ruhaápolás, javítás (mosás, vasalás),- Lakásápolás-karbantartás,- Mezőgazdasági kistermelés, kertgazdálkodás és álatte- nyésztés,- Egészségügyi Gyakorlat. A legfontosabb gyakorlati helyek:-Tangazdaság (saját birtok, alamint a bázis Pécsi Állami Gazdaság, a Reménypusztai Új Élet MGTSZ területén) saját növényházak. Kistermelői mintagazdaságok,-10-10 főzőhelyes tankonyha (sütés-főzéshez)- varroda (szabás-varrás-ru- haápoláshoz),- Szabolcsfalusi szociális otthon (egészségügyi gyakorlatra). Az első tanév után 6 hetes gyakorlaton vesznek részt a gazdaaszony-jelöltek. A képzés végén elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek. A sikeres elméleti és gyakorlati vizsgák, valamint a vizsgamunkák elkészítése után a tanuló Okleveles Gazdaaszonyi minősítést kap. Önálló gazdálkodás? Az okleveles gazdaaszonyka munkavállalási lehetőségei az alábbiak:- háztartásvezető,- orvos mellett írnok,- házi betegápoló, gondozó,- segédápoló- szociális gondozó- óvodában dada,- dajka,- gondnok,- mezőgazdasági munkás,- lakáskarantartó-takarító. Alkalmassá tesz olyan munkakörök betöltésére is, ahol varrni, kézimunkázni, főzni, felszolgálni, kertészkedni kell, vagy állatot gondozni, nevelni. Mindezen munkaközökben kiegészítő tanulmányok elvégzése után vizsgát tehetnek szakmai képesítést szerezhetnek. Joggal fölvetődhet a kérdés, hogy a 16 éves gazdaasszonykák képesek-e önálló gazdálkodásra? Felkészültség szempontjából azt mondhatjuk, hogy igen. Fennáll azonban egy ideig az egyéni vállakózásukhoz az esetek nagyrészében a birtokhiány és feltehetőleg a tőkehiány is. Az is valószínű, hogy ezek a fiatalok a családalapítás után férjükkel, esetleg a szüleikkel együtt lehetnek teljesértékű gazdaaszonyok. Útkeresés Szükség van e Pécsett ilyen típusú képzésre? A város történelmi borvidéke, a hegyoldal gyümölcsöket érlelő lankái, a városkörnyéki kiskertekben szorgoskodók, a gombamódra szaporodó vállalkozók többszörösen aláhúzzák ennek a képzésformának a szükségességét. Az elkövetkező évek útkeresései, a gyarapodó tapasztalatok még eldönthetik, hogy ennek az iskolatípusnak be kell-e fejeződnie 16 éves korban, és szervezetten hogy készíthetők fel az érintettek a különböző szakvizsgákra. Élő probléma az átjárhatóság kérdése is más középfokú intézményekbe. Növeli e képzésforma jelentőségét az a várható társadalmi mozgás, amely a fiataloknak az elmúlt évtizedekben történt városba áramlása után a jövőben vidéken, sőt a tanyákon kínálja az olcsó lakás, megélhetési és vállalkozási lehetőségeket. Istvánder József Egyik kiváló napilapunkban olvastam a következőt: „Arra, amit most éltünk át, a régi rómaiaknak volt egy külön kifejezésük: post festam.” A bennem élő magnótekercs szerint így mondták: post festa. Ennek a jelentése: ünnepek után. A festum semleges nemű, többes száma tárgy esetben is festa. A szerző, akinek nevét nem említem, (nomina sunt odiosa) nyilván hiányzott a latinóráról, amikor ezt tanították, de akkor sem volt jelen, amikor ezt ismételték, mert nyomaték kedvéért még egyszer leírja, rosszul. De sokan, mai értelmiségiek, hiányoztak a latinórákról, mert az utolsó negyven évben alig tanították a gimnáziumokban. Pedig nem ártott volna, mert műveltségünk egyik alapja a görög-latin kultúra. így szerepelhet a mai napig a rádióban, TV-ben, sajtóban, moziban „mille- neum” a „millenium” helyett. Megmosolyogtat a „vica versa”, ami megfordított, becézett Évát jelent. Nekem a Nyelvcsapások „vice versa” jobban tetszik. Egyik letűnt politikai nagyságunk (nőmén est omen) a TV-ben azt nyilatkozta, neki számos alternatívája van. - A szegény dán királyfinak még csak kettő volt: lenni vagy nem lenni. - A pártállamban, úgy látszik, ebben is volt fejlődés. Kedvencem a „Sophianae” is. Pécs latin neve Sopianae. Helytelen a SOPIANÄ Gépgyár, és a SOPIANA Söröző is. Megborzongok, amikor valaki rágyújt egy „sofia- nára”, pedig az sem büdösebb a többinél. A „post festa” kapcsán szeretnék pár szót mondani egy másik ünnepről. „Emlékünnepség a doni áttörés évfordulóján” című cikkben szerepel a következő: „A Honvéd Hagyományőrző Egyesület ez évben is megszervezte, a jövőben pedig hagyománnyá kívánja tenni az 1943. január 12-vel bekövetkezett doni katasztrófa ünneplését.” Az akkori katonák és a mai hatvanon felüliek ezt nem érzik ünnepnapnak, legfeljebb gyásznapnak, mint az október hatodi- kát. A doni áttörés és később hazánk megszállása a néhai szovjet hadseregnek volt katonai sikere. Mégis nekünk kellett megünnepelnünk április 4-ét, amit mi egymás közt „Szent Edények Ünnepének” neveztünk, mert akkor estünk csöbörből-vödörbe. Elfutott a német, jött a ruszki, és itt is maradt. Ha már nyelvészkedésre adtam a fejem, volna még mondanivalóm. Nagyon bosszant a pejoratív „utca embere” kifejezés. Én a hajléktalant értem alatta, de mások a közvéleményt. Csodálatos nyelvi lelemény az „árrés” és az „árfekvés”. A régi kereskedő haszonkulcsról és eladási árról beszélt, - emlékezetem szerint. „Árrésről és árfekvésről” leginkább a „rosszlányoknál” beszélhetünk, külölönösen ha megfordítjuk a szóösszetételeket: fekvésár, résár. A magyar nyelv rendkívül gazdag a szójátékok lehetőségében: nem mindegy, ha egyöntetűről beszélünk, vagy ön egy tetűt mondunk. Bámulója vagyok nyelvünk leegyszerűsödésének: három, B-vel kezdődő igével csaknem mindent kifejezhetünk. A BONYOLÍT ige teljes adminisztrációnkra tökéletesen ráillik. A BIZTOSÍT igét már templomi szószékről is hallottam, pedig még a biztosító társaságok is csak önmagukat biztosítják elsősorban. Minden más bizonytalan. A harmadik igét az én írógépem nem tudja pirulás nélkül leírni, pedig egy kiváló nyelvészünk szerint megfelelő igekötőkkel (le, fel, ki, be, meg, szét, össze, vissza stb.) minden kifejezhető vele. Ideje lenne tiszta, magyar vizet önteni a magyar fejekbe! Dr. Marth Sándor Szövetség kisvállakozóknak Független szövetség megala- szövetség fel kíván lépni a kis- pítását tervezik szombathelyi vállalkozók kizsákmányolása kisvállalkozók. Céljuk a több ellen, és harcolni akar a megkö- százezres, mindinkább lecsúszó töttségek nélküli, szabad és kisvállalkozói réteg szociális semleges piacgazdaságért, a biztonságnak és működési félté- vállalkozók szociális biztonsá- teleinek javításáért dolgozni. A gáért.
