Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-20 / 19. szám
Elszomorodtak a munkaügyi bírák A demokrácia nem a munkáltatói trükkök szabadsága (10. oldal) Bulgária: második elnökválasztási forduló Bulgáriában vasárnap dönthette el több mint 6,5 millió választópolgár, hogy a következő 5 esztendőben ki legyen az ország köztársasági elnöke. Az egy héttel ezelőtt tartott elnök- választási fordulóban egyetlen jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát, így újabb választási fordulót kell tartani. Az első fordulót a Zselju Zselev-Blaga Dimitrova páros (elnök- és alelnökjelölt) nyerte a szavazatok 44 százalékának a megszerzésével, a második helyen a Velko Valka- nov-Rumen Vodenicsarov kettős végzett 31 százalékos eredménnyel. Vasárnap csak e két jelöltpáros között választhattak a szavazók. Ukrajna nem igazodik Moszkvához Ukrajna az óraigazításban sem hajlandó követni a nagy orosz szomszédot, s ez csakúgy mint a politikai kérdésekben, nem kis felfordulást okoz a két köztársaság között. Oroszországban ugyanis vasárnapra virradóra egy órával előbbre igazították a mutatókat, ezzel három órával előbbre járva a greenwichi időnél. Ukrajna azonban ragaszkodik a régi időzítéshez. Kijev sérelmezi, hogy Moszkva az Ukrajnával való előzetes konzultáció nélkül vezette be az új időszámítást. így évtizedek óta először fordul elő, hogy Moszkva és Kijev különböző időzónákba kerül. A kijevi repülőtéren például hatalmas fennakadást okozott, hogy a vasárnap útnak indulók a moszkvai idő szerint tervezték utazásuk időpontját. Határjelentés Csendes a zöldhatár a baranyai háromszögben, harci zajok nem hallatszanak - közölte az MTI érdeklődésére vasárnap Krisán Attila, a Határőrség helyettes szóvivője.Elmondta még, hogy egy nap alatt összesen 145 - korábban ideiglenes védelmet kérő személy - tért vissza hazájába Magyarországról a horvátországi és szlovéniai átkelőkön. Szombat óta 61-en kíséreltek meg a zöldhatáron illegálisan bejönni hazánk terüle- tére.A határátkelőhelyeken nyugodt, kiegyensúlyozott a forgalom. Az utasoknak sehol sem kell 30 percnél többet várakozniuk. A röszkei határátkelőhelynél a kamionoknak 10 órát kell várakozniuk. (MTI) KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló III. évfolyam, 19. szám 1992. január 20., hétfő Ára: 9,60 Ft Kinyitott a pécsi Vásárcsarnok A MO-HO gmk a hét végén takarította a vásárcsarnokot a hétfői nyitásra. Fotó: Proksza László Mától újra a vásárlóké A pécsi Vásárcsarnok a megye határain kívül is közismert. Szívesen hozzák ide áruikat az őstermelők és válogatnak közöttük a háziasszonyok, kisnyugdíjasok. Sokaknak hiányzott, hogy január elsejével kedvenc vásárlóhelyük bezárta kapuit. Márfy Miklós, a Piac és Vásárcsarnok Felügyelőség igazgatója a kényszerű intézkedés okait sorolja: — Viszonylag új épületnek számít a pécsi Vásár- csarnok - 1980-ban adták át. Hat éve mégis elkezdődtek vele a gondok. A beázások miatt először a tetőt kellett felújítani, majd a hőközpont cseréje vált időszerűvé. Az utóbbi években egyre többször dugult el a szennyvízrendszer és a víz a legkülönbözőbb utakon próbált elfolyni: nagy beázásfoltok tűntek fel a csarnok falain. A szennyvízrendszer cseréjére több vállalkozótól kértek árajánlatot. A legkedvezőbb határidővel és díjtétellel a RO- MONÁD Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft nyerte el a munkát. A Piac és Vásárcsarnok Felügyelőség menetközben úgy döntött, hogy a Vásárcsarnokot kifesteti, az oldalfalakat kicsempézteti és a közkutat is felújíttatja. Ezzel egy- időben kicseréltették az igazgatósághoz vezető ajtót is. Az épületen kívül egy eddig kihasználatlan parlagföldet lebetonoztatok - így 6-8 újabb eladóhelyet nyertek. A munkát végző kft dolgozói határidőre elkészültek: megtörtént a műszaki átadás. Közben a pecsenyesütők elszívóberendezéseinek a tisztítására, szükséges cseréire is sor került. A munkálatokat összekötötték egy nagy- takarítással, rovar- és rágcsálóirtással. Mindez kétmillió forintjába került a Piac és Vásárcsarnok Felügyelőségnek. A vásárlóknak három hetükbe: addig kellett nélkülözniük a csarnok szolgáltatásait. Most a hét végén ablakokat tisztogattak, asztalokat, korlátokat helyeztek vissza. Az általános rendtevéshez szinte minden büfés, kereskedő csatlakozott, akinek bérleménye van a csarnokban. Ma hajnaltól ismét nyitva a Vásárcsarnok. A. E. Időközi választások Baranyában Január l-jével önálló község lett Hóból, ennek egyik legfontosabb eseménye a választás. Hóból polgármestere Vas László lett, képviselők: Marosi József, Nagy László, Vas László, Pap Ferenc, Papp Imre, Pénzár Mihály, Tóth László. A választók 45,18 százaléka vett részt a szavazáson. Szintén választottak a szétvált Kisdobszán és Nagydobszán. Kisdobszán a 222 választásra jogosultból 162-en mentek el szavazni, polgármester lett Horváth István, a testület tagjai pedig: Bőzsenyi József, Fe- kecs László, Gáli Ferencné, Horváth István és Venicz Kálmánná. Nagydobszán Büki István lett a polgármester, a kéviselő-testület tagjai: Füle Zoltán, Illés József, Litkei Csaba, Újfalvi Tiborné, Vajda Dezső, Varga Józsefné, Zám- bóné Csengéi Ágota. Mile (sötét mezben) veszélyezteti a zalaegerszegi kaput. A komlói teremtorna eredményei a 16. oldalon Fotó: Proksza László Eladhatatlan a brikett Csökkentett termelés Nagymányokon A kereslet teljes visszaesése miatt csökkentett ütemű termelés folyik a Mecseki Szénbányák nagymányoki brikettgyárában. Míg tavaly januárban a megrendelések alapján 30 ezer tonna tüzelőanyagot állított elő az üzem, idén a bejelentett belföldi igény a 3 ezer tonnát is alig teszi ki. A pangás okáról és következményeiről Szilas Lászlót, a vállalat megbízott műszaki vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.- A brikettgyár jelenlegi nehéz helyzetét egyértelműen az elmúlt nyáron meghirdetett szénáremelés eredményezte. Augusztus végéig minden közület, illetve magánszemély kielégítette a téli fűtéshez szükséges igényeit, így az áremelés életbelépésével eladhatatlanná vált a termék. Jellemző, hogy január első dekádjáben (1-től 10-ig) a hazai gyárak mindössze 10 ezer tonna brikettet gyártottak, ebből a „Mecsek” 2,5 tonnát. Az adatokból kitűnik, hogy a többi üzem még sanyarúbb helyzetben van. Az igényekhez igazított termelésben hetente kedden, szerdán, csütörtökön délelőtt és délután dolgoznak Nagymányokon éjszakánként, valamint hétfőn egész nap és pénteken délután karbantartás folyik. Ez természetesen jelentősen drágítja önköltségünket, ennek ellenére 100 százalékos bért fizetünk dolgozóinknak. Reménykedünk a piac megmozdulásában, előrejelzéseink szerint ez márciusra várható, rövid időre, a fűtési szezon végéig. Addig akciókkal próbáljuk meg értékesíteni a felhalmozódott brikettet. Engedményünk 10 százalék, illetve még több, ha valaki készpénzért és Nagymányokról viszi el a terméket. Némi bíztatást adhatnak számunkra a Horvátországgal folytatott exporttárgyalásaink is, a béke megszilárdulásával talán több, előzetes megállapodásunk megrendelést eredményez. K.E. Kormányválság Izraelben Az izraeli legutóbbi kormányülésén két szélsőjobboldali párt, a Tehija és a Moledat öt képviselője vasárnap közölte, hogy kilép a kormánykoalícióból. Ezzel megszűnt a Likud párt vezette, hajdan nnagy tekintélyű koalíció többsége a törvényhozásban - jelentette politikai összefoglalójában az izraeli rádió. A képviselők a kormánynak a közel-keleti béketárgyalásokon képviselt merev álláspontja miatt mondtak le mandátumukról. A kényszerű lépéssel leginkább