Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-18 / 48. szám

1992. február 18., kedd aj Dunántúli napló 9 Siklós Farsangolók Siklóson elsőként a Hajdú úti iskolában farsangoltak, 14-én a felsősök, 15-én pedig az alsó tagozatosok tartottak vidám összejövetelt. A többi iskolában e hét végén rendeznek bálokat a gyermekeknek Ám szórakozhat a város fel­nőtt lakossága is. A Központi étteremben február 22-én várják a hagyományos farsangi bálra az érdeklődőket, de természete­sen „él a lehetőségei” az Iskola útiak összekovácsolódott kö­zössége is, egy lakótelepi far­sang megrendezésével. Ami a város „szórakoztató iparát” illeti, bálokat jelenleg a már említett Központi étterem­ben rendeznek hetente, azoknak a középkorúaknak pedig, akik szolid kikapcsolódásra vágy­nak, a Holsten Szabadidőköz­pontban teremtettek remek fel­tételeket. Berta Zoltán, közis­mert nevén „Golyó” biztosítja az e korosztály által kedvelt muzsikát. - k ­- Önvédelmi csoportok megszervezését tervezik a sik­lósi szőlősgazdák a rendőrség és az önkormányzat hozzájáru­lásával, mivel a térségben meg­szűnt a mezőőri szolgálat.- Rendőrségi fórum. A Sik­lósi Rendőrkapitányság Vajsz- lói Rendőrállomása negyven te­lepülés polgármestere számára tart pénteken délelőtt 9 órakor tájékoztatót a helyi Művelődési Házban. Az eddigi működés ta­pasztalatairól és a megoldandó feladatokról egyaránt szó esik.- Képviselő-testületi ülés kezdődik ma délután 2 órakor Siklós Város Polgármesteri Hi­vatalának tanácskozó termében. Rendeletet alkotnak a szociális otthonban fizetendő térítési dí­jakról, döntenek egy vállalko­zásfejlesztési alapítványhoz való csatlakozásról és megkez­dik az 1992-es költségvetés részletes tárgyalását. Lapszemlénk Siklós és Siklósvidék: • Ilyen a boksz II. (tsz-ek) • Siklósi munkanélküliség • Jelentés „odaátról” (egy menekült újságírótól) • Szilánkok .. . Harkányi Hírek: • Manhattan együttes • A vagyonjegyről • Harkányiak az Őrült nők ketrecén Vajszló és Vidéke: • Bogádmindszenti mérleg • Iparos rovat Mire fordítanak 310 millió forintot? Városi költségvetés: 1992 Az intézmények működtetése a legfontosabb Ez évben mintegy 310 mil­lió forintból gazdálkodhat Siklós városa. Hogy sok ez, vagy kevés, hogy elég lehet-e a „kincstárban” lévő összeg a kitűzött feladatok megvalósí­tására, az igencsak kérdéses. A képviselő-testület által ma délután is tárgyalásra kerülő városi költségvetés meghatá­rozó elemeiről, a döntések tét­jéről dr. Máté János polgár- mestert kérdeztük.- Három alapvető célt fo­galmazhatunk meg - mondotta dr. Máté János. - Ezek közül is elsőbbséget élvez a város in­tézményeinek működtetése, vagyis az ehhez szükséges pénzt mindenképpen elő kell te­remtenünk. A másik sarokpont a már megkezdett beruházások (például a tornacsarnok, a szennyvíztelep a belvárosi par­koló) munkálatainak folytatása. Jelenleg öt millió forintos hitel- törlesztési kötelezettségünk van, amit (a harmadik legfonto­sabb célként) mindenképpen szeretnénk rendezni, visszafi­zetni ez év végére. Természetesen számtalan lát­szólag apróbb, ám jelentős pén­zösszegeket igénylő terület „támogatásáról” kell a képvise­Az elmúlt hét végén aláírt társasági szerződés értelmében megszűnik a Siklósi Városgaz­dálkodási Vállalat, amely a jö­vőben mint VÉKOM Telepü­lésüzemeltetési Kft. tevékeny­kedik tovább - summázható rö­viden a hír, melyet azonban hosszú folyamat előzött meg. A vállalat az elsők között is­merte fel, hogy az új követel­ményeknek a gazdasági társa­ságokról szóló törvényben sza­bályozott szervezeti keretekkel lehet megfeleni, és ezért az át­alakulási szándékukat már ta­valy ősszel bejelentették az ön- kormányzat Gazdasági és Vál­lalkozási Bizottságának. A kép­viselő-testület az elmúlt év de­cemberében döntött az átalaku­lásról, s annak formájáról, melyben 80%-os az önkor­mányzati és 20%-os a dolgozói vagy önrészesedés. Az átalakulás lényegi feltéte­lét megalapozó vagyont a Bara­nya megyei Vagyonátadó Bi­zottság 1992. január 10-én adta át a siklósi önkormányzatnak, az átalakulási terv és a társasági löknek szavazniuk a mait kö­vető testületi ülésükön. így a köztisztasági, a parkfenntartási, az útkarbantartási feladatokról, vagy például a közvilágításról, ami önmagában 7 millió forin­tot emészt fel. Hogy minderre lesz-e pénz? A polgármester szerint nagyon szűkösen. A beruházások meg­valósításához ugyan kértek cél- támogatást, de egyelőre teljesen bizonytalan, hogy gurul-e né­hány millió a központi költég- vetés kincstárából a siklósiba.