Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-30 / 328. szám
10 aj Dunántúli napló 1991. november 30., szombat Kövesi József emléktáblája a gimnáziumban A régi Pécs kóruséletének mohácsi kisugárzása Mohácson már a kiegyezés korától nyomon követhető A megyeszékhely művelődési intézményeivel való kapcsolattartás igénye Mohácson már a kiegyezés korától nyomon követhető. A századfordulótól kezdve egyre rendszeresebbé váltak a pécsi énekkarok Dunamenti vendégszereplései. A nagy tekintélyű Pécsi Dalárda először 1899. június 29-én mutatkozott be a Mohácsi Iparosok Olvasókörében. 1908. június 21-én újabb koncertjére került sor ugyanitt. Részben a közönségsikernek, részben a kialakult személyes barátságoknak tulajdonítható, hogy 1910-ben a csata emléknapját megelőző délutánon, augusztus 28.-án a Csele-patak mentén tartott megemlékezés főszereplőja a Pécsi Dalárda volt. E nap estéjén a kaszinóban is színpadra lépett a férfikar. Műsorán Hoffmann (Hormos) Kálmán (1888-1958), a jeles pécsi zongorista is közreműködött. A Pécsi Polgári Daloskor 1911. június 25-én volt először az iparoskor vendége. Ebben családi vonatkozások is szerepet játszhattak, Székely (Am- berger) Márton (1870-1915) karnagy bátyja, Amberger Béla, iskolaigazgató volt Mohácson és a püspöktemplom kántora. Ez a hangverseny eléggé megkérdőjelezhető emlékeket hagyott hátra. Horváth Mihály (1903-1984) a „Muzsikáló Pécs”-ében úgy tudja, hogy a koncert kiemelkedő szereplése volt a férfikarnak. Némileg ellentmondani látszik ennek a sommás megállapításnak, hogy egy igen muzikális fültanú, a zongorista Koncz László (1889-1915) jogász a Mohács és Vidékében augusztus 2-án közzétett kritikájában „a baszKövesi József emléktábláját (többek között egykori tanítványának, Láng István MTA-főtitkárnak kezdeményezésére) ez év júniusában avatták fel a gimnázium lépcsőházában. szus rendetlenkedéseit, a tenor metsző darabosságát és a többször csak tapogatódzó dallamvezetést” rótt föl a kórusnak. (Koncz, a Kürschner Emánuel vezette pécsi zeneiskola ígéretes komponista növendéke, az olasz fronton esett el.) 1913. október 19-én és 1923. augusztus 26-án ismét iparoskörünkben járt a Pécsi Polgári Daloskor. 1928. április 14-én a kaszinóban vezényelte a férfikart az ekkor már 66 éves, Pécs zenekultúrájában meghatározó szerepet játszó karnagy, Haksch Lajos. Ezen a koncerten a 22 éves Graef Matild (1906-1983) is átütő sikert aratott érett hegedűjátékával. Közben 1916. május 18-án a Pécsi Postás Dalárda lépett pódiumra a nyári színkörben. 31 éves karnagya, Schumann János, csellistaként is remekelt. 1927. május 19-én a Pius gimnázium énekkara és fúvószenekara adott ízelítőt a középiskolai zenei nevelésből. A háború után épp csak ébreFagyos téli éj van Összeomlik a nemzetiségi könyvkiadás? Úgy tűnik, hogy befellegzett a nemzetiségi könyvkiadásnak Szlovákiában. No nem mintha betiltás fenyegetné a Madách Könyvkiadót; sokkal inkább a piac farkastörvényei érvényesülnek. Azt persze teljesen természetesnek tartjuk, hogy a könyvpiacon is van gazdasági megméretés, de azt nem, hogy a határon túli magyar könyvek a dollárelszámolást követően drágábban jelennek meg Magyarországon, mint magyarországi társai. E könyveknek elvben az egész magyar nyelvterület lehetne felvevőterületük. Illúzió lenne azt hinni, hogy egy hétszázezres közösség képes eltartani egy kiadót De még nagyobb illúzió lenne elhinni, hogy a nemzetállam eszméjét hirdető szlovák kormány nagyvonalúan támogatja majd a kisebbségek könyveit. Ezt idehaza kellene megtenni úgy, hogy nem lezárjuk előttük a piacot, hanem előnyös helyzetbe hozzuk a piacon ezeket a kiadványokat. Ez ugyanis ma elsősorban nem gazdasági kérdés kellene, hogy legyen. Ehelyett azonban az egymást követő kultúrális kormányzatok egymást múlják alul a határokon túli könyvek és kiadók