Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-07 / 335. szám

1991. december 7., szombat aj Dunántúli napló 11 A munkásifjúság új honfoglalása Keresztény legényegyletek Petre Roman a magyar kormány felelősségéről Október 27-én a katolikus vi­lág visszhangzott a boldoggá avatott Adolf Kolping nevétől. 36 nemzet fiai vettek részt Ró­mában a boldoggáavatási ün­nepségen. Ahogyan Engels és Marx életre akart hívni egy is­tennélküli munkástársadalmat, ugyanúgy Don Bosco és Adolf Kolping elindították a keresz­tény munkásifjúság új honfogla­lását. A marxizmus vagy materia­lista szocializmus éppen napja­inkban bukott meg, megszűnt társadalomformáló, új embert alakítani akaró ereje. A Kol- ping-mozgalom most kezd iga­zán kibontakozni és virágozni. Szociális igazságosság Adolf Kolping 1813. decem­ber 8-án született Kölnben. Apja földműves és pásztor volt, szó sem lehetett arról, hogy gyermeküket taníttassák. Ci­pészsegéd lett és kiváló szak­ember. Mint segéd, bejárta fél Németországot, Ausztriát, Svájcot, sőt Magyarországon is megfordult. Mindig pap akart lenni és jótevők segítségével be is tudott iratkozni a müncheni papnevelő intézetbe. Mint fiatal pap tudatosan fogott hozzá olyan iskolák létrehozásához, amelyekben a segédek megta­nulhatták az iparukhoz, foglal­kozásukhoz szükséges haladó tudást, de mesterük egyúttal az erkölcsiség mélyebb gyökeréig is le akart hatolni. Azt a lelki középpontot kereste, amely a vallásos és az erkölcsi élet gya­korlatát is meg tudta tanítani. Hitt abban, hogy a munkások társadalmi tevékenységre is vannak rendelve, és ezért töre­kedett arra, hogy mások karita­tív szolgálatában fel tudja épí­teni az új, mélyebb társadalmi összefogást. Ez volt életének, tevékenységének gyakorlati kö­zéppontja: egész életét a máso­kért való küzdelem értelmessé- gében meghatározni. 1849-ben Kölnben kolerajár­vány tört ki, Kolping önként je­lentkezett, hogy elmegy abba a kórházba ápolni, ahol a kolera­betegeket egybegyűjtötték. Itt sokaknak belső vigaszt és békét tudott adni, mert önmagában le tudta győzni a fertőzöttségtől való félelmet. Óriási, Istenbe vetett hit és bizalom töltötte el. Erről írja: „Aki Isten kezét fogja, azt Isten sohasem engedi el, és ha Isten segít, akkor a jó meg fog történni annak elle­nére, hogy az emberek nem ér­tenek vele együtt”. 1851-ben már öt olyan Rajna- vidéki város volt, ahol Kolping-egyesületek létesültek. Amikor 1865. december 4-én lehunyta szemét, a Kolping egyesületek 400 városban mű­ködtek. Kolping többször is nyi­latkozott, hogy nem kíván tö­megmozgalmat létesíteni, ha­nem az egyes embert akarta át­formálni, az evangéliumi élet­szabályok szerint újjáalakítani. Gondolkodása, cselekvése a ka­tolikus gondolkodásra laikus szemléletre nagy hatással volt. A szociális vagy társadalmi élet mélyebb megértésére való tö­rekvés, a szociális igazságosság keresése és elfogadása, ezek mind a Kolping tevékenységek eredményei voltak. Ma már biz­tonsággal állapíthatjuk meg, hogy ezek markánsan megfo­galmazódtak különösen a Re- rum novarum enciklikában, XIII. Leónak 1891-ben kiadott keresztény társadalmi tanításá­ban, amely nagyrészben Kol- pingtól kapott impulzust. Kolping családok Kolping, bár ismerte korának társadalomtudományos irodal­mát, Marxot és a többi szociális reformert is, mégis nem számít­hat tudósnak, hanem gyakorlati, vallásos megújítónak, akinek két szívügye volt: az egyik az if­júság vallásos megmentése, a másik pedig a keresztény csalá­dok katolikus megújítása, amennyire ez csak lehetséges. Ez a keresztény családi eszme ma újból előtérbe kerül. Neves írása lett az un. „Ipa­ros segédszabályok”, amely 1849-ben