Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-28 / 27. szám
1992. január 28., kedd üj Dunántúli napló 7 Jelentős vagyonnal hitelképtelenen Három vállalkozóból kettő' megbukik Magyarországon 250 000 egyéni kisvállalkozó van, közülük csaknem 200 000 egy- vagy kétszemélyes. A vállalkozók 10 százaléka nagyon jól él. Egy részük még 1989. előtt halmozta fel a tőkéjét. A többiek kevesebb pénzzel, nagyobb kockázatot vállalva, de kitűnő érzékkel használták ki a piaci konjunktúrát. Tíz százalék az, aki a csőd felé tart. Jelenleg úgy néz ki, hogy három kezdő vállalkozásból kettő megbukik. % Somlai Ferenc vállalkozó hiába rendelkezik 10 milliós vagyonnal, hitelképtelenné vált. Ebben az évben már nem tudta kifizetni a havi törlesztő részletét.- Hitelképtelen vagyok a bankok szemében, - mondja - mert benne lakom abban az épületben, ami a vagyonom. 20 000 forintos tartozás esetén már elárverezhetik a házamat. Már lassan tíz éve a magam ura vagyok, de ilyen szorongatott helyzetben még soha sem voltam. Amikor belefogtam a vállalkozásomba, azért vettem fel kisebb kölcsönöket, nagyobb kamatra, mert úgy tudtam, hogy lesz egy vállalkozói hitel kedvező feltételekkel. Arra számítottam, hogy egy-két éven belül lesz miből visszafizetni a tartozásaimat. A panzióban, amit építek 10-12 embernek is tudnék munkát adni, ha lenne pénzem a befejezéséhez. Lassan én is munkanélküli leszek, csak segélyt nem kapok, mert a vállalkozónak az nem jár. Keresem a kiutat, de egyelőre nem találom. A panzió építése már második éve szinte áll, a már felvett hitelek maradékából tartjuk fenn magunkat. Ami építőanyagom van, azt beépítem, de hogy utána mi lesz, azt Sok a taxi, kevés az utas. nem tudom. Van egy találmányom, amit szabadalmaztattam, és pénzt is lehetne vele keresni, de ahhoz, hogy a prototípus elkészüljön nincs pénzem. Most találtam egy kft-t, amelyik elkészíti. Ez az utolsó szalmaszál. Nagyon kevés vállalkozás éli túl majd ezt a helyzetet, és akik megmaradnak azok is halálra vannak ítélve, mert nem lesz, aki megvegye a termékeiket. igénybe vegye a szolgáltatásaikat és csak exportból és a külföldi turistákra számítva nem lehet megélni. Az iparosoknak és a vállalkozóknak egy gazdasági lobbyt kellene létrehozni, hogy az önkormányzatnál is hallassák a hangjukat. A kivárás helyett a folyamatokat kellene elindítani. Döme János taxis még meg tud élni, de nem igazán tudja, hogy meddig.- A fuvarozó szakma mindig is speciális vállalkozás volt - mondja. - Tíz évvel ezelőtt, amikor először engedélyezték, Fotó: Proksza László akkor a biztos munkahelyüket hagyták ott érte az emberek. Ma viszont a kényszer viszi rá őket, mert valamiből meg kell élniük, és ez a legkevésbé tőkeigényes vállalkozás. Ennek a szakmának a legnagyobb baja az, hogy felhígult, és nincs semmiféle korlát, hiányoznak a keretjogszabályok és még a piac sem működik. Az ügyeskedőké és a gátlástalanoké a pálya, és szép lassan tönkremennek azok, akik igyekeznek tisztességesek maradni. Már megjelentek a piacon a taxikat bérbeadók is, akik kisebb nagyobb összegekért meghatározott időre kölcsönöznek egy-egy autót. Sokan felvették annak idején az újrakezdési kölcsönt. 