Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-22 / 21. szám
1992. január 22., szerda üj Dunántúli napló 9 Az Új DN politikai vitafóruma Más népek tiszteletére ... A magyarországi román ajkú cigányság, a beás nép képviselői - Moldoványi István a FII Cu NŐI beás közművelődési egyesület elnöke, Orsós János Gilvánfa polgármestere, Orsós Ferenc az AMLIPE kulturális egyesület beás társelnöke Szilágyi Péter Alsószentmárton polgármestere - levélben tájékoztatták Kálmán Attilát, a Művelődési Minisztérium államtitkárát az oktatási törvénytervezet néhány pontjával kapcsolatos álláspontjukról. A pedagógusoknak nagyobb figyelmet kellene fordítani a cigány gyerekekre. Fotó: Proksza László Az érettségi adta a jogot a továbbtanulásra A színvonal mércéje Tisztelt Államtitkár úr! Mi, akik a 40 000 főt számláló hazai román ajkú cigányságnak, a beás népnek különböző pozíciókat betöltő vezetői vagyunk, nagyra értékeljük a minisztériumnak azt a törekvését, hogy - bár a társadalmi vita intézménye megszűnt - széleskörű konzultáció tárgyává kívánja tenni az oktatási törvény tervezetét. A szöveget mi is áttekintettük népcsoportunk sajátos szempontjai szerint, és arra kérjük államtitkár urat, hogy vegye figyelembe észrevételeinket. Bár mi a cigány kisebbségen belül is csupán törpe kisebbség vagyunk, megjegyzéseink elvi jellegűek, tehát máso* kát is érinthetnek. 1. Jóleső érzéssel olvastuk a harmadik fejezet első részében, hogy az alapiskolai nevelés és képzés (7-10. osztály) céljai között szerepel a „más népek, nemzetek, kisebbségek tiszteletére és megbecsülésére nevelés”. Nézetünk szerint azonban az oktatási törvény nem kelthet olyan benyomást, hogy ez „hetedikes anyag”. Mintha bizony hatodikban még nem várnánk el a gyerektől cigány osztálytársainak és szomszédainak, vagy a román nyelvnek a tiszteletét... E nevelési célnak az óvodától kezdve jelen kell lenni. Megjegyzésünk nem filozófiai természetű, hanem nagyon is gyakorlati igényt fejez ki. A beás gyerekek ugyanis nem nemzetiségi osztályokba járnak, hanem mindvégig egy közösségben nevelkednek magyar kortársaikkal, s ez így van jól. A pedagógusnak minden korosztályban oda kell figyelnie arra, hogy a lurkók egymás közötti csúfolódásainak ne legyen témája a másik bőrszíne, anyanyelve. Régebben az alsó tagozatos tankönyvekben bizony szerepelt e problémakör, mégha erősen ideologikus jelleggel is. A Mikor követsz meg engem? A Kárpótlási Hivatal hatósági bizonyítványában a Magyar Köztársaság Kormánya megkövetett engem a „személyes szabadságot korlátozó jogtalan sérelmeket okozó intézkedések miatt”. Te, Pál Lajos, mikor követsz meg engem? Te voltál az egyetlen, a hamis tanú ellenem még rendőrtiszt korod- í ban. Neked köszönhetem az Andrássy út 60. poloskákkal teli tömegzárkáját, a vizes, dohos magánzárkát, a verőlegények brutalitását, azt, hogy egy évet elraboltak az ifjúságomból! Amikor szegény Lénáit Ernő szembesített veled, akkor azt mondtam, hogy ezért az aljasságodért még megfizetsz! Ki gondolta volna, hogy a diktatúra ilyen sokáig tart! Büntetőjogi felelősségre vonásod - szerencsédre - már nem lehetséges, de morálisan nem avult el a gaztetted. Ezért hívlak tetemre most. Dr. Székely Tibor proletár internacionalizmus szellemében ábrák mutattak fekete, sárga és fehér bőrű pajtásokat, akik a földgolyó körül egymás kezét fogva énekeltek... Cigány gyerek már ezeken az ábrákon sem szerepelt, a mai tankönyvekből viszont végképp hiányzik annak a kérdésnek a didaktikus szemléltetése, hogy az emberi faj több színű. Ezért tehát kérésünk komoly: a kisebbségek megbecsülésére való nevelés ne csak a 7. osztálytól legyen megfogalmazott célja az oktatási rendszernek, hanem az első pillanattól fogva. Hetedik osztálytól ezt mindössze annyival kellene kiegészíteni, hogy az iskola köteles oktatni a hazai kisebbségek történelmének alapvonalait. E kiegészítésre irányuló kérelmünk alapja a törvénytervezet hatodik fejezete első részének harmadik bekezdése, mely leszögezi, hogy „a nem magyar tannyelvű közoktatási intézményekben a magyar nyelvet, a magyar történelmet és országismeretet tanítani kell”. Mivel az Alkotmány államalkotó tényezőnek ismeri el a nemzeti és etnikai kisebbségeket, joggal elvárhatjuk, hogy létünk tananyag legyen a magyar gyerekeknek, épp úgy, ahogyan a magyar nemzetről való ismeretek kötelezően oktatandók a kisebbségek gyermekeinek. 