jelent meg először. Ebben a műben Kolping leírta a keresztény legényegyletek szervezetét. Szerinte a püspök­ben kell a mozgalom fejét látni és csak a felszentelt pap lehet a keresztény legényegyletek ve­zetője és irányítója. Külön el­nevezést kapott már akkor az un. „Kolping-család”, ahogy 1933-tól kezdve a helyi cso­portokat nevezzük. Ma Kol- ping-mozgalmon azt értjük, hogy a püspök által kinevezett pap foglalkozzék a fiatalokkal és katolikus nevelésben része­sítse őket. A mozgalmi tevé­kenység lényege az volt, hogy minél teljesebb gyakorlati, szel­lemi, lelki, illetve vallásos kép­zésben legyen részük a fiata­loknak. Köln még ma is vezetőszere­pet játszik az egész Kol- ping-mozgalomban. A kölni ér­sek által kinevezett generális prépost áll a mozgalom élén, az egész világot, mint elnök vagy főnök átfogva. Igen nagy jelen­tőségük van a Kolping-házak- nak, amelyek a Kolping-társula- tok vagy egyesületek tulajdoná­ban lévő találkozóhelyek, Kol- ping-otthonnak is nevezzük őket. A múlt század a maga egé­szében a társadalmi ellentétek és küzdelmek jegyében állt. A munkáskérdésről volt szó, vagyis a munkásságnak mint ilyennek elszegényedéséről, a proletár sorsba való jutásáról beszéltünk mindenütt a világon. Marx és társai azzal kívánták megoldani a sürgős szociális kérdéseket, hogy fel kell osz­latni az államot és meg kell szüntetni az osztálytársadalmat, vagyis meg kell szüntetni a tőkét és egyenlővé tenni az embereket. Kolping az osztályharcot és az erőszakos forradalmat eluta­sította, meg volt győződve ar­ról, hogy csak a másokért való élés, a szeretet tudja megoldani az embertársaink sorsát. Szolidaritás Adolf Kolping azon a képen, amely Rómában a boldoggáava- tása alkalmával a Szent Péter templom homlokzatán kitéve, nem áll tömjénfelhők között, hanem a maga egyszerűségében azt hirdeti: az evangélium sze­rinti élet igazságos társadalmi rendhez tud vezetni és az egész emberiség egységéhez. A Kolping-mozgalom, a Kolping-művek fejlődésben vannak az egész világon. Ma harminckét országra terjed ki és célkitűzése a család gondolata, a munka keresztény értelme­zése, a munkásoknak szolidari­tásban való összefogása. Az egyháznak eme egyesítő sze­repe a társadalom és az állam új, összefogó, termékeny viszonyát képes megteremteni. Az egész mozgalomnak a helyi Kol­ping-család a központja, tehát egy kis közösség, Kol- ping-egyesület vagy nevezzük legényegyletnek. Kolping boldoggáavatásának október 27-én az igazi jelentő­sége az volt, hogy új családi eszményt állítottunk magunk elé, és ezt akarjuk tovább mélyí­teni és követni. A mai ember küldetése benne van Kolping művében: a munka, az élet, a társadalmi együttélés új értékelése. Cserháti József püspök Baracs Dénes, az MTI tudósí­tója jelenti. A Romániában erősödő naci­onalizmus két fő oknak tudható be Petre Roman volt miniszter- elnök szerint, és ezek közül az első szerinte az, hogy az erdélyi románok „veszélyeztetve érzik magukat a magyar kormány - és miniszterelnök - politikai tet­tei és nyilatkozatai által”. A brüsszeli Le Soir november 29-i számában megjelent interjújá­ban a román Nemzeti Megmen- tési Front elnöke a nacionaliz­mus másik okaként a nemzeti kommunizmus feltámadását je­lölte meg. „Az 1990 tavaszán rendezett magyarországi választásokat megnyerő párt választási pro­pagandája Erdélyre vonatkozó nacionalista témákat hangozta­tott, s ez véleményem szerint nagy hiba volt) - fejtette ki ál­láspontját Petre Roman. Hozzáfűzte, hogy Erdélyben „mintegy 7 millió ember él, eb­ből 5,5 millió román és 1,5 mil­lió magyar, akik különben szo­lidárisak voltak a kommunista diktatúra megbuktatásában. Azóta a nacionalizmus