Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-18 / 17. szám

8 üj Dunántúli napló 1992. január 18., szombat A Pécsett szerkesztett JELENKOR januári száma Darvasi László elbeszélésével indul: a fiatal író első kötetéről, verseinek gyűjteményéről ugyanitt Utasi Csilla írt érzékeny méltatást. A januári szám szépirodalmi írá­sai között kapott helyet Tolnai Ottó versciklusa, Rába György, Mándy Stefánia és Meliorísz Béla versei, Visky András esszéje és Márton László új regényének részlete (e fejezetet további öt folytatás követi majd). A szám összeállítással em­lékezik meg tavaly ősszel el­hunyt munkatársáról. Nemes Nagy Ágnesről, aki most, ja- nuárban lenne hetven eszten­dős. Tandori Dezső Szabadis­kolájának újabb, harmadik fejezete az ő személyét, munkáit, irodalmi mester-voltát állítja középpontjába. Varga Mátyás a költőnő lírájának „szakrális fényéről” irt tanulmányt, Kabdebó Lóránttól pedig az a megemlékezés olvasható, amely tavaly ok­tóberben a pécsi Janus Pannonius Társaság ünnepi ülésén hangzott el. Harmadik részével folytatódik Danyi Magdolna tanulmánya Pilinszky János hasonlattípusairól, s első része ol­vasható Rugási Gyula Határ Győző 1956-ig tartó írói működé­sét bemutató tanulmányának. Újabb részekkel gyarapodik a két, egyenként is olvasható kritika-sorozat: Thomka Beáta ezúttal Sziveri János posztu­musz verseskötetét mutatja be. A Kritika két hangra című soro­zat e darabjaival zárul a Jelenkorban: a rádióműsor szerkesz­tője, Varga Lajos Márton zárásul Balassa Péterrel Nádas Péter esszékötetéről, Mészáros Sándorral Keresztúri Tibor interjúkö­tetéről beszélgetett. A kritikarovatban Borbély István Kurucz Gyuláról, Nagy Boglárka Mohás Líviáról, Valuch Tibor Len­gyel András könyveiről írt bírálatot. Meliorisz Béla Ti is járhattok így eltévedt szavakkal, mondattöredékekkel szolgálhatnék csupán, vagyis a hallgatás, a hazatérő fiú döbbent némasága talán érthetőbb volna, hallgatás a januárba merevült szántófölddel, nem gondolva most (vagy még gondolni se) a messzeség reményétől részeg madarakra, de lehet, hogy épp ellenkezőleg, képtelen vagyok megítélni, igazán mi volna jobb, hisz úgy hittem, már sírni sem tudok többé, és mégis, ahogy fogva tart a gézbe csavart város ámulata, mint régen az aranyzöldbe játszó gyíkok, melyek nyaranta járdánkon ragyogtak boldogan, vagy a parti kövek fölött bolondozó szitakötők, bár nem tudom, nyilván túlságosan pontatlan vagyok, mindenesetre még sebezhetőbb lettem, hogy anyám meg­halt, de ne sajnáljatok, ti is járhattok így, álldogálhattok az évszak partján hajótöröttként, s szakadhat rátok a megélt múlt hava, hogy szinte már minden álommá lesz Szép magyar vers Füst Milán: Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanítja. S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú. Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beborítja, Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt... S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repül És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél... ... Csak épp megnézi mély hegyét, kicsit még jár körűi S aztán búcsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím'hogy itt a tél, A szótlan szőlőműves is pihenni tér. Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed, Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza... S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed, Vidáman heverész és derűs kedvvel borocskáit issza S tiszta bölcsességnek örül, amíg kívül hull a hó. Galérianézőben Pécsett Zsuzsanna és a tavirózsák A látványos kiállítás egy részlete Fotó: Szundi György Az előzmények ismerete igen fontos: a Pécsi Galériában kiál­lító, most ötvenéves Konkoly Gyula festette az első pop art képet Magyarországon még a hatvanas évek derekán. A Gyógyfürdő parkja című fest­mény az első jelentős hazai mű, amit szemlélete, stílusjegyei alapján idesorolhatunk - tudjuk meg Keserű Katalin kitűnő ta­nulmányából -, nem szólva ar­ról, hogy a kép a pop art isme­rete nélkül született. Konkoly mintegy ösztönösen talált rá az összerakott festményhez, a ’’combine painting”-hez vezető utak egyikére, majd - természe­tesen - látásmódja több irány­ban is kiteljesedett. Invenció és a művészi fogé­konyság rátalálása a „korszel­lemre” sokféleképpen magya­rázható, akár egy mélyen meg­élt disszonanciaként is, amit a művész impresszionista érzel- messége és a korán felismert A papa reggel azt ígérte: nem látja akadályát a háromnapos egri kirándulásnak, Ágota me­het! Délben hazatelefonált a mamának, szó sincs kirándulás­ról, ebben a korban a kamaszok valósággal megőrülnek a sza­badságtól; még nem óhajt nagypapa lenni! Zárlat! A leg­szigorúbb ebzárlat! A nagylány háromkor tért haza, az asztalon levél várta a szomorú hírrel, és húga levert tekintete. Bár ez utóbbi lehetett megjátszás is, hangjában mintha cseppnyi káröröm buj­kált volna. Ágota nem habozott, mintha mindig is tudta volna, mi a te­endő, elbarrikádozta magát. Szerencsére a lakásban két vécé volt, Ágota kis szobája mellett az egyik, a fürdőszobában a má­sik. Anikó bőgött. Ágota hajtha­tatlan maradt, tudta, ha szemer­nyit enged, vége! Anikót tehát kizárta, az ajtót bezárta, a kulcsot a kályha tete­jén díszelgő sárga vázába tette, majd hozzálátott a barrikád fel­építéséhez. Az ajtó elé tolta az ősrégi fotelt, arra ráemelte az asztalt, elétolta, szinte kicöve- kelte a rekamiéval. Ellenőrizte tartalékait: vécépapír, némi sza­loncukor karácsonyról, a szoká­sos dugi-csoki és az iskolai há­tizsák aljában megfoghatatlan okból egy doboz marhamájk­rém. Éhen tehátnem hal. Vizet a vécé tartályból iszik. Fűtés, vil­lany van. Elnyúlt a heverőn, és elő­vette az eddig tökéletesen eltit­kolt olvasmányát, Updike Párok című köynvét. Jellemző, gon­dolta ajkbiggyesztve, tizenhété ­tárgyfetisizmus, a konzum-élet- forma közti feszültség is kelthe­tett. De maradjunk inkább a té­nyéknél. Annál, hogy a Gyógyfürdő parkját az első nekifutásra ki­zsűrizik, 1967-ben láthatja elő­ször a közönség. Hincz Gyula osztályába jár (1959-1964), de nyugtalan szelleme a Csemus- hívők vonzásának enged, hogy a hazai kiállítótermek egyre szűkösebbekké váljanak szá­mára. Ez itthon az első happe- ningek, a két Iparterv-tárlat (1968, 1969) időszaka. Születő avantgárd csoportok, betiltott kiállítások időszaka, mindez magyarázza a börtönnel fenye- gett Konkoly és jónéhány társa búcsúját Magyarországtól. Konkoly 1970-ben Franciaor­szágba érkezve túl van az első nagy gégék, a hipermangánfol- tokat izzadó „Emlékmű”, a nagy elődök másolásán alapuló, vés koromra ők fogják eldön­teni, mit olvassak? Anikó titokban megtelefo­nálta a blokád hírét, a mama sí­rásra álló szájjal, felbőszülve érkezett haza. Megpróbált beha­tolni, tajtékozva rázta a kilin­cset.