Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-21 / 20. szám
8 uj Dunántúli napló 1992. január 21., kedd A bodai főutca Két lelkes és melegszívű lokál- patrióta - akik tehát nem csak tudják, mondják, de úgy is élnek: az én házam a mi utcánkban . . . -, Árvái Elekné és Németh Tamás (utóbbi a művelődési központ igazgatója) voltak a kezdeményezői, azóta is motorjai. Kell ezeknek a gyerekeknek a hely, kell a falu legifjabb polgárainak a jövő, hiszen már idén is a betlehemesük - de ezt már említettem. Itt lesz egyébként az ifjúsági klub is, 14 taggal már létrehozták a helybeli fiatalok. Itt van az a szolgálati lakás is, amelybe az önkormányzat egy pedagógus-házaspárt szeretne letelepíteni. A művelődési központot még ez év májusának elején átadják. * Mindez túl idillikusán hangzik ... Ezen én is eltöprengtem. Tudom, persze, hogy itt is vannak kötözködő, sőt: rosszindulatú emberek. Vannak, akik fütyülnek a portáik előtti árokra, de még arra is, ha a szomszédjáé mindig rendben van. Akiknek a vérében maradt az igénytelenség. Azt is tudom: egy épület, egy klub, egy sportöltöző - bár csak kívülről nézve - kis lépések. Pedig Bodának nagy múltja, ebből vélhetően komoly hagyományai vannak. Az idei év júniusa rangos napokat hozhat. A minap - levéltári kutakodás eredményeként - kiderült, hogy milyen szép pecsétje van a községnek. Valamikor a XVIII. század elején adományozták - meséli a polgármester - a falunak. Júniusban lesz Boda jelképeinek avatása. A kék-fehér zászlóé, rajta a pecsété. Utóbbit ezentúl ismét hivatalosan használja majd az önkormányzat. Kormánypálca van a trónszék mellett álló királyi alak jobbjában, felette szárnyas angyal, kezében szívvel. A pecsét felirata: Sigil- lum Bodaense. Van az önkormányzatnak egy embere, akit a közhasznú munkák elvégzésére alkalmaznak: a temetőt, a közterületeket tartja rendben. Kevés. Most újabb kettőt vesznek fel, hárman - mondja Kovács Győző - már minden fontos közmunkát el tudnak végezni. A cél: a tisztaság és a rend. Ha valaki eljön ide, a törődést és a törekvést lássa.- Ezt fa falut el kell adnunk, ez pedig csak így megy. Azt már én teszem hozzá: igaz. Hogy a bodaiak a sajátjuknak érezzék. Mészáros Attila Sigillum Bodaense „Ezt a falut el kell adni!” terveiket. Egészen komolytalan - mondhatnánk: lekezelő - is akadt közöttük. Nyilván arra koncentráltak: csak kezdhessék a munkát, a végén majd megmondják az árát... Ez a művelődési központ nekem nagyon tetszik. Az igény, amely a régi épület felújítását szülte, egészen fiatal: kisgyerekekből alakúit színjátszókor. Szundi György felvételei El kell (kell?) dönteni, hogy valami kezdődik, folytatódik, vagy újrakezdődik? Mert ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor Kovács Győzőtől, Boda fiatal polgármesterétől arról hallottam: a frissiben szervezett színjátszókor betleheme- sének akkora sikere volt, hogy az első előadást követően meg kellett ismételni a templomban. Volt, természetesen, évtizedekkel ezelőtt is számos faluban színjátszókor. Betlehemesek is járták a béke csillogó estjét. De a szünet oly hosszúra nyúlt, hogy amikor a megmozduló falu lélekzete ismét hallhatóvá válik, inkább kezdésről kell beszélnünk. És ezek valóban szép pillanatok. ¥ Hirtelenjében a szülők nem is tudtak vele mit kezdeni: a falu tíz éven aluli polgárai karácsonyra ajándékcsomagot kaptak az önkormányzattól. Mindegyik, természetesen. Mint ahogy mindegyik nyugdíjas is átvehetett 1000 forint rendkívüli segélyt. Ám ez utóbbi olyan hivatalosan hangzik: segély . . . Többről van itt szó. Valamivel - ötlettel, kézzelfogható dologgal, a jó érzést szülő törődéssel - át kell billenteni az embereket egy láthatatlan határon. A „miénk” beivódott közömbösségéből a miénk egészséges önérzetébe. Abba a tudatba, hogy az én házam a mi utcánk. A mi utcánk a mi falunk. És ha a házamat, a portámat, a portám környékét rendben tartom, akkor az utcánk is, a falunk is ... Panaszkodik szegény Kovács Győző. Nem érti a dolgot: itt van Boda Pécs torkában, 15 kilóméterre a várostól, nem is csúnya a környezete, állandóan arról hallani, hogy a korábbi évtizedek gyakorlata az ellenkezőjére fordul - dolgozz a városban, élj falun -, és mégis: mintha nem léteznének. Nem jön szinte senki. De kik hiányoznak?