Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)

1991-11-30 / 328. szám

1991. november 30., szombat aj Dunántúl! napló 9 Lázár Ervin: Kézfogás Nézzük a tévéhíradót. Éppen két politikus hosz- szantartó, férfiasnak és barát­ságosnak szánt kézfogását látjuk.- Te Apu! - mondja a fiam (tíz éves), olyan még nem volt, hogy az egyik politikus annyira megszorította a má­sik politikus kezét, hogy az felordított fájdalmában? Sajnos nem ismerem ilyen tüzetesen a diplomácia törté­netét, de az ötlet elragad; Képzeljék, ahogy az ünnepé­lyes kísérők között, a tévé­kamerák kereszttüzében Gor­bacsov és Bush kezet ráz, egyszercsak az egyik erőlkö­déstől eltorzult arccal szo­rítja, a másik meg fölordít, fá­jós kezét a hóna alá kapja, fél­lábon körbeugrál, s imigyen szól: Te marha! Nagyon jó! Esetleg ahogy kiszállnak a hadihajó nagyságú, felzászló- zott, golyóálló autómonstru­mokból, és elindulnak fölfelé a lépcsőn, valaki az elöl ha­ladó elnök fenekére húz, s amikor az fölháborodva hát­rafordul, az összes hátul jövő előrenyújtja a kezét, és az uj­jait billegtetve zümmög: zíí-zűű, s ha az elnök nem ta­lálja el, ki adta a simát, vissza kell mennie az autójába, újból kiszállni, és addig folytatni a játékot, amíg el nem találja. Vagy az se kutya, ahogy Jelcin és Mitterand mennek az Elysée palota folyosóján, és egyszercsak a kockás kö­vezeten Jelcin ugróiskolát kezd játszani. Háromszor fél­lábra, aztán szétvetett kettőre, megint félre - ez a nyaki - leng a zakója, lobog a haja, újra kettőre, pördülés! Mitte- rand se hagyja magát, féllábra kap, nosza a kíséret is, há­romszor féllábra - dönn-dönn-dönn - szétvetett kettőre - bumm - zeng az Elysée palota.- Hallod, Apu, mit kér­deztem? Hallom, hallom, csak egy picit várj még, ezt megnézem, az ENSZ-ben vagyunk, a Biz­tonsági Tanács ülésén, a de­legátusok a hasukat fogva rö­högnek, mert egyiküknek a hátára van tűzve egy cédula „HÜLYE VAGYOK" fölirat­tal, de akinek a hátára van tűzve, az nevet a legjobban, mert egy másiknak is a hátára van tűzve, de ő meg mégjob- ban, mert ő meg azt hiszi. . . de nicsak, mindenkinek a há­tán ott a fölirat, dőlnek a rö­högéstől, azt hiszik, ők ma­guk kivételek, kipirult arccal, fulladozva nevetnek, de jó kis ülés ez, röhög a Bizton­sági Tanács, Karinthy után szabadon.- Apu! Most zavarsz, amikor Bush éppen a Kreml elé érkezett, és a szovjet kormányszóvivő közli vele, hogy Gorbacsov elbújt, keresse meg az elnök úr, ha bírja, ne arra tessék, az hideg, hideg, hideg, úgy, föl a lépcsőn, az már jobb, lan­gyos, langyos, langyos, most meleg, arra hideg, jaj, megfa­gyok, melegszik, melegszik, forró, forró, Gorbacsov kiug­rik egy kredenc mögül, és vérfagyasztó arccal kiáltja: húúú, Bush a szívéhez kap, és azt mondja: „Nem ér a ne­vem, ijesztget a Misa!”- Apu, volt már olyan? A képernyőn e pillanatban ér véget a kézfogás, természe­tesen minden incidens nélkül - sajnos egyik fél sem vette a bátorságot.-Láthatod - mondom -, ezek mindig így fognak kezet. Szép magyar vers Weöres Sándor Valse triste Hűvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hűvös az árny, az este, csörög a cseije teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég, Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hűvös és öreg az este. Horváth Olivér rajza Kettősportré Szövőgép a padláson A Somogyi-Tóth házaspár és kisgyermekük Pécsett, a kertvárosi lakásuk nagyszobájában. Fotó: Läufer László- Tanítani és művésznek lenni? Nem könnyű egyeztetni - néz a férjére Somogyi Klára, mintha tőle várna választ. Ha; a csillogóan szőke, de száján a fanyar félmosolyt ez sem tudja derűsebbé tenni.- Édesapám huszonöt év vá­rakozás után jutót lakáshoz, amit később, 1986-ban áten­gedhetett nekünk. Fiammal együtt hármunknak ez az 52 négyzetméter jelenti a lakást és a műtermet. A szövőgép persze, nem fér el itt, apósom padlásán várja jobbsorsát. Pista is inkább grafikázik. Somogyi Klára textil szakon, a férj, Tóth István bőrtervező szakon végzett az Iparművé­szeti Főiskolán. Azt mondják, elsősorban ez a lakáslehetőség hozta őket Pécsre, és ma egy or­szágosan is ritka intézményti- pusú iskolában, a Művészeti Szakközépben tanítanak.