Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-24 / 352. szám
10 aj Dunántúli napló 1991. december 24., kedd Gondolatok a karácsonyról Néhány óra még és reánk esteledik az ünnep. Már túljutottunk a szeretteinknek szánt ajándékok aggályosán örömteli kiötlésén, s netán nem kevés fáradtsággal járó beszerzésén is. Most, amikor már csak a fenyő feldíszítése maradt vissza az ünnepi készülődésből - talán nem túl nagy szó -, a léleknek is fel kellene készülnie a közös öröm befogadására: miért is ez a feszült, de boldog várakozás, hogyan is juthatunk le az okozattól az Okhoz?. A karácsony a szeretet ünnepe, a kereszténység ünnepe. Lehetne vitatni ezt a sorrendet, de végül is felesleges: igazi értelmében ugyanazt jelenti mindkét fogalom. Ezért is kértük a Baranyában legjelentősebbnek számító három keresztény felekezet egy-egy egyházi személyét - Peterdi Dániel református lelkészt, Balikó Zoltán evangélikus lelkészt és dr.Arató Orbán ciszterci atyát -, a karácsony ünnepéhez kapcsolódó gondolataikat osszák meg olvasóinkkal. D. I. Peterdi Dániel: Apokaliptikus meditáció "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket. " Nem valamely sajtóügynökség gyorshíre az, amit itt olvasunk. Az első karácsony brutális valósága, Máté evangéliuma szerint. Az idillikus, békés ünnep mintha csak álomkép, „szent elgondolás” volna. Sokan úgy gondolják: Máté söté- tebb ecsettel vázolta fel a történteket, hogy párhuzamot mutasson fel Mózes és Jézus életútja között. így kiderülhet a Messiás nem dicsőségben és hatalommal, inkább rejtettségben és kiszolgáltatottan kezdi megváltói munkáját. A hatalmas Isten gyermekben ölt testet, akit politikai féltékenység, történelmi viharok, ókori babona gyilkos szorítása fogad. Végzetes év volt. A bolygók állása a végső idők uralkodójának születését hirdették. Augustus hatalma delelt, Heródes kegyvesztett lett, vérszomját Josephus Flavius jegyezte fel az utókornak. Izrael földjén viharos hangulat uralkodott. Quirinius adóügyi biztosai bevonultak a városokba és a falvakba, jobb kezükben kard, baljukban adónyilvántartási kérdőívek. Heródes beteges féltékenységgel őrizte hatalmát. Samáriában megöletett két herceget, Jeruzsálemben kivégeztetett háromszáz tisztet, udvari apródját, Ca- rust, gyanús udvari embereket s a jövendölgető farizeusokat. Felfordult a világ. Lehetetlen úgy ünnepelni, mintha semmi sem történt volna. A Messiás üldözöttként érkezett a világba. „Nem volt fejét hova lehajtania. ” Lenézett, számkivetett volt, fájdalmak férfia. Rabszolgasors volt az övé - nemcsak a kereszten - már a betlehemi születéskor is. Emberséget jött tanítani. Ezt azzal kezdte, hogy számonkérte emberségünket. „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. ” (Máté 25:35-36.) Itt jár köztünk ezen a karácsonyon is. Szava felcsendül templomok, imaházak szószékein. Számonkérése bakopogtat hozzánk segítségért. Talán Zlatko, Denko, Mirjana, Erzsébet vagy Júlianna képében méretik meg emberségünk. Krisztus azért jött emberi „álruhában” közénk, hogy felfedezhessük őt embertársunk kiszolgáltatottságában is. Olyan ajándékot készítsünk ezen az ünnepen szívünkben, hogy fagyos történelmi körülményekből menekülőknek is tudjon meleget kínálni testiek- ben-lelkiekben egyaránt! Jövel Uram Jézus! Balikó Zoltán: ... „nem volt soha karácsonyom”... (Levél öreg bányászbarátomhoz) Kevés időm van, mégis írnom kell. Napok óta dobol szívemben néhány szavad a kertkapunál: nekem nem volt soha karácsonyom. Majd legyintettéi és visszaballagtál a házhoz. Tulajdonképpen igazad van. Megszülettél, eldobtak, az állam nevelt fel nagy költséggel, de szülőket nem adhatott. Intézeti leányt vettél feleségül is. Jól indult kettőtök élete, bár drága volt az albérlet. Azután jött 1956. Forrófejű voltál mindig. Ott voltál ismét az első sorban. Alig tudtad elkerülni a halálos ítéletet. így is csak a hatvanas években szabadultál. Közben született kisfiátok. A létért vívott iszonyú harcában kevés ideje maradt asszonyodnak a gyerek neveléséhez, talán nem is értett hozzá. Mire megkapta a behívóját, disszidált. Te akkor már otthon voltál, de idegen bácsi maradtál a gyerek számára. Biztosan érezted, de nem tudtad kimutatni szíved szeretetét. Család nélkül nehéz eljutni a szeretet gyakorlatára. Azóta kósza hír néha jön fiatokról, de valójában megszakadt még az a kicsi kötelék is köztetek. Feleségedet leszázalékolták elfáradt szíve miatt. Téged korkedvezménnyel - kérésed nélkül - nyugdíjaztak. Most ott éltek ketten a kis kerti házban, szótlanul. A ritka vendéget kelletlenül fogadjátok, velem, a régi papoddal is nehezen oldódtatok fel. Hát ez húzódik meg keserű búcsúszavad mögött. Jobb lenne ismét leülni közétek és lassú, komoly mondatokkal keresni együtt az elveszített karácsonyt. Mert azért sok évvel ezelőtt valamit Ti is átéltetek karácsonyból. Milyen harsányan fújtad a pásztorok énekét a gyermekkórusban. Hogyan néztétek elbűvölten a templomi óriási fenyőt. Éveken át meghívattalak Benneteket pécsi otthonokba, mindig csak szépet hallottam rólatok. Talán az egésznek 1956 ősze az oka, hiszen akkor minden fejtetőre állt, összekeveredett az igaz és a hamis, a jó és a rossz, az édes és a keserű, a haza újulásáért küzdőt hazaárulónak minősítették, munkás lőtt munkásra, a bányászok között is bőven akadt áruló. Képtelenek voltatok mindezt feldolgozni eszetek- ben-szívetekben. Maradt a puszta létért való harc senki- vel-semmivel már nem törődve, elveszítve minden álmot, ideált. S közben kalapált a sors pörölycsapásaival. Ahogy elevenednek bennem közös emlékeink, úgy érzem betűim szegénységét: jobb lett volna beszélni újra és most már mindent feltárva és kimondva. Mégis bízom abban, hogy a betűkön keresztül is eléri megkeményedett szíveteket ünnepről valló és ünnepre hívó néhány mondatom. Azzal kezdem, hogy mindaz, ami karácsonyt jelent az emberiségnek, nem „valami”, hanem „Valaki”. Pontosan egy zsidó kisfiúnak születése. Neve „Jézus” azaz magyarul: „bűnbocsánat”. Az ő érkezése fordítja meg sorsunkat sötétből a fénybe, reménytelenségből a megnyílt ég tündöklő látványára, halálból az igazi életre. Annyira igaz ez a tény, hogy még az ötvenes évek kultúrpolitikája is elismerte, bár „Krisztus előtt” helyett azt sujkolták a diákok fejébe: „időszámításunk előtt...” így is elismerte, hogy mindennek a közepe Jézus születése, azaz karácsony. Annak az éjszakának történetét nem ismétlem, nem felejthettétek el, s ha elhomályosult bennetek, hát ezért küldöm csatoltan egyik régi bibliámat tele jelzőkkel, hogy azokat az oldalakat olvassátok el hangosan és együtt. Inkább arról írok, amit mindaz jelentett és jelent számunkra. Már a betlehemi jászolbölcső körül ledőlnek a válaszfalak emberek között: egymás mellett térdepelnek pásztorok és napkeleti bölcsek, társadalmi előkelőség és nincstelen proli, hívő és hitetlen, férfi és nő, szolga és úr, szegény és gazdag... Végre minden helyére kerül, a különbségek nem jelentek kizáró ellentétet, sőt inkább a színek gazdag harmóniáját. Mindez azért, mert a Gyermek - ahogyan ügyetlenül fogalmazzuk a titkot - egyszerre az ember és az Isten. Mert Jézusban találkozik végre az Isten nélkül elpusztuló ember és az elveszített embert kereső Isten. Tudományosan: inkarná- ció. János evangélista úgy ír erről, hogy: „az Ige testté lett!” Mindnyájunk számára, senki sincs elfelejtve. Karácsonykor az egész embervilágot magához öleli az Isten. Ti is ott vagytok karjaiban minden nyomorúságaitokkal együtt. Értve vagy még értetlenül, de ti is „hárman”, ketten itt és fiatok valahol távolban, de benne vagytok az Ő szeretetében. Merjétek hinni ezt. Lépjetek előre a sötétben és máikrajta vagytok az úton. Mert karácsony akkor a tiétek, amikor szívetekben is megszületik a csodálatos Gyermek. Vele a béke és a remény, az áradó szeretet és a megtalált ünnep. Szívem minden szeretetével így kívánok boldog karácsonyt. Arató Orbán: Az örök ünnep titka, csodája Jézus Krisztusban megjelent közöttünk a láthatatlan Isten. Ennél mélyebbre Isten nem hajolhat: emberré lett. Ennél ma- gasabra az embert semmi nem emelheti. Egy afrikai mondás szerint „Minden ember másokért születik.” Ez leginkább a karácsonyi születésre érvényes csoda, Isten vidám ígérete törékeny emberi életünknek. Sokféle módon lehet ezt a csodát leírni, értelmezni, gondolni, megálmodni, elbeszélni és közölni. Tudósok és teológusok töprengenek rajta. Ahítatos imádkozok és hallgatag szerzetesek merülnek el a csoda titkában. Filozófusok és kutatók erednek nyomába. Historikusok és művészettörténészek foglalkoznak vele. Muzsikusok és festőművészek újra meg újra megkísérlik megragadni gazdagságát. Dramaturgok és misztériumjátszók igyekeznek kifejezni: mit jelent az embernek a karácsony. írók és érzékeny lelkű költők csillantják fel titkos fényeit, mely a csiszolt gyémánt kifogyhatatlan csillogására emlékeztet. Mi karácsony titka, hogy ilyen mélyen belevésődött az emberi szívbe, hogy nemcsak a keresztényeknek, de a nem hívőknek is ünnep? Miért érzi a legtöbb ember a karácsonyt a legnagyobb ünnepnek, amikor a keresztény teológia és eszmélő- dés kezdettől fogva a Megváltónak a halál feletti győzelmét, a feltámadást, a húsvétot tartja „az ünnepek ünnepének”? Húsvétot közvetlen Jézus halála és föltámadása óta ünnepli az ősegyház közössége, sőt a feltámadás napját, a vasárnapot tartja az Úr napjának- A karácsony Európa nyugati részében csupán az 5. századtól ünnep, mely csak lassan bontotta ki a benne lévő gazdagságot. A történészek úgy számítják, hogy Jézus időszámítámunk előtt 6 vagy 7 évvel született. Havát és napját végképp nem tudjuk. A Biblia sem említi. A december 25-i dátum egy pogány ünnep átvétele. Az ókori ember a december 21-i leghosszabb éjszaka után négy nappal műszerek nélkül is érzékelte, hogy hosszabb a világosság, rövidebb az éjszaka. Tomboló örömmel és nem kevés kicsapongással ünnepelték a „legyőzhetetlen Napot”. A kereszténység, mint más esetekben is, a maga eszmei tartalmával töltött meg pogány ünnepeket, szentelt meg kultuszhelyeket. Jézusban látták a „világ világosságát”, az igazi legyőzhetetlen Napot. A legrégibb említés december 25-i születés ünnepéről 354-ben készült egy „Depositio martyrum” című iratban. Három misével ünnepük. Ennek eredete Jeruzsálembe megy vissza. Éjszaka Jeruzsálemből Betlehembe mentek és ott ünnepelték Jézus születését, majd Jeruzsálembe visszatérve az Anasztázi templomban volt a hajdani pásztorok miséje, a harmadik, ünnepi misét pedig a Kálvária hegyén épült templomban celebrálták. A keresztény teológia két pilére: a betlehemi születés és a kálváriái kereszthalál s feltámadás. így kapcsolódott össze a megtestesülés és megváltás eszméje a két legfőbb ünnepben: a karácsonyban és a húsvétban. A három karácsonyi mise szokását lassan az egész keresztény világ átvette. A karácsonynak különös vonzereje az éjféli mise lett. Ma is a hívek és sokan nem hívők egyaránt varázsa alá kerülnek az éjszakában lobbanó gyertyák fényének és a mély érzelmeket megmozgató karácsonyi énekeknek, miközben ünnepük az isteni Gyermeket, akiben testet öltött szivünk minden nemes vágya. A profán ünnepek megemlékezések történelmünk eseményeiről. Különösen, ha nem államilag elrendelt protokoll ünnepek, képesek lelkesíteni a honfiszívet, amikor nemzeti sorsfordító időkre emlékezünk. A keresztény ünnep is emlékezik, de tovább megy: lényege az emlékezésen túl a megjelenítés. Az éjféli misén a kenyér és bor felett elmondott krisztusi igék újra meg újra jelenvalóvá teszik köztünk a kenyérben és borban „megtestesülő” isteni Gyermeket, aki azért született, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Mindent felülmúló szeretettel lehajolt beteghez és bűnöshöz, vigaszt és reményt öntött megtört szívekbe, míg a Kálvária keresztjén szeretetének égig lobbanó lángjával életét adta értünk: de legyőzve a halált, feltámad a harmadik napon... E földön sok bajtól és gondtól gyötört életünkben, a gyűlölködés sötét éjszakáiban, az aknarobbanások rémületében, a lebombázott otthonok otthontalanjai fölött ma újra megnyílik az ég és elhangzik a vigaszt és reményt váró szívnek az üzenete: „Ne féljetek! Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” Id. Pieter Bruegel: A háromkirályok imádása. Sandro Botticelli: Jézus születése. Betlehem látképe
