Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-15 / 14. szám
8 aj Dunántúli napló 1992. január 15., szerda Mi lesz a Dorfmeister freskóval? Az ÚDN 1991. december 17-én arról ír, Göncz Árpád ígéretet kapott a német-svájci állampolgárságú Tiessen Bornemissza családtól, hogy egy freskót helyreállít, de választani kíván a megnevezett háromból. Baranyában értékét tekintve nem a szigetvári, hanem a siklósi Ferences templom gótikus-itáliai mester által festett freskót nevezték meg, de végü- lis azt ígérték, hogy a ráckevei paroszláv templomot támogatják. Szigetváron a török megszállás előtti térképek a jelenlegi belvárosi plébánia templom helyén már ábrázolnak épületet. A török megszállás alatt Ali pasa dzsámija ennek a helyére épült, egy talajvizes, mocsaras területre, ahol a talajt vörösfenyő és szlavón tölgycölöpökkel tömörítették. Az 1950-es években a nagyközséget csatornázták, és ez a talajvizet süllyesztette. A talajvíz magasságának csökkentésével a cölöpök tönkrementek, így szakaszos alapozással és kupola alatti koszorúval kellett megmenteni az épületet. Mott János vikárius úr megbízásából megterveztük a templom felújítását - nem bántva a barokk stílust. S most jön a politika, mert a nagyközségi tanács - mivel a templom a török defter alapján állami tulajdon volt - nem adott az egyháznak építési engedélyt, hallgatva vagy a járás (Tanács, PB), vagy a Megye (Tanács, PB) véleményére, vagy utasítására. Egy kimondott, de nem leírt tanács elhangzott: az egyház engedje át családi rendezvények- házasságkötés, névadás - céljaira. A 80-as években elkezdődött, s közepe táján befejezett helyreállítási munkák költségét a Magyar Állam, a községi és megyei tanács, az OMF vállalta- talán bűntudattal. A Dorfmeister freskó dunántúli érték, de ennek megmentésére nem elég az Egyházmegye és az OMF. Reméljük, hogy Göncz Árpád elnökünk az egyházközség kérésére más forrásból támogathaja a helyreállítást. Felcser László egyházmegyei építész s Áldozatok 1992 első sokkoló jelentése - nem véletlenül - az UNICEF, az ENSZ gyermekekkel foglalkozó világszervezete tette közzé. Nem elgondolkoztató? Megállapították például: a jugoszláviai konfliktus legsúlyosabb terheit a gyerekek és a nők viselik. 600 ezren menekültek el a lakóhelyükről: bár nem éheznek, de a gyermekek félelemben élnek, lelkileg sérültek lettek, s ez sem kevésbé riasztó. Ki vitatná? Egy vizsgáló bizottság Irakban arra az eredményre jutott, hogy az 5 év alatti gyermekek negyede-harmada alultáplált, s az elmúlt 6 hónapban megnégyszereződött a gyermekhalandóság. Pedig a háború 1991 első felében zajlott. S az elmúlt évtized háborús mérlege? „A fegyveres konfliktusoknak 4,5 millió gyermek esett áldozatul. Több, mint 4 millióan bombák, aknák, fegyverek vagy kínzások hatására nyomorékká váltak, 12 millióan elveszítették az otthonukat.” A mostanság dúló harcokban az áldozatok négyötöde civil - zömmel asszony és gyermek. Az első világháborúban 5, a másodikban 50 százalék volt az arány. Az iskolák jó felszereltsége a szülők segítőkészségén is múlik Fotó: Läufer László Milyen legyen az iskolaszék? Találják ki önmagukat! Nekrológ Nosztalgikus felhangokkal, választási kortesbeszédek Ígéreteivel jött újra divatba a régi kifejezés: iskolaszék. Azt azonban, hogy mit is jelent, szinte senki nem tudta megmondani. Pontosabban: mindenki mást értett rajta. Volt, aki egyszerűen a szülői munkaközösség vagy az iskolatanács elnevezést cserélte fel vele, mások az önkormányzatok oktatási bizottságát nevezték ki iskolaszéknek. Ugyanilyen zavar uralkodott el tartalmát, funkcióját illetően is. Egyik helyen létrehozását a szülők kezdeményezték, másutt éppen pedagógusok, netán a két fél összefogva - többnyire a szülői munkaközösségek