- A vállakozók! - Majdnem rásuhint az asztalra. - Ez a község élni akar - folytatja -, ennek pedig egyik döntő záloga az itt dolgozó vállalkozó. Pék, cipész, fodrász, kereskedő ... Ahogy befut a faluba az út, jobbról mindjárt egy új épület: a sportpálya melletti öltöző. Kicsit mögötte, az enyhe domb oldalában a temető. Megállók, mert itt az a völgy is, amiből majd, egyszer, horgásztó lehet. A múltkorában említette ezt a polgármester, de gyorsan hozzátette: ez a távoli jövő. A vállalkozók ennél azért közelebb vannak. Olyannyira, hogy kissé hitetlenkedve hallgatom Kovács Győzőt:- Most is van két olyan épületünk, amelyekbe bármilyen szükséges ellátást, szolgáltatást, vagy munkalehetőséget teremtő beruházást hozhatnának vállalkozók. Az egyik a volt sportöltöző, a másik a volt tejcsarnok. Ha komoly szándékot tapasztalunk, az épületeket helyreállítva bocsájtjuk a vállalkozó rendelkezésére. Van erre egyébként már nálunk precedens: a volt kúlturházat most alakítja át egy kereskedő - saját pénzén - vegyesbolttá. Amit erre fordít, azt a összeget azzal kompenzáljuk, hogy „lelakásáig” nem kell bérleti díjat fizetnie. További csa- logatónak szánjuk, hogy a nálunk vállalkozónak 10 évre adókedvezményt adunk. Ezt az önkormányzat a múlt év novemberében határozta el. * Battyogok a főutcán - Petőfivel nevesítették -, a padkán mély a sár. Ez persze borongós gondolatokat szül, de eszembe jut: tavaly vezették be a vizet, feldúlták az út szélét. A falu minden utcájába novemberig eljutott a vezeték, több mint 16 millió forintba került, a portán- kénti befizetés 26 000 forint. Tizenhat és félmillió - sok ez egy 420 lakosú kisközségnek. Am ha élni - újraéledni - akarnak, a víznek ihatónak, az útnak járhatónak, a középületeknek használhatónak kell lenniük. És itt vannak a még járatlan ön- kormányzatok - velük szemben a dörzsölt vállalkozók. Tapasztalom ezt Bodán is. Most alakítják ki az új művelődési központot, 1,8 millió forintért. A munkát pályáztatták, 24-en jelentkeztek. ebből 14-en beadták Hangulatos gémeskút a község határában Megkezdődik a Nádor Szálloda felújítása A kávé forró legyen, mint a pokol A Kávéházról beszélgettünk kollégáimmal a gépkocsiban Pestről hazafelé. Az alkalmat a tejfehér köd miatt amúgy még hosszabbra nyúlt utazás adta; az időt illik agyonütni valamivel. A régmúltról szót váltani amúgy is kellemes dolog, főleg, ha szívet-lelket melengető emlékek kapcsolódnak hozzá, egy szelet a soha el nem múló ifjúságból. Megszépült emlékek, mégha a dolgok természetétől fogva a többszöri felelevenítés miatt valaha-valóságtartalmuk többé-kevésbbé megkopott. Vagy hogy szebben mondjam: legendáriummá csavarodott kávéházi történetek adták a beszédes úticsomagot. S ahogy megrezzen a pirított kenyéren a csontburkából ki- tottyanó velő - egykoron főétel rangú fogás a cirádás étlapon -, úgy rezzent a szívünk a múltra. Élet mindenütt van, de oly ízeket a város életéből adni-venni sehol sem lehetett, mint a főtérre néző nagyablakok mögött, ahol minden napszak sajátos atmoszférával csalogatott törzsvendéget többnyire, vagy alkalmi betérőt, bámészkodót. Bár ez utóbbiakat erősen megszűrte e hely. Hiszen mindenkinek megvolt a maga asztala, s mint görög agórán, szabad gondolatok cseréltek gazdát a terítékek fölött, mit idegen legföljebb hallott, de érteni nem értett. Ott a délelőtt álmos volt és pisszenéstelen, a délután zsongó, az est zajos; mondén a maga nemében és időnként lányos zavaru. A kávé forró, mint a pokol . . . tüzes, mint a szerelem ... és hogyan is tovább? A két óriásgobelinre mindnyájan emlékeztünk az autóút során, de pontosan előhívni feliratát nem sikerült a meszesedő agyteker- vényekből. Vagy tán akkor, nem is az volt a fontos. A Nádor, a Kávéház ember- emlékezet óta zárva. Pedig Varga Csaba szerint, aki a HungarHotels Rt. helyi igazgatója, 1989 nyarán (!) még üzemelt a kávéház, egy rövid évadot, hogy aztán végképp lezárja nehezen nyíló, nagyajtaját. A szálloda korábban bezárt, a telet nem bírta ki szétrohadt, szenes kazánjával, zúzmarás szobáival. Mondom, Pestről hazafelé jövet egy forró