- 1986-ban végeztünk mind a ketten, még a főiskolán ismer­kedtünk meg - mondja Tóth István. - Amikor Pécsre jöt­tünk, először a Hunorban majd a Pécsi Bőrgyárban dolgoztam tervezőként. Klára pedig - aki a Baranyai Népművészeti Szö­vetkezettel állt szerződésben - rövidesen gyedre ment. A tör­lesztő részleteket még most is fizetjük. Klári tulajdonképpen hazajött, de én nem könnyű szívvel jöttem el Budapestről 26 évesen. Sajnos, ma is Budapest az egyetlen igazi városa az or­szágnak. Lassan megszoktam Pécset, de hetente járok Pestre, mert a bőrös dolgaimnak, egyebeknek csak ott találni piacot.- Mennyi a kettőtök fizetése?- Családi pótlékka legyütt 14 ezer valahányszáz forint a bé­rem.- Nekem a túlórákkal együtt nettó 12 ezer - mondja mindjárt az asszony is. - Nem olcsó a re­zsi, ez általánosan jellemző, és úgy jött ki a lépés, hogy a vá­rosnak elfogytak az igényelhető műtermei. Mindenesetre a gye­rek nagyon jól megtanult közle­kedni, alkalmazkodni a szét­szórt eszközök között. Ha va­lami mégis felborul, kiömlik, összetörik, azt szinte egészen biztosan valamelyik nálunk ját­szó szomszéd kisgyerek csi­nálja.- Szinte egész nap rajzol a srác.- Ti mennyire vagytok rabjai a munkátoknak?- Ha egyébként is nem len­nénk rabjai munkánknak, a pénzkeresés akkor is rákénysze­rítené! - mondja szélesen moso­lyogva a férj, aki azért koránt sincs elkeseredve a várható jö­vőtől. Örököltünk egy telket, belefogtunk már egyszer épít­kezésbe is, de az infláció és a különböző előírások miatt egye­lőre lemondtunk róla...- Ha számomra valami iga­zán sikert és örömet jelent - veti közbe Klára -, az a tanítás! Az elmúlt tanévre vittem végig az első osztályomat, az öt textiles­ből egy fiút és egy lányt magas pontszámmal vettek föl az iparművészetire. Tanítványa­immal most is rendszeresen tar­tom a kapcsolatot. Ezzel Pista is így van.- Rajzot tanítok, nagyon szi- •gorúan! Hívtak a főiskolára is, de itt a gyerekekkel a viszony más: emberibb, közvetlenebb, ahol olyan titkaikba is beavat­nak néha, amit otthon szüleik­nek sem mondanak el. Ennek a korosztálynak óriási szüksége van erre! És én úgy érzem, a kollégáim is szeretnek, befo­gadtak bennünket.- Bőrtervezés és gobelin: ez a két műfaj nem kényeztet el benneteket sok kiállítással... Marad az üzlet?- Bőrképekből szívesen csi­nálnék kiállítást, de igazi bőrös galéria a vidéken talán csak Egerben van. Marad a grafika, mert otthon festésre sincs mód igazán. De a grafika általában éjszakától reggelig. Klárival, Molnár Tamással szeretnénk egy közös kiállítást, ez már ön­magában igen költséges, és per­sze az igazán jó dolgoktól nem is szívesen vagy csak olyan ára­kért válhatnánk meg, amit a vevő nem fizet meg. Ördögi kör, ami a textilre - ami rendkí­vül munkaigényes - még jel­lemzőbb. Tóth István tanítványai az Országos Divatrajz Pályázaton is egyre több, országos vissz- hangú sikert értek el, sőt néme­lyiküktől Párizs, a francia nem­zetközi divatpályázaton való részvétel is karnyújtásnyira van. Somogyi Klára pedig helyesbit: nem igazán gobelin, amit majd rendszeresen művelni szeretne. Majd - mert egyelőre a szerepe a „művészfeleségé”, hogy férje dolgozhasson. Bóka Róbert j Színe és visszája Új naptárt nyitok M egjöttek az új naptárak — lassan itt az ideje, hogy átvezessük fonto­sabb nszámainkat az 1992-es te- lefonnévsorba.Nemcsak hiva­tali központok, amelyeket min­dennap hívunk, hanem vezetők titkársága, rokonok, barátok, ismerősök,akiket nem hívunk naponta, de időnkint feltárcsáz­zuk őket, mert dolgozni kell ve­lük, mert meg akarjuk kérdezni, hogy vannak. Mert fontosak vagyunk egymásnak. Vagy csak fontosak voltunk? Két évvel ezelőtt cserélhető betétet kaptam a naptáramba, ez a mostanra gyűrött telefonnév­sor 1989 őszén készült. Azóta sok új név bukkant fel körülöt­tem, amelyeket meg kell je­gyezni ilyen-olyan okból. Más­részt meg, ahogy végigfutok a lapokon - mi minden történt az­óta! - úgy látom, néhány nevet, számot nem kell vagy nem aka­rok átvezetni 1992-re. Pél­dául D.