2. A tervezetnek a hatályos Alkotmánnyal való összhangját egy másik ponton már kifejezetten problematikusnak érezzük. A tervezet első fejezet /8./ bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a Magyar Köztársaság azokat a feladatait, amelyek nevelési és oktatási kötelezettsége körébe esnek, elsősorban a helyi önkormányzatok útján teljesíti”. Mármost a nemzeti és etnikai kisebbségeknek Alkotmányban biztosított joguk, hogy helyi és országos önkormányzatokat hozzanak létre. Logikus volna tehát, hogy a Magyar Köztársaság azon feladatait, amelyek a kisebbségek speciális oktatási szükségletei körébe esnek, elsősorban a helyi és országos Kisebbségi Önkormányzatok útján teljesítse. Sajnos a tervezet mégsem szán a Kisebbségi Önkormányzatoknak ilyen szerepet. Pedig az V. fejezet 3. része 161. bekezÁllandósult és sajnálatos jelensége a pécsi utcának (de az egész országnak is) a kéregető erdélyi. Útlevelet mutogatnak, sajnálatot keltenek, éhségre, útiköltség hiányára hivatkoznak. Magyarul: kéregetnek. Magányosan, vagy jól szervezett csoportokban, félénkebben vagy rámenősen, legtöbbször eredménnyel. A legszomorúbb eredmény azonban az, amit már a felmérések is kimutattak: általános ellenszenv alakult ki az erdélyiekkel szemben. Miattuk - a ké- regetők, a feketézők, az esetleges bűnözők miatt az erdélyiek kerültek a szégyenpadra. Általában az erdélyiek, válogatás dése a „kisebbségek oktatási in- tézményei”-ről beszél. A beás kisebbségnek még sohasem voltak oktatási intézményei. A magyar közép- és felsőfokú oktatásból pediglen úgyszólván teljesen kimarad a beás ifjúság. Ha most azt hinnők, hogy megválasztandó önkormányzataink révén ezentúl részt vállalhatunk annak a feladatnak a megoldásában, amellyel a központi államnak eleddig nem sikerült megbirkóznia, akkor bizony tévedünk. Ugyanis „a kisebbségek anyanyelvű oktatásáról, és az etnikai kisebbségek speciális szükségleteiről való gondoskodás központi állami feladat”, amint ezt a második fejezet harmadik részének 111. bekezdéséből, vagy az első fejezet /8/. bekezdésének c. pontjából megtudhatjuk. Már megbocsásson Államtitkár úr, de ha a kisebbségi ön- kormányzatra nem lehet ugyanazt rábízni a maga területén, mint a többi önkormányzatra a maguk területén, akkor a jogainkat megtestesítő testületeket talán helyes volna egy alkotmánymódosítással átkeresztelni kisebbrendűségi önkormányzatnak. Csupa kisbetűvel. 3. Szólnunk kell még egy sajátos cigány problémáról is. Régi sérelmünk, hogy a cigánygyerekek szociális hátrányait sokan mentális retardációnak minősítik, és így állhat elő az a helyzet, hogy a kisegítő iskolákban ma a tanulók harmada cigány. Másképpen számolva minden hetedik hazai cigánygyerek ki- segítős, pedig szó sincs arról, hogy a cigány népesség 15 %-a értelmi fogyatékos lenne. Később aztán ugyanazokat a szociális hátrányokat, amelyenélkül. Feledve azt, hogy Erdély évszázadok óta Magyarország egyik legfontosabb erőforrása volt, idehozva kincseit, hullatva érte vérét, ideküldve legnagyobb embereit - ahogyan Ravasz László fogalmazott. Feledve azt, hogy a trianoni tragédia óta az anyaországiak önzetlenül, őszinte szeretettel, a legkülönfélébb módon támogatták az erdélyieket: az ott maradókat és az onnan távozni kényszerűiteket egyaránt. A romániai változások óta szabaddá vált utazás lehetőséget ad az ideutazásra annak is, aki nyerészkedni akar, aki kéregetésből szerzett pénzét átváltva egész jól megél otthon egy dákét hat-hét éves korban retardációnak hívnak egyesek, 13-14 éves kamaszok esetében erkölcsi