Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-20 / 19. szám
1992. január 20., hétfő uj Dunántúlt napló 9 A Ijuhjanai és a zágrábi német konzulátusokat átminősítették nagykövetségekké. (MTI telefoto) Újjáélednek a régi reflexek? Németország és a Balkán Amerikai-orosz együttműködés Új alapokon Osztrák -magyar rendőrakadémia Komputeren 500 000 külföldi (MTI-Panoráma) Az idei év tervei közül az első az osztrákmagyar rendőrakadémia január 20—i avatása - mondotta Franz Löschnak osztrák belügyminiszter szerda délelőtti bécsi sajtóértekezletén, amelyen tárcája ez évi programjáról adott áttekintést. A korszerű rendőrtisztképzést szolgáló közös főiskola egyike azoknak a létesítményeknek, amelyektől az osztrák belügyminiszter a rendőri állomány jobb kiképzését és ezáltal az egyre bonyolultabb feladatok tökéletesebb megoldását várja. További terv, hogy hamarosan adatbankot létesítenek az Ausztriában élő külföldiekről. Ez lényegében összhangban állna az ugyancsak idénre tervezett bevándorlási törvénnyel. Az adatbank mintegy 500 ezer Ausztriában élő külföldit érint, de már csak szervezési okokból sem vonatkozik az átutazó turistákra. Ami a bevándorlási törvényt illeti, itt még nem eldöntött az éves kvóta - mondotta Löschnak. Megerősítette, hogy letelepedési engedélyt minden bizonnyal a (már elfogadott) menekültügyi törvény alapján menedékjogban részesített pályázók is kapnak, de a kvóta terhére adnak majd engedélyt számos évek óta Ausztriában élő és dolgozó külföldinek.) Ugyancsak a menekültkérdéssel kapcsolatos, hogy Löschnak, aki éppen egy nappal korábban utasította vissza a tra- iskircheniek kérését a menekült- tábor bezárására, sajtóértekezletén a „menekülttábor” kifejezés használatát kifogásolta. Mint mondotta, ami Traiskirchenben működik, az nem tábor, hanem átmeneti szállás, végül is itt senki nem marad hosszabb ideig. A menekülteket eleinte magánlakásokban helyezik el. Löschnak utalt arra, hogy Traiskirchenben a korábbi 2800 helyett ma már alig 6-700 menekült tartózkodik, s ez a létszám nem váltja ki a lakosság tiltakozását. Az átmeneti szállás más célokra történő felhasználását - vagyis a lakosság követelése szerinti bezárást - Löschnak elvben helyesli, de hogy ez mikor valósulhat meg, azt egyelőre nem tudja megmondani. A menekülttörvénnek megfelelően nyárig létrehozzák a menekültügyi hivatalt, amelynek 4-5 kirendeltsége fog működni, Bécsben, Grazban, Linzben, Burgenlandban és Alsó-Auszt- riában. A hivatalok közelében szálláslehetőséget teremtenek a kérvényezők számára, legalább néhány napra, az orvosi vizsgálat idejére. Szászi Júlia (MTI-Panoráma) - Jugoszlávia abban a formájában - ahogy 74 éven át ismerte a világ - hosszadalmas és kínkeserves agónia után megszűnt létezni,- így vélekednek Európában szinte egyöntetűen politikai és diplomáciai körökben, s ezt a végkövetkeztetést már csak részben befolyásolhatja az, hogy az Európai Közösség testületi döntése után végül hány állam ismeri el Horvátország és Szlovénia függetlenségét, s hogy miként döntenek Macedóniáról és Boszniáról a kontinens főbb politikai központjaiban. Jugoszlávia fennmaradásában kifejezetten már csak Görögország bízott, ebben nyilván szerepet játszik az, hogy At(MTI-Panoráma) - Egy siker, amely nem teszi a németeket környezetükben szereire- méltóbbakká: Bonn a második világháború után első ízben tett önálló külpolitikai lépést azzal, hogy szövetségeseivel nem nagyon törődve elismerte Horvátországot és Szlovéniát, szerdán pedig diplomáciai kapcsolatot létesített velük. A The New York Times szerint „az európaiaknak mostanában két nagy sokkot kell megemészteniük: a Szovjetunió elenyészett, Németország pedig újra itt van”. Németország Jugoszlávia politikájának története, a szövetségesekkel - franciákkal, britekkel, amerikaiakkal - folytatott viták története is. S ha az Európai Közösség tagállamai, köztük a britek, a franciák, végül is elismerik Horvátországot és Szlovéniát, ezt inkább azért teszik, hogy Németország ne „garázdálkodjon szabadon” , semmint mélységes mély meggyőződésből. Emellett a minszki megállapodás határozottan meggyengítette Milose- vicék küzdelmét: ha már a Független Államok Közösségének alkotóelemeit elismerésben részesítik, miért ne tennék meg ezt Horvátországgal és Szlovéniával is. Az Európai Közösség amúgy közvetítőből jó és rossz osztályzatokat osztó tantestületté változott, döntő részben német segédlettel. Igaz, bármit is csináljanak a németek, az nem jó. Az elmúlt év kezdődött azzal, megdorgálták őket, mert az Öböl-háborúban pénzen kívül nem adtak egyebet - azt is csak később -, s a Szaddám Húszéin ellenében dörgő kórushoz is csak későn eszmélve csatlakoztak. Akkori amerikai vélemények szerint „a németek mögöttünk állnak, ám olyan hátul, hogy látni se lehet hénnek életbe vágó érdekei fűződnek ahhoz, hogy északi határainál valamilyen csonka Jugoszlávia, esetleg erős Nagy- Szerbia. de semmiképp sem a számára kiszámíthatatlan Macedónia létezzen. A bolgár kormányzat viszont épp Szerbiának tett szemrehányást a 3. katonai körzet létrehozása miatt, hangoztatva, hogy Belgrád katonailag megszállja a déli köztársaságot. Miközben nyilvánvaló, hogy a tét Szlovénia és Horvátország - Párizsban a szerb álláspont védelmében ezúttal azt fejtették ki, hogy „egyedül Macedónia tesz eleget az Európai Közösség által támasztott kívánalmaknak, mivel nemzeti szempontból telőket”. A németeket lefoglalta az egészen friss újraegyesülés, alaptörvényük pedig nem engedi meg, hogy német katonát a NATO-területén kívül harcba küldjenek, úgy érezték, hogy Irak és Kuvait nem az ő asztaluk. A jugoszláv ügyben Bonn egy darabig az egységes Jugoszlávia tézisét képviselte, s Genscher még ebben a szellemben oktatta ki Budomir Loncar külügyminisztert: ha nem teremtenek rendet házuk táján, az Európai Közösség nem segít. Bonn azonban elsőként szakított a tétellel, s ha hosszú hetekig hangsúlyozta is, hogy „nem táncol ki a sorból”, fokozatosan különútra lépett, erre próbálván csábítani az európai szövetségeseket is. Kialakultak a fél évszázad távlatából, vagy még korábbról ismert szerepek. Az, ami a franciák és a britek szemében szlovén és horvát szecessziós törekvés volt, a németek számára az önrendelkezési jog gyakorlása egy rossz politikai házasságban, amikor az együttélés már elviselhetetlenné vált. A vita inkább Horvátország, s nem Szlovénia körül folyt. A franciákban és britekben felébredtek a Belg- rádhoz húzó Entente-reflexek, illetve, hogy Tito Jugoszláviájának talpra állítása körül is bábáskodtak a németek ellenében. A régi reflexek a németekben is működtek. A sajtó végig a horvátok pártján volt, csak nagyritkán említve meg a szélsőséges nacionalista, félfasiyzta szervezeteket, a sajtócenzúrát, a kaszárnyák blokádját. A német külügyminisztert a szerbek különösen nem szerették. A belgrádi lapok gúnyrajzain vámpírként ábrázolták az elálló fülű külpolitikust. A szitokáradatban a szerbek elmenjesen homogén”. A francia következetlenséget könnyű tetten érni ezzel kapcsolatban, hiszen Macedónia korántsem homogén, s épp most tagadta meg az önrendelkezési jogot mintegy 300 ezer macedóniai albántól, akik viszont a referendumon egységesen az autonómia mellett szálltak síkra. Felvetődik az is, hogy vajon miért nem tekinthető nemzetileg homogénnek Szlovénia, ahol néhány tízezres magyar és olasz kisebbség él csupán, s amely mintaszerű politikát folytat irányukban. Párizs ezt nem tartotta szükségesnek bővebben kifejteni, s egyébként is mindenki tudja, hogy messze nem méltányosságról, vagy jogos szándétek addig a