Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-07 / 335. szám

10 aj Dunántúlt napló 1991. december 7., szombat A fakitermelés nem azonos a gazdálkodással Lehetnek-e őserdők? Hatalmas erőgépek is dolgoznak a fakitermelésen a Mecsekben. Fotó: Proksza L. Árnyékok a bükkösdiek kísérlete felett Nevelőotthon helyett családi házban Úgy tűnik, a Heves megyei környezetvédők kérdései sok szakembert vélemény-nyilvání­tásra késztettek. Többeket, mint hinnénk, mert több oldalról, többféleképpen foglalkoznak az erdővel. Természetes hát, hogy ugyanarra a kérdésre mást vála­szol egy, az erdőkitermelésben közvetlenül dolgozó szakem­ber, mást, aki az erdők jövőjé­vel — a tervezésükkel — fog­lalkozik és megint mást a ter­mészetvédő. Mai írásunkban az utóbbi vá­laszol: Lehmann Antal, Dél-du- nántúl természetvédelmi igaz­gatója. Ne csak a haszon-A felhívás, amelyet a he­vesi környezetvédők megfo­galmaztak: az erdészeti ágazat kerüljön a Környezet- és Terü­letfejlesztési Minisztérium ha­táskörébe tartozó Országos Er­dészeti Hivatal irányítása alá.- Ez mindenképpen jó lenne, a természetvédelem szempont­jából is. Egyebek mellett azért, mert egy minisztériumunk lenne, ennek eredményeként a különböző gondjaink házon be­lül megoldódhatnának.- Lehet azonban ennek kö­vetkezménye, hogy éppen a há- zon-belüliség oltja ki a megfele­lően kemény kontrollt. Vagyis egy minisztériumi röpke be­szélgetés egészségtelen komp­romisszumot szülhet.- Ha egyaránt jó az erdő-, il­letve a természetvédelmi tör­vény, akkor ez nem következhet be, éppen a jogszabályok be­tarthatósága miatt. Például mó­dosulna ily módon az erdőgaz- dűlkodásnak jelenleg egyértel­műen nyereségcentrikus szer­vezete. Nem csak a haszon ter­melése, de az erdő egyéb funk­ciói is azonos rangot kapnának. Azért sem maradna az erdő- gazdálkodás felügyelet nélkül, mert működik a -tervezés, az erdőfelügyelet. Ezek szemléle­tének változása - Baranyában egyébként már jó úton járnak - a természetvédelem irányába biztosíthatná a megfelelő kont­rollt. Ehhez azonban általában el kell érni, hogy az erdőt ne csak egy funcióval „szereljük fel”, a fakitermeléssel. Az erdő a legmagasabbrendű ökoszisz­téma a szárazföldön, ennek alapján kell értékelnünk, hasz­nálnunk, őriznünk. Feldarabolás?- Szó esik a felhívásban az erdők privatizációjáról is. Alig­hanem ezzel nyúltak Eszak-Magyarországon a méh­kasba, tudniillik azt javasolják, hogy az erdőket vegyék ki a privatizáció hatálya alól.- Ezzel is egyetértek, még­pedig két okból. A privatizáció feldarabolná az erdőket, követ­kezésképpen egységes erdőter­veket, művelési gyakorlatot nem lehetne kialakítani. Ahol a bírtokhatár, ott az erdőhatár, az egyik birtokos kitermeli a fákat, a másik a közelükbe se megy ... A feldarabolás az ál­latvilágban is jelentős károkat okozna, felesleges vándorlásra kényszerítené a populációkat, ez pedig a természetvédelem szempontjából elfogadhatatlan. A másik ok: nehézzé válik az erdők kezelésének ellenőrzése, jószerével lehetetlenné válna a jogszabályok, előírások betarta­tása. Jó példa erre a II. világhá­ború előtti erdőkezelési gyakor­lat: a nagybirtok mellett ott vol­tak az úrbéres, a községi erdők. Az elöbbin korszerűen gazdál­kodtak, az utóbbiakon ad hoc jelleggel. Még ma is a hajdani nagybirtokos erdők a legértéke­sebb természetvédelmi terüle­tek. A privatizációval járó fel- adarabolódás tehát természet- védelmi szempontból hátrányos lenne, különösen akkor kell ezt szem előtt tartani, ha perspekti­vikusan ítélem meg az erdők jövőjét.