kategóriákkal illetnek. Erkölcsi okokra való hivatkozással évente számtalan gyereket mentenek föl az igazgatók a rendszeres iskolalátogatás kötelezettsége alól. Sok iskola tehát a problematikus cigány kisgyerektől úgy igyekszik megszabadulni, hogy szellemi fogyatékosságokat mutat ki, a nagy gyerektől meg úgy, hogy erkölcstelennek bélyegzi. Mi nem csodálkozunk azon, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő iskolák nem szívesen vállalkoznak arra, hogy ők legyenek a mások által elrontott cigánykérdés megoldói. Ám ha a szülő kötelezhető, hogy iskolába járassa a gyermeket, a kiskorúnak meg joga iskolába járni, akkor az intézményrendszernek ne legyen joga fölmenteni a tanulót az intézmény látogatásának kötelezettsége alól ilyen könnyen. Miért mondjuk, hogy ilyen könnyen? Azért mert a fölmentési indokok nem elég szigorúak. A „tartós betegség”, a „speciális intézményben való elhelyezés” mellett ilyen indok is felsorolásra került: „stb.”. Az pedig sehol nem említtetik, hogy a szülőnek beleszólása volna a tankötelezettséget érintő döntésekbe. Efféle joga csak az igazgatónak, a „kirendelt szakbizottságnak” említtetik, és a Területi Oktatási Központnak. Mivel az Ön eddigi tevékenységéből nyilvánvaló a számunkra, hogy Ön szívén viseli a' nemzeti és etnikai kisebbségek gondjait, bizalommal várjuk válaszlevelét és szíves intézkedését az oktatási törvénytervezet megjobbítása tárgyában. rabig. Meggyőződésünk, hogy a valóban segítségre szorulók nem állnak ki az utcára, hanem a segítségükre létesült karitatív szervezeteket keresik fel. A pécsi Erdélyi Kör tagsága nevében - de valószínűleg a legtöbb itt élő erdélyivel egyetértésben - kérünk minden józan gondolkodású embert, hogy ne ítéljen el minden erdélyit ezen koldulok miatt. 'De ne is támogassa e szomorú jelenség terjedését a koldult segítség megadásával. Mi elhatároljuk magunkat ezektől az egyénektől, mert állítjuk, hogy az erdélyi nemzetrész elcsatolása óta az odavalósi mindig erőt gyűjteni jött az anyaországba: szabadon himnuszt énekelni, lobogó magyar zászlót látni. Nem pedig kéregetni! Hozzászólás Király Ernő „A gimnázium megmérettetett” című, az Új Dunántúli Naplóban január 4-én megjelent cikkéhez. M ég mindig nincsen tényeket feltáró mérlegelés a gimnáziumokban foláyó oktatás színvonalának megmérettetésére. Helyesen mutat rá a cikkíró arra, hogy nincsen mutatója az erkölcsi nevelésnek és az oktatás hatásfokának. Persze, lenni kellene, illetve kellett volna. Ha valaki hozzájut a két háború közötti háromnapos általános szakfelügyelői jegyzőkönyvhöz, vagy a középiskolák által kibocsátott évkönyvekhez, akkor ezekre bőven talál utalást. A cikkíró szerint pontos, számítógépes adatok vannak arra vonatkozólag, hogy milyen eredménnyel felvételiznek az egyes gimnáziumok és szakközépiskolák tanulói a felvételi vizsgákon. Csakhogy ezek az adatok nem elfogadható mutatói az iskolai oktatás hatásfokának. Ezért aztán a levont következtetések is csak merő illúziók. Az előrelátó, gondos és az anyagiakkal is rendelkező szülő a két utolsó tanévben órákra járatja a gyermekét. Három évvel ezelőtt olvastam a Népszabadságban, hogy a közismert budapesti gimnáziumban a IV. osztályban, a testnevelést és földrajzi kivéve, a két felvételi tárgyból a tanulók 70-80 százaléka járt külön órákra. A pécsi négy gimnáziumban ez az arány 35-40 százalék. Hogy mibe kerül az ilyen felvételi vizsga, arra álljon néhány példa a közeli ismerőseim és a családi körömben. Két évvel ezelőtt az egyébként kitűnően érettségizett gyermekük különóra díjára 60 000 forintot fizettek a szülők. A folyó tanévben ez már 80 000 forintot tesz ki. Az iskolai oktatás hatásfoka csak akkor tükröződik, akkor ad valós képet, ha a felvett tanulók létszámából levonjuk a különórákra járó tanulók számát. Különben a felvételi vizsgák eredményeiben tükröződik a szülők anyagi áldozathozatala. Ennek az oktatási torzulásnak az oka a 40 éves oktatási mechanizmus, amely alulról