- Kilenc millió forintot remé­lünk. Ha bejön, akkor valószí­nűleg tudjuk tartani a beruházá­sok ez évre tervezett ütemét - fejtegette a polgármester. A tornacsarnokra 30 milliót szántak ez évre, míg jövőre újabb 10 millióra lenne szük­ség. Ha minden rendben megy, akkor már 1993 első felében át­adhatnák a létesítményt. A szennyvíztelep fejlesztésére 10 milliót kellene 1992-ben fordí­tani, ám ez a beruházás még évekig eltarthat. Különösen, ha nem kapja meg a város a kért céltámogatást. Pénzszűke ese­tén ugyanis a beruházások megvalósítási ütemének lassítá­sára kényszerülnek. szerződéstervezet jóváhagyá­sára pedig még ugyanebben a hónapban, 28-án kerülhetett sor. Az aláírást követően kerestük meg Csikós Lajost, a kft. ügy­vezető igazgatóját.-Önkéntelenül az a kérdés vetődik fel, hogy a továbbiak­ban mekkora dolgozói létszám­mal tevékenykedik a társaság? Lesznek-e az esetleges átszerve­zésekkel együttjáró elbocsátá­sok, avagy ez elkerülhető?- Nem. Mi tudatosan és hosszú ideje készültünk erre az átalakulásra, s már az ezt meg­előző időben negtörténtek azok a személyi változások, amelyek szükségesek voltak. A jövőben ezzel a kialakult állománnyal dolgozunk tovább. Az átalaku­lás leglényegesebb változása a gazdálkodás rendjében követ­kezik be. Mint a nevünkben is szerepel, mi ezt a várost kíván­juk üzemeltetni, de nem úgy mint a múltban - felülről jött diktátumok szerint hanem úgy, ahogy azt az itt élők, a vá­ros érdeke megkívánja. K. J. Megnyugtató viszont, hogy Siklóson a 310 milliós keretből (arányaiban sokat), 20 milliót költenek szociális segélyezési célokra, rendszeres segélyre, ápolási díjra valamint a fiatal házasok lakásvásárlásának, építkezésének támogatá­sára.Mindez persze csak egy ré­sze a szociális költségvetésnek, hisz csupán a szociális otthon működtetésére 32 millió forin­tot, a bölcsődére 6 milliót forin- dítanak és több milliós támoga­tásra szoml az óvoda is. Arra a kérdésünkre, hogy van-e lehetőség bizonyos terüle­teken takarékoskodásra, a pol­gármester a közvilágítást hozta fel példaként. Mint mondotta, takarékosabb izzók használatá­val talán csökkenthetőek lenné­nek a költségek. Ám egyelőre várni kell a kísérleti bevezetésre is, mert nemigen lehet olyan iz­zókhoz hozzájutni, amelyek ga­rantáltan kibírnák a plusz, vagy a mínusz 35 fokos hőmérsékle­tet is. Ha az izzócsere emiatt elmaradna, arra azért figyelni szeretnének az idén, hogy a karbantartók ne világítsák ki az egész várost fényes nappal vég­zett javításaik idején. Balog Nándor Jótékonyság Két jótékonysági rendez­vény is volt a közelmúltban Siklóson a horvát gyerme­kek javára. Először a zene­iskola diákjai léptek fel majd manökenek (képün­kön egyikük) színészek,tán­cosok szórakoztatták a Mű­velődési Ház közönségét. Átalakult a Siklósi Városgazdálkodási Vállalat Vasárnap reggel megnyitották a Siklós és Harkány között megépült ARAL benzinkutat, amely a térség első magán üzemeltetésű töltőállomása. Az éjjel-nappal nyitva tartó kútnál ólommentes benzin is kapható. Már a presszó-rész is fogadja a vendégeket, s'mint megtudtuk, két héten belül nyit a mini-market. Az első három betérő vasárnap ingyen tankolhatott. Fotó: B. N. A múlt hét péntekjén és szombatján igazi, hamisítatlan tavaszi időjárásnak örülhettek a siklósiak. A vár és környéke egyelőre a helybélieket vonza sétára, kisebb kirándulásra, ám