helyett, s általában az igazgató ellen - egy-egy megoldhatatlannak látszó konkrét ügy megoldása érdekében. így tehát munkáltatói jogokat is felvettek alapszabály-tervezetükbe, hiszen másként hogyan tudták volna lecserélni az alkalmatlannak tartott vezetőt. Akadt alapszabály, amely igényt tartott a beosztott pedagógusok munkáltatói jogaira is, sőt gazdálkodási, ellenőrző funkciót is igyekezett gyakorolni az iskola fölött. Mindez többnyire az ön- kormányzati törvény megjelenése előtt történt, remélve, hogy a törvény utólag majd jogossá teszi a vadon kihajtott törekvéseket. Először a pedagógusok riadtak meg az illetéktelen beavatkozás veszélyét érzékelve, majd némi késéssel megszólalt a minisztérium, kijelentve: „Még érvényes az 1985-ös oktatási törvény ..." így a később született vagy mostanában szerveződő iskolaszékek már szolidabb programmal, szelídebb hangnemben szerkesztik alap- szabályzataikat. Többnyire megelégszenek véleményező, javaslattevő jogokkal. Ám haszna is volt a "törvényen kívüli" köztes állapotnak. Minthogy az iskolaszékek szervezését fentről senki nem rendelte el, s nem is tiltotta, azt sem írta elő senki, hogy milyen szervezeti formát kell ölteniük, így a szülők és a pedagógusok kölcsönösen egyezkedésre kényszerültek. Ki, kik alkossák a mérleg nyelvét? Úgy alakult, hogy a szigorúan választott - szülőket a szülők, a pedagógusokat a pedagógusok választják - tagok mellett a „hivatalból” delegáltak. Egyik helyen az iskolaszék hivatalos tagja az igazgató, másutt csak választott képviselő lehet. Biatorbágyon például választás nélkül tagja a két lelkész, az iskolaorvos, az önkormányzati képviselő a pátyi szerveződő iskolaszékben csak az önkormányzat oktatási bizottságának vezetője vesz rész, ám az iskolaigazgató még csak nem is választható; Budapesten a Köbölkút úti általános iskolában viszont a szervezetbe a diákönkormányzat, illetve az ifjúságvédelem is delegál egy képviselőt. Az új fejlemények tükrében nyilvánvalóan megnövekszik a szórványosan működő, ma még botladozó, magamagának feladatot és formát kiküzdő iskolaszékek jelentősége. Hiszen az önkormányzati törvény a bizottságok tagjainak arányát egyértelműen megszabja: többséget biztosít a képviselő-testületnek a külső tagokkal; mondjuk a szülők és a pedagógusok szószólóival szemben. Itt tehát döntően a hatósági jogok érvényesülnek. Az Alkotmánybíróság a nevelőtestületek jogát nyeste le fájdalmasan, azt amely az igazgatók kinevezése előtt nekik vétójogot adott. A most vitára bocsátott oktatási törvénytervezet koncepciója kötelezővé tenné az iskolaszékek megalakítását. Ám nem mondja meg, kinek, kiknek kell létrehozni. Az önkormányzatoknak? Az iskoláknak? Hiszen egy közoktatási törvény a szülőknek nem parancsolhat. Márpedig az eddigi próbálkozásoknak az volt a lényege, hogy a szülők is kezdeményeztek önként és jószándékkal. Úgy tetszik, a kötelezővé tétellel és felülről elrendelt formalizálással éppen a lényeg válik semmivé: a szülők önkéntessége és jószándéka gyerekeik iskolájának megjavítása érdekében. Talán hagyni kellene, hogy az iskolaszékek maguk találják ki önmagukat! Eddig is eleve kudarcra ítéltetett a legtöbb fent kitalált, és felülről elrendelt „társadalmasítás”. Miksa Lajos A borostyán már a tetőn kúszott, zsengéit belopta a részekbe és megerősödve lassan emelgetni kezdte a cserepeket. Le kellene vágni, mielőtt egy erősebb szél jön, különben lesodorja az egészet. A mellék- épület nem magas, de nem rég törött volt lábamnak a létra nem kívánatos. A közeli postára menet egyre az járt az eszemben. A keresztutca sarkán füves árokparton a környék gyermekei tétlenkedtek, süvölvény fiúk és lányok, köztük szőke barátom, Zsolti. Valameny- nyien ismernek, mégis egyedül csak ő köszönt, bár alighallha- tóan, mintha restellné a dolgot, mert gyerekeink között a köszönés nem dívik. Dolgom végeztével már csak ketten ténferegtek a terebélyes gesztenyefa árnyékában. Elég nagyoknak láttam őket ahhoz, hogy segítségüket kérjem.