felfelé, a folytonos foltozgatás közepette rossz volt. Az oktatási szakemberek ezt ma már nem is vitatják. Különféle, a 70-80-as generációm számára érthetetlen „emelőszerkezeteket” építettek be az oktatás folyamatába. Például az általános iskola felső osztályaiban ugyanaz a tanár, ugyanazon az órán két csoportban oktatott: külön oktatta az élmezőnyt és külön a lemaradóUgyanakkor azokkal sem értünk egyet, akik vészharangot kongatva megtiltanák az eltávozást Erdélyből. A román nacionalizmus nem a létszámtól teszi függővé a magyarság jogainak megadását, különben is a népszámlálási adatok elferdítésében nekik nagy tapasztalatuk van. A csekély létszámú kárpátaljai magyarok határozott kiállásukkal mára el tudták érni autonómiájukat. Az európai történelem legellentétesebb erőinek ütközőpontjában fekvő Erdélyből évszázadok óta folyik a magyarok elszivárgása - mégsem tűntek el onnan. Szétszóródva a környező országokban, avagy a nagyvilágban, az erdélyi szellem hordozói olyan védőgyűrűt alkotnak, annyi segítséget adtak kát. A VIII. osztályban osztály- bontást csináltak. Külön csoportban tanították a továbbtanulókat és külön a „sártengert”. De még így is a gimnázium első osztályaiban „felzárkóztatták” a diákokat. Végül jött a negyedik emelőszerkezet, amikor a szülők pénzén az utöFsó két tanévben külön órákon készítették elő a felvételizni szándékozókat. Holott normális körülmények között mindig a középmezőnyre kellett volna alapozni, a 2-es, 3-as és 4-esekre. Az 5-ösök a szorgalmukkal és a tehetségükkel így is húzóhatást gyakoroltak az osztályközösségre. A „bukdácsolókat” kellett volna a szülőknek korrepe- táltatni, mert az úgynevezett „maradék költségvetésből” erre valójában nem volt fedezet. Emellett nem volt egészséges az egytanévi 5 százalékos szelekció. Nem volt rendszeres szak- felügyelet, szaktanácsadás sem. Az, hogy ez a torzszülemény él döntően még ma is, nem jelenti azt, hogy nincsen szükség az érettségire. Igenis van, csak nem a maira, a nemetközben pedagógiátlan toldozgatásokra és foltozgatásokra. Szükség van rá, hogy úgy zárja le a középiskolai oktatást, hogy az érettségizett tanulók felvételi vizsgák nélkül beiratkozhatnak a felső- oktatási intézményekbe. Mindegy volt, hogy valakinek az érettségi bizonyítványát Szentgotthárdon, Orosházán, Sárospatakon, vagy éppen Budapesten állították ki, a felvételihez nem szükségeltetett sem KISZ*ajánlás, sém az osztályfőnök jellemzése. Maga az érettségi bizonyítvány adta meg a jogot minderre. Erre kell törekedni, és 10-12 év múlva ez meg is valósítható. A Művelődési Minisztérium nem tudja azt, hogy mekkora csődtömeg fölött ül. De azért valamit az elmúlt négy évben tenni lehetett volna. Behúzott fékkel áll a jármű. Négy tanév alatt kimenő rendszerrel meg lehetett volna szüntetni a képesítés nélküli nevelői státust és a vele kapcsolatos levelező oktatást. Ma már egészen más oktatói gárda állna rendelkezésre. A pedagógusok nagy-nagy előítélettel fogadták a négy év előtti ezirányú javaslataimat, ami nem sértette volna a már megszerzett jogokat. Napjainkban viszont felháborodtak, amikor az iskolaigazgató a nyugdíjba vonult kolléga helyett képesítés nélküli nevelőt állított be fele fizetéssel. Ugyanakkor több ezer képesített vált munkanélkülivé. Dr. Horváth Imre nyug. főisk. nyelvtanár és adnak, amire az otthon maradtak, helyzetüknél fogva, nem képesek. Ä magyar nép igenis ott maradt, szülőföldjén, és ha vezetői nem ijesztegetéssel, nem egy nappal később ünnepelt március 15-ikékkel, hanem pontosan megfogalmazott nagy célokkal: az önrendelkezésért való kiállással biztatják őket, akkor ott fognak maradni. Az anyaország ez irányú politikáját és az anyaországiak magatartását ne a kéregető, feketéző, bűnöző erdélyiek határozzák meg, hanem az a jóval nagyobb számú becsületes, dolgozni akaró, a Himnuszt köny- nyes szemmel éneklő erdélyi, aki igenis része a magyar nemzetnek. Ennek megértését kérjük. Erdélyiek Klubja, Pécs Állásfoglalás