-ét. Régi barátság, hu­szonéves korban köttetett. Az egzisztencializmus volt a sláge­rünk, Camus-t olvastunk gépelt példányokban.Louis Armstrong Budapesten, csehszlovákiai be­vonulás, Illés-koncert, hajnalig tartó viták voltak közös élmé- nyeink.És Che Guevara, az is­ten. D.-nek ma is az. „Elárultad a barátságunkat”, mondta, ami­kor megtudta, hogy egy tőkés magántulajdonban lévő lapnál dolgozom. Nem hív, ha kere­sem, letagadtatja magát.Sajnos. már nincs szükségem a telefon számára. Vagy itt van F. Közös szerelmünk, a színház hozott össze minket, nem sajnáltuk rá a fáradságot,sem itthon, sem külföldön - amíg a pénztárcánk bírta a benzinárakat. F. gyakran látta vendégül intézményében az egyik megyei pártvezetőt. „A Jóska azt mondta...” ejtette el erre-arra, de hiába, drámájának bemutatóját nem tudta elérni a helyi színházban. F. később az egyik nagy pártnál házalt támo­gatásért, aztán a másiknál, de hiába. Megkeseredett, feladta. Most iszik, ha találkozunk, nem tudunk miről beszélni. Az F. betűnél van az az egy­kori szobatárs is, akinek kéré­sére egy autóbuszos országjárás alkalmával fél éjszakát üldögél­tem a szálloda halijában, hogy alkalmi utitársával lebonyolít­hassa pásztoróráját. F. igen há­lásnak mutatkozott, felírta a te­lefonszámát, ha valamiben se­gíthet, hívjam. Még nem hív­tam, valószínűleg nem is fo­gom: ha találkozunk, átmegy a túlsó oldalra. G. undorító fickó, ám fontos székben ül. Az antipátia köl­csönös, az utcán gyakran elke­rüljük a köszönést. De hivatal­ból együtt kell dolgoznunk. Óriási önuralommal, de udvari­asan tárgyalunk, és rendesen végezzük a munkát. A száma: átvezetve. H. -né tanítónő- Minden hó­napban egyszer megjelenik, hoz egy pocsék rossz verset, amely­ről megmondom, hogy közölhe- tetlen. Ő mosolyogva vállat von, majd jóízűen elbeszélge­tünk az irodalomról és a gyer­meknevelésről. Műveltség, íz­lés, kellemes modor jellemzi. Megvan a telefonja, felírom jö­vőre is, mert ha egy hónapban nem jön, fel kell hívnom, nincs-e valami baj. J. országos szervnél dolgo­zott, ebben a minőségében gyakran ellenőrizte az egyik megyei intézményt. A rend­szerváltás szele elsodorta, de távozása előtt átadta az intéz­mény új vezetőjének az elődről szóló vizsgálati jegyzőkönyvek másolatát, gondosan ügyelve, csak a negatív tartalmúak kerül­jenek az utód Íróasztalára. Nem hiszem, hogy J.-nek ott kellene lennie az én névsoromban. K„ öreg barátom. A két vi­lágháború között lett felnőtt, nem magasan iskolázott, de természeténél fogva intelligens, gondolkodó ember. Nem érze­lem nélkül, de kívülről tud nézni mindent - hozzá szaladok, ha nem tudok megoldani vala­mit, ha úgy érzem, nem bírom a rám nehezedő nyomást. Nyug­tató szavára szükségem van, s ezt meg is kapom egy pohár bor mellett. Remélem, jövőre is. M. számát tudom fejből, so­kat hívom, mégis átvezetem az új naptárba. Hogy minél tovább emlékezzek rá. M. ugyanis ha­marosan meg fog halni, a rák át­járta az egész testét. Ötven éves. P. az előző munkahelyén meg-megdézsmálta a hivatali kávépénzt, ezért kirúgták. Ve- zeklésül vállalta, hogy a társas- utazásokon megfigyeli, ki mi­lyen könyveket vásárol, milyen megjegyzéseket tesz. P. most a kommunista rendszer áldozata­ként fut.A vele való kapcsolat- tartásban hiába vannak erkölcsi fenntartásaim: szóló telefonja fontos helyen cseng.Néha meg­kerülhetetlen. V. nehezen viselte az egypárt fegyelmét, ki is ugrott belőle az első adandó alkalommal. Bele­vetette magát aztán a politikába, míg az új rendszerben is csaló­dások nem érték: pártja olyan politikai módszereket kezde­ményezett, amelyek vészesen hasonlítottak bizonyos régi, V. által tűrhetetlennek minősített módszerekhez. Becsületére le­gyen mondva, V. ezt sem tűrte - vette a kalapját és kivonult. Megőrizte szabad és független gondolkodását. S bár hangja némileg távolságtartóvá válik, mondhatnám, elsötétül, ha fel­hívom, engem elfog valami jó érzés: a tisztesség és következe­tesség oly ritka manapság. V.-t ezért szívesen hívom fel külön­féle ügyekben. Lehet, hogy egyszer leülünk egy kávé mellé beszélgetni? G.T.

Next

/
Thumbnails
Contents