újra megjelent”. „A románok nem felejtik el és nem is kell, hogy elfelejtsék, mi történt 1940-ben Horthy dik­tatúrája alatt. Ez kegyetlen, véres és rend­kívül elnyomó volt a románok­kal szemben” - mondotta Petre Roman. Diurnus „Az, hogy a MUOSZ elnökévé választott, vélemé­nyem szerint nem másnak köszön­hető, minthogy én még csak nyolc éve élek Magyarorszá­gon, így a többiek­nél jóval kevesebb ellenséget sikerült csak összegyűjte- nem.” Eddig az idézet, ami Bodor Páltól származik, és az Új DN-ben jelent meg azon alkalomkor, amikor itt, Pécsett járt a MÚOSZ ba­ranyai csoportjá­nak vendégeként. Nézem a NAP- TV-t, a KINN Pá­don Bodor Pál. És miről számol be? Arról, hogy máris kikezdték! Sajnálja, hogy el­vállalta! A múltjá­ban turkálnak, ta­lán már le is „ro- mánozták”? No de, sebaj, biztosan meg tudod védeni Ma­gad, edződtél már eleget abban a lég­körben, ahol büsz­kék voltunk ma­gyar mivoltunkra, ahol ha néhanapján a magyar himnuszt hallottuk, könny szökött a sze­münkbe, ahol el kellett viselni a megkülönbözte­tést, csupán csak azért, mert ma­gyarnak szület­tünk. Vagy ... vá­laszthattunk! Lehettünk volna besúgók, s... nya­lok (van aki ezt talppal helyette­síti”, vállalhattunk volna meghasonult magyarokká, akik elvesztik identitá­sukat és a nagy igyekeztükben, hogy a „domináns” elemekkel azono­suljanak, személy­telenné válnak. Én tudom, habár Csak alulról csodálhat­tam OTTHONI te­vékenységedet, hogy azt pótoltá­tok, amit az akkori magyarországi ve­zetőség elmúlasz- tott. Mostoha gye­rekei voltunk az anyanemzetnek, el­feledkezett rólunk gondoskodni, tehát OTT kellett tenni valamit. És tettétek a leg­jobb belátásotok szerint, vasakarat­tal, fogcsikorgatva! Mikor juttatott a magyar nép a falat kenyérnél is szük­ségesebb irodal­mat, tankönyveket Erdélybe? Az úgymondott ,,forradalom” után! Es addig? Gazdálkodtatok, amiből volt. De Ti, a Krite- rion már akkor rá­jöttetek arra, hogy veszélyben van a moldvai csángó- ság, és százával, ezrével ingyen könyveket szállí­tottatok oda, ahol szükséges volt! Hogy meg kellett alkudni? Miért? A magyar „irodalmi elit” nem alkudott meg az elmúlt negyven év alatt? (Tisztelet a kivé­telnek!) Talán én kevésbé jól infor­mált vagyok, de nem sok olyan ma­gyar irodalmárt ismerek (kivétel csak Illyés Gyula és Csórj Sándor), aki annak idején meg merte volna említeni a kint szenvedő testvére­ket. Ez a téma tabu volt. És most jön a számonkérés? Ez nem az, ez rosszindulatú mocskolódás. Sajnos, azt kell tapasztalnunk, hogy az irigység, az egymás elleni uszítás, a pozi- ció-háború folyik, ahelyett, hogy ösz- szefognánk egy szép cél érdekében. Otthon az el- nyomottság össze­kovácsolt bennün­ket, itt a széthúzás fenyeget. Vajon melyik (volt) a jobb? Bandi András Adolf Kolping, a mozgalom alapítója nácsosból, ügyvédből és az or­szág összes egyeteméről kizárt diákból verbuválódtak ... An­nak idején Pécs ismert alakja volt Z. gróf is, aki leányával egyetemben favágással kereste kenyerét. A gróf szikár, őszhajú öregúr volt és a legnagyobb hi­degben is csak egy kiskabátban járta az utcákat kezében baltá­val, fűrésszel. A hasonlóan nyá­rias öltözetű leánya a fürészba- kot cipelte a vállán. Az újdonsült fizikai munká­sokkal általában mindenhol meg voltak elégedve, lett lé­gyen az a bánya, földmunka, ál­lami gazdaság, ipari üzem vagy szemétgyűjtés. Pontosan és igen fegyelmezetten dolgoztak. A munkások nemcsak befogadták, hanem segítették is őket. Ezekben az időkben még vol­tak olyan vállalatok, intézmé­nyek, ahol a régi vezetőket szakértelmük miatt nem tudták leváltani. Sokan leltek mene­dékre ilyen helyeken. Papíron valamelyik telephelyen szere­peltették