negligálásában. Miközben propaganda szinten éppen az ellenkezőjét hirdetik. Hogy ez nem kitaláció, azt az is jelzi, hogy a pozsonyi Madách Kiadó az idén mindössze 8-10 kiadványt tudott megjelentetni, s ezek Magyarországon éppen a duplájába kerülnek, mint honi társaik. A kiadó nemrégiben küldött ajándékcsomagjából Dénes György Zebramadár cimű gyermekverskötete Szlovákiában 28 koronába kerül. A szép kiállítású könyvet idehaza 225 (!) forintért kínálják. Ebben a kiállításban a hazai gyermekverskötetek alig több mint egy százasba kerülnek. Nem hiszem, hogy a kiváló pozsonyi költő könyve így Magyarországon a kelendő könyvek közé tartozik majd. Pedig a határokon túl élő alkotóknak nagyon fontos, hogy idehaza is jelen legyenek műveikkel. így Dénes Györgynek is, aki élete alkonyán, betegen, keserűen beszélt nemrégiben a margóra szorítottság érzéséről, s arról, hogy a szlovákiai magyarság szeretne fölnézni Magyarországra. Tetteket vár tőle. S helyette esélyegyenlőség címén kirekesztést kap. „Fagyos téli éj van,/aludjatok lelkek,/derengő zúzmara!lepi be a kertet.” - írja Dénes György Téli éjszaka című versében. Valóban éjszaka van? B. J. dező zenei élet első mohácsi eseménye 1946-ban az Agócsy László (1906) vezette Szeráfi Kórus koncertje volt a Ferences templomban. Orgonán Horváth Mihály (193-1984) működött közre. Az élményről Köves József (1910-1967) - az 56-os szerepéért ártatlanul meghurcolt gimnáziumi tanár - számolt be a helyi Dunavidék hasábjain. Szenvedélyes írásában síkra szállt az új hazai zenei törekvések mellett, melyek ”a közelmúlt erőtlen és nyavalygó akkordjai helyett döbbenetes erővel vetítik ki az örök magyarság sajátos lelkiségét.” Pár hónap múlva, június 23-án azt fejtegette Kövesi a székesegyházi kórus - s benne a világhírű gyermekkar - vendégszereplésekor írt szellemes glosszájá- ban, hogy „miként űzi ki Kodály pentaton ostorának csattogása a zenei kufárokat a valódi muzsika templomából”. Bárcsak váteszinek bizonyult volna metaforikus jóslata. Bojár László Szövegelés „A bank az a hely, ahol esernyőt kölcsönöznek, amikor szép az idő, és azonnal visszaveszik, ha esik az eső" Jerome K. Jerome „Egyes emberek álmukban beszélnek. A konferencia szónokai akkor beszélnek, amikor a többi alszik. ” Alfred Capus „Az írás a politika mellett az egyetlen mesterség, amelyet bátran űzhetsz, anélkül, hogy tanultad volna. ” Alphonse Karr Utazás a csönd országába Repülőút Simo Hämäläinnel Ki ne hatódna meg a repülőtéri forgatagban, ha odalép hozzá egy szőke idegen, s rokonként köszönti. Irataim elrendezésével foglalkoztam éppen, amikor odalépett, s mellkasára tett kézzel mondta: „Én vagyok finn író.” Örömmel ráztuk meg egymás kezét, de mindkettőnkre jellemző, hogy a következő pillanatban már csak közvetítő nyelven folytathattuk az ismerkedést. Simo Hämäläinen tíz éven belül másodszor volt Budapesten, s szavai szerint igen elégedett volt a látottakkal. „Igen jó volt látnom a szabadságot” - fogalmazta kissé nehézkesen még közvetítő nyelven is a mondatot. Az egyetértő bólogatást mosolyogva nyugtázta, de mindjárt elkomorodott, amikor a kísérő jelenségről (sok honfitársunk rémképéről) a munkanélküliségről beszéltem. „A finn helyzet sem kedvezőbb” - replikázott, s számszerűleg bizonyította, hogy a kevesebb foglalkoztatotthoz viszonyítva Suomiban többen keresnek munkát. Hozzátéve, hogy ebben szerepe van a sok vendégmunkásnak. Először azt hittem, hogy rosszul értettem a szót, de Hämäläinen úr megismételte, hogy különösen nyáron, de más évszakban is sok-sok orosz próbál szerencsét a finn farmergazdaságokban. Már-már gazdasági eszmecserévé vált a beszélgetésünk, de kiderült, hogy sietnünk kell a beszállással, mert a finn gép - talán a kevesebb utas miatt - korábban elindul. Amint utazási magasságba emelkedtünk, kollégám azonnal odatelepedett mellém, s