Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-20 / 318. szám
8 uj Dunántúli napló 1991. november 20., szerda r Értékmenodzselós Hol a kultúra mostanában? Akarni a mást, az újat Móra, art hiszem, világossá vált: 'kór azon veszekedni, hogy a kultúra árucilklk-e vagy sem. Amiért fizet az ember, art végül is megveszi, s amit megveszünk, az ánudi'Wk. Márpedig egy Pavarottiért például jócskán iléelíl fizetni, iho élőben alkarja ha ligáit mi vallóid, de még egy tőle való 'kazetta sem olcsó irrvizlaitság. Persze, miiint minden1 ben, a kultúra áruláséban .(milyen szépen, klété.itéliműen hangzik 'is ez!) is vanndk fdkozatolk. Vegyük büalpúl a könyvet, aimilben 'manapság am úgyis térdig járunk az uioán. Senkinek 'sem probléma, hogy a lkönyvet fa megvesszük, ugyanúgy, mint a sajtot vagy villanykörtét, függetlenül attól, hogy az a 'Faust vagy Torzón ikáildirodljoii. Mái egy kicsit más a helyzet a mórival Vagy a zenei programokkal. Bár ezek is adottak, még sincsenek kéznyújtásnyi 'közelségiben ; utána kell nézni a programoknak, a napot 'úgy kell szervezni, 'hogy 'beleférjen ez az „esemény" is, me.1t az ilyesmi már annak minősül. 'Érvényes ez tán még fokozottabban az érdekesnek tűnő, ám „nem vágyóik 'benne biztos, hogy pont most szükségem van rá” találkozókra, előadásokra, kiállításokra. Persze, a másik oldalon ott állnak az eladók, ha még vonnák Ilyenék. Mármint a hagyományos, nagy imamutvál'la'latok a centralizált időikből, amelyeknek a működését és kínálatát mindig is meghatározták (gazdáik és az általuk folyósított pénzösszegek. Ezen monstrumok szét rabba násáva! és „eíszegényesedésével” párhuzamosan szükségszerűen létre kellett 'jönni kisebb formáknak, melyék az egyes kulturális területeket felkarolják. Azt, hogy sok száz könyvikiadó, egy tucatnyi filmforgalmazó cég rips z-ropsz megalakul t, köztudott, s ezeknek a produktumaival találkozunk is lépten- nyomon. Ennél érdekesebb — és iti- tökzatosobb — azoknak a Ildit. - kndk, ikis bégeknek az élete, melyék kul túramened zseléként kívánnak működni egy olyan világiban, ahol az „oikas vállalkozó” lleg'lnlkább outálízlin- géléssel vagy ikrnai divatszalonnal foglalkozik, iha 'jót akar. Az A.t-Tour jelenleg az egyetlen olyan .kulturális menedzsment Ikft. Pécsett, amelynek sikerült túlélnie a legkritikusabb 'kezdeti két évet, nem álltevékenységet folytat, és mindig magasabbra 'helyezi maga előtt a mérőét. Bornemissza Géza, az alapító és igazgató mondja: — Én elmúltam ötvenéves, miikor az egészlbe belevágtam, tehát nem a könnyű és gyors megtöl'lasadás vágya vezérelt. Egyszerűen arról volt szó, hogy az a sok vágy, elképzélés, ami oly régóta megvolt Ibennem, mast végié sralbad pályáit ika- pott. Emellett meg voltaim, és ma is, mindennek ellenére, meg vagyak győződve róla, 'hogy a változások a kultúráiban is a minőség 'irányába vezetnek. Ez a mai értékkáosz nem tarthat örökké, szépen meg fognak változni a struktúrák. ,Ez a vidék számára nagyon kedvező, mert mód lesz 'a vidéki értékek megjelenésére, amik menedzselés nélkül kellő imé.fékben egészen biztos nem tudnak érvényesülni. — Mennyire mehet a maga leje, illetve a maga Ízlése után egy menedzser? — A dolog kettős, mert persze olyat kell adni, amit megvesznek, de ugyanokkor olyat is Ikelll kínálni, amit 'remélhetőleg majd megvesznek, he megismerik, felismerik a 'benne rejlő értéket. Mi főleg o zene területén működű,ník, és itt ugye, szokás egy éles cezúrát húzni a komoly- és könnyűzene 'között. Nem helyes. Hiszem, hagy csak az értékek a