- Zsoltikám . ..- Mit kell csinálni? Elnevettem magam, mert évekkel előbb, mikor még csak a második osztályba járt, naponta ezekkel a szavakkal állított be hozzám. Műtét utáni lábbadozásomban kimélgettek, Zsoltit tanítónő ismerősöm irányította hozzám, onnan a barátság. Zsolti akart jót tenni. Az ebédnél néhányszor húztam az időt, tudva, hogy az iskolából első útja hozzám vezet, de nem volt hajlandó asztalhoz ülni velem mondván, hogy ők is főznek otthon. Legfeljebb egy almát, amely fényesre dörzsölve piroslott a kis gyümölcskosárban. Beleharapott, majd szakértőén jegyezte meg:-Jó fajta, de én a banánt szeretem. Másnap azzal akartam kedveskedni neki.- Nem azért mondtam - hárította el -, édesanyám boltban dolgozik, szokott hozni nekünk. Inkább az a baj, hogy mindig sokáig van el. Kinézett a havas kertre, majd visszatért a témájához:- Ha nagy leszek, elmegyek egy olyan országba, ahol banán terem. Felmászom a fára, és annyit eszem, amennyi csak belém fér.- Az a fa nagyon magas ám.- Nem baj, legalább megmutatom ...-Mit? Vállat vont.- Aztán sok pénz is kell ahhoz, hogy tőlünk valaki olyan országba eljusson.- Majd dolgozom, sőt, olyan szakmát tanulok, hogy engem küldjenek oda. Nem mosolygott miközben ezeket mondta, ahogyan máskor sem, bármiről beszélgettünk. Egyelőre a borostyánnál tartottunk, mely sűrűn borítja a kis épület utcai falát. Amint a nap alábbszállott, Zsolti beállított a barátjával és két élesre fent sarlóval.- Nem tarolni akarunk, gyerekeim, csak metszeni - mondom -, ahhoz pedig olló kell. Került az is. Felállították a létrát, Zsolti felült a tetőgerincre és utasításom szerint nyesegetni kezdte a zöldet. A munka nehezebbje az övé volt, Laci csak a levágott hajtásokat szedegette zsákba. Miután végeztek, érdemük szerint kifizettem őket. Távozóban Zsolti félúton megtorpant.- Mi a baj, fiam? Kinyújtotta tenyerét, melyben a pénzt szorongatta addig:- Nem voltunk pofátlanok?-Már hogy lettetek volna, csak tudom, mit érdemeltek. Szinte naponta láttam, biciklit tekert, vagy motorral zúgott el a ház előtt, - szilveszterkor petárdát dobált. Újév után találkoztunk megint, másodmagával jött velem szemben. Ezúttal, mintha nem akarna megismerni, mert nyakát behúzta kabátja gallérjába, csak egészen mellémérve köszönt mégis.- Helo, Öreg! Nem jöttél Újévet köszönteni! - vettem térfára.- Akartam menni, de annyi más helyen jártunk - mentegetőzött.-Sebaj, majd egy esztendő múlva. Ha megérjük - tettem hozzá. Nem őrá gondoltam akkor. Pár napra rá a katonai gyakorlótéren talált egy nagyobb „petárdát”. És még csak a hetedik osztályba járt . .. Leszkó Margit Monográfia Lissák Kálmánról Lissák Kálmán professzor hosszú évtizedeken át vezette a POTE Élettani Intézetét. Életéről rövid monográfiát készített Gál György a TIT Grastyán Endre és a Lakitelek Alapítványok támogatásával. Az 500 pédányban napvilágot látott könyv nem kapható az üzletekben, belőle 300-at a Lissák- Grastyán emlékülés résztvevői kaptak meg. A címlapon Nowotarszki István Lissák domborműve látható. A könyvben olvasható Hal- lama Erzsébet Lissák-profesz- szorral készített irodalmi interjúja. A szerkesztési munkákban sokat segített Tüskés Tibor író is.