azt kívánják megakadályozni, hogy a tárgyalásokon megegyezzenek a megszállt területek autonómiájáról. Egy szóra ... Vámmentes agrárexport a volt NDK területére Vámmentesen vihetők be a mezőgazdasági termékek az egykori NDK területére a keleteurópai országokból. Elsősorban vetőmagok és növényi szaporítóanyagok, tartós tésztafélék szerepelnek a listán, illetve fűszerpaprika, friss gyümölcs, zöldség- és gyümölcskonzerv, valamint bor került fel arra jegyzékre, amelyet a Frankfurti Élelmezési és Erdészeti Szövetségi Hivatal tavaly, december közepén állított össze. A német importőrök a listán szereplő termékekre azonnal megkapják a behozatali engedélyt. Az importőrök engedélye január 1—jé- től négy hónapig érvényes. Nem szeretnék bizalmaskodni, és nem hiszek abban mint sokan vélik, hogy végső gondunkban segítséget kaphatunk, mondjuk Göncz Árpádtól. Bár Európa keleti felében mindig is hajlamosak voltuk szolgálni egy cár-atyuskát, remélve, várva a gondoskodását. Itt a Pa- ralament Nándorfehérvár termében - Göncz Árpádot hallgatva - (magyar újságírókat hívott meg, lehettünk talán húszán) nem jut más eszembe: a nemzet nagypapája. Eztendeje egy hideg hajnalon Sikondán tőle hallottam először: Magyar- országon rólam amolyan nemzet nagypapája kép alakút ki. Kinyitnak egy ólomüveg ablakot, a Duna felől hűvös levegő suhan át a termen. A kettes villamos csikorogva fordul az Építészeti Múzeum előtt, a folyón egy szovjet (?), orosz (?) Éüggetlen Államok Közössége (?) hajó ereszkedik lefelé... A köztársasági elnök hosszú beszédre készül - papírokat vesz elő. Készülünk mi is. Magnókkal, toliakkal, jegyzetfüzetekkel. Boldog újévet! Azért hívtalak meg benneeteket, hogy leöblítsük a „tavalyit” ne legyen rossz szájíze senkinek. Köszönet az országnak adott segítségért, akármilyen pártállásból vagy független újságíróként tettétek. Két dolgot vár a haza tőletek: igazmondást és eligazítást. De ki mit tart igaznak (?), mi legyen az az eligazítás, kinek szóljon (?). Gondolom ezt forgatjuk mindannyian a fejünkben. Göncz Árpád felemeli a pezsgőspoharát, s azt mondja: ez az ország sikerre van Ítélve! A terem fő falán a freskó a Nándorfehérvári diadalt ábrázolja. Jobbra Kossuth, ceglédi beszédét felidéző mű. A beszéd egy percig tartott. Az ezt követő beszélgetés két óra után szakadt félbe. Az újságírók mindegyikéhez volt egy-két személyes megjegyzése - honnan emlékezhet mindere, örök titok marad számomra. Bennem három kifejezés maradt meg: panaszok, pesszimizmus, statisztika. A szerkesztőségre zúduló panaszáradat nagy hányada eljut a köztársasági elnökhöz s minden bizonnyal a miniszterelnökhöz is. Megélhetési gondok, kilátás- taslanság, félelem a bűnözéstől, a háborútól. Pesszimizmus. Két vesztett forradalom és háború után miért is ne lennénk pesszimisták - mondja Göncz Árpád. Az egyik alapvető tulajdonságom, hogy szenvedek gondjaim súlya alatt, de ez a szenvedés erőt is ad: megbirkózom velük. Gondolataimban már-már valamiféle szentimentális elmélethez jutok - miközben a köztársasági elnök gondjaink a valóság megítélésének más oldaláról beszél. Azt mondja a statisztika régen évtizedekig eredményeink bizonyítékaként szolgált, a valóságnál sokkal szebbé formáltuk a trendeket, grafikonokat, számokat. Most a statisztikák pontosak, csak mintha a mintavétel nem lenne reprezentatív. Vagyis az elemzésre kerülő csoportok mintha nem képviselnék a statisztikai átlagot. így ismét kialakulhat a kép: a jót látjuk, az ígéretes jövőt. Persze nem kell mindig szenvednünk, szenvelegnünk. De sokszor hallottuk. .. és kerestük a szépet, a jót, az előrevivőt. Göncz Árpád: én bizakodva tekintek az 1992-es esztendőre is. Ezen a szép januári vasárnapon megkíséreltük meg mi is. Lombosi Jenő A nemzet nagypapájánál