döntőek, és nem a műfajok. Épp' ezért mii hosszú távra dolgozunk, .mert nagyon bízunk benne, hogy Idővel mindez kamatozni fog. Ezért is fektetjük a pénzt egy alapítványba, amellyel a dél-dunántúli 'régióban majdan működő komplex művészeti sza- badi'Skolót szeretnénk létrehozni. látnivaló, hogy miniden a profizmus irányába halad, s bár az éntékék sohasem lesznek objektiven mérhetőek, ki kell nevelni egy taipasztalt szakemlbergávdát, akik nem arra várnak, hogy történjen valami, hanem nekiállinalk és csinálják: mert akarnak valamit, mást okomnak, újat akarnak. M. K. Szivárvány Gyermekház Megfelel a nevének Mint kiderült, „téves riositósra" mentem ki a Szivárvány Gyermekházba; valaki azt vészmadárkodta, hogy „nem biztosított" a ház további működése. Kóczián Erzsébet igazgatónő ugyan tud róla, hogy még tavaly egyes szervezetek fenték á fogukat az épületre, azonban miután az önkormányzat oktatási bi- cottsága megtekintette az itt folyó munkát, még csak kérdésessé sem vált, hogy szükség van-e a Szivárvány Gyermekházra vagy sem. Ami gond felmerülhet, szinte triviális: a pénzhiány. Idén megvolt a szükséges összeg (amiből a fenntartás viszi el a legtöbbet, s nem a működés, a programok), öt- és hatmillió forint között; egyelőre erősen remélik, hogy jövőre sem lesznek alapvető hiányok, s közben pályáznak és pályáznak különböző ösztöndíjakra, mert ha háromból csak egy is sikerül, az is nagy szó. Hisz majd’ 1000 gyerek fordul meg itt egy hét során a különböző tanfolyamokon, szakkörökön vagy csak úgy bejönnek biliárdozni, pingpongozni. Jó ötlet, hogy a gyermekház közös programokat alakit ki a kötélben lévő jégpályával, működik a Jégsport Klub, és már most készülnek a „Jeges karácsonyra”. Szóval, mondom, minden híresztelés ellenére úgy tűnt, hogy a Szivárvány Gyermekház volóban azt teszi, ami a feladata, nevezetesen kiszolgálja a gyerekeket. Különösen megerősödtem ebben az érzésemben, mikor bekukkantottam a ház egyik büszkeségének, az Ifjúsági Táncegyüttes próbájára. Molnár János néptáncoktató nyolc éve foglalkozik néptáncbetanitássai, s mára elmondhatja, hogy sikerült egy olyan csapatot felnevelnie, amellyel már fellépéseket is el lehet vállalni — és jönnek is a felkérésék, szerepeltek Sellyén, a Vendel-napi búcsún, s iskolai rendezvényekre is hívják őket. Ez a komoly táncegyüttes azonban már emészti a pénzt, hisz’ a legelemibb dolog, hogy a szereplőket fel kell öltöztetni megfelelő néptáncos ruhába, és a koreográfia sem olcsó mulatság. Persze, az eredmény mindenért kárpótol. Mégis, még így sem volt maximálisan biztosítva a lelkes csapat jövője, s ezért — különösen szép gesztusként — a fiatalok szüleinek közössége létrehozott egy alapítványt, hogy ezzel segítsék az együttes műsorának bővítését és lehetővé tegyék a mind több hazai és külföldi szereplés megvalósítását. A szülök ugyanis — akarva vagy akaraltanul — némiképp részesei a próbáknak, hisz* az együttes utánpótlásaként működő kis- és nagycsoportba járó 6—11 éves gyerekeket a sötét téli estéken még jobb ha- zakísérni. fgy maguk a szülök is jelen vannak, meggyőződhetnek róla, h°9y gyermekük élvezettel, játékosan, de hasznosan tölti ezt az esti egy órát. A gyerekeknek is jó, hogy szüleik itt is vannak, meg nincsenek is itt, hisz’ a körből bármikor ki lehet állni, megpihenni egy kicsit. M. K. Bemutató az Egyetemi Színpadon Felni nem eleg Túl egyszerű lenne azzal a Babits-sorral összefoglalni Max Frisch drámájának tartalmát, hogy tudniillik, „vétkesek közt cinkos, aki néma", meg olyan