megfontolt lassúsággal, de folyamatosan válaszolt kérdéseimre. Egyetemi tanulmányait Helsinkiben folytatta újságíró szakon, s nyolc évet élt, dolgozott a fővárosban. Jelenleg viszont Joensuuban tanít finn nyelvet. .Jártam magyar nyelvgyakorlatokra, s örömmel fedeztem föl bizonyos hasonlóságokat. Például: a kéz .. „Kési - vágtam rá. De a következő pillanatban ismét határához érkezett kölcsönös nyelv- ismeretünk. A német segítségével tudtam meg, hogy Hämäläinen úr prózát ír. Jó, jó, állítottam meg az eszmefuttatást, és azt kérdeztem: kik olvasnak náluk? Elkomorodott a finn kollégám, s a nehéz helyzetről, az olvasói érdektelenségről tartott kiselőadást. Hogy képzeljem el, az emberek alig vesznek könyvet, s ha igen, akkor az amerikai szex vagy krimi. Rövid ideig azt hittem, hogy a magyar viszonyokról beszélt. De nem, mert azt fejtegette még, hogy a finn televízió erősen „amerikanizálódik”. - S hiába fordítják le Günter Grass vagy Heinrich Böll munkáit, azokra nem találni vevőt. . . S mit tehetnénk a folyamat ellen? Arra hirtelenjében Simo Hämäläinen nem tudott tanácsot adni. Simo Hämäläinen szíves gondoskodása elkísért a helsinki repülőtér kijáratáig. Nyugtatott, csak várjak nyugodtan, megérkezik a finn írószövetség külügyi referense. Talán tíz percet álldogáltunk (én némi belső izgalommal, az elveszett- ség érzésével), amikor enyhe mosollyal szabadkozva megérkezett a hölgy. Rövid autózás után a Villa Kiviben elém tette a magyarul írt programot. Jarkko Laine a Finn írószövetség elnöke és a Pamasso című folyóirat főszerkesztője a Hotel Palace-ban várt ebédre. A beszélgetés mással nem is kezdődhetett, mint a magyar folyóiratok sanyarú helyzetével. Laine úr - miként a legtöbb író - tájékozott volt a magyar változásokról. Sajnálkozva bólogatott, amikor a helyzetet vázoltam. Válaszul egy történetet mesélt arról a svéd ügynökről (menedzserről), aki húsz éve hirdeti, hogy az irodalom nem érdemel semmi támogatást, rá kell bízni az olvasóra, hogy mit vesz meg. Az elv hatékonynak tűnik, hiszen mindenki önnön ízléséhez (és pénztárcájához) mérheti a szépirodalomból a választást. De Laine úr mindjárt hozzátette, hogy a mai finn írók prózai- és verskötetei öt-nyolc- száz példányban fogynak el. (Pedig náluk igazán honorálják az olvasói érdeklődést.) Ennél jobban mennek az amerikai (szuper) történetek. Panaszra majdnem hasonló hangnemben felelt, amikor a folyóiratok helyzetéről kérdeztem. A Pamasso a nagy kiadó- vállalat egyik (mostohán kezelt) vállalkozása. A törvényszerű ráfizetés csökkentése cél, de soha nem kérik a főszerkesztőtől, hogy tegye rentábilissá a lapot. Más módszert ők sem tudtak, csak a példányszám és a terjedelem csökkentését. A Par- nasso ötezer példányban jelenik meg, s egyet közel harminc márkáért adnak (átszámítva öt-hatszáz forintos ár), terjedelemre négy nyomdai ív. Vers, próza, esszé egyaránt a profiljukba illik, s a lehetőségekhez képest bőven foglalkoznak a magyar irodalommal. Csoóri Sándor és Esterházy Péter neve jutott hirtelen eszébe, s persze dicsérőleg említette Jávorszky Bélát, aki nagyköveti elfoglaltságai ellenére szívesen segíti munkájukat. Tervezett nyolc számukból az idén hét szám megjelent (s a legutóbbi élén épp Jávorszky Bélától olvasható egy tanulmány). Az ebéd végeztével még megnéztük a kikötő melletti vásárcsarnokot. Kívülről szerény épületnek látszott, de bent minden volt, ami a finn háziasszonyoknak szükséges. Hal sok-sok változatban. Az áruk ott is csaknem kétszerese a disznóhúsénak. Kedvelt a rénszarvas (őszi szezonban különösen). Az írószövetségi titkárnő megjegyezte, hogy náluk az asszonyok praktikusan vásárolnak, hónapra, két hétre előre: Igen, igen - bólogattam, de hát ahhoz márka kell, és nem is kevés . . . Menjünk inkább újra a Parnasszusra! Várt minket Jarmo Kaimio, a WSOY könyvkiadó igazgatója. A WSOY