- Éjjel-nappal dolgozunk, hogy mindenetek meglegyen, és ez a hála? Apád széthasít, ha megtudja, mit művelsz?! Ágota gúnyos mosollyal aj­kán, zavartalanul olvasott to­vább. Anikó felsírt.- A saját szemétségedet sira­tod? Azt hiszed, nem hallottam, mit sutyorogsz a telefonba? - kiáltott ki Ágota. Egy kicsit azért belesajgott, szerette ezt a kis hülyét. A papa bőszült bikaként tor­pant meg a zárt Zóna előtt. Er- rőltetetten felkacagott:- Fütyülünk rá! - tettette a beszélgetést, de ügyetlenül, túl- hangosan, és éppen a barrikád túloldalán. - Moziba megyünk, utána vendégeim vagytok a Tiszti Házban egy vacsorára! Bedobja a maszlagot, gon­dolta Ágota, valahonnan szer­zett egy belépőt a Tiszti Házba, ott a legolcsóbb a vendéglő. Pi­cit beleszórt az emlék: velővel töltött sertéskaraj! Egyelőre csak a telefon hiá­nya zavarta, egy állat vagyok, behozhattam volna . . . Updike nem hagyta cserben, a könyv nem hiába vezette a bestsel­ler-listát az USÁ-ban huszonkét hétig... Legalább nyugodtan megfo­galmazhatta követeléseit. Leve­lek felbontásának megszünte­tése. Örökös kikérdezés. Haza­első stílusidézetek korszakán. Ekkor vállal „kiszolgált algériai idegenlégiósokkal illegális fal­festést”, s húsz év után ez a fal­festő állítja ki életműve legje­lentősebb darabjait Párizs, Bécs, Stockholm majd a buda­pesti Enrst Muzeum után a Pé­csi Galériában. A „polgárosodó” avantgárd­nak azóta nálunk is ősz szakálla nőtt, már az újszenzibilitás konvencióit vetkőzi a hazai ne- oavantgard, az „újfestészetre” jellemző piktúrát a középgene­ráció képviseli. Konkoly tárla­tán a látogatót a C.Monet-nek szentelt sorozat darabjai fogad­ják. („Zsuzsanna látogatása c. Monet-nál Givernybe”). A ké­pek egyszere adóznak a fény­nek, az impresszionizmus szí­neket tékozló kísérletének, amely - Gehlen fogalmazásával - igyekszik „fellazítani a szem szokásait”, és emlékeztet a szemműtéten áteső nagy francia érkezés időpontjának liberalizá­lása. Pityú állandó pocskondiá- zásának megszüntetése. Köz- és magánrendezvényekre való fel­tétel nélkül elengedés. A levelet átcsúsztatta az ajtó alatt, meg­ágyazott és lefeküdt. Többször csengett a telefon, biztos Pityú próbálkozott... Nagy dérrel-durral érkeztek haza, Ánikó ordítva fedezte fel a levelet. A papa borosán kiál­tozott: „Engem ugyan nem ér­dekel. Nem koptatom a szemem a hülyeségeivel... Jöjjön elő, és kérjen bocsánatot!”- Nyisd ki, hallod - kérlelte a mama -, még nem is ettél... Mi lesz veled? ... mikor jösz elő?- Ha teljesítitek a feltételei­met!- Mi? Iskolába se mégy hol­nap? ... Hallod ezt, Zoltán? Megőrült ez a lány ...- Kérjen bocsánatot - hallat­szott a papa hangja távolról. Anikó diszkréten bőgött. Egy nap, két nap, három nap. Csütörtökön nem mentek mun­kába. Tüntetőén ott étkeztek az ajtó előtt, a mama palacsintát sütött, a frissen sült tészta illata befészkelte magát Ágota agyába, sejtjeibe.