-Végül azt követeli a felhí­vás, hogy készüljön hosszú távú terv a magyar erdők rekonst­rukciójára. Kis őserdők- Szükség van rá. Az erdők életkora gyakorlatilag végtelen. Addig élnek, amíg az ember ezt hagyja, vagy ameddig a kör­nyezet nem változik meg. Ugyanakkor az erdőben lévő fa­fajok életkora különböző. Az őserdőben mindig egyszerre van csemete és matuzsálem. Az erdő tehát önfenntartó, magát élteti. Ebből a természetes álla­potából mozdította ki az emberi beavatkozás, s ennek eredmé­nye: egy erdő - egy korosztály. Ez azonban labilis ökológiai rendszer, ezért van szükség hosszútávú rekonstrukciós tervre. Ennek csak az lehet a célja, hogy ahol a fafajok össze­tétele, a fák kora nem optimális, biztosítsa. Többszörösen is. Részben őserdőket „csinálni”: a kijelölt területeken meg kell hagyni természetes, önszabá­lyozó állapotukban az erdőket, s ezeket laboratóriumként érté­kelni. A másik cél: a meglévő, a gazdálkodást, művelést és egyéb funkciókat betöltő erdő­ket is olyan mértékben rendbe­hozni, hogy azok maximálisan megfeleljenek többes funkció­juknak. Én nagy híve vagyok az ős­erdőknek. Természetesen van ennek egy legkisebb optimális nagysága - legalább 300-400 hektár -, de ezen túl még védő­gyűrű is kell körülöttük, az úgynevezett puffer-zóna. Ha si­kerülne végrehajtani ezt az „ős­erdő-programot”, kimeríthete- len örökséget hagynánk ma­gunk után. Mészáros Attila Parancsuralmi rendszer nem létezhet ellenség nélkül. Külö­nösen állt ez a térben és időben leghatalmasabb diktatúra, a bol- sevizmus estében. Hatalomvá­gyának százmilliók estek áldo­zatul a történelem legnagyobb gettójába kényszerítve, s tízmil­liók fizettek életükkel politikai ellenségként elítélve. Sztálin ezekről a vérengzésekről úgy vélekedett, hogy egy ember ha­lála lehet megrendítő, de milli­óké már csak statisztikai adat... A magyar lakosság a „fölsza­badítást” követően ismerkedett meg a szovjet ellenség-fölfo­gással és annak kezelésével. A hadifoglyokat nem számítva, az Amit Bükkösdön elkezdtek, azt sokan régóta szorgalmaz­zák. Nevezetesen, hogy a nagy­létszámú nevelő otthonok mel­lett olyan családias jellegű ki­sebb intézményekre van szük­ség, amelyekben úgymond az életre tanítják és segítik az önál­lósodásban a szülőktől külön­böző okok miatt elszakadt, az állami intézetekben élő gyere­keket. A bükkösdiek egy évvel ezelőtt kezdték a kísérletet. Pályázati és megyei támoga­tással vásároltak egy családi há­zat, ahova azokat a gyerekeket költöztették át, akik a nagykor­úság felé közelednek, illetve akik már dolgoznak, de nincs hova menniük, nincs hol lak­niuk. Tavaly ősszel 12 lány és egy pedagógus, két gyermekfe­lügyelő ment át az intézetet je­lentő nagy épületből a családi házba. A négyszoba konyhás, fürdő­szobás kertes családi ház alap­vetően új életet jelent a lányok­nak. Előre kell gondolkodniuk és sok mindenben meg kell egyezniük, hisz övék a takarí­tás, mosás, bevásárlás, fűtés gondja. Abban is egyezségre kell jutniuk, hogy mit főzzenek vacsorára, hétvégeken ebédre. Az intézet a már dolgozóktól havi 1000 forintot kér albérleti díjként, illetve rezsi kiegészí­tésként és arra is igyekeztek rá­venni őket, hogy nyissanak ta­karékbetétet. — Nem bántuk meg, hogy belevágtunk, bár az elmúlt egy évben több gondunk volt, mint örömünk, és több fontos kérdés változatlanul nyugtalanít ben­nünket - summázza a tapaszta­latokat Rochy Istvánné, a neve­lőotthon igazgató-helyettese. - Tavaly végig kínlódtuk a telet, mert rossz volt az épületben a központi fűtés. Akkor csak ide­iglenes javítással lehetett elfo­gadható állapotba hozni, a teljes rendbetétel idén fejeződött be, több, mint 100 000 forintért. Sok vita volt és van is a lányok között arról, hogy ki, milyen napi munkát végez. Nehezen lehet egyeztetni azt, amit kedv­vel csinálnak azzal, amit mu­száj. A konyha falán ugyan ott a napra szóló beosztás: ki, mikor takarít, mosogat, viszi a szeme­tet, de a 18 éves Ildikó, a 19 éves Marika és Törgyéki Jenőné gyermekfelügyelő is megerő­síti, hogy a munkamegosztás napi vita tárgya. Jelenleg Ildikó és Marika van itthon, a többiek Pécsre járnak dolgozni. Most kilencen laknak az épületben. A tavalyi 12 közül egy férjhez­első nagyszámú ellenség a má- lenkij robotra elhurcoltak vol­tak: asszonyok, lányok egészen fiatal és korosabb férfiak. Kivá­lasztásuknál végzetes szerepe volt, hogy németek, de létszám- hiány esetén bárkit besoroztak a legtöbbjük számára halálos végű kényszermunkára. Ha­sonló sors várt a nyugatról túl gyorsan hazatérő katonákra is, akik ki sem szánhattak hazai földön. Ezt