Finnország legnagyobb kiadója. Egy-egy évben négy-ötszáz új művet bocsájtanak ki, s nagyjából ezerek foglalkoznak az újrakiadásával. Ezerötszáz cím évente! Ehhez aligha mérhető akármelyik hazai könyvkiadó. Hozzá kell tenni, hogy a nagy szám a WSOY-nél nem csupán szépirodalmat jelent. Tankönyvet, lexikont, ismeretterjesztő könyvsorozatokat ugyancsak kiadnak, sőt, kazettákat és számítógépes programokat is. A szépirodalmi részlegük egy-egy esztendőben hatvan új finn kötettel foglalkozik, s még annyi műfordítással, illetve nyolcvan ifjúsági- és gyermekkönyvvel. A WSOY-nek két nagy könyvklubja van, s azok segítik a terjesztést. Kaimio úr megjegyezte, hogy a szépirodalmi alkotások példányszámát ez erősen befolyásolja. Regénnyel csak úgy foglalkoznak, ha kétezer darab várhatóan elfogy belőle. Sikerkönyveknél nem ritka az ötvenezer példány. Ne feledjük el azt sem megjegyezni, hogy a könyvek ára viszonylag magas (egy versesköteté nyolcvan-száz márka körül van, a regényeké százhúsz-százharminc márka). Figyelemmel kísérik a magyar irodalmat is. Nemrég adták ki Esterházy Péter A szív segédigéi című munkáját. Ezt követte Kassák Lajos Anyagot formálokyd. Tervezik Csoóri Sándor esszékötetének a megjelentetését. Kaimio úr persze azt sem hallgatta el, hogy a magyar irodalmi művek iránti érdeklődés meglehetősen csekély. De ettől függetlenül fontosnak ítélték azt, hogy a magyar írók eljussanak a finn olvasókhoz. Hogy némileg ellensúlyozzák az angol-amerikai művek iránti fokozott érdeklődést. Laczkó András Osztrák osztályzatok Magyarnyelv-ismeret Ausztriában Ausztriában statisztikai felmérést végeztek a lakosság nyelvismeretéről. Az Osztrák Statisztikai Hivatal 1990-es adatai között feltűnő; első ízben vizsgálták meg - Burgenlandra korlátozva - a lakosság horvát- és magyarnyelv-tudását (országszerte az „egyéb” rovatba sorolták a magyar nyelvet). Burgenlandban 2802 háztartás (7000 személy) adatai alapján következtettek a tartomány lakosainak nyelvtudására. A becslésen alapuló vizsgálat szerint 84,3 százalék kizárólag németül beszél, 9,2 százalék horvátul, 6,0 százalék magyarul. A magyaroknál a horvátok- hoz viszonyítva nagyobb a passzív nyelvtudás, ami egyértelműen az egykori iskolai nyelvtanulás bizonyítéka. Az Osztrák Statisztikai Hivatal legutóbb, 1974 decemberében végzett hasonló vizsgálatokat. Akkor 5 millió 15-70 éves lakosra kivetítve 29 230 család adatai alapján adták közre az ország lakosságának túlnyomó többségére vonatkozó adatokat. Burgenlandban a felmérés során nem vették figyelembe a nyolcvanas években a szövetségi gondozás révén a tartományba került magyar nemzetiségű új menekülteket. 1990 márciusában a megkérdezettek 5,4 százaléka megtagadta a válaszadást. A horvátoknál és a magyaroknál egyaránt megvizsgálták az óvodáskorban lévők nyelvtudását, és megállapították, hogy mindkét nyelvnél ez az adat egyaránt 1-1 százalékos nyelvtudást eredményezett; leginkább a magyar nyelv veszélyeztetett Burgenlandban. Az 1974. évi mikrocenzusvizsgálat óta például őrisziget utcáin megszűnt a magyar nyelven beszélő, játszó, köszönő gyermekhang. Foglalkozási ágak szerint a magyarul beszélők (értők) 53,7 százaléka munkás. A kimutatás bizonyítja: a burgenlandi magyarul beszélőknek (értőknek) alig van értelmiségi rétege. A burgenlandi magyarok nyelvtudásánál a felmérés adatainak birtokában megvizsgálandó lenne többek között: mennyiben értik a mai magyar irodalmi nyelvet, réteg- avagy tájnyelvvé vált-e magyar nyelvük, illetve a tudatos népszínmű szintre szorítás milyen eredményhez vezetett. Hírek szerint legutóbb németül tudó magyarországi eladókat kellett Burgenlandban alkalmazni, mert a helyi úgynevezett „őshonosok” között nincsen elég eladó, s a 80-as évek bevándorló magyarjait általában fenntartással fogadták, nem szívesen alkalmazták. Kisalföld (HT Press)