-Tárgyalni akarok! - jelen­tette be a papa. - Közlöm a dek­larációmat, aztán kijöhetsz! Az egyolaldú, érdektelen deklaráció a szülők fölényének hangoztatásán kívül semmi ér­demlegeset nem tartalmazott. Az ablak előtt virágcsokor je­lent meg, imbolygott a szélben. Ágota az ablakhoz rohant, ne­gyedik emelet lévén fölöttük nem volt lakás.' Pityú izzadt műtétet követő sárga színélmé­nyeire is. A szín „természeté­hez” való visszatérés azt jelenti, hogy a téma, a részletek kivá­lasztása tetszőleges. Ahogy Fü- lep Lajos méltatja Iványi Grün- wald Béla híres Ruhaszárítás- című képét:"ahol nem maga a szín, nem a forma, nem a levegő a fontos, az nem piktúra...” Azonban, mint a konkolyi pik­túra kettős természetét elemző Keserű Katalin írja, Konkoly az érzéki festőiség felidézésével magáról a festészetről szól. Va­lamelyest - hogy irodalomból vegyünk hasonlatot - az Ester- házy-féle regények (Függő, Termelési regény) távoli analó­giájára. Az analógia természe­tesen távoli, hiszen a festészet­ről „szóló” festészet - a szünte­len ars poetica - sokféle lehet. Amikor a bravúros festésmód az életidegen képesújság-fotók rideg naturalizmusát másolja, amikor témája a kés-élű fé­nyektől elidegenült erotika - akkor nemcsak a festészetről, de a világunkról is véleményt mond.Nincs ez távol Koncz és társai émelyítő, gyakran brutá­lisba forduló, maníros érzé­kenységétől. Az ellentét azon­ban itt meghasadt világot tükröz a festői modorok váltogatásá­ban is. A Kisgaléria ugyancsak kiál­lítással váija látogatót, a hat ne­ves hazai festő, Gémes Péter, Károlyi Zsigmond, König Fri­gyes Lengyel András, Tolvaly Ernő és a pécsi Gellér B. István közös műve, a König körkép címen kiállított, az „örök árká- dia” alá álmodott képsor január 26-ig látogatható. Bóka Róbert arca látszott a fagyos március­ban, spárgán küldte a szekfűket. „TARTS KI!” - ordította. Megkezdődött a __ kétoldalú egyeztető tárgyalás. Ágota - tú­lordítva Anikó bőgését - han­goztatta feltételeit, a papa kö­zölte, egyetlen kérdésben en­ged, éjfélig ráér hazajönnia bu­likról, ha ugyan elmegy oda. Pi­tyú változatlanul idióta, kirán­dulás nem lesz. Nincs jogod meggátolni a lakásba való sza­bad közlekedést! Nem nyitod ki? Győztél, engedek. Nyisd ki! A megszakított tárgyalást baljós csend követte. Zoltán! Mit csinálsz? Mit akarsz tenni? - kérdezte a mama. Most bezzeg Zoltán va­gyok . .. mikor félrenevelted a lányodat, nem kérdeztél.. . Zo- tyi így, Zotyi úgy ... Aztán recsegés-ropogás kö­vetkezett, a papa döntő lépésre szánta el magát: megrohamozta a barrikádot! Csákánnyal zúzta be az ajtót, fejére rohamsisakot bigyesztett, és előreszegezett fejjel szétdúrta a bútorokat a kettévált ajtó nyílásán. Elhajítva a csákányt, két hatalmas PO­FONT kent le Ágotának, majd csípőre tett kézzel kiáltott a mamának:- Ura vagyok a helyzetnek! Az történik ebben a házban, amit én akarok! És lön. A világ a helyére bil­lent. Nagyobb szigorítások let­tek, mint valaha. Se kirándulás, se Pityú, se kimaradás. Egyen­súlyba kerültek a viszonyok. De Ágota tudta, nagyon kényes egyensúly ez, talán egy gyenge fuvallat is elég, és a diktatúra végérvényesen megbukik. Blokád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents