Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-09 / 337. szám

2 új Dunántúli napló 1991. december 9., hetfó Elhunyt Aczél György 1917 _ 1991 Hosszantartó, súlyos be­tegség után elhunyt Aczél György. Neve szorosan összefonó­dott az 1956-ot követő hosz- szú politikai korszakkal. 1935-ben tagja lett a Kom­munisták Magyarországi Pártjának. A német megszál­lás alatt résztvett a fegyveres ellenállásban. 1945 után elő­ször a kommunista párt Zemplén- majd Baranya me­gyei titkára. 1949-ben Pé­csett tartóztatta le az ÁVH, 1954-ben szabadul. 1956-tól kezdve 1989-ig folyamatosan a legfelső párt- és állami vezetés tagja. Volt KB tag, KB-titkár, művelő­dési miniszter-helyettes, mi­niszterelnök-helyettes és a Politikai Bizottság tagja. Nyugdíjba vonulása előtt a Társadalomtudományi Inté­zet főigazgatója volt. Pécshez szoros szálak fűz­ték. 1985-89 között országy- gyűlési képviselője volt a ke­leti városrésznek. A városi tanács 1987-ben díszpolgárrá választotta, amelyről a meg­változott politikai körülmé­nyektől vezérel(tetve 1989- ben önként lemondott. Tény, hogy a város élvezte bizalmát, és így gyakran na­gyobb támogatásban része­sült. Közreműködött a vala­mikori pécsi játékfilm szem­lék, a kisplasztikái biennálék létrehozásában, a balett társu­lat megalapításában, a tudo­mányegyetem háromkarűvá fejlesztésében. Életművének megítélése ellentmondásos. Egyik oldal­ról mint a nagy kiegyensú- lyozót tisztelték, aki a relatív szabadság biztosításával megbízható mecénás volt. Illyés Gyula szavaival szólva megtanult „gúzsbakötve tán­colni”, s a valamihez képest szabadság-állapotát megte­remteni a művészek és alko­tók egyik csoportjának. Ellenfelei, bírálói elsősor­ban a kulturális élet kézi ve­zérlését vetették a szemére. Valóban nagyon nagy hata­lom koncentrálódott a kezé­ben, és megrendelésekkel, ki­tüntetésekkel a politika szá­mára sikeresen megosztotta a művészeket, a szellemi műhe­lyek alkotóit. Nevéhez fűződik a három T, vagyis a tilt, tűr, támogat elve, amely a művelődéspoli­tika évtizedeken keresztül ér­vényes alapelvévé vált. Hosz- szű idő kell majd annak a tisz­tázásához, milyen módsze­rekkel konszolidálta az 1956-ot követő kemény meg­torlás után a szellemi életet. Talány, miként kötötte meg először magánbékéját a kor legjelentősebb alkotóival, hogy utána a politika is békét köthessen velük. Halálával a Kádár-Aczél korszak másik névadója is el­távozott. Hetvennégy éves volt. Új vállalkozások (Folytatás az 1-es oldalról) sen kell az igazgatási osztályra -II. em. 53-54- es szoba - be­vinni : a félfogadás hétfőnként 13-18 óráig, szerdánként 8-tól 18 óráig tart. Ha minden adat jó, néhány napon belül megkapja az ügyfél a vállalkozói igazol­ványát. Nem kaphat vállalkozói iga­zolványt az, aki gazdasági, va­gyon elleni vagy közélet tiszta­ságát sértő bűncselekmény mi­att jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek. Az sem, aki egyéb szándékos bűn- cselekmény miatt egy évet meghaladó, végrehajtandó sza­badságvesztésre ítéltek, vagy valamely foglalkozástól eltiltot­tak. Kizáró ok az, ha valaki gazdasági társaságnak korlátla­nul felelős tagja vagy akinek korábban kiadott vállalkozói igazolványát visszavonták tar­tozása kiegyenlítéséig. Aki a vállalkozói igazolványát ki­váltja, de nem lát azonnal az üz­leti tevékenységéhez, jeleznie kell az adóhatóságnak és a Tár­sadalombiztosítási Igazgató­ságnak. Engedmény a vállalkozások­nál, hogy aki bármilyen keres­kedelmi tevékenységbe kezd - nem kell képesítést szereznie hozzá: elég, ha segítő család­tagja, alkalmazottja rendelkezik vele. Élelmiszerárusitáshoz, vendéglátáshoz, szálloda üze­meltetéshez, vegyiárukhoz, mű­szaki cikkekhez, látszerészség- hez, műtárgy-régiségárúsítás- hoz szükséges. Ugyancsak ké­rik, ha bármely kereskedelmi tevékenységnél az alkalmazot­tak száma meghaladja a 10 főt. Nem kell képesítés virágbolt, ajándék — dohányáru, papír — írószer, kultúrcikk, díszállatke­reskedés, bútor - lakberende­zési kisüzlet, ruházati bolt nyi­tásához. Nem kérhető vállalkozói en­gedély tiltott tevékenységre: te­nyérjóslásra, tiltott szerencsejá­tékokra, tiltott egészségügyi te­vékenységre, magán személy- védelemre, bányászatra, kábító­szer, gyógyszer előállításra, pénznyerő automaták üzemelte­tésére ... Akinek nem sikerült a vállal­kozása - annak le kell adnia a vállalkozói igazolvány eredeti példányát. Ehhez kapcsolódva érdeklőd­tünk, hogy mit tehet az, aki olyan vállalkozónál vásárolt, akinek az árúja selejtesnek bi­zonyult, vagy olyan vállalkozó­nál készíttetett bármit is, aki kontárnak bizonyult... Ritter Tamásné dr., az Or­szágos Fogyasztóvédelmi Főfe­lügyelőség Baranya Megyei Felügyelősége vezetője érdek­lődésünkre elmondta, hogy a kereskedelmi tevékenységek és szolgáltatások területén felme­rült panaszokkal, gondokkal, kérdésekkel a vásárlók a hét minden munkanapján 8-tól 15 óráig fordulhatnak hozzájuk. Ugyanakkor szívesen segítenek a kezdő vállalkozóknak jogi, szakmai téren. Pécsett, a Rákó­czi u.3o. sz. alatt személyesen és a 12-222 -es telefonszámon lehet e témákban érdeklődni, panaszt, bejelentést tenni. Adám Erika Mi lesz a legelőkkel? Kína kész a szovjet köztársaságok elismerésére Kína kész az egyes szovjet köztársaságok elismerésére, ha ezek elnyerik függetlenségüket - mutatott rá Li Peng kínai mi­niszterelnök a Zsenmin Zsipao által ismertetett nyilatkozatá­ban. Úgy vélekedett egyidejű­leg, hogy a káosz, a kommu­nizmus összeomlása a Szovje­tunióban csak megerősíti Kína elszántságát saját szocialista út­jának folytatására. Li Peng sza­vairól a DPA számolt be. A szovjet tagköztársaságok függetlenségi nyilatkozataival kapcsolatban kijelentette, hogy Kína a jövőben is a be nem avatkozás politikájához fogja tartani magát. Megfigyelőket idézve a DPA rámutatott arra, hogy Li Peng nyilatkozata éles ellentétben áll az ázsiai ország belpolitikai irányvonalával, hi­szen Kínában elnyomják a tar­tományok - mindenekelőtt Ti­bet - függetlenségi törekvéseit. (Folytatás az 1-es oldalról) Ezért fontos, hogy egyszerű ajánlott levélben igényeljék vissza a régen fertály-hányad­nak nevezett területeiket is, de­cember 16-ig. Ha ezt elmulaszt­ják, többé személyes tulajdo­nukba soha sem vehetik ezeket ez erdő- és legelőrészeket, mert az önkormányzat rendelkezé­sébe kerülnek, s akár külföldi­nek is eladhatják. Erdő és legelő nélkül maradhatnak, ez pedig azt eredményezi, hogy a teljes körű gazdálkodás csorbát szen­vedne, „hézagok” keletkeznek.- Az ilyen területeknek ugyancsak nyoma van a telek­könyvi nyilvántartásban ?- Természetesen, a hányad­részek név szerint be voltak je­gyezve. Feltétel azonban, hogy ezeket a területeket továbbra is közösen kell kezelni. A legelő- és eredőbírtokossági területek voltak a múlt század közepétől - mai terminust használva - Magyarországon az igazi szö­vetkezetek. M. A. A bizalom jele Románia: népszavazás az új alkotmányról Vance a súlyos jugoszláviai helyzetről Cyrus Vance, az ENSZ rend­kívüli jugoszláviai megbízottja a súlyosbodó horvátországi har­cokat úgy jellemezte, mint a törvényesség és a rend teljes összeomlását. Az Egyesült Ál­lamok volt külügyminisztere szombat éjjel azután nyilatko­zott, hogy Belgrádban tárgyalt szerb és szövetségi vezetőkkel. Szavait a BBC idézte. A diplomata - mint B. Walkó György, az MTI tudósítója je­lentette - közölte: lehangoló je­lentést terjeszt majd az ENSZ főtitkára elé New Yorkban. Vance tárgyalások útján igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tennék ENSZ békefenntartó erők kiküldését. Ez alkalommal is nyomatékosította, hogy ilyen erőket nem vezényelhetnek az országba mindaddig, amíg folynak a harcok. Vance vasárnap ismét meg­próbált kapcsolatba lépni Veljko Kadijevic tábornok nemzetvédemi miniszterrel. Már szombaton kellett volna vele találkoznia. Utóbbi vizsgá­latot rendelt el a Dubrovnik el­len indított pusztító támadás ügyében. Tiszavirág életű volt az az eszéki fegyvemyugvás, amely hírének a szombat esti híradá­sok alapján még örülhettünk. Bár ez sejthető volt, szombati jelentkezésekor a szlavón fővá­rosban tartózkodó tudósítónk, Vujity Tvrtko sem gondolta, hogy a város eddigi legnehe­zebb éjszakája elé néz. Fél egykor ugyanis elszaba­dult a pokol, és reggel negyed hatig mintegy félezer aknagrá­nát, rakéta és harckocsilövedék robbant a városban, mérhetetlen pusztítást okozva az épületek­ben, visszakergetve a a pin­A népszavazás az új alkot­mányról a délutáni órákban né­mileg felgyorsult, és négy-öt óra körül számos megyében meghaladta az 50 százalékot a részvételi arány. Országos összesítés a részvé­telről egyelőre csak a délután 13 óra körüli helyzetet rögzíti. Ed­dig az időpontig a Rompres je­lentése szerint 4 604 487 ember adta le szavazatát. Az viszont csak délután 4 órára derült ki, hogy végül is a szavazók listá­ján összesen hány állampolgár szerepel. A központi választási irodában az ott összegyűlt új­ságírók kitartó követelésére kö­zölték, hogy 15 824 373 sze­mélyt vettek lajstromba, de bi­zonyos népmozgások következ­tében lehetnek eltérések majd ettől a számtól. (A listákat a ta­valy májusi választások név­jegyzékei alapján állították össze.) A listák a jelentések szerint számos helyen hiányosnak bi­zonyultak. Bihar megyében a szervezetlenség miatt néhány szavazóhelyiség csak délelőtt tíz óra körül nyitott ki, s a többi között ezzel magyarázta a Rompres hírügynökség, hogy cékbe az éppen felmerészkedett lakosságot. A tüzérségi támadás sajnos, ismét több polgár életét köve­telte, sokan megsebesültek. Tu­dósítónk az eszéki rádió szék­házában, annak pincéjében húzta meg magát a pusztító „tű­zijáték” ideje alatt, s mihelyt te­hette, több helyzetjelentést, tra­gikus hangú felhívást továbbí­tott a Magyar Rádió éjszakai, majd reggeli műsorszerkesztői­nek. Műsorba került az a privát kérése is, hogy a város esetleges elestét megelőzően kéri, ha kell, diplomáciai úton, de próbálják délután 2 óráig a jogosultaknak csak 24 százaléka adta le voksát. Kolozs megyében a válasz­tóknak közel a fele adta le vok­sát. A rádió riportere megje­gyezte, hogy a megye magyar közössége általában távolma­radt az urnáktól. Szilágy me­gyében, akárcsak Maros me­gyében, a részvétel elérte a 60 százalékot. A részvétel tekintetében egyébként az olténiai és mold­vai megyék járnak az élen. Szavaztak a börtönökben is azok, akiknek nem vonták meg ezt a jogát, vagy még nem szü­letett ítélet ügyükben. A jihlavai börtönben leadták voksukat a Ceausescu rezsim azon volt magas rangú tisztvise­lői is, akiknek perében a jövő héten hirdet ítéletet a legfelsőbb bíróság. A menetrend szerint a szavazatok összesítését megyei szinten hétfő éjfélig, országosan csütörtök estig végzik el, a végeredményt pedig