Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)

1991-11-03 / 301. szám

Fitotéka és mini illatszertár Meg nem született „OTP-gyerekek” Fogyunk. Évről évre csökken az ország lakos­sága, kevesebb gyerek születik, pedig már elérte a szülőképes kort a má­sodik Ratkó-nemzedék, az ötvenes évek elején világ­ra jöttek már az unokái­kat várják. Belőlük let­tek az első gyeses anyu­kák, s immáron két évti­zede, hogy megszülettek az első „panel-gyerekek". 1971-től kapnak úgyneve­zett szociálpolitikai ked­vezményt lakásvásárlásuk­hoz az emberek, s jól emlékezhetünk a korabeli poénokra, az új otthont vásárlóknak feltett kaján kérdésekre - neked mennyit fizetett az állam a tegnap éjjeli szeretke­zésedért —, szomszéd­bosszantásokra. Bár az eltelt húsz évben kilenc­szer is módosították a .gyerekért pénzt elveit, so­kan születtek épp akkor, mert kellett, szorított a teljesítési határidő. És so­kan nem születtek meg, az aláírt szerződések elle­nére. Hosszú időn keresztül az OTP privilégiuma volt a szociálpolitikai kedvez­mény megítélése, mára bármelyik pénzintézet fo­lyósíthatná az egyre ma­gasabbra emelt összeget, csak hát a magánforga­lomban zajló vásárlásokra soha nem voltak érvé­nyesek a feltételek, a szervezett lakásépítés pe­dig mára szinte a nulá- val egyenlő. Ahogy mos­tanság jönnek a hírek a lakáskölcsönök jövő évi újabb emeléséről, terjed az is, megszűnik a szoc- pol. Az illetékesek erről még nem hallottak, élő még a rendelet, amely szerint a szervezett lakás­építésben, -vásárlásban résztvevők egy gyerek esetén 50 ezer, két gyerek vállalásakor 200 ezer, egy meglévő mellett másodi­kat vállalók esetében pe­dig 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatás­ban részesülnek. Ha a gyerek megszüle­tik. És ha nem? Ma már eleve úgy kötik a szerző­déseket, hogy nem telje­sítés esetén, a három­vagy hatéves határidő- lejártával automatikusan bankkölcsönné alakul a felvett hitel. Annak ka­mata pedig potom 32 százalék. Aki mondjuk 150 ezret vett fel három éve, s már bocsánat, nem akart vagy nem tudott „teljesíteni", arra készül­het, hogy a következő hét évben havonta 4400 forintot fizet. A riasztónak tűnő számok ellenére hosszú évek átlagában Baranyá­ban 25-30 százalék kö­zötti oz örömmel vállalt, de meg nem született „OTP-gyerek". Nincs ez másként a környező me­gyékben sem. Somogybán például 1985-ben 427 lakásnál összesen 631 gyereket vállaltok a szülők. A leg­hosszabb, hatéves határ­idő is lejárt, s 156 cse­csemő nem született meg. A szekszárdi fióknál az idén 229 gyerékvállalási szerződés jutott túl a ha­táridőn, s bizony 51-el náluk is kevesebben jöt­tek o világra. Pedig ma már nincs mit tenni, fi­zetni kell, hiszen a ré­gebbi gyakorlattól elté­rően meddőségi igazolást sem fogadnak el, csak o születési anyakönyvi kivo­natot. Halasztást is csak ok­kor adnak, ha bizonyí­totton terhes az anyuka. G. G. Torokszorító pillanatok a koncerten Zorán az élet dolgairól (Folytatás az 1. oldalról)- Régen vo/f ilyen tömege­sen sikeres koncert Pécsett. . .- Tényleg - néz fel őszinte meglepetéssel, és megakad beszélgetésünk, mint tű a ré­gi Metró-lemezeken, a kezde­tekkor.- Generációkról szólnak a dalok . . .- Nem hiszem, bár . . Szó­val Dusánnak, testvéremnek q szövegei biztosan vonatkoznak ilyen dolgokra is, hiszen a mi szüléink átéltek két háborút, egyet, amelyet fegyverrel vív­tak, és egy másikat, amely az ötvenes években zajlott le, mindkettőnek közös vonása a félelem. Ezekben a dalokban nem egy apáról van szó, nem bizonyos gyerekekről, hanem azokról a helyzetekről, ame lyekben ezek az apák és gye­rekek éltek.- És élnek, élni lógnak a mostani fiúk és lányok . . .- Igen. Néha kétségbeesést érzek a mai helyzettel kapcso­latban is. Félek a belső és. külső szélsőségektől . . . Eleinte bíztam abban, hogy lépcső­fokokat átugorva, tudunk el­jutni egy civilizáltabb szint­re .. . Aztán mást tapasztal­tam. Ezért is gondolom, hogy nem pesszimisták ezek o mos­tani dalszövegek. Valósághűek.- Ne haragudjon, ön szerb?- Erre a kérdésre nem vá­laszolok - nézünk egymásra, és megvárjuk, ki szólal meg előbb. - Nem válaszolok, mert ez nem olyan érdekes, mint például az emberség, amely hez én mindig megpróbáltam tartani magam. Eszembe jut egy történet. A napokban hal­lottam jugoszláviai ismerőseim­től. Megharagudott egymásra két barát, mert manapság nyilvánvalóvá lett, hogy. egyi­kük horvát, o másik szerb. Nem beszélnek azóta egymás­sal, ezért. Kell ez a helyzet valakinek is?- Beszéljünk másról?- Igen, kérem, Írja meg, hogy ez a sikeres turné nem valósulhatott volna meg, ha a Neményi Rt. BMW és a Tren- dex Kft. nem szponzorálja. Szponzorok nélkül ma minden koncert veszteséges, hiába van telt ház, és hiába hallgat ben­nünket egy teremben magyar, horvát, szerb és a többi ná­ció . . . Bozsik László GHantelle fe tier nemű es ff la fesd íj Az Újdombóváron épülő általános iskolai épületszárny Dombóvári mozaik Három megye határán fek­szik Dombóvár városa, mint olyan, teli kínokkal és öröm­mel. A város önkormányzatá­nak vezetővel készítettük aláb­bi hírcsokrunkat, előre bocsát­va néhány leget. Az előrejelzések szerint e! avult fűtőművük miatt itt a leg­drágább a tél, itt a legmaga­sabbak a fűtést díjak az or­szágban! Csak példaként: 70 négyzetméteres lakás meleg­víz plusz meleg ellátása 12 000 forint havonta! Várható, a pol­gári engedetlenség vihart ka­var, hiszen a minap „megfagy­ni vagy enni” jelszóval sokan az utcára mentek, sokan nem fizetik, letiltották az OTP-szám- iókról a fűtésdij kifizetés jogát A kérdés: van-e megoldás? Dombóvár vezetői szerint az idén télre megfelelő, egyedi se­gélyezéssel próbálnak a gon­dok elébe menni, jövő télre pedig megvalósul a fűtőművi rekonstrukció, az átállás, ami egyharmadára csökkentheti a jelen órait. A gond óriási, a kisváros 1800 családját érinti igen keményen. Jean-Pierre Lauque úr, a francia „Chantelle" fehérnemű- gyártó cég direktora e hónap­ban irta alá a szerződést, s ezzel 100 százalékos tulajdont szerzett a mosonmagyaróvári kötöttárugyár dombóvári üzeme felett. Közel 300 embert fog­lalkoztatnak majd e neves és míves holmikat gyártó cégnél, mely Franciaország, Tunézia, Costa Rica és Jugoszlávia után Magyarországon is megvetette a lábát. * A város vezetői tárgyalásokat folytattak a szovjet nagykövet­séggel a Hunyadi téren álló szovjet hősi emlékmű eltávolí­tásával kapcsolatban. Az egyezség lényege: az emlék­művet lebontják, tábláit, jeleit pedig áthelyezik a temetőben levő szovjet katonák emlékmű­vére. * Az Aranycsapat Kft., Gro- sics, Puskás, Hidegkúti és a helybéli Buzánszky cége - utóbbi a város díszpolgára — letette névjegyét. Sörözőt nyi­tottak Dombóváron, s a terveik szerint egy áruház létesítése is szerepel. * Üjdombóvár általános iskolá­ja 140 millió forintos ráfordí­tással megszépül, bővül. Az építkezés - lásd képünkön — jó ütemben folyik, új műhely, ét­terem, tornaterem létesül, s 16 tanterem, mellyel együtt 24 tan­termessé válik, s fogadni tudja majd a környék megnöveke­dett igényeit. Hasonlóképpen 6 tanteremmel bővül az Apáczai Csere János Szakközépiskola is, míg a szakmunkásképzőben új tanműhely épitéséhez fog­tak. Iskolai érdekesség még, hogy úgynevezett kilencedik osztályt nyitottak azok számá­ra, akik az általános iskola elvégzése után sem továbbta: nulni, sem elhelyezkedni nem tudtak. Az ismeretbővitő tan­anyag mellett helyi üzemekbe, iparosokhoz viszik hetente a fia­talokat, segítve a jövő évi pá­lyaválasztásukat. K. F. Jő iíxlet a „jégember” Alig néhány hete, hogy a tudományos világ és a mé­diák érdéklődésének közép­pontjában állott a „jégem­ber", az ötztal-i Alpok glecs- cserében talált bronzkori mu- miffkált holttest, s máris jó üzletet csinálnak belőle élel­mes kereskedők és reklámfő­nökök. Az „örök jég" birodalmá­ban eltöltött négy évezred után a „Homo Tiroliensis" (bár nemcsak a tiroliak, ha­nem az olaszok is igényt tar­tanak rá) most igencsak di­vatba jött - kirakatokat dí­szítenek bábuival, pólóinge­ken látható a képe, népszerű dalokban és a nemzeti ér­zést dicsőítő írásokban szere­pel. Az Inn völgyében fekvő Schwaz községben egy divat­üzlet kirakatából az „őstiro­lit" ábrázoló bábu jeansbe öltözötten mosolyog a járóke­lőkre. A kirakaton nagybetűs felirat hirdeti: „A lényeg a túlélés!" A reklám is félfedez­te magának a „jégembert" - mégpedig nagyon is találé­kony módon. Az északtiroli médiákban megjelenő hirde­tésekből megtudhatjuk ugyan­is, hogy „ez nem történt vol­na meg vele", ha már annak idején nagyobb magasságok­hoz megfelelő alsóneműt vi­selt volna . .. Szépségápolás magas fokon a pécsi COCO-szalonban Díjtalanul kipróbálhatók a Láncomé cég termékei — Ingyenes sminkfestas oz érdeklődőknek sítani is fogják valamennyit. Ugyancsak szerencsés vélet­lennek köszönhetően elnyer­ték a hires francia kozmeti­kai cég - a Láncomé - tet­szését: az ő cikkeikkel eddig csők Budapesten, a Luxus Áruházban találkozhattak a vásárlók. Keddtől a COCO- szalon előterében, a mini il­latszertárban hozzáférhetnek a vevők. Itt, néhány hét alatt egy új üzletet sikerült kialakítani: különböző gyógynövényék, il­lóolajak, fog- és hajápolási termékek és kozmetikumok kaptak helyet. Kövesné Veszprémi Rita, a COCO-szalon tulajdonosa is­mert kozmetikus. Elmondta, hogy orvosok, gyógyszerészek tanácsát kérték üzletnyitás előtt. Nem szokványos fitoté- kát és illatszertárt nyitottak — az eladó mellett mindig szak­képzett kozmetikus is segít a vevönék. Meghallgatják a vá­sárlót, és javasolni fogják ne­ki — miután megnézték a bő­rét —, melyik krémet, deso- dort, testápolót válassza. Távlati tervük, a teljes gyógynövénykínálat és a „kí­vánság könyv" — az itt meg­fordulók ötleteiket, észrevéte­leiket és javaslataikat írhat­ják majd bele. Amire szükség lesz — beszerzik, ami jó öt­let — megvalósítják . . . A. E. Cigány népfőiskola Pécsett A Független Cigány Szövetség megyei szervezetének ren­dezésében tartották meg tegnap a Cigány Vezetőképző Nép­főiskola foglalkozásait Pécsett. A résztvevők Gyúrok János szociológus — a MLADOST egyesület titkára és a törvény előkészítő bizottságának szakértője — előadásában a nem­zetiségi törvénnyel ismerkedhettek meg. Bizonyára hasznos ismereteket tanulhattak meg a jelenlevők dr. Mácsai Edittől, a POTE pszichiátriai klinikájának pszichológus csoportveze­tőjétől a krízishelyzetek felismerése, lelki segítség, együttmű­ködés című témával kapcsolatban, amit csoportfoglalkozás keretében is kipróbálhattak. A COCO — kozmetika és fodrászat öt éve fogadja a megszépülni vágyó hölgyeket. Első pillanattól kezdve a leg­újabb technikai berendezé­sekkel — lézerceruza, ultra­hangos készülék, solarium — segítik megőrizni, és javítani az ide járók egészségét, szépségét. A kozmetikában a krémek legtöbbjét különböző gyógynövények hozzáadásával készítik. Innen jött az ötle­tük: vendégeik kérésére nem­csak tanácsot adnak, de áru­Plusz negyven nap a kárrendezésre Hogy mennyire szükség volt az országgyűlés törvénymódo­sítására, mellyel a kárrendezé­si kérelmek határidejét hosz- szabbította meg december 15- én éjfélig, azt a megyei hi­vatalokban igazolhatják a leg­jobban. Napról napra egyre na­gyobb a roham, ma egy-egy ügyfélfogadáson többször any- nyi kérelmezőt fogadnak, mint akár két-három héttel ezelőtt, miközben sokszorozódott a pos­tán érkező igénybejelentések száma. A megnövekedett érdeklődés okai között nyilvánvalóan az eredeti kilencven napos — no­vember 7-dike éjfélig - határ­idő közeledte az első, de min­denképpen megemlítendő a kárrendezési hivatalok áldoza­tos tájékoztató munkája is, elsősorban a falvakban, fő­ként a kisgazdapárt által szer­vezett fórumokon. Sajnos, mint a régió hivatalaiban érdeklőd­ve megtudtuk, még így is nagy a hibásan, pontatlanul kitöltött és benyújtott adatla­pok száma, amelyet hossza­dalmas dokumentum pótlás kö­vet. Ennek ellenére mégis arra ösztönöznek mindenkit, aki jo­gosult, ha hiányosan is, de adja be az igényét - most már negyven nappal több ide­je van erre —, hogy el tudják indítani az ügyét és ha ké­sőbb is, de megalapozottan dönthessenek. A hivatalokban ugyanis cseppet sem panasz­kodnak, bár okuk bővon van rá,- a megnövekedett munka miatt, minden érdeklődőre, kérdezőre odafigyelnek. Segí­tenek. A törvényben (az idei 25- ös törvény) meghatározottak szerint igen sokféleképpen fel­használható, kamatoztatható a kárpótlási jegy, az állami pri­vatizáció során üzletrészek, föld, állami lakások vételére, felhasználni, de értékpapírként is lehet forgatni, bár ettől ma még sokan idegenkednek, mint hallottuk, az értékpapír töb­bekben még mindig a rossz­emlékezetű békekölcsönt idé­zi. A legtöbben egyébként a földre adták be kárrendezési igényüket és legalább ekkora az érdeklődés a majdan kü­lön törvényben szabályozandó életjáradékra válthatóság iránt. G. M. vasárnapi 3

Next

/
Thumbnails
Contents