reméljük, hamarosan megindul a túristák özöne is. Fotó: Balog N. Ma este: határozat a csatlakozásról Alapítvány a vidék kis- és középvállalkozásaiért • A Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány (amely a PHARE-program szervezője) tavaly januárban hirdetett meg egy pályázatot a helyi vállalkozási központok létre­hozására. E központok céljául az önkormányzatok vállalko­zási programjának segítését, a kis- és közepes méretű vállal­kozások anyagi, szellemi me­nedzselését tűzték ki. Sajnos Baranya megye nem került be pályázatával a legjobb hat közé, így nem nyerhették el a több millió forintos támoga­tást. A történet itt véget is ér­hetne, ha a Gellért Innovációs BT, valamint a Szigetvár és Vi­déke Takarékszövetkezet veze­tői nem határozták volna el, hogy a lehetőséget nem engedik ki a kezükből. Létrehozták hát saját alapítványukat „A vidék kis- és a középvállalkozásainak fejlesztésére” névvel, és felújí­tották tárgyalásaikat a PHARE-program képviselőivel. Az eredmény: jelentős támo­gatási ígéret a PHARE-program keretében, azzal a feltételellel, hogy az alapítvány saját tőkéje érje el a tíz millió forintot. A megye takarékszövetkezetei azonnal egy milliót tettek az alapítvány kasszájába és meg­mozdultak más vállalkozók is. Dr. Kiss Endre, a Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet el­nökének tájékoztatója szerint az alapítvány tőkéje jelenleg mint­egy két millió forint.-A „belépő” alsó limitje 50 ezer, mi legalább ennek az ösz- szegnek a felajánlását várnánk a helyi önkormányzatoktól, hogy az alapítvány elérhesse célját. S hogy cserébe mire számíthat­nak? Többek között azon helyi vállalkozások támogatására, amelyek közcélú szolgáltatáso­kat nyújtanak a településeken - tudhattuk meg a részleteket. A tervek szerint létrehoznak egy megyei vállalkozói közpon­tot, amely intenzív kapcsolat­ban áll majd a vidéki, kisebb vállalkozói irodákkal. (Siklós esetében például a Gazdasági Kamara jól működő helyi szer­vezetével.) Ezek aztán közösen léphetnének fel azért, hogy a megyébe vonzzák a tőkét, s hogy a pénz eljusson a kisváro­sokba, a kisebb településekre is. A vállalkozók helyben kaphat­nak szakmai tanácsot, intézhe­tik pénzügyeiket és szükség ese­tén kedvezményes hitelhez is hozzásegíthetik őket. Siklós Város Képviselő-tes- tülete ma délutáni ülésén dönt arról, hogy csatlakozzanak-e az alapítványhoz. B. N. Szociális segélyezés egyszemélyi döntéssel Siklós város képviselő-testü- iete a legutóbbi ülésén a szociá­lis segélyek ügyében is határo­zott. Az önkormányzathoz be­nyújtott kérvényeket mintegy negyven oldalas határozatteve- zet tartalmazta, s az ügymenet gyorsítása érdekében úgy dön­tött a képviselő-testület, hogy a jövőben egy személyben Bakó Pál alpolgármestert bízza meg a kérvények elbírálásával.- Mint egyszemélyi felelős, milyen szempontok alapján hozza meg a döntéseket?- A segélyek ügyében első­ként az önkormányzat hivatala jár el. A hivatal munkatársai ké­szítik el az ún. környezettanul­mányt (a szociális helyzet fel- térképezését), s ezt követően kerül elém az anyag. A döntés előtt természetesen kikérem az adott kerület képviselőjének vé­leményét is, hiszen én sem is­merhetek mindenkit. Ez az ügymenet - ha úgy tetszik - a régi rendszerre emlékeztet, de jelenleg nincs nála jobb.- Okoz-e lelki problémát az egyszemélyi döntés felelőssége ?- Nem. Mindezt az előbb em­lítettekre alapozva merem kije­lenteni, valamint amiatt, mert jogszabályok alapján kell tevé­kenykednünk. Egyébként a dön­tés után is megvan a jogorvoslat lehetősége, mégpedig itt hely­ben. Hiszen, ha bárki úgy kí­vánja, akkor testület elé vihető a kérdés, nem szükséges azonnal az „atyaistenhez” rohanni. A városban sajnos egyre nő a rászorulók köre, ami jól mutatja bizonyos rétegek elszegényedé­sét. Tény azonban, hogy van­nak, akik ilyen-olyan ügyeske­déssel, lényegében jogtalanul próbálnak segélyhez hozzájutni. kótány

Next

/
Thumbnails
Contents