őket mint munkásokat. Valójában anyagkönyevlői, rak- tárosi, jogászi tevékenységet végeztek. Sokan sofőrként tud­tak elhelyezkedni. Leginkább teherautókon, mert a személy­autók vezetését sokhelyütt bi­zalmi beosztásnak tekintették. Később, amikor a rendszer- váltás befejeződöt és a vezető állásokba káderek kerültek, en­nek a kirekesztett rétegnek a helyzete tovább nehezült. Pon­tosabban: ez attól is függött, hogy milyen közegben voltak, vagy kerültek. Sorsuk felől alapvetően az igazgató, a szak- szervezeti titkár, a párttitkár, a személyzetis döntött, de ezt be­folyásolhatták a bizalmiak és a besúgók. A leggonoszabbak ezek között abból a söpredékből kerültek ki, akik nyilasokból vedlettek át kommunistává, s minduntalan bizonyítani akar­ták hűségüket az új hatalomhoz. A legrendesebbnek viszont azok a kétkezi munkás-káderek bizonyultak, akik elég értelme­sek voltak annak belátásához, hogy képességeiket meghaladó feladatot bíztak rájuk. Ezért, ha óvatosan is, de építettek a régi szakemberek ismereteire, és igyekeztek tanulni tőlük. Álta­lában tisztességesek is voltak és nem alázták meg túlságosan po­litikailag kiszolgáltatott hely­zetben lévő beosztottjaikat, bár a pártfegyelem éberságet, örö­kös gyanakvást sugalló nyo­mása alól nemigen szabadul­hattak .. . Ettől eltekintve a káder-réte­get három fő csoportra lehetett osztani: a fanatikusokra - tű­zön-vizen át a pártért; ezek a sa­ját apjukat is bitóra küldték volna, ha a párt kívánta volna. A korruptakra - ezek veszélye­sek voltak, de megvesztegethe- tők. A legveszélyesebb cso­portba a fanatikus korruptak tar­toztak. Ők fenntartás nélkül tel­jesítettek mindent, ami fentről jött és gátlástalanul harácsoltak mindent, ami kezük és hatal­muk ügyébe került... A meg­ítélés szándéka nélkül: fölte­hető, hogy e réteg mérhetetlen mohósága volt egyik nem elha­nyagolható oka a kommunista gazdaság összeomlásának ... Az 1956-ot követő bosszú- hadjárat csitultával - úgy a hat­vanas évek közepétől - a politi­kai ellenség üldözése látszólag megszűnt. A kádári lágy-dikta­túra csaknem szalonképes cso­magolása sok mindent elrejtett. Aki nincs ellenünk, az velünk van használható csapdának bi­zonyult. Rákosi pribékjei nem sokat kukoricáztak: elvittek, összevertek, belédrugtak, kikö­zösítettek, megaláztak, bebör­tönöztek, megöltek. Tudtad, hányadán állsz velük .. . A lágy diktatúra már nem használt gumibotot, nem kínzott testeket. Lassan, alattomban a lelkeket akarta. Azt akárta, törj meg, hódolj be, hajts fejet; azt akarta ne gondolkodj csak en­gedelmeskedj, add föl maradék hitedet. Azt akarta felejtsd el, hogy szellemed szabad, lelki­ismereted törvénye szent... Az ellenséget ekkor már nem üldözték. Az ellenséget szeret­ték, az ellenség hasznos volt. Az ellenségnek meg lehetett bocsátani, dolgoztatni lehetett a sok protekciós léhütő helyett. A kötelezőn kívül nem kellett a fi­zetését fölemelni. Jutalmazni csak ritkán kellett, előléptetni meg egyáltalán nem. Elég volt neki a vállveregetés, néha az odavetett maradék konc ... Az ellenség pedig tűrte, hogy meg­alázzák, megtűrjék, lekezeljék. Eltűrte, mert már annyi minden rosszabbat is eltűrt már. Eltűrte, mert ennie kellett és ki kellett fizetnie a létezés számláit. És eltűrte, mert gyűlölte már a fé­lelmet. Elfáradt, nyugalomra vágyott... Es eltűrte, mert megértette: többé soha, semmi, senki nem adhatja vissza azt, amit elrabol­tak az életéből. Sem jog, sem törvény, sem ember. A rásütött bélyeg nyomait immár viselnie kell élete fogy­táig - annak minden következ­ményével egyetemben. Hiszen ellenség volt. Búsbarna László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents