Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-30 / 328. szám
1991. november 30., szombat aj Dunántúl! napló 9 Lázár Ervin: Kézfogás Nézzük a tévéhíradót. Éppen két politikus hosz- szantartó, férfiasnak és barátságosnak szánt kézfogását látjuk.- Te Apu! - mondja a fiam (tíz éves), olyan még nem volt, hogy az egyik politikus annyira megszorította a másik politikus kezét, hogy az felordított fájdalmában? Sajnos nem ismerem ilyen tüzetesen a diplomácia történetét, de az ötlet elragad; Képzeljék, ahogy az ünnepélyes kísérők között, a tévékamerák kereszttüzében Gorbacsov és Bush kezet ráz, egyszercsak az egyik erőlködéstől eltorzult arccal szorítja, a másik meg fölordít, fájós kezét a hóna alá kapja, féllábon körbeugrál, s imigyen szól: Te marha! Nagyon jó! Esetleg ahogy kiszállnak a hadihajó nagyságú, felzászló- zott, golyóálló autómonstrumokból, és elindulnak fölfelé a lépcsőn, valaki az elöl haladó elnök fenekére húz, s amikor az fölháborodva hátrafordul, az összes hátul jövő előrenyújtja a kezét, és az ujjait billegtetve zümmög: zíí-zűű, s ha az elnök nem találja el, ki adta a simát, vissza kell mennie az autójába, újból kiszállni, és addig folytatni a játékot, amíg el nem találja. Vagy az se kutya, ahogy Jelcin és Mitterand mennek az Elysée palota folyosóján, és egyszercsak a kockás kövezeten Jelcin ugróiskolát kezd játszani. Háromszor féllábra, aztán szétvetett kettőre, megint félre - ez a nyaki - leng a zakója, lobog a haja, újra kettőre, pördülés! Mitte- rand se hagyja magát, féllábra kap, nosza a kíséret is, háromszor féllábra - dönn-dönn-dönn - szétvetett kettőre - bumm - zeng az Elysée palota.- Hallod, Apu, mit kérdeztem? Hallom, hallom, csak egy picit várj még, ezt megnézem, az ENSZ-ben vagyunk, a Biztonsági Tanács ülésén, a delegátusok a hasukat fogva röhögnek, mert egyiküknek a hátára van tűzve egy cédula „HÜLYE VAGYOK" fölirattal, de akinek a hátára van tűzve, az nevet a legjobban, mert egy másiknak is a hátára van tűzve, de ő meg mégjob- ban, mert ő meg azt hiszi. . . de nicsak, mindenkinek a hátán ott a fölirat, dőlnek a röhögéstől, azt hiszik, ők maguk kivételek, kipirult arccal, fulladozva nevetnek, de jó kis ülés ez, röhög a Biztonsági Tanács, Karinthy után szabadon.- Apu! Most zavarsz, amikor Bush éppen a Kreml elé érkezett, és a szovjet kormányszóvivő közli vele, hogy Gorbacsov elbújt, keresse meg az elnök úr, ha bírja, ne arra tessék, az hideg, hideg, hideg, úgy, föl a lépcsőn, az már jobb, langyos, langyos, langyos, most meleg, arra hideg, jaj, megfagyok, melegszik, melegszik, forró, forró, Gorbacsov kiugrik egy kredenc mögül, és vérfagyasztó arccal kiáltja: húúú, Bush a szívéhez kap, és azt mondja: „Nem ér a nevem, ijesztget a Misa!”- Apu, volt már olyan? A képernyőn e pillanatban ér véget a kézfogás, természetesen minden incidens nélkül - sajnos egyik fél sem vette a bátorságot.-Láthatod - mondom -, ezek mindig így fognak kezet. Szép magyar vers Weöres Sándor Valse triste Hűvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hűvös az árny, az este, csörög a cseije teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég, Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hűvös és öreg az este. Horváth Olivér rajza Kettősportré Szövőgép a padláson A Somogyi-Tóth házaspár és kisgyermekük Pécsett, a kertvárosi lakásuk nagyszobájában. Fotó: Läufer László- Tanítani és művésznek lenni? Nem könnyű egyeztetni - néz a férjére Somogyi Klára, mintha tőle várna választ. Ha; a csillogóan szőke, de száján a fanyar félmosolyt ez sem tudja derűsebbé tenni.- Édesapám huszonöt év várakozás után jutót lakáshoz, amit később, 1986-ban átengedhetett nekünk. Fiammal együtt hármunknak ez az 52 négyzetméter jelenti a lakást és a műtermet. A szövőgép persze, nem fér el itt, apósom padlásán várja jobbsorsát. Pista is inkább grafikázik. Somogyi Klára textil szakon, a férj, Tóth István bőrtervező szakon végzett az Iparművészeti Főiskolán. Azt mondják, elsősorban ez a lakáslehetőség hozta őket Pécsre, és ma egy országosan is ritka intézményti- pusú iskolában, a Művészeti Szakközépben tanítanak.- 1986-ban végeztünk mind a ketten, még a főiskolán ismerkedtünk meg - mondja Tóth István. - Amikor Pécsre jöttünk, először a Hunorban majd a Pécsi Bőrgyárban dolgoztam tervezőként. Klára pedig - aki a Baranyai Népművészeti Szövetkezettel állt szerződésben - rövidesen gyedre ment. A törlesztő részleteket még most is fizetjük. Klári tulajdonképpen hazajött, de én nem könnyű szívvel jöttem el Budapestről 26 évesen. Sajnos, ma is Budapest az egyetlen igazi városa az országnak. Lassan megszoktam Pécset, de hetente járok Pestre, mert a bőrös dolgaimnak, egyebeknek csak ott találni piacot.- Mennyi a kettőtök fizetése?- Családi pótlékka legyütt 14 ezer valahányszáz forint a bérem.- Nekem a túlórákkal együtt nettó 12 ezer - mondja mindjárt az asszony is. - Nem olcsó a rezsi, ez általánosan jellemző, és úgy jött ki a lépés, hogy a városnak elfogytak az igényelhető műtermei. Mindenesetre a gyerek nagyon jól megtanult közlekedni, alkalmazkodni a szétszórt eszközök között. Ha valami mégis felborul, kiömlik, összetörik, azt szinte egészen biztosan valamelyik nálunk játszó szomszéd kisgyerek csinálja.- Szinte egész nap rajzol a srác.- Ti mennyire vagytok rabjai a munkátoknak?- Ha egyébként is nem lennénk rabjai munkánknak, a pénzkeresés akkor is rákényszerítené! - mondja szélesen mosolyogva a férj, aki azért koránt sincs elkeseredve a várható jövőtől. Örököltünk egy telket, belefogtunk már egyszer építkezésbe is, de az infláció és a különböző előírások miatt egyelőre lemondtunk róla...- Ha számomra valami igazán sikert és örömet jelent - veti közbe Klára -, az a tanítás! Az elmúlt tanévre vittem végig az első osztályomat, az öt textilesből egy fiút és egy lányt magas pontszámmal vettek föl az iparművészetire. Tanítványaimmal most is rendszeresen tartom a kapcsolatot. Ezzel Pista is így van.- Rajzot tanítok, nagyon szi- •gorúan! Hívtak a főiskolára is, de itt a gyerekekkel a viszony más: emberibb, közvetlenebb, ahol olyan titkaikba is beavatnak néha, amit otthon szüleiknek sem mondanak el. Ennek a korosztálynak óriási szüksége van erre! És én úgy érzem, a kollégáim is szeretnek, befogadtak bennünket.- Bőrtervezés és gobelin: ez a két műfaj nem kényeztet el benneteket sok kiállítással... Marad az üzlet?- Bőrképekből szívesen csinálnék kiállítást, de igazi bőrös galéria a vidéken talán csak Egerben van. Marad a grafika, mert otthon festésre sincs mód igazán. De a grafika általában éjszakától reggelig. Klárival, Molnár Tamással szeretnénk egy közös kiállítást, ez már önmagában igen költséges, és persze az igazán jó dolgoktól nem is szívesen vagy csak olyan árakért válhatnánk meg, amit a vevő nem fizet meg. Ördögi kör, ami a textilre - ami rendkívül munkaigényes - még jellemzőbb. Tóth István tanítványai az Országos Divatrajz Pályázaton is egyre több, országos vissz- hangú sikert értek el, sőt némelyiküktől Párizs, a francia nemzetközi divatpályázaton való részvétel is karnyújtásnyira van. Somogyi Klára pedig helyesbit: nem igazán gobelin, amit majd rendszeresen művelni szeretne. Majd - mert egyelőre a szerepe a „művészfeleségé”, hogy férje dolgozhasson. Bóka Róbert j Színe és visszája Új naptárt nyitok M egjöttek az új naptárak — lassan itt az ideje, hogy átvezessük fontosabb nszámainkat az 1992-es te- lefonnévsorba.Nemcsak hivatali központok, amelyeket mindennap hívunk, hanem vezetők titkársága, rokonok, barátok, ismerősök,akiket nem hívunk naponta, de időnkint feltárcsázzuk őket, mert dolgozni kell velük, mert meg akarjuk kérdezni, hogy vannak. Mert fontosak vagyunk egymásnak. Vagy csak fontosak voltunk? Két évvel ezelőtt cserélhető betétet kaptam a naptáramba, ez a mostanra gyűrött telefonnévsor 1989 őszén készült. Azóta sok új név bukkant fel körülöttem, amelyeket meg kell jegyezni ilyen-olyan okból. Másrészt meg, ahogy végigfutok a lapokon - mi minden történt azóta! - úgy látom, néhány nevet, számot nem kell vagy nem akarok átvezetni 1992-re. Például D.-ét. Régi barátság, huszonéves korban köttetett. Az egzisztencializmus volt a slágerünk, Camus-t olvastunk gépelt példányokban.Louis Armstrong Budapesten, csehszlovákiai bevonulás, Illés-koncert, hajnalig tartó viták voltak közös élmé- nyeink.És Che Guevara, az isten. D.-nek ma is az. „Elárultad a barátságunkat”, mondta, amikor megtudta, hogy egy tőkés magántulajdonban lévő lapnál dolgozom. Nem hív, ha keresem, letagadtatja magát.Sajnos. már nincs szükségem a telefon számára. Vagy itt van F. Közös szerelmünk, a színház hozott össze minket, nem sajnáltuk rá a fáradságot,sem itthon, sem külföldön - amíg a pénztárcánk bírta a benzinárakat. F. gyakran látta vendégül intézményében az egyik megyei pártvezetőt. „A Jóska azt mondta...” ejtette el erre-arra, de hiába, drámájának bemutatóját nem tudta elérni a helyi színházban. F. később az egyik nagy pártnál házalt támogatásért, aztán a másiknál, de hiába. Megkeseredett, feladta. Most iszik, ha találkozunk, nem tudunk miről beszélni. Az F. betűnél van az az egykori szobatárs is, akinek kérésére egy autóbuszos országjárás alkalmával fél éjszakát üldögéltem a szálloda halijában, hogy alkalmi utitársával lebonyolíthassa pásztoróráját. F. igen hálásnak mutatkozott, felírta a telefonszámát, ha valamiben segíthet, hívjam. Még nem hívtam, valószínűleg nem is fogom: ha találkozunk, átmegy a túlsó oldalra. G. undorító fickó, ám fontos székben ül. Az antipátia kölcsönös, az utcán gyakran elkerüljük a köszönést. De hivatalból együtt kell dolgoznunk. Óriási önuralommal, de udvariasan tárgyalunk, és rendesen végezzük a munkát. A száma: átvezetve. H. -né tanítónő- Minden hónapban egyszer megjelenik, hoz egy pocsék rossz verset, amelyről megmondom, hogy közölhe- tetlen. Ő mosolyogva vállat von, majd jóízűen elbeszélgetünk az irodalomról és a gyermeknevelésről. Műveltség, ízlés, kellemes modor jellemzi. Megvan a telefonja, felírom jövőre is, mert ha egy hónapban nem jön, fel kell hívnom, nincs-e valami baj. J. országos szervnél dolgozott, ebben a minőségében gyakran ellenőrizte az egyik megyei intézményt. A rendszerváltás szele elsodorta, de távozása előtt átadta az intézmény új vezetőjének az elődről szóló vizsgálati jegyzőkönyvek másolatát, gondosan ügyelve, csak a negatív tartalmúak kerüljenek az utód Íróasztalára. Nem hiszem, hogy J.-nek ott kellene lennie az én névsoromban. K„ öreg barátom. A két világháború között lett felnőtt, nem magasan iskolázott, de természeténél fogva intelligens, gondolkodó ember. Nem érzelem nélkül, de kívülről tud nézni mindent - hozzá szaladok, ha nem tudok megoldani valamit, ha úgy érzem, nem bírom a rám nehezedő nyomást. Nyugtató szavára szükségem van, s ezt meg is kapom egy pohár bor mellett. Remélem, jövőre is. M. számát tudom fejből, sokat hívom, mégis átvezetem az új naptárba. Hogy minél tovább emlékezzek rá. M. ugyanis hamarosan meg fog halni, a rák átjárta az egész testét. Ötven éves. P. az előző munkahelyén meg-megdézsmálta a hivatali kávépénzt, ezért kirúgták. Ve- zeklésül vállalta, hogy a társas- utazásokon megfigyeli, ki milyen könyveket vásárol, milyen megjegyzéseket tesz. P. most a kommunista rendszer áldozataként fut.A vele való kapcsolat- tartásban hiába vannak erkölcsi fenntartásaim: szóló telefonja fontos helyen cseng.Néha megkerülhetetlen. V. nehezen viselte az egypárt fegyelmét, ki is ugrott belőle az első adandó alkalommal. Belevetette magát aztán a politikába, míg az új rendszerben is csalódások nem érték: pártja olyan politikai módszereket kezdeményezett, amelyek vészesen hasonlítottak bizonyos régi, V. által tűrhetetlennek minősített módszerekhez. Becsületére legyen mondva, V. ezt sem tűrte - vette a kalapját és kivonult. Megőrizte szabad és független gondolkodását. S bár hangja némileg távolságtartóvá válik, mondhatnám, elsötétül, ha felhívom, engem elfog valami jó érzés: a tisztesség és következetesség oly ritka manapság. V.-t ezért szívesen hívom fel különféle ügyekben. Lehet, hogy egyszer leülünk egy kávé mellé beszélgetni? G.T.