tanulságíze is van így az egésznek, mégsem követünk el hibát: a szerző tanmesét írt nekünk, melyen el kellene gondolkodnunk egy kissé, amellett, hogy röhögünk az egészen. Az 1958-ban született tandráma tanulság nélkül, prózában és versben a Biedermann és a gyújtogatok címet viseli, s a színházakban akkor mutatták be az idők során, amikor figyelmeztetni akartak anélkül, hogy szó szerint megnevezték volna a veszélyt... Megmaradtak a gyújtogatók- nál. A Pécsi Kisszínház Egyetemi Színpadának előadásán végül egyre inkább felfejtőd- nek a jelentésrétegek, a tabló bővül, ahogy helyet követel magának a két gyújtogató, Schmitz, majd Eisenring, remegve vár végzetére a milliomos Biedermann és szívbeteg neje. Babette, s a szobacica: Anna (Pásztó Renáta), Besen- czi Árpád Biedermann szerepében igen élethű, ahogy megformálja a szűk látókörű, pozícióját, vagyonát féltő, már- már katasztrofálisan stupid polgárt, aki azt hiszi, ha valamiről nem vesz tudomást, akkor az nincs is, így maga nyújt segédkezet a gyújtoga- lóknak, szánalmas ravaszkodásával abban bízva, ha megnyeri őket, megmenekül. De Schmitz és Eisenring nem tántorítható el. Pilinczes József Schmitz szerepében oly riasztó, hogy a második sorban is félni kell tőle, és a figura meg oly ismerős a hétköznapokból, hogy a félelem az utcán is megmarad, hazafelé ... Eisenring (Tóth András) a nagyvonalú csibész, szinte illuzionista, a tűz bűvésze, imádja, amit csinál, mint egy pi- romániás. És még csak nem is valami eszme vezérli... Füsti Molnár Éva (Babette) méltó partnere urának, s az asszonyok örök gyanakvásával rá is jön arra, hogy valami nincs rendben. Tán az lehet a baj, hogy tele a padlás benzinnel? Kivételesen hálás szerep a karé, a tűzoltócsapat és vezére (Balatonyi Nándor, Csikós Zoltán, Háber László, Kiss Csaba, Rajnai Attila) számos asszociációt idéz, az óvatosság, a józan megfontolás, a felelősség jut eszembe, és még néhány dolog, ami azonban csak a nézőtérre „jut át", Biedermann bezárkózásán nem. Pedig még a kóbor értelmiségi (Mikuli János) is elárulja Kovács Zsuzsa és Lovas Pál a Rómeó és Júlia próbáján Élet a halál után Méltó kezdet és igazán nemes erőpróba egy balett-társulat számára a Rómeó és Júlia. Prokofjev balettjével kezd az idén a Pécsi Balett, végre a nagyszínpadon, ahol a héten pénteken lesz a bemutató Herczog István koreográfiájára és rendezésében. Ezúttal egy más nézőpontú előadásra számíthatunk, s ezt már a szinlap is jelzi, ahol mindenkit megelőzve áll Lőrinc barát neve. Mit jelent hát e változás, és mennyiben ragaszkodott a rendező a klasszikus hagyományokhoz? — Ez a színpadi változat mondja Herczog István - egy más koncepciót tükröz. Itt Lőrinc barát az, aki előtt újra lejátszódik a cselekmény, miközben őt a lelkiismeret-fur- dalás gyötri, s mintegy vízióban ismét látja a történteket, így lett tulajdonképpen főszereplő. A klasszikus elemekről szólva: én azt gondolom, hogy nem kell a koreográfia nyelvezetét behatárolni egy bizonyos stílusba, az legyen inkább olyan, amilyent megkövetel a cselekmény. — Nyilván oka van, hogy Lőrinc barát kiemelt szerepet kapott ... — Kettő is. Az összes többi Rómeó és Júliában zavart, hogy egy-egy jelenet után szünet volt, sötét lett. Jó lenne ezt kiküszöbölni, gondoltam, s ez egyfajta víziószerű látása tervet, de ahogyan mindig, ezúttal is hiába beszél, mutatva ezzel azt is, hogy az erőszakért való erőszaknak nem kell ideológia. Amikor viszont már igen, akkor kell valóban nagyon félni. És akmóddal volt lehetséges. így jött elő a barát személye. Ö örökösen követte a szereplőket, segítőkészen, mindig jót akarva, a legjobb tudása szerint segítve, de minden tette befolyásolta az események tragédiába fordulását. A kérdés az volt hogy tud igy élni tovább, ennyi halál után?