kávéról álmodtunk, s valamelyikünk biztos forrásból állította: megkezdődik a Nádor felújítása az idén. Elmosolyodik:- Én is erről álmodtam. És hozzá teszi, a hír igaz. Bár még pontos, fillérre és terminusokra felosztható tervről nem számolhat be, szeretnék, ha tavasszal a Baukomplex birtokba vehetné a patinás épületet, s bizonyos ütemezéssel hozzálátna a munkálatokhoz. S miért csak most? Hiszen a kapuzáráskor abban reménykedtek, átmeneti a pauza, s többen állítják, hogy néhány megbeszélésen, több konyak után arra koccintott annakidején Pécs tanácselnöke és egy pesti korifeus, hogy a Nádor pár hónap alatt új fényében ragyog. Aztán elvitte a lehetőséget, a város és a cég forintjait, vállalkozó szellemét az a politikai változás, amit a közelmúlt hozott. A HungarHotels „átalakulását” a Legfelsőbb Bíróság ad acta tette, s tulajdonképpen most tehettek pontot a szálloda- lánc jövőjére, a múlt év decemberében. Talán kevesen tudják: A Nádor Szálloda és a Palatínus szerves egységet képez, a két épület a hátsó udvaron találkozik. Amikor a Palatínus rekonstrukcióját megtervezték és végrehajtották, a fűtésrendszert úgy alakították ki, hogy az a majdani Nádort is kiszolgálja, így az építők dolga: az épületben a szerelvényeket-vezetéke- ket kicserélni, s tetőt-födémet rendbetenni, a szobákat kiglancolni. Varga Csaba több ütemü felújítást jósol. Legelébb a kávé- ház' és néhány szállodai szoba kapja vissza régi színét, a fürdőszobásak, a térre nézők. És természetesen a konyha. Később a belső étterem, Vadászterem és az egyebek. A tervek szerint tavasszal megindulhatnak a munkálatok, s nyár-végén, az ősszel ismét betérhetünk a kávéházba. A Nádor egyébként régi patináját megőrzi: századfordulós, neobarokk garnitúrákat kapnak a szobák, s a kávéházba is visszakerülnek a falra a gobelinek ... Igaz is. Dr.Bédi Imre, egykori főkönyvelő a Nádor történetét megírta, s rá hivatkozva, az 1968-ban készített, mára na- gyértékü dokumentumból néhány dolgot feltétlenül illő az alkalom kapcsán idézni. Itt, a Széchenyi tér felső szegletében már az 1700-as években Mayer Teréz híres betérő vendéglője állt. A Nádort - József nádorra emlékezve - a Schönherr-család 1845-ben építtette, s korabeli reklámuk- ból, melyet feltehetően Hohe György bérlő fogalmazott, néhány mondat ízelítőt adhat. „Naponta 6 órakor reggel a kávéház felnyittatik, ahol estvéli 11 óráig minden szempillanatban kávé, chocholat, punch és más. tetsző italokkal, ahhoz különösen elkészített porhanyós süteményekkel szolgálni fog. Nem különben azon Tisztelt Vendégeknek, kik villásreggeli- zést kívánnak, tisztes szolgálat mellett egy kényelmes hely kijelölve vagyon. ” Az invitáció természetesen hosszabb és dagályosabb, de mindenesetre tükrözi a kor szellemét, s tán azt is, amit a Nádor évtizedeken át városunkban képviselt. Mint a Gellért Pesten, vagy az Aranybika Dedrecen- ben. A szálloda időről-időre váltotta azért arcát, s ez a mai sem a reformkort tükrözi, hiszen a századfordulón a Perczel-család — Schönherr rokonság - lebontatta a régit, s újat építtetett a helyén. Gondolom kollégáimmal többtucat lassú pesti utat is megtehetnék a gépkocsiban, mire megválaszolnánk a talányt. Azaz, miként történhetett, hogy 1902-ben, január 19-én kezdték a bontást és októberben már kaput nyitott a mai Nádor? Gőzfűtéssel és jégveremmel az alagsorában. Aztán írták itt a történelmet is. Államosították a Nádor-műveket, majd hatósági igénybevétel okán 1956 telén, 1957 január 24-ig a szovjet városparancsnokság bentlakása miatt szüneteit a kávémérés, az üzem. És természetesen a régi, nagy nevek, Kenedi Mihály, Bolgár András, az igazgatók. Kiss Karcsi bácsi. .. Dudi néni. És sokan, felszolgálók, tanulók, fiatalok, megkalapolnivalók. Legjobb bizonyítvány volt, ha valaki a Nádorban tanulta a szakmát, ugye? Falja a kocsi a kilométereket, új utakon, új kereszteződések felé. A kávéházi emberek is kicserélődnek. S ha el is jutnak az őszi megnyitóra néhányan a régiek közül, az új generációké lesz már a márványasztalok zöme. S ők sem lesznek másképp vele. Ha megkérded, mi volt a gobelinekre írva, szószerint ők sem fogják tudni. Legfeljebb sejtik, de az is elég. Kozma Ferenc