- Lissák Kálmánnal személyesen soha nem találkoztam, annak ellenére, hogy a '70-es években gyakran megfordultam az intézetében - mondja Gál György. - Sokat hallottam róla, és többször láttam is. Magam hosszú ideig zenetanárként dolgoztam, azt követően, hogy családi okok miatt abbahagytam az aktív zenélést. Lissák Kálmán kutatásai során foglalkozott az anyai magatartásformák vizsgálatával is. Az ő eredményei segítettek engem abban, hogy a művelődési minisztérium engedélyezze, hogy alvásidőben óvodás gyerekek hegedülni tanuljanak. Megpróbáltam Mohácson meghonosítani a Suzuki hegedűiskola módszerét, amelynek lényege: ha a kismama a terhessége ideje alatt hegedülni tanul, és a születést követően továbbra is rendszeresen játszik a csecsemőnek, akkor két éves kor után már elkezdhet egy tizedes hegedűn tanulni a gyerek is. Ugyanis a magzati szakaszban szerzett információkat a csecsemő magával hozza. Szerettem volna emléket állítani Lissák professzornak. Nagyon felháborodtam azon, hogy a Magyar Élettani Társaság hatvanadik jubileumi ülésén egyetlen szó sem esett a munkásságáról, pedig 35 évig a társaság elnöke, és 8 évig a Nemzetközi Élettani Társaság alel- nöke volt. Mint a Pécsett megjelenő Iparos Újság szerkesztője rendszeresen találkozom idős mesterekkel. Szomorúan kell tudomásul vennen, hogy sok alkotó ember munkássága nyomtalanul eltűnik. Lissák Kálmánt 1943-ban nevezték ki a pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvosi karának élettani intézete élére. A Lissák Intézet 1945. után a központi idegrendszer kutatás egyik nemzetközileg is elismert műhelye lett. Az elektro- fiziológiai módszereket összekapcsolták Pavlov magasabb idegi működést kutató, szintetizáló jellegű magatartásvizsgálataival. Ez a nemzetközi gyakorlatban is újdonságnak számított. A világon az első agycélzó készüléket itt fejlesztették ki, amit Szilas Károly készített el. A berendezés továbbfejlesztett változatai a Studinger-dinasztia tagjainak nevéhez fűződnek. A Lissák Intézet falai közül neves kutatók egész sora került ki. Jelenleg 16 olyan professzor él Magyarországon, aki Lissák tanítvány volt. Sok országos intézet igazgatója került ki a keze alól. Lissák Kálmán hosszú pályafutása alatt tagja volt mindenféle társaságnak, 10 évig volt a TIT elnöke.-Tavaly márciusban fogalmazódott meg bennen, hogy összeállítom ezt a könyvet, - folytatja Gál György - és felajánlottam, hogy a Grastyán Endre és Lissák Kálmán emlékünnepségen és szoboravatáson átadom a résztvevőknek. Leveleket írtam szinte mindenkinek, akiről tudtam, valamikor is kapcsolatban állt Lissák Kálmánnal. Felkértem őket, hogy visszaemlékezéseikkel segítsenek felidézni ennek a tragikus sorsú embernek az életét. A nyolcvan oldalas monográfiában megszólalnák Lissák Kálmán közvetlen munkatársai, tanítványai az állatenyész- tőtől kezdve az orvos-profesz- szorig mindenki. Még most is jönnek levelek. Volt olyan, akinek az írása az utolsó pillanatban érkezett meg. Támogatókat is kerestem, mert az előzetes számítások szerint 100 000 forint kellett volna a nyomdai és szerkesztési költségekre. Megkerestem Pécs város polgármesterét, a POTE 1 rektorát, az önkormányzat egészségügyi, valamint oktatási és kultúrális bizottságainak vezetőit, a Magyar Élettani Társaságot, a Soros Alapítványt. A Lakitelek Alapítványhoz elküldtem Lissák Kálmán rövid életrajzát. A kuratórium, amelynek tagjai külföldön élő magyar tudósok, annak ellenére, hogy ilyen céllal nem írtak ki pályázatot, 30 000 forintot szavaztak meg. A Grastyán Alapítvány szintén 30 000 forinttal támogatta a könyv megjelentetését. Bóna Emőné, a TIT Baranya Megyei Szervezetének titkára keresett meg és ajánlotta fel a segítségét. Szerencsére a Carbocomp kft. 50.000 forintért elvállalta a nyomtatást, az eredeti 80.000 forint helyett. Az egyéb járulékos munkák is kevesebbe kerültek. így az emlékülés résztvevői kézbe vehették a dedikált monográfiát. Elismerő szavakat elsősorban külföldről kapok. Abban, hogy a könyv megszülethetett, nagy szerepe van a családomnak. Sz.K. Kocsis Tamás