csütörtö­kön vagy pénteken jelentik be a képviselőház és a szenátus együttes ülésén, amelyen részt vesz Iliescu elnök és a kor­mány. meg elősegíteni kimenekítését. Bár szerkesztőségünkön kívül több szervezet is megkezdte az esetleg szükségessé váló kime­nekítés megszervezését, arra végül is nem volt szükség. Vu­jity Tvrtko az eszéki rádió egyik lövedékektől sérült személy- gépkocsiján késő délután meg­érkezett szerkesztőségünkbe. Kollégánk a hazafelé vezető út legveszélyesebb részét egy kukoricás mellett haladó mező- gazdasági úton tette meg, indu­lásakor a tüzérségi támadások újra megkezdődtek Eszék ellen. Balog Nándor Karabah: újabb helikopter-ügy A Karabah-hegyvidéken, Banazur falu körzetében szom­bat délután tűz alá vettek egy szovjet katonai helikoptert, amelynek fedélzetén a katoná­kon kívül több külföldi újságíró is tartózkodott. A TASZSZ hí­rügynökségnek Alekszej Polo- zov ezredesre, a körzet katonai parancsnokának helyettesére hivatkozó jelentése nem szá­molt be személyi sérülésekről, csak annyit közölt, hogy találat érte a gép hajtóművét, így a pi­lótának kényszerleszállást kel­lett végrehajtania a kietlen és kopár - a hírügynökségi jelen­tésekben oly gyakran szereplő - vidéken. A helikopter Banazurba tar­tott, ahonnan olyan hírek érkez­tek, hogy az azeri rendőrség tömegesen telepíti ki az örmény lakosokat. Az azeri ultimátumot követően az örmények a falut védő szovjet belügyi katonákkal együtt kiürítették a települést. Két örmény megsebesült, egye­lőre tisztázatlan körülmények között. A közelmúltban nagy felhá­borodást keltett, hogy Karabah- ban lelőttek egy helikoptert, magas rangú tisztekkel, továbbá oroszországi és azeri állami hi­vatalnokokkal a fedélzetén. Baku és Jereván kölcsönösen egymást vádolta a terrorakció elkövetésével, s nagyszabású megmozdulásokra is sor került. Richard Cheney amerikai vé­delmi miniszter megítélése sze­rint a bizalom jele, hogy az Egyesült Államok engedélyezte amerikai fegyverek vásárlását Magyarországnak és Csehszlo­vákiának. Cheney szerint mind­amellett a közeljövőben nem várható - főként a két ország anyagi helyzete miatt -, hogy sor kerülhetne jelentősebb el­adásokra. Az amerikai politikai vezető a hawaii megemlékezésről Eu­rópába tartva nyilatkozott szombaton újságíróknak. Magyarország és Csehszlo­vákia az amerikai bizalom jelé­nek tekintheti a washingtoni döntést, amely két nappal kö­vette a legnagyobb kereske­delmi kedvezmény végleges megadását. Szerény lépés, de a kapcsolatok fejlődésének újabb bizonyítéka - mondta a minisz­ter, aki hétfőn Budapesten tár­gyal, és egy napra Prágába is el­látogat. Cheney megítélése sze­rint mindkét ország határozot­tan kiáll az Egyesült Államok európai biztonsági szerepének fenntartása mellett. Már siker volt kétezer vevőnél! Siker lesz Önnél is! Tekintse meg karácsonyi ajánlatunkat! Pécsi bőrből márkás női és férfi cipők,csizmák. Szuper árak. Ha nálunk vásárol, csak jól jár. Pécsi Bőrgyár Bőráruháza Cím: Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 52. Telefon: 11 -555/473-as mellék. (0354) OPEL KADETT keresi gazdáját! A Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet ez év szeptemberében sorsjeggyel ajándékozta meg mindazon ügyfeleit, akik betétet helyeztek el nála, illetve értékpapírt váltottak. Örömmel tudatjuk, hogy pécsi kirendeltségünk egyik ügyfele a november 30-i sorsoláson egy OPEL KADETT 1,4 S típusú személygépkocsit nyert. Az ajándékba adott sorsjegy száma: 346957. Kérjük a szerencsés nyertes jelentkezését. Eszék legnehezebb éjszakája

Next

/
Thumbnails
Contents