vádig, hogy Németország meg akarja teremteni a negyedik birodalmat és most akarja elérni azt, ami nem sikerült a második világháborúban. Tény, hogy a németek még jobban megvetik a lábukat a Balkánon, de a katonai szerep- vállalástól ódzkodnak, lásd: alkotmány és második világháború. Tallinntól Rijekáig németbarát államok láncolata alakult ki, bár a lengyelekben és a csehekben fel-feltömek németellenes érzelmek. Zágráb és Ljubljana máris nyújtja kezét Németország felé segítségért - gazdaságiért, de a katonait sem utasítanák vissza. A németek meggyőződése, hogy Zágráb és Ljubljana elismerésével a szerbeket jobb belátásra késztették, de a bonni külpolitika van annyira széles látókörű, hogy nem akarja elszigetelni Szerbiát, vagy „maradék Jugoszláviát”: Belgrád- nak is megígérték, hogy az Európai Közösség vele is kész ugyanolyan társulási szerződést kötni, mint Zágrábbal és Ljubljanával. A küzdelem azonban több szempontból nem ért véget. Az elismeréshez kötött német - később össznyugat-európaivá vált - feltételek egyik alappontja volt, a nemzetiségi jogok biztosításán kívül, hogy a határok erőszakos megváltoztatását nem fogadják el. Hiába hangsúlyozta Belgrád, hogy ezek a határok önkényesen meghúzott adminisztratív határok, Bonn területszerzési akciónak tekinti a központi hadsereg és a szabadcsapatok benyomulását Horvátország zömében szerbek lakta területeire. A következő szakasz: e csapatok visszaszorítása dipolomáciai úton - vagy katonailag. Sarkadi Kovács Ferenc kokról van szó, hanem a német befolyástól való félelemről. A német szándékokat Belg- rádban különben sajátosan ítélik meg, nyíltan hangoztatják, hogy Bonn revansista, fasiszta, soviniszta és még ki tudja milyen politikát folytat a Balkánon, de mindenképpen alapvető felelősség terheli a szerb vezetés szerint Jugoszlávia szétzúzásáért, főként azért, mivel Bonn támogatása nélkül belgrádi megítélés szerint Zágráb nem tudott volna ilyen hosszú ideig szembeszállni a hadsereggel. Zágrábban természetesen más magyarázatok léteznek Jugoszlávia szétesésével kapcsolatban: arra emlékeztetnek, hogy kezdetben Szlovéniával együtt államszövetséget javasoltak, de ezt a szó szoros értelmében véve szétlőtte a hadseBaker amerikai külügyminiszter a hajdani Szovjetunió területén létrejött új köztársaságoknak a demokratikus nemzetek közé való felvételét négy feltételtől tette függővé: a demokratikus értékek elismerésétől, az emberi és kisebbségi jogok betartásától, a határok elismerésétől, melyek csakis békés úton változtathatók meg, valamint a nemzetközi kötelezettségek betartásától. Henry Kissinger egykori külügyminiszter, aki ma Amerika - egyik vezető biztonságpolitikai szakembere, megjegyezte: a Baker-féle elvek elsősorban azt szolgálják, hogy alapot adjanak az egyes köztársaságok közötti nézeteltérések _ rendezésére. Ami az Egyesült Államoknak a hajdani Szovjetunió területén létrejött képződményhez való viszonyát illeti, az USÁ-nak az az érdeke, hogy olyan konföderáció jöjjön létre, amely elég erős ahhoz, hogy megvédje népeit, de azokat nem láncolja annyira egymáshoz, hogy abból végül háború keletkezzék. Az Egyesült Államoknak együtt kell működnie az Orosz Köztársasággal, mert ha Oroszország nem dédelget hódítói terveket, akkor nem kerülhet érdekösszeütközésbe Amerikával. De nem engedhetjük meg, hogy az oroszok a hajdani volt Sokan aggódnak, hogy a Szovjetunió felbomlásával szabad prédává válik az a szellemi vagyon, amelyet a szovjet atomtudomány az elmúlt évtizedekben felhalmozott. Félő, hogy a bizonytalan belső helyzet és az igen nehéz megélhetés miatt mind több atomtudós hagyja el Moszkvát és más városok kutató-intézeteit, áttelepülvén valamelyik gazdag ázsiai, afrikai, latin-amerikai országba. Van alapja az aggodalomnak? Feltétlenül. Itt ugyanis - nemcsak szellemi export-import ügyletről van szó, hanem a világ biztonsága szempontjából igen veszélyes folyamatokról tovább terjedhet az atomfegyvergyártás tudománya. Bár ma már nemzetközileg elég sokat tudnak az atomtitok- ról, de ha ennek avatott ismerőit azok alkalmazzák, akiknek eltökéltségük és pénzük van e titok katonai természetű hasznosítására, akkor veszélyesen bőreg, s a háború miatt sem Ljubljana, sem Zágráb nem hisz egy újabb együttélés lehetőségében, legalábbis a belátható jövőben nem. A nagy kérdés az, hogy a hirtelen jött szarajevói tűzszünet, a televízióban agyonreklámozott fegyvernyugvás és megbékélés nem épp Bosznia kárára, a köztársaság felosztása jegyében történik-e. Ilyen jelzések már vannak, s nem véletlen, hogy Bosznia elismerését az Európai Közösség most lényegében kizártnak tartja. Szlovéniában - ahol most éppen egyfajta kormányválság van - nem volt igazán ünnep a január 15-iki diplomáciai lavina, hiszen a köztársaság függetlenségét lényegében Szerbia is elismerte már régen, s távozott a szövetségi kormányból Veljko Kadijevic nemzetvéSzovjetunió népeinek kárára, észrevétlenül uralkodó babérokra törjenek. Ez az együttműködés csak akkor lesz életképes, ha az amerikai politika midnvé- gig figyelembe veszi azt a körülményt, hogy a volt Szovjetunió területén sok független köztársaság létezik. Óvakodnunk kell attól, hogy támogassuk a régi Szovjetunió „recentralizá- cióját” még akkor is, ha ezt de- morkatikus retorikával támasztják alá. „Az amerikai vezetés néhány nyilatkozata arra utal, hogy az Orosz Köztársaságot a cári, majd a kommunista centralisták közvetlen jogutódjának tekintik. Ez sem nekik nem érdekük, sem nekünk. Egy ilyen irányvonal kockára teszi annak reményét, hogy valóban új világrendet alakítsunk ki és azzal fenyeget, hogy a régi Szovjetuniót beláthatatlan belső konfliktusok mindent elnyelő örvényébe, egy lehetséges polgár- háborúba taszítja. Eközben fontos, hogy a nukleáris fegyverek központi irányítására irányuló törekvések se vezessenek erőszakos recentra- lizációhoz, mert egy újra központosított világbirodalom - politikailag szemlélve - a világbéke szempontjából még nagyobb fenyegetést jelentene” - hangsúlyozta Henry Kissinger. vülhet az államok atomarzenálja. Ez a nemkívánatos jelenség pedig éppen ellentétes az alomleszerelés igen ígéretes folyamatával. Mi a megoldás? Legfőképpen az, hogy a Független Államok Közösségének minden szempontból kellő „megtartó ereje” legyen, tehát e téren is megőrizze szellemi vagyonát. Nem kevésbé fontos, hogy a nagyhatalmak erősítsék meg elkötelezettségüket az atomsorompó megállapodás iránt, vagyis vessenek gátat az atomfegyverek terjedésének. S végül hatékony nemzetközi ellenőrzés alatt kell tartani az atomkutatásokat, fejlesztéseket, gyártó kapacitásokat, elejét véve a békét fenyegető tendenciáknak. Stílusosan szólva: ne robbanjon ezernyi részre a hajdani szovjet atomtitkok tára! P.T. Ferenczy Europress delmi miniszter, valamint a kormány éléről Ante Markovié miniszterelnök, akiket Ljubljanában felelősnek tartanak a júniusi háborúért. Zágrábban azonban nagy volt a boldogság, hiszen Horvátország nyolcszáz év után most ismét függetlennek érezheti magát, területének csak kétharmadán, vagy felén. A két nagy támogató, Németország és a Vatikán már a többie- ket'megelőzve elismerte a Horvát Köztársaságot, Az ünnepet csak megkeseríthette, hogy a világháborús szüvetségesek - Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok és Oroszország - most is fenntartásokat hangoztatnak Horvátországgal szemben, de ez voltaképp érthető is, hiszen Jalta után most felbomlóban van a Versailles-i béke- rendszer is. B. Walkó György Hosszú agónia Jugoszláviában Titok-e az atomtitok? Egyre többen aggódnak Ne robbanjon ezernyi részre
