Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-28 / 354. szám
6 uj Dunántúli napló 1991. december 28., szombat Harminc éves az első háromemeletes pécsi panelház Valami megállt Egyesületté alakult a pécsi KBK Várják az ex libris és a kisgrafika barátait A pécsi köztemetőnél állott nemrég még a város végét jelző tábla. Ma már a rendőrlámpa is azt jelzi, hogy attól jóval kijebb kezdődik a megyeszékhely lakott területi határa. Gyerekkoromban nagyon távoli vidéknek tűnt ez a környék. Barátaim, akikkel most együtt járjuk az új városrészt, néhány évvel ezelőtt még boldogan szemlélődtek az új kertvárosi magaslaton épülő tízemeletes panelházak között. — Nem arról volt szó, hogy itt épül a következő ütem? - kérdezi emlékeit felelevenítve egyik építész barátom. — Igen, igen, de közben . . .- és mutogatom nagybüszkén az új vállalkozási kedv teremtette áruházat, mely azonnal megragadja a városba érkező szemét. - Egészen új még a számotokra is. A rengeteg vásárlókedvű idegent megkíméli a belvárosi zsúfoltság izgalmaitól- magyarázom. Gondolom, helyesebb lenne a pécsi Rózsadomb felé terelni érdeklődésüket, miközben sorra kattannak a márkásabbnál már- kásabb fotókészülékek. Ja kérem, az idő változik. — Látjátok? Itt az a különös, hogy a falu elnyelte a várost! - mutatom a málomi völgyben meghúzódó csinos kis házakat, a hivalkodó újakat, a szolid régieket s a mellettük tornyosuló óriástestvéreket. - Ez valamikor önálló falu volt. Majdnem is- tenháta-mögötti, ahogyan régebben az efajta kis településeket nevezték. Ezen az oldalon kiskertek, szőlők, gyümölcsösök, a másikon meg szépen beleolvadt a rétek lapályába ez a vidék. Igaz, a templomtornyot már alig-alig látni. — Nem unalmas ez a betonrengeteg? Négyemeletesek, tízemeletesek egymásutáni sora. Gondolom, nem olyan egyszerű a tájékozódás sem. - hangzik a kritikus megjegyzés. Most mondjam, hogy sokban igaza van? — Azért büszkék lehettek erre a városrészre, mert ilyen sokféle, változatos panelépületek nemigen találhatók másutt sem. Látszik, hogy a pécsi építészek igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni ebből az építési módból úgy, hogy azért mégis elfogadható városképet alkossanak, amit nem mindenütt sikerült megvalósítani. Különösen tetszenek a legutóbb épített épületek, amelyeknél már jobban sikerült feloldalni a paneles technológiából származó megkötöttségeket és a hagyományos építészet esztétikai-szerkezeti lehetőségeivel kiegészíteni, felélénkíteni - véleményezték a városkép elénk táruló panorámájának általunk is sokat vitatott részleteit. Igaz, ami igaz, másutt sem sokkal különböznek, ami az egyhangúságot illeti, de a kiegészítő épületekkel ez a monotónia megváltoztatható. Én mégis büszke vagyok. Nincs miért haragudni, mert gondoljunk csak bele, mennyi új otthon épült fel ebben a közel harminc évben, hogy emberek, családok tízezrei kerülhettek végre sok-sok éves kényszerű várakozás, nem egyszer nyomorúságos körülmények után méltó emberi otthonokba, embert megillető lakásokba. Ezt pedig nem lehet elfelejteni. Azok mondhatják el igazán, akiknek sok-sok könny után örömet, boldogságot jelenthetett az új otthon, akinek végre volt mit berendezni, cíiszíteni, óvni. — Kár, hogy a köztudatban a panel rossz és a panelellenesség így eluralkodott. A meglévő hibái mellett még azzal érvelnek, hogy a világon már nem is alkalmazzák. Nagy kár! Erre aztán mindannyian helyeslőén bólintunk. Valóban, furcsa vélemény, hiszen világszerte építkeznek előregyártott vasbeton elemekből, panelekből és nem is akármilyen épületeket, lakóépületeket és természetesen nem hazai méretekben. Talán az információhiány és egy rosszul elindított félelemkeltés alakította ki az emberekben, sok esetben a hatóságoknál is az idegenkedő, lesújtó véleményeket. Inkább azt kellene megnézni, hogyan lehetne a panelépületeket is korszerűbb, esztétikusabb, emberibb környezeti képhez alakítani. A hagyományosan kőből, téglából épített házaknál már évszázadokon keresztül ezt tesszük. így lesznek emberibbek, korszerűbbek, szebbek, el- fogadhatóbbak. A séta természetesen folytatódott a még be nem épített területeken is. Na igen, ezek most olyan furcsa foghíjaknak tűnnek. Gaz és gaz terjeszkedik a talajegyengető, földmunkagépek nemrég végzett költségemésztő munkája nyomán. Igaz, a nagyobb halmok eltűntek, meg az ijesztőbb gödrök is, de a gaz, dudva növényzet úgy benőtte, hogy egyenleges terepnek tűnik a szemünkben. Ki tudja. mennyi maradék építési anyagrejtezik alattuk lassan már hozzáférhetetlenül. Itt-ott még vasszerkezetek, betonelemek ágaskodnak ki a földből, bádogmicsodák diszlenek. A festéket leette a rozsda. Valami megállt. Félbemaradt? Hiányzik. Nem csak nekünk, mindenkinek. — Ha jól emlékszem... gyorsan félbeszakítom kellemes orgánumú, szögedi tájszólással beszélő kollégámat. - Persze, hogy jól emlékszel! Ha nem állt volna le az a megszokott építési lendület, ha lett volna miből építeni, meg egy sereg ha nem lett volna, ez a terület már rég beépült volna. Meg az a másik ott az út túloldalán. Óh, volt itt több építési ütem is tervezve! — Arra emlékszem, még mutattátok a helyszínrajzokat, a távlati terveket. Igen, azokon valóban egy nagyszerű város jövőbeni képe látszott. Meg kell, hogy mondjam, nálunk is, de gondolom másutt is befu- csolt az építkezéseknek. Ez már leépítőipar. Ha ez megnyugtató lenne? Tényleg, elképzelem, az iskolától, a gyógyszertártól az áruházig, meg szemben egészen a Rózsadombig... Szóval, ez most mind hiányzik! Pedig milyen szép lenne! Szellemváros. A pécsiek mindig kitalálnak valamilyen jó ironikus elnevezést, ami aztán lasan átmegy a köztudatba. így lett az Uránváros is. No és a Nagyárpádi városrész? Hogy elárvult! Az is hiába várja a folytatást. Legalább annyira, hogy a kertvárosihoz hasonlóan önálló életre alkalmas lehessen. Valami megállt. Félbemarad, vagy ez lesz a végleges? Ki tudja. Pedig a Siklósi országút mentén már arra is gondoltak, hogy környezetvédelmi, zajvédelmi intézkedésekkel védjék a lakótelepet. Ezért is épült az a hosszú garázsor. ... és mennyi lakás épülhetne még! Nagyon kellene, de ki fogja azokat felépíteni és mikor, miből? Közben eszembe jut, te Úristen, hiszen épp most van harminc esztendeje, hogy elkészült az első pécsi háromemeletes panelház. És mennyi kísérletezés, mennyi nehézség után! Az egyetlen pécsi toronydaru is felborult. Megkaptuk a kincset érő lakáskulcsot, és épp akkor született a lányom! 1961. szeptember! Micsoda boldogság volt! ... És most csendes jubileum. Rozvány György Az 1962 óta előbb körként, majd klubként működő pécsi kisgrafika barátok az idén őszre egyesületté alakultak. Az illetékes cégbírósági bejegyzés megtörtént, s az elfogadott alapszabály rögzíti azokat a célokat, alapelveket, amelyek szerint működik tovább. Lapozzunk bele ebbe az alapszabályba, ismerkedjünk meg az egyesülettel. Feladatul határozták meg a kisgrafika és ex libris művészet elteijesztését, széles körű megismertetését. Ennek érdekében tömöríteni szeretnék a készítéssel foglalkozó művészeket és a gyűjtőket a régióban, ezen művészet megismertetése érdekében kiállításokat rendeznek, kapcsolatot tartanak más kisgra- fikai egyesületekkel, klubokkal, körökkel. Az óra mutatója lassan a 3-ra ért. A jó félóra alatt összegyűlt tömeg megindítja a rohamot. Legtöbbjük profi szinten végzi a „fötörést”. Céltudatos, pontos, megfontolt. Végigtekinti a kínálatot, értékel, válogat. Könyökig vájkálnak a vegyes, ing-, bluzhalmokban, kötöttáru kupacokban. Átnyulások néha hasznosak, a hosszú kar előnyt jelent. Igényesebbek is találhatnak ruhát, szoknyát, öltönyt, kabátot. Mind nyugati áru. Megunt vagy éppen nem a legújabb di- vatú. Az ingek gallérja széles, túl „spicces”, akad rajta kisebb folt vagy kopás. Vannak hibátlannak látszó, kifogástalan holmik. Akit nem érdekel, hogy a nyakkendő nem a legújabb mintájú, szélességű és hosszúságú legyen, találhat nyakrava- lót is. A cipőknél a talp kopottságának foka jelzi az értékét. Az ár vagy darabra megy, vagy kilóra mérik, számlálógép mutatja a „szolid árat”, alku, csere nincs. A szorgalmasan turkáló, kutató, gyűjtögető nép kevés szóból ért. Annál keservesebben A The Washington Post című befolyásos amerikai lap budapesti tudósításában kedvező képet festett az ország politikai és gazdasági helyzetéről. „Magyarország Antall József egyensúlyozó művészetével a térség egyetlen országaként megmutatta, hogy lehetséges anarchia és nyomor nélkül lerázni a hogy a hazai művészek alkotásait a határon túl is bemutassa. Negyedik éve immár rendszeresen, negyedévenként megjelenik kiadványuk, a Kalligráfia, amelyben a múlt is a jelen művészeinek bemutatásán túl az egyesület (klub) híreit, eseményeit teszik közzé. Ez évben Moháccsal közösen került megrendezésre az ex libris barátok I. Dunámén ti Nemzetközi Találkozója. Az egyesület elnöke-művé- szeti vezetője Soltra Elemér festőművész, titkára Kovács József. A legutóbbi időkig a klub a Ságvári Művelődési Házban tartotta összejövetelét, most a Lenau Házban minden hónap utolsó péntek délutánján, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. (Belépési cím: Kovács József 7622. Pécs, Móricz tér 3.) Dr. Vargha Dezső panaszkodik egy idősebb asz- szony. Siránkozva hangoztatja, hogy nem ismeri ki magát. Nem tudja, hogy hol, mit keressen. Nem akar már várni, de nem tudja, hogy mire vár . . . Biztatják fogjon hozzá! De ő csak az eladó előtt támasztja a pultot a kampány megindulása óta még mindig üresen. Sértődött, ha valaki cók-mókkal megrakodva eléje lép és fizetni kíván. Valamikor meg kell kezdeni mindenkinek, neki sehogy- sem megy. Zsörtölődése mind agresszívabbá válik. Kifogásolja, hogy nem törődnek vele. — Menjen a Konzumba, ott kiszolgálják - szól rá két fizető kuncsaft közt az eladó, aki egyedül állja a rohamot. A „piacgazdaság” vevő, eladó, áru és árak viszonylatában sok újat hozott. Megszokni, egyeztetni néha nem könnyű. Kétségtelen hogy az eladó nem foglalkozhat személyszerinti kívánságokkal, segíteni sincs ideje. A „kedves vevő” úgylátszik betévedt. Mást várt, valami segítséget. Az igazság középen van. kommunizmust... Mig a magyarok legjellemzőbb tulajdonsága a borúlátás, a jelek szerint túl vannak a 30-as évekre emlékeztető, a térséget sújtó válság nehezén. A korábbi NDK mellett Magyarország az egyetlen, ahol a kisvállalkozások elterjedése párosul a külföldi beruházásokkal ...” Az utóbbi években már új típusú házak épültek. Fotó: Proksza László Az egyesület törekszik arra, Turkesztáni történet K. T. A. Kedvező kép hazánkról A Sváb Iparkamara multiplikátorokat képez Szeminárium magyar vállalkozóknak Cél: A vállalkozók közötti személyes kapcsolat kiépítése Piacorientált vállalkozásvezetés címmel december elején a Pécsi Ipartestület és a VOSZ Baranya megyei Csoportja kétnapos szemináriumot szervezett iparosok és vállalkozók részére. Az előadók Németországból, Augsburgból érkeztek, és elsősorban a vállalkozások reklámpolitikájáról beszéltek. A német iparosszervezet felépítéséről, annak feladatairól, mint modern szolgáltató vállalat Max Rauch, a Sváb Iparkamara fő-ügyveze- tője tartott előadást.- Ez év tavaszán kötöttük meg az első együttműködési szerződést a Pécsi Ipartestülettel - mondja Max Rauch. - December 31-vel nyugdíjba megyek, ezért nagyon örültem, hogy búcsúzásként még egyszer eljöhettem Pécsre. Az Augs- burgi Iparkamara célja az volt, hogy a magyar iparosok és vállakozók minél gyorsabban megismerjék a szabadpiacra jellemző gazdálkodás alapelveit, a piacgazdaság játékszabályait. Megpróbáltuk az általunk szervezett tanfolyamokon - Pécsett és Augsburgban egyaránt - átadni a tapasztalatainkat. Az elmúlt időben a német-magyar iparosok között - nemcsak bajor szinten, hanem egész Németországgal - kedvezően alakultak a gazdasági kapcsolatok. Az első évben az elsődleges cél az volt, hogy minél többen vegyenek részt az Augsburgban megrendezett tanfolyamokon. Jövőre pedig az, hogy a megszerzett ismereteket Magyarországon hasznosítsák, és már multiplikátorok tartsanak továbbképzéseket. Max Rauch Müchenben végzett a jogi egyetemen, ügyvédi szakvizsgát tett. 35 évig dolgozott különböző iparos szervezeteknél. Tizennégy évig a Sváb Építőiparban, és 21 évig az Iparkamaránál tevékenykedett, amelynek a fő-ügyvezetője lett. Véletlenül került, mint fiatal ügyvéd az iparosokhoz. A szomszédja ajánlotta neki ezt a területet.- Engem a művészetek, a történelem érdekel - folytatja Max Rauch. - Igyekeztem mindent megtudni Pécsről is. Augsburg és Pécs sokban hasonlít egymáshoz. A városok dómjai azonos időből származnak. Sőt a keresztény üldözés is ugyanúgy zajlott le. Az itt élő emberekről is nagyon kellemes tapasztalatokat szereztem. A Sváb Iparkamara három ügyvezetője közül Siegfried Kalkbrenner is részt vett a kétnapos szemináriumon, és mint okleveles közgazdász a költség- és teljesítményelszámolásról tartott előadást. Ezen kívül a Pécsi Ipartestület és a VOSZ Baranya megyei Csoportjával megbeszélte az 1992. évi közös munka legfontosabb területeit.- Az 1992.év programját úgy állítottuk össze, - tájékoztat Siegfried Kalkbrenner - hogy a német és a magyar vállalkozók közötti közvetlen kapcsolatok fejlődjenek. A terveink között szerepel, hogy az egyes szakmákat szakosztályi szinten ösz- szehozzuk. A német vállalkozók hajlandók együttműködni, először azonban meg kell ismerniük a lehetőségeket. Sajnálatos, hogy a kétnapos szemináriumra kevesen jöttek el, pedig a magyar és a német vállalkozót egyaránt tájékoztatni kell a kereskedelem és az üzemgazdaság fontosságáról. Ugyanis ezek nélkül képtelen felvenni a versenyt a piacon meglévő kemény konkurenciával. A Sváb Iparkamara segítséget nyújt ahhoz, hogy a Pécsi Ipartestület erős szervezetté váljon. Fontosnak tartja a a multiplikátorok képzését, akik Németországban vennének részt tanfolyamokon. A multiplikátorok segíthetnének a kapcsolatok még hatékonyabb továbbépítésében, az információk közvetítésében. Zeller Gyula profesz- szorral az egyetemi oktatók képzéséről folytatnak tárgyalásokat és meg kívánják szervezni a szakosztályvezetők oktatását is. Sz. K.
