Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-21 / 20. szám
1992. január 21., kedd aj Dunántúli napló 9 Siklós Megszépült templom Az elmúlt év végén, advent harmadik vasárnapján áldotta meg Mayer Mihály megyéspüspök a felújított máriagyűdi templomot. Pavlekovics Ferenc plébánostól megtudhattuk, hogy a tatarozást eredetileg négy hónapra tervezték, de a régi szerkezet állaga nagyon lepusztult volt, s ezért az átadás csúszott. A tatarozáskor mindkét tornyot, a szentélyt, a hátsó kápolnát és a Szent Mihály kápolna tetőszerkezetét is felújították.-Úgy tudom, az eredetileg 12 milliósra tervezett költségvetést sikerült lecsökkenteni.- Igen, sokat segítettek a Pas- sau-i hívek és a a Kolping Egyesület. Leicht Adám a rengeteg utánajárással, Werner József országgyűlési képviselő pedig a társadalmi munkában végzett tervezéssel és műszaki vezetéssel tett a cél érdekében, míg a kivitelezőről, Szentes Józsefről is csak jót mondhatok.- Máriagyűd híres zarándok- hely ... Valóban, a jövőben szeretnénk is nagyobb figyelmet fordítani a búcsúsokra, a zarándokokra. Az első ilyen alkalom február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony búcsúja lesz. kótány Itt a kábel-tv Naponta, 16 órától másnap reggel 8-ig helyi információk után kutathatnak a a kábel-tv rendszerbe bekötött siklósiak és máriagyűdiek a televízióban, a VHF sáv 9-es csatornáján. Kótány Jenő, a Siklósi Művelődési Központ stúdiójából kísérleti jelleggel lassan már két hónapja közvetített műsor szerkesztője a helyi információk mellett közérdeklődésre szá- mottartó országos és külföldi hírekkel fűszerezi, teszi bulvár jellegűvé az óránként ismétlődő, képújság szerű programot. Nagyobb jelentőségű helyi események előfordulásakor videóra felvett anyagot játszanak be a kábelrendszeren keresztül, így a kényelmesebbek a karosszékekben hátradőlve lehetnek részesei a város eseményeinek, vagy (amire az országos tv-ben igen kicsi az esélyük) „nézhetik vissza” önmagukat, szeretteiket, ismerőseiket. A program a lakások kilencven százalékában fogható, sokak számára a naponta közölt rejtvények, feladványok jelentenek csalogatót. A játékosok üzenetrögzítőre mondhatják el megfejtéseiket, melyek alapján naponta sorsolást tartanak. B. N. Megszólal a plébános, a vállalkozó Újévi várakozások Nyugodtabb évet a tavalyinál Fellendülést a gazdasági életben Változó világban élünk. Olyanban, ahol a hosszútávú tervezések helyett a napi gondokon való átlépés esélye és lehetősége foglalkoztatja az embereket, amelyhez társul a déli szomszédban lévő bizonytalanság érzete is. „Ahány ház, annyi szokás’’-tartja a mondás, és ahány család, intézmény, annyi probléma, gond, várakozás. Közülük ragadtunk ki néhányat, minden előzetes tervezgetés, megfontolás nélkül. A kérdés mindenkihez ugyanaz volt: Mit vár ön az új évtől? Dr. Dobay Gábor, a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke: - Egyre erősödő verseny közepette kell készülnünk erre az évre. Az 1992-es működésünket alapvetően meghatározza a múlt évben életbe lépett pénzintézeti törvény, amely roppant szigorú keretek közé szorítja a banki működést. Részint a betétesek védelmében, részint a bankok biztonsága érdekében. E szigorú működési feltételek közepette - ahol szinte minden kedvezmény megszűnt - szeretnénk továbbra is eredményesen dolgozni. Ez évi terveink között szerepel a hamarosan átadásra kerülő, új kirendeltségünk beüzemelése, ahol szeretnénk komplett szolgáltatásokat nyújtani. Ezek felölelik a teljes lakossági ügyintézési kört, amely mellett erősíteni kívánjuk a vállalkozókkal és az önkormányzatokkal való kapcsolatrendszert. Gondolkozunk azon, hogy az önkormányzat által preferált célokra kedvezőbb hiteleket adnánk. Természetesen olyan célokra, amelyek a város érdekét szolgálják, hisz nekünk is érdekünk, hogy a város fejlődjön. Joó Lajosné, vállalkozó: - Biztonságot, békét és nyugodtabb évet, mint a tavalyi volt. Komor István, a Baranya Megyei Alkotótelepek igazgatója: - Optimista vagyok, remélem, hogy túléljük ezt az évet? hogy rendeződik a jugoszláv helyzet. Bízom abban, hogy elfogadják az új felsőoktatási törvényt - olyannak, amilyennek én is szeretném. Almamelléki Károly, a Ten- kesalja Afész elnöke: - Most, hogy elfogadták a szövetkezeti törvényt, feladataink nem kis részét képezi, hogy szövetkezetünket a törvény szellemében átalakítsuk. Örülök, hogy végre az a tagság, amellyel éveken keresztül „tulajdonosi” kapcsolatban álltunk, tényleges tulajdonosként jelentkezhet, és remélem hogy biztosítani tudjuk számukra a megélhetést. Másodsorban bízom abban, hogy a szövetkezet az eredményes működését folytatni tudja, ezt a rendkívül kemény időszakot átvészeli, és remélem, ha lassan is, de fellendülési időszak következik, aminek hatása a kereskedelemben és a vásárlásoknál is érződik. Dr. Keresztes Pál, katolikus plébános: - Született optimista vagyok. Jó lenne a belpolitikában egy bizonyos stabilizáció, bár tudom, hogy amire vágyom, az most álom. Különösen, hogy mi, siklósiak ütközőpontban élünk, és ezért óhatatlanul figyelnünk kell a világtörténésekre. Jó lenne, ha a válságok nem húzódnának el, ha megfelelő megoldásokat találna a világ. A papi hivatásomat, munkámat illetően ezekhez kötődnek elvárásaim. A katolikus iskola szempontjából azt várom, hogy az eddigi megértés talajáról kiindulva mindenki közös ügynek tekintse az iskola dolgát, hisz a jövő záloga az Ifjúság, és ezen a téren már elérkezett a 24. óra ... Egy a horvát Baranyából elmenekült nagypapa'. Hogy megtudhassam, áll-e még otthon az öreg ház, mert költöznék min- nél előbb vissza. Szeretném látni a lányomat és a vejemet, akikről október óta nem hallottam hírt, kótány Hazaindult menekültek Horvátország függetlenségének elismerése óta mind több hazánkban tartózkodó menekült indul haza. Szombaton a drávaszabolcsi határátkelőhelyen kilépőknek csaknem mindegyike hazatérő menekült volt, számuk elérte a 350 főt. Főleg eszékiek veszik a bátorságot a hazatéréshez, míg a szerb megszállás alatt lévő Baranya háromszög elmenekült lakóinak egyelőre nincs hova indulniuk. Felvételünk a dél-siklós-má- riagyűdi táborban készült, ahol a Baranyából való idős bácsinak és a gyermekeknek még talán hosszú időt kell eltölteniük. Fotó: Balog N. Több gyermek, jobb felszereltség A harkányi óvodában Olyan nagy az épület, hogy szinte el lehet benne tévedni. Az új harkányi óvodában (miközben Fórizs Sándorné vezetőnőhöz tartok) felfedezem, hogy - ellentétben a régi épület beosztásával - a csoportblokkok mellett itt óvónői- és dajkaszoba, varrószoba, sőt a kicsik számára könyvtár és tornaterem is található. A tervező pécsi vállalat, az Agrober szemmel láthatóan kiváló munkát végzett: az 1500 négyzetméteres, tágas, világos épület igen jó elosztásúnak bizonyul. S ha már a munkát értékeljük, a Horváth János vezette sellyei költésgvetési üzemnek ugyancsak kijár az elismerés a remek kivitelezésért. Néhány nappal a január 6-i ünnepélyes avató után a vezető óvónővel a kibővült lehetőségekről beszélgetünk:-A régi óvodába hat csoportba összesen 104 gyermek járt, most pedig hét csoportunk van, 179 óvodással. Az intézményben azonban kényelmes körülmények között 200 gyermeknek biztosíthatunk helyet. Harkány volt társközségei mellett Turonyból, Csarnótáról, Drávaszabolcsról és Mattyról is fogadunk gyermekeket. Emellett nyelvoktatást vezettünk be - folytatta Fórizs Sán- domé. - Egy csoportban nemzetiségi németet tanulnak a kicsik, a többieknek pedig hetente egyszer angol, illetve német foglalkozásuk van. A németoktatás kibővítését egyébként az egész óvodára tervbe vettük. Az intézményben (amely talán az egyetlen olyan óvoda a környéken, amely minden Köjál-előírásnak megfelel) jelentősen javult az eszközellátottság is, melyhez hozzájárult a szülők adakozókedve. Rengeteg berendezést, játékot és könyvet ajánlottak fel, vagy pénzt adtak azok megvásárlására. A csoportszobákban igen sok természetes anyaggal találkozhatunk, a gyermekek virágok, fonott kosarak között játszadozhatnak a téli foglalkozásokon. Nyárra viszont az óvoda környékét még rendbe kellene tenni. Remélhetőleg erre is sor kerül, az önkormányzat ugyanis ígéri, hogy tavaszra parkosításba kezdenek, homokozókat és pancsolókat alakítanak ki a piciknek. Szabó Anikó Vélemény a képviselő-testületről Kérdés a polgármesterhez Dr. Máté János az elmúlt év novembere óta Siklós város polgármestere. Arról kérdeztük, hogy milyennek látta a képviselő-testület eddigi működését, és a tapasztalatait figyelembe- véve mit vár a holnaptól?-Egy hagyományok nélküli, nem igazán önkormányzatbarát közegben nehéz, néha kifejezetten keserves tevékenykedni, dolgozni. Úgy érzem, képviselőink az elmúlt év során nagyon nehéz döntések előtt álltak. Lehet vitatni, hogy a meghozott döntéseik helyesek voltak-e vagy sem, én azomban egyiket sem teszem. Tisztelem őket, hogy felvállalták ezeket a döntéseket, elhatározásokat, hogy számos esetben megteremtették a továbblépés lehetőségét. Amikor megválasztottak, nyilván egy adott helyzetet örököltem. Számomra nagy tanúl- ság a képviselő-testület és a város lakosságának az együttműködése, illetve annak hiánya. Már Demoszthenész meg- -mondta: A város csak úgy maVörös Mihály: Nem tudom, mit vetünk tavasszal . . . Talpon marad-e Siklós város tsz-e? radhat fenn, ha lakóit egyazon akarat vezérli. Természetesen ez igy tisztán soha nem lesz igaz, de jó lenne, ha legalább a többséget egy akarat vezérelné. Úgy érzem, ha összefogunk - dacára annak, hogy csak lehetőséget kaptunk, pénzt nem - megteremthetjük egy szebb, emberibb környezet révén a jobb élet lehetőségét és feltételeit városunkban. Erre sem a polgármester, sem a képviselő-testület önmagában nem képes. Ha a legjobb szándék is vezérel bennünket, akkor is szükség van városunk lakóinak megértésére, türelmére, tevékeny, segítő közreműködésére ahhoz, hogy céljainkat meg tudjuk valósítani. Én hiszem, sőt, határozottan bízom abban, hogy Siklóson ez az együttműködés megvalósulhat. tány " ■ Az idei első képviselő-testületi ülésre január 28-án kerül sor a Városháza tanácstermében. Többek között az 1992-es költségvetésről tárgyalnak, várhatóan jóváhagyják a Városgazdálkodási Vállalat átalakulását, foglalkoznak a helyi közlekedési díjakkal és több alapítványról is szó esik. Az ülés a szokottól eltérően 14 órakor kezdődik. Nem az foglalkoztatja mostanában - a siklósi tsz vezetőit, hogy milyen lesz a jövő évi ki- witermés. A tét most a talpon- maradás, ugyanis az elmúlt egy-másfél év gazdasági döntései, az alapvető fontosságú törvények (kárpótlási, szövetkezeti és átmeneti törvény) megalkotásának késedelme ugyanúgy megrázta a város termelőszövetkezetét, mint az egész magyar agrárágazatot. Amikor Vörös Mihály tsz-el- nökkel a szövetkezet helyzetéről, kilátásairól váltottunk szót, bizony jónéhány irányba elszaladt beszélgetésünk fonala. Mindez nem véletlen: ha ugyanis azt sem lehet még biztosan tudni, hogy mit vetnek tavasszal, hogy pénzügyileg tal- ponmarad-e a tsz, igazán nagy optimizmusra vallana stabil jövőképet alkotni, biztos elképzeléseket ecsetelni.- A taglétszámunk 400, amelyből aktív dolgozó 180 fő - kaptunk tájékoztatást. - Évente átlagosan 180 millió forint árbevételt realizáltunk, nyereségünk 5 és 8 millió forint körül mozgott. Az egy főre jutó átlagjövedelem 1991 -ben 180 ezer forint volt a szövetkezetben. Ami a nyereséget illeti: arról valószínűleg helyesebb múlt időben beszélni. Különösen, hogy január közepére bebizonyosodott: a tsz-nek csaknem 100 hektáron földbe fagyott a répája. A jugoszláv háborús helyzet miatt nem tudták időben befejezni a betakarítást, aminek következtében mintegy 7 millió forint „ugrott” a tiszta eredményből. Még jó, hogy a többi munkát be tudták fejezni. Igaz, búzából csak a felét (350 hektárt) vetették a szokásosnak és az őszi talajmunkákat is igyekeztek a legspórolósabban megoldani. A mélyszántás nem érte el a szokásos mélységet, műtrágyát pedig egy szemet sem szórtak ki a földekre.- Egyszerűen nem tudom megmondani, hogy mit vetünk tavasszal - méltatlankodott az elnök. - Felülről azt tanácsolják, hogy csak azt szabad elvetni, amire biztos szerződés van. Ilyen alapon viszont bevetetlenek maradnának a földek. Az már biztos, hogy közösen kezdik meg a tavaszi munkákat a szövetkezetben. A megnyilatkozásokból az sejthető, hogy az átalakulásról szóló szavazás során továbbra is a szövetkezeti forma mellett teszik le voksukat a tagok. Az elnök azonban (bár a bizakodás érezhető volt hangjában) azzal a lehetőséggel is számol, hogy teljesen ellehetetlenül, esetleg fizetésképtelenné válik a tsz. Ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy a kényszerhelyzet miatt magán- gazdálkodásba kell fogniuk a jelenlegi tagoknak.- Miközben 25 milliós tartozásunk van, a kintlévőségünk 35 millió forint - vont rövid mérleget az elnök. - Tartoznak a búza és a szőlő ellenértékével is. A rést nekünk magas kamatozású hitelekkel kell betömnünk, miközben a mi adósaink, terményeink felvásárlói egy fillér kamatot sem fizetnek kintlévőségeink után. A kérdés csak az, hogy a téli nagyjavításokhoz, a tavaszi munkák megkezdéséhez kapunk-e ilyen helyzetben hitelt? (Balog) Hírek — Munkanélküliek vizsgája. A múlt héten letették félévi vizsgáikat Siklóson a munkanélküliek átképzőtanfolyamának résztvevői. A művelődési központban folyó, számítógépes operátori szaktanfolyamon 20 fő vesz részt, bízva az elhelyezkedésben. — Hirdetés helyben. Lapunk új hírdetésfelvételi lehetőséggel várja az érdeklődőket az egykori Siklósi járás több településén is. Az Új Dunántúli Naplóba január elejétől a siklósi, a harkányi, a vajszlói és a sellyei takarékszövetkezeti ki- rendeltségeken is feladhatják olvasóink a hirdetéseiket.