később a szövetsé­gesek úgy akadályozták meg, hogy katonai kísérettel biztosí­tották a hazatérő szerelvénye­ket. Felügyeletük az igazoló pontokig érvényesült, ahonnan már mindenki egyedül folytat­hatta útját otthonáig, ahová ment, egy visszaköltözött a szü­leihez, egy szökésben van, egyet pedig elküldték. Mariká­nak az intézet konyháján tudtak négyórás munkát adni, Ildikó­nak megszűnt a pécsi állása. Kettejük közül más okból is Marika tűnik szerencsésebbnek. Az egykori nevelőszülői inté­zeti támogatással most vesznek neki egy kétszobás komlói la­kást. Az egyik nagy gondja megoldódik, de hogy lesz-e munkája, az nyitott: kérdés... Ildikó pedig most éli fel a tarta­lékait. A szülei meghaltak, a testvérei sem tudnak gondos­kodni róla. — A jelenlegi rendelkezések értelmében 18 éves korukig lakhatnak a neve­lőotthonban a gyerekek - foly­tatja Rochy Istvánné - vagyis a nagykorúságuktól kezdve tő­lünk hivatalosan - az ellátásu­kon kívül - semmit sem várhat­nak. A családi házban 24 évnél húztuk meg ezt a határt, ugyanis nem az a szándékunk, hogy volt állami nevelt gyerekek albérle­tévé változzon, de egyre nehe­zebb őket útjukra indítani. Igaz, eddig egy nagykorú gyerekünk­től váltunk meg a mi kezdemé­nyezésünkre, ugyanis a maga­tartása miatt el kellett tanácsol­nunk. De foglalkoztat bennün­némi szerencsével meg is ér­kezhetett. (Dél-Dunántúlon Ka­posvárott, az állomáshoz közeli iskolában volt egy ilyen ellen­őrző pont.) A bírósági perekben úgyne­vezett háborús bűnökért bör­tönre, bitóra ítéltek mellett, a második ellenség-csoportba azok tartoztak, akiket a kom­munista hatalomátvételt köve­tően, mint a rendszer számára megbízhatatlan elemet, szűrtek ki. Őket állásukból elbocsátot­ták, vagyonuktól megfosztot­ták. Végkielégítés, nyugdíj, kár­talanítás ismeretlen fogalom volt velük szemben. Körük meglehetősen széles volt: a még többpárti korszak politikusaitól a bírósági fogalmazóig, az m. kir. tisztektől a falusi jegyzőkig, az arisztokratáktól a havidíjas kistisztviselőig, akinek balsze­rencsére y-ra végződött a két, hogy mi lesz a többiekkel, akiket itt ér a munkanélkülisg, a 24 éves életkor. A közelmúltban újabb lakók költöztek a házba. Egy 16 éves leányanya - aki a nevelőotthon­ban élt - és a most nyolchóna­pos kisfia. Egy külön szobát rendeztek be nekik, csak azért, hogy a kisgyereket ne kelljen elválasztani az anyjától, ne ke­rüljön csecsemőotthonba. In­kább fölvállalták az összes gonddal együtt. Furcsa, de .a jószándék és a segíteni akarás megannyi jele ellenére sem tölti el a bükkösdi családi házas gyermekotthonba látogatót felhőtlen öröm és nyugalom. A nyitástól eltelt egy év alatt mutatkozó gondok min­den bizonnyal erősödnek, egyre nehezebb lesz ezeknek a gyere­keknek szakmát tanítani, állást, albérletet, lakást találni. És úgy tűnik olyan pedagógusokra is szükség lenne, akik vállalják a gyerekekkel az együtt élést. Aki tavaly kezdett, már nincs itt, aki helyette jött, gyermeket vár, táppénzen van. A bükkösdiek előzmények, tapasztalatok és kidolgozott feltételek nélkül vállalkoztak erre a kísérletre. A folytatáshoz pedig lehet hogy több kell, mint jószándék. T. E. neve ... Új fogalmak jelentek meg hát az emberek értékelésé­ben: nyugatosok (angol, ameri­kai, francia fogságba esett kato­nák, oroszok elől nyugatra me­nekült civilek, stb.), reakciósok, osztályidegenek, kulákok, ki­zsákmányolok, népnyúzók, X-esek és így tovább. Tömören: deklasszált elemek, akik, ha megúszták börtön nélkül, lehe­tőséget kaptak, hogy fizikai munkával mentsék meg magu­kat és családjukat az éhhaláltól. Ők voltak hát az elsőgenerációs fizikai munkások, miként a he­lyüket elfoglaló, sokszor min­den képesítés nélküliek az első- generációs „értelmiségiek”... 1950 késő őszén a Bőrgyár alatti Pécsi-víz medrét egy olyan brigád tisztogatta, amely­nek vezetője vezérkari ezredes volt, tagjai pedig táblabíróból, református papból, postai főta­Az ellenség Szívesen töltik az időt a lányok a caládi ház hangulatos nappali­jában. Foto: Proksza László

Next

/
Thumbnails
Contents