Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-16 / 314. szám
1991. november 16., szombat aj Dunántúli napló 9 Megjelent a Jelenkor A Pécsett szerkesztett Jelenkor című irodalmi folyóirat novemberi száma a hetvenöt éves Csorba Győzőt köszönti. A különleges alkalomból összeállított blokkban Parti Nagy Lajos, Bertók László, Kalász Márton, Csordás Gábor, Pákolitz István és Makay Ida verssel, Esterházy Péter, Balassa Péter és Takáts Gyula esszével, Pálinkás György a költőnek ajánlott elbeszéléssel szerepel. Fodor András azokból a naplójegyzeteiből tesz közzé néhányat, melyek a költővel való személyes találkozásait elevenítik fel. Márton László Csorba Győző újabb költészetéről írt tanulmányt, Szigeti Csaba azt a meglepő észrevételt bizonyítja, miszerint Csorba Győzőnek nincs „öregkori” költészete. Kabdebó Lóránt három Csorba-költeményről ír elemzést, Papp István Csorba Győző halálképéről szól, Csűrös Miklós pedig a költő rövid pályaképét vázolja fel. Csorba Győző legutóbb megjelent, Szemközt vele című verseskötetéről Tüskés Tibor ír méltatást. A számban helyet kapott az ünnepelt is: az olvasó. Születésnapra Mostanában nagyon sok cikket nem írok meg. Fogom magam, hipp-hopp, és nem írom meg. Van, hogy egyre-egyre föl is kémek, de én nem midnegyi- ket fogadom ám el, csak azt, amelyik a kezemre áll, amihez kedvem van, amiről tényleg szeretnék írni, például Nemes Nagy Ágnesről, Bodor Ádám új, titokzatos novelláiról, Ung- váry Rudolf végre valahára megjelent kötetéről, Thomas Bernhardról, vagy éppen a „pannon mesterről”, Csorba Győzőről. Az ilyen, testre szabott fölkéréseket természetesen szíves-örömest elfogadom, és aztán! Aztán nem írom meg őket. ígéreteim ellenére, megállapodások és fogadkozások dacára, fittyet hányva adott szóra, úriemberségnek még csak gyanújába sem keveredve. Most épp a csorbagyőzőün- nepikisszínest nem írom meg. Ezt helyettem írom, és egyáltalán nem posztmodem (hümm-hümm) ravaszdiként, hogy tudniillik szép-észrevétlen ez lesz az, megszüntetve megőrizve és így tovább, írom, hogy nem írom, tehát írom, nem, tudom én, írom, tehát vagyok, mégis beszámolnék a meg nem születés körülményeiről, mert valljam csak be, e meg nem írásokat egyáltalán nem kudarcként fogom föl, ha nincs kedvem, hát nincs kedvem, sőt még jól is érzem magam, hisz így még többet gondolok ezekre a számomra kedves emberekre vagy könyvekre. Mostanában hol Nemes Nagy Ágnest olvasok, hol (szinte mindig mintegy véletlen) rábukkanok egy Bodor-novellára, néhány hete pedig egyik Csorba-könyvből járkálok a másikba. Múltkor Vasadi- val jártam így, lettem vele ilyen mászkálós, és ott olyan magától íródott, szerkesztődön abból egy új szöveg, vasasi verssorokból — nekem. Na és persze: enyém. Alamuszin itt is evvel próbálkoztam volna ,de mennyivel más ezeknek a verseknek a természete. A Vasadié csupa dráma, fény-villanás, jobb becsukni a szemet, könnyű ott elcsípni egy szikladarabot, szerelem-töredéket. Ez itt tényleg a Dunántúl, lanka. A lankához lágy fények tartoznak és séta. A lankát nem lehet rohammal bevenni, kell keríteni egy nőt vagy férfit, belé kell karolni, és... Es ki tudja! A lanka a csöndes kaland. De a lanka nem is a határozatlanság, nem a se-se, inkább az is-is (bár tudjuk, ez azért „világítás” kérdése). A lanka példaszerűen megfohatatlan. Magabiztos, de nem derűs. Hisz elég csak átlesnie a Dunán, s máris ott a lapály, a halál. A lanka fenyegetettségben létezik. Keserű, de kiegyensúlyozott. Egész — nem választható le belőle jellemző részlet. A lanka eléggé örök; csöndes és hű. Se nem csorba, se nem győz Fodor András: Naplójegyzetek 1962 V. 29. kedd. Pécsre érkezve egyenest Győzőhöz megyek az újjámeszelt Megyei Könyvtárba. Fo-' dorné, a nemrég kinevezett főnökasszony a följáratnál barátságosan int: menjek csak, ismerem a járást! Csorba vidáman fogad, s a reflexió-cserék után mindjárt hozzá is látunk közös munkánkhoz: még egyszer átkomponáljuk a megyei könyvtárak gyűjtőköri tervezetét, melyet lényegében Győző fogalmazott, Szentmihályi elrontott. Két óra tájban Tüskés Tibor érkezik vászonruhásan, nyária- san. Mutatja az új Jelenkor-szám korrektúráját. Első oldalon Csorba versei. Győző tiltakozik, de bizonyára nem esik rosszul neki ez a „taktikai botlás”, merthogy utána meg Mészöly-novella következik. Nekem is korrigálnom kéne, de szállodai szobámba menet elakadok Kende könyvesboltjában. Ott ül Bertha Bulcsú is. Kende folyvást biztat, menjünk le a Pannónia pincébe. Sose jártam még ott, de most bőven van ok az ivásra. Kendével szerződést kötött a Magvető, év Végéig kiadják a regényét, Bulcsúnak is jelenik meg könyve, így az ünneplő írókhoz hordja Öcsi néni, a kedélyes csaposnő a két-két deci kadart.Négyszer egymás után. Közben Regényi kisasszony is csatlakozik hozzánk. Három feleség után ő Kende új menyasszonya. - Jó alakja van! - méltatja Bulcsú, mintha ezért is büszke volna rá, hogy segítette az Esti Pécsi Naplóhoz szerződni. Fejemben erős nyomással érkezem a szerkesztőségbe. Csorba Győző Egyszerűbb így egyszerűbb de nem igaz Belémászni egy kormos lébe és feketét látni örökké feketét mindenben akárhol - Kezdődött friss kasmír-színűként és még télen se lepte hó lehetett szűzfehér az út a szem adta a tarkaságot (a szemnek meg talán a szív) s ahogy a szív fáradni kezdett úgy halványult a tarkaság tűntek a színek bokrai Majd szürke lett a nagyvilág aztán - már régtől - fekete mostanában is fekete csak fekete csak fekete pedig ma is ezerszínű észlelném ha hagyná a szív de úgy látszik kényelmesebb kissé erőltetnem magam nincs ínyemre - hát csak hagyom a feketét - így egyszerűbb így egyszerűbb bár nem igaz Se föl se le Ha kilépek: se föl se le a mérleg egyhelyben marad nyerés vesztés nem jár vele úgy múlik mint szokott a nap mint a nagyvilágban szokott: itt győztesen ott rongyosan lesz áldott és lesz átkozott lesz boldog és boldogtalan Az égén felhőtörmelék a földön egy-szememyi sár nem csúfos ám csöppet se szép semmi többlet és semmi kár A nagy világ-statisztikán nem változik meg semmi sem kilépésemmel sem hiány fölösleg sem lesz úgy hiszem Az apostolok helye üres Egy rendhagyó szobrász rendhagyó tárlat Bocz Gyula, Hosszúhetényben élő szobrászember neve régóta misztikusan cseng a beavatottak fülében. Amikor még semmiféle hivatalos elismerésre még- csak nem is számíthatott az autodidakta művész, már akkor kialakult egy gyűjtő gárda, akik Bocz-szobrokra specializálták magukat. E gyűjtők többnyire ismerték egymást, irigykedve nézték a másik szerzeményét, s Bocznak. Az első teremben, középütt egy nyitott gyóntatószék fogad, körbe kerítve-bástyázva fa- és kőszobrokkal. A szobor dzsungelben csak lassan fedezzük fel az elmúlt harminc év termésének egy-egy gyöngyszemét. A gyóntatószék úgy áll, hogy bárki odatérdepelhetne, de talán túl sokan vagyunk. Jobbról kerüljük az együttest, s a másik terem ajtajában megálmát, de összességében zavartak vagyunk. Olyan, mintha mégis letérdeltünk volna a gyóntatószékbe. Aztán az alkotót gyóntatom. Mondja el ő, miért így akart most megmutatkozni? Nem áll kötélnek. — Én már beszéltem, amikor ezt így, ilyen szokatlanul tettem ide. Ide tettem az általam elkövetett dolgokat, minden ember jó előre kiválasztották a maguk következő darabját. Jórészt nekik köszönhető, hogy a hivatalos formaságokra, ügyintézésre energiát fordítani nem hajlandó szobrász lábaskájába naponta jutott paprikáskrumpli, s mellé egy kis hetényi rizling. A modern művészetnek számos olyan divatos terméke van, amelyet megjelenésekor nagy csinnadrattával ünnepel a bennfentes szakma, s aztán két-há- rom év múlva már senki sem érti, mitől gondolták ezt az izét annakidején műalkotásnak. Bocz nonfiguratív vagy sejtelmesen figurát rejtő szobrai harminc év után is mágikus borzongást keltenek az előttük meditálóban. Simogatásra és önvizsgálatra ösztönöznek. November 8-án, a pécsi Parti Galériában különös tárlata nyílt lünk. Előttünk kordonnal övezett pénzes út, aprópénzzel teleszórva. Itt senki sem mer rálépni, inkább a kordon mellé kerülünk, onnan nézzük az utolsó vacsora asztalát, tizenhárom székkel, középütt gyümölccsel teli tál, üres bádogserlegek. Az asztal mögött a falon Bocz gyönyörű negatív keresztje, azaz a négy szép farag- vány, amelyet kereszt alakú űr választ el egymástól. Ennek két oldalán apokrif ikonoknak tűnő faragványok. Az asztal előtt kétoldalt az emlékezetes 1971. évi' Országos Kisplasztikái Bi- ennálén elsődíjjal jutalmazott bronz virágokból mered egy-egy. Nehezen indul az ember vissza, ismét megkerüljük balról a gyóntatószéket, a mellézsúfolt szobrokkal. Örömmel fedezünk fel néhány bizarr forismeri az ő általa elkövetett dolgokat. Ez vagy eszébe jut vagy sem. Én nem tudok többet segíteni. — Mindenki eldöntheti, hogy meg mer-e gyónni, legalább magának. Én nem akarok mások helyett gondolkodni, mindenki úgy értelmezi, ahogy neki tetszik. Mindenesetre a tizenhárom szék az utolsó vacsora asztala mögött üres. Meg lehet közelíteni úgy is, hogy nekünk most nincs Jézus Krisztusunk, meg nincsenek apostolaink. Üresek a székek. Persze, más közelítés is lehetséges. Több út van, de bármelyiket járod végig, mind az utolsó vacsorához vezet. Egy biztos: érdemes végigjárni a Bocz szobrok övezte utat. Bükkösdi László Új Kincskereső A SULIHUMORZSÁK dolgozat gyöngyszemei „Mennyi fényes, szép madár! / Nem tudod, hogy merre száll?” - a nemrégiben elhunyt Nemes Nagy Ágnesről emlékezik meg a folyóirat a költőnő - háború utáni irodalmunk egyik legnagyobb alakja - Madarak című versének közlésével. Ugyancsak versei közlésével köszöntik a szerkesztők a hetven éves Rákos Sándort. A szám többi verse az ősz hangulatait (BORNEMISZA ENDRE: NOVEMBER, RENAT HARISZ: A fenyő), a tizenévesek világát (Ingrid Sjöst- rand) idézi, illetve a humor égtájára vezet (J.Krüss: A varázsló Korintha, Fecske Csaba: A tojás). A humor égtájaira kalauzolnak a SULIHUMORZSáK dolgozat gyönyszemei is, Gianni Rodari kacagtató meséje (Tengeri herkentyű), de errefelé kalandoznak Simái Mihály folytatásokban közölt regényének (Nagykópé, a pepita Krumpend- liszky, az ő párductarka lovai és a többiek...Tamási Áron novellája, a Hegyi csata, egy izgalmas medvekaland története, Mikszáth Kálmán történelmi mondája pedig a világosi vár históriáját mondja el A világvége az Újvilágban című sorozat Amerika meghódításáról szól - Z.Kosidowski regényrészlete (Fekete sas és vitorláshajó) Pizarro perui hadjáratának eseményeit taglalja. Csernobil környéki gyerekek leveleiből idéz a folyóirat a Kosztyor című orosz gyereklap válogatása alapján, Jogommal élek címmel pedig az ENSZ által megállapított gyermeki jogok chartáját ismerteti. Nem hiányzik a levelezési rovat (Szívhangok) sem, és Mohás Lívia Beszélgessünk elnevezésű dialógusa is folytatódik. A Testvérmúzsák rovatban Móser Zoltán Üzen a múlt című írásának második részét olvashatjuk. A Kincskereső novemberi számát Csala Károly, Gaál Éva, Magyar Mihály, Walter Trier, „ Pásztor Csaba és Szabados Árpád illusztrálja. Bertók László: REMÉLNI A LEGJOBB ÜZLET Január tiszta tekintet pillákba fagyott alkalom ülnek a kányák a havon bekötözzük sebeinket Olyan közeli az ünnep szikrázik mikor becsukom s a sötétben is annyi nyom hallani merre röpülnek valaki magammal büntet futkos a vers a hátamon s hogy mekkora a fájdalom akkor érzem ha legyintek remélni a legjobb üzlet de hogy mit azt még nem tudom •*