100 000 forintért autót vettek, a többit meg elköltötték. Nem fizették a havi törlesztéseket. Elítélték őket, és az amnesztia során kegyelmet kaptak, az adósság meg az államé maradt. A feltételek nagyon lazák. Az ipartestület évekig tartott a leendő taxisoknak felkészítést, és vizsgáznia kellett annak, aki kiváltotta az engedélyt. Már több, mint egy éve ez is megszűnt. * Az emberek nagy része úgy érzi, hogy folyamatosan kifosztják, kihasználják. A körülményei semmit sem változnak, csak egyre többet kell fizetnie az államnak. Hiába dolgozik többet és intenzívebben, egyre kevesebb a pénze. A vállalkozónak is hiába látszólag sok a vagyona, egyik pillanatról a másikra mindent elveszíthet, ha csak egy kis hibát is elkövet. A jogszabályokon sok a lyuk, amit az ügyeskedő, gátlástalan ember könnyedén kihasználhat. Lassan, folyamatosan haladunk abba az irányba, ahol a becsületnek, az adott szónak nem lesz hitele. Sz.K Somlai Ferenc pécsi vállalkozó épülő panziója. Gyakorlati óra a szentlőrinci kísérleti általános iskolában. Fotó: Proksza László A fürdővíz és a gyerek Szómágia vagy valóság? Arról faggatom pedagóguskollégáimat -immáron nap- ról-napra járva az iskolákat - hogy valóban ennyire szegények lennénk? Vagy a szegénység csak az önsajnálat szómágiája? Valóban nem jut napközis tanítóra, túlórára, de már új könyvre, krétára sem? Valóban reszketnek a pedagógusok attól, ha az iskola öreg épülete, az öreg-épület csonto- zata-izülete egyszercsak fáradni kezd? Ha pergő vakolatú homloka szürke malterszigetektől sápadt és foltos, akár egy kiütéses nagybetegé? Valóban reszket, ha megfáradnak a benne keringő erek, ha kilyukad egy csővezeték, ha leszakad egy kilincs, ha a téli napokban - a vakáció nyarát feledve - jobbára csak a salétrom virágzik? A támogatási rendszer ellehetetlenülésén túl az új közoktatási törvénykoncepció valóban olyan kevés reménnyel kecsegtet? Javasolt paragrafusainak jó hányada valóban olyan könnyen roppan meg, porlik el az ellenérvek súlya alatt? Nyilvánvalóan leintenének, mondván - ne dramatizáljam túl a helyzetet. Leintenek talán még Szentlőrincen is. Pedig ebben a 7200 lelkes nagyközségben, amely két évtizede még város akart lenni, most a legkevésbé sem mondhatni, hogy rózsás volna a helyzet. Vagy éppen ellenkezőleg? Büszkén vállalt teher, ha egy ekkora nagyközségnek három általános iskolája, zeneiskolája, gimnáziuma, szakközép- iskolája van? S persze két óvodája, művelődési háza, könyvtára is? Mert fordítani a tükrön, hogy valamiképpen bevilágítson a jövőnkbe is, csak így érdemes. Tudván, hogy az akkori városálom ide is egy lakótelep-dobozt eregetett le a délibábos egekből, amibe a MÉV, hogy dolgozóit letelepítse, milliókat ölt. Tudván, hogy azóta az osztályfőnöki naplókban egyre több szülő neve mellett az szerepel: munkanélküli. Tudván, hogy 1991 novemberére már 559 segélyezett munkanélkülit tartottak nyilván a pusztáival együtt harmincvala- hány apró települést számláló körzetben. Tudván, hogy a nagyközségben ez most közel 400 családot érint és egyre több dobozlakás áll üresen, eladha- tatlanul. Akik tudtak, a falujukba menekültek vissza. A minap az iskolák vezetőivel és a polgármesterrel karöltve röpke világmegváltásba fogtunk. Kiderítettük, hogy a költségvetés 61 százalékát fordítják az iskola falai közt formálódó jövőre, a gyerekekre, ők, szerényen, úgy vélik, ez az országossal azonos arány. De