- Nem akarok mindenáron aktualizálni, de ez a kérdéskör most különösen időszerű egy változó társadalomban, ahol ugyancsak jó szándékkal kikövezett utak vezettek addig, ameddig ...- Nem kell napi történésekre lefordítani a koncepciót. Ami itt más, az a felelősség felvetése, de ettől sem annyira új, inkább csak egy másik nézőpontot mutat be. Herczog István egyébként nem ismeretlen a pécsi színház látogatói előtt, az elmúlt évadban az Élet állomásait mutatták be tőle. A felkérés most úgy szólt, hogy egy egész estés balettelőadást készítsen, de a Rómeó és Júlia mellett ő döntött. Azt mondja, azért választott így, mert ez a feladat igen sokrétű, valódi kihívás a társulatnak, nagy munkát jelent, de nagy eredményt ígér. Kérdem, rendezte-e már, mosolyog, és felel : ilyen nagy balettet elég egyszer megcsinálni. Az viszont biztos, hogy alaposan kor még a mennybe is kerülhetünk, mint Biedermann. Az előadást Mikuli János rendezte, a jelmez Tresz Zsuzsa, a díszlet Werner József munkája volt. Hodnik I. átgondolt mindent, ez látszik □ próbán, a néhány szavas, rövid instrukciókon, melyekkel egy perc alatt a helyére kerül minden, funkciót nyer egy mozdulat, egy addig kóbor gesztus értelmet talál. A próba elején egészen szürreális hangulatba kerülök, különleges a látvány, ahogyan éppen szerveződik valami, de még olykor átsuhan a színen egy-egy táncos, bemelegítve és gyakorolva, de messzebbről egészen úgy, mint egy álom szereplője, ráadásul, hogy még zene sincs akkor, s így az élmény teljesen földönkívülivé válik. És aztán kezdődik a próba, Lőrinc barát keserves látomása.- Jó ez a nagy gárdát felvonultató darab, hiszen igy legalább többen játszhatnak, vagy nem? Egyébként is, milyen együtt dolgozni a társulattal, voltak-e nehéz pillanatok a próbafolyamat során? — Az első kérdésre igen a válasz, bár a női szerepek sora Júliával szinte le is zárul, a férfiaknak több a lehetőségük. Az együttesről? Én ezt már régebben is elmondtam: az igazság az, hogy minden balettegyüttes egyforma, csak az egyikben több a jó táncos, a másikban kevesebb. A koreográfus feladata az, hogy összehangolja a társulatot, ez a munka pedig mindenhol rá vár. Nehézségek vannak természetesen, de türelemmel előrejutottunk. Most eléggé nyugodtan ülök itt, amit eddig el lehetett érni, azt elértük ... Ahogv beszélgetünk, és ahogyan nézem munka közben, arra gondolok, hogy bizony, bőven megérne egy portrét is Herczog István alakja. Ö persze, azt mondja, a munka beszél helyette, de azt is: ha kérdezik, válaszol. Nem tudom eldönteni, keserű-e vagy bölcsen hallgatag. Vagy mindkettő. Kell hogy így legyen, hiszen annyi mindenen túl van már, 1966 óta külföldön, a müncheni opera, a stuttgarti társulat, a düsseldorfi együttes szólótáncosaként, később a dortmundi együttes balettigazgatójaként. Most vendégkoreográfus Európa-szerte. Ezúttal itt, Pécsett... A kétfelvonásos balettet november 22-én mutatják be a Pécsi Nemzeti Színházban. A főbb szerepekben Szakály Györgyöt, Hajzer Gábort, Sza- bolics Évát, Kovács Zsuzsannát, Lovas Pált, Lencsés Károlyt, Krasznói Klárát, Sólymos Pált és Seargeant Anthony-t láthatja a közönség. Hodnik \. I Réméé és Júlia a Pécsi Nemzeti Színházban Képünkön Pilinczes József, Besenczi Árpád és Füsti Mólnál Éva Fotó: Tóth László