amíg egy-egy önkormányzat hitelekért kilincsel, Szentlőrinc például a tartalékait éli fel, hogy az ott dolgozó pedagógusok bérét ki tudják fizetni - mondja Szentgyörgyvári Tibor, a gimnázium igazgatója - addig az országos mesebeli nagykalapból vajon hány százalékot fordítunk a legkiadó- sabban megtérülő szellemi tőkére? Sőt, a kulturális ágazat egészére? Néhány százalékot, talán csak azért, hogy Albániának elébe lépjünk. Azt is mondja az idős gimnáziumigazgató, ő ötvenhat éve ,jár” iskolába, de nálunk oktatásbarát politikáról, a tudás szerepéről papoltak a megelőző rendszerekben is, anélkül, hogy sokat tettek volna érte. S nem csak az a baj, hogy a törvényből hiányzik a szellem, de mára mintha az Eötvös Józsefek, a Klébelsberg Kunók is elfogytak volna. A már ki tudja hányadszorra át- és megdolgozott törvény pedig nemcsak hiányos, de ellentmondásokkal teli. Az iskolák abban érdekeltek, hogy ne legyen napközijük, a valósággal szemben érzéketlen fejkvóta abban teszi érdekeltté őket, hogy az osztályok zsúfoltak legyenek és kevés pedagógus oktasson. A Diákotthon és Általános Iskola három szerződéses pedagógusnak mondott búcsút a létszám(el)meg- takarítása során. A 360 gyereket nevelő I. számú Általános Iskola, amely Gáspár László nyomdokain szerzett nevet, az önkormányzat tartalékalapjából kért segítséget, hogy béreket tudjon fizetni. A Gás- pár-módszer pedig legyen bármilyen „létszámigényes,” az iskola tizenkét pedagógussal csökkentette az ott dolgozók számát. Mélyrepülés, mondja Koltai Péter, annak az iskolának az igazgatója, ahol már képtelenség lett volna ezzel az eszközzel élni. Ahol, ennek megfelelően, négy éve nem festettek, ahol nem vásárolnak új tanszközöket. Miféle kényszer ez - szavaival élve - 2-3 millió forintért „megenni” státuszokat? Az iskolák persze — felismerve a „korparancsot” - buzgó „gazdálkodásba” fogtak. Az I. számú Általános Iskola orfűi táborát adja bérbe, hogy könyvtárát fejleszteni tudja, a diákotthon hétvégeken és nyáron üres szobáit kínálja. Mindenesetre Szentlőrinc mégsem a „piaci gazdálkodásnak ezekre a kényszerpályáira lehet igazán büszke, hanem arra, hogy nincs képesítés nélküli pedagógusa. A területi oktatási központok létrehozásának tervéről pedig azt tartják, nem több centralizáló szándékú politikai eszköznél. Van aki azt mondja, olyan törvény egyébként sem tud megvalósulni, ami gyerekellenes lenne. Micsoda optimizmus! Hogyne fogadnám kétkedve. Szabó Já- nosné, a Diákotthon és Általános Iskola igazgatója el is mo- solyodik: „Ha nincs más, megtanulunk a gyerekek érdekei szerint feketézni, mi, pedagógusok is”. S ezzel is csak egyetérthetünk. Hacsak a fürdővízzel együtt a gyereket sem öntjük ki addig a lavórból a paragrafusokat áztató viták során. Bóka Róbert Baranyai úszókörkép Konkoly-Thege Aladár tollából a Dunántúli Napló január 13-i számában kedves és színvonalas cikk jelent meg a sátorral fedett pécsi Hullámfürdőről, annak szép, új előcsarnokáról és ifjabb-idősebb látogatóiról. Az írás végén azonban a tisztelt szerző arról elmélkedik, hogy egyszer az Adriai tengernél tsz-tag utitár- sai csak térdig merészkedtek a vízbe, mert „hol tanultak volna meg úszni? A városokban is többnyire csak a nyári időszakban lehet tömeges úszásról szó.” Véleményem szerint akkor is csak a kánikulai napokon van tömeg, és a zsúfolt medencében alig-alig lehet tempózni. Más dolog az úszásoktatás, mely megyénk kisvárosaiban valóban idényjellegű, de a megyeszékhelyen jobb a helyzet. Pécsett amellett, hogy a versenyúszásnak komoly hagyományai vannak - egész évben sok gyermek kap alkalmat az úszás megtanulására. Ehhez van elég szakképzett és gyakorlott oktató és aránylag jól állunk az oktatásra, diáksportra, egészségi úszká- lásra alkalmas fedett medencék tekintetében. A Hullámfürdő nagy és kis- medencéjén kívül szinte teljes a kihasználtsága a Nevelési Központ és a Tanárképző 25 méteres fedett uszodájának, továbbá a Belvárosi Iskola és a Kereskedelmi Tanulóiskola 17 méteres oktató medencéjének. Az Orvostudományi Egyetem 25 méteres fedettjét is sokan látogatják, amikor üzemel. Az uránvárosi általán os iskolák tanmedencéjét évek óta nem használják és nagyon hiányzik a keleti városrészen egy tanuszoda. Nyáron a Balokányban, a Nagy Lajos uszodában és a Műszaki Főiskola strandján lehet még lubickolni, nem is szólva az Orfűi tavakról és a dunaparti strandokról, ahová sok pécsi is jár. Pécsett tehát télen-nyáron van úszási alkalom és érdemes megemlíteni, hogy annak idején, a 30-as években az országban elsők között létesült fedettuszoda a jezsuita Pius Gimnáziumban (ma a JPTE Tanárképzőé) és a Zrínyi hadapródiskolában (a mai POTE elméleti tömbjének épületében). Baranya megye többi városában azonban sajnos nincs fedett medence. Idényjellegű az úszásoktatás Mohácson, Siklóson és Szigetváron, és a komlói gyerekek részére a sikondai és ma- gyarhertelendi fürdőben. A községek közül Harkányban, Sellyén, Újpetrén, Szentlőrincen, Magyaregregyen, Bere- menden, Csertőn és Szászváron volt nyári oktatás - helyenként kihagyásokkal - az utóbbi években. Szomorú, hogy milyen jelentős a megszüntetett vagy üzemen kívüli medencék száma (Pécsváradon, Bolyban, Villányban, Mecseknádasdon, Óbányán, Pettenden, Sásdon, Komlón, a pécsi Kürt utcában és talán másutt is). Sellyén gyönyörű, nagy strand van, de a vize hideg, és tisztaságával kapcsolatban is vannak bajok, pedig mintegy 2 kilométerre melegvizet találtak, mégsem vezették oda - nyilván az anyagiak hiánya miatt. Villányban, Mohácson, Pécsváradon, Szászváron, Sely- lyén, Szigetváron, Komlón és Újpetrén az oktatás mellett úszószakosztály is működött. Most van arra remény, hogy Szigetváron hosszú szünet után talán újra lesz, és az 1991-es kihagyás után Sellyén és Újpetrén is rendszeresen edzenek, versenyeznek az úszók, ha a helyi összefogás megvalósul. Nagy örömmel értesültem arról, hogy Komló városa mégsem mond le a félig kész, 25 méteres fedettuszoda befejezéséről. Jó lenne, ha a megye más szervei is támogatnák a komlói uszodai alapítványt, mert a helyzet nehéz. Mohácson - sajnos - a következő években reménytelennek látszik a tanuszoda ügye. Siklós gondját is valószínűleg csak a Harkányban - már régóta esedékes - fedett úszómedence létesítése oldhatja meg. Mindkét helyen jól szervezett úszószakosztály működik egész éven át. Télen szárazföldi edzést tartanak, és hetenként egyszer Pécsett úsznak a versenyzők, pedig még beruházási költség nélkül is lehetne a téli úszáshoz szükségmegoldást találni az egyik - hét közben nem üzemelő - fürdőmedencével is. Dr. Vlaskovits József
