Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-30 / 297. szám
e uj Dunántúli napló 1991. október 30., szerda HONISMERET Orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlése A reformkorban a tudományos élet fellendülése következtében sorra alakultak a tudós társaságok. Ezek azonban egymástól elszigetelten működtek. Hiányzott egy olyan fórum, amelyen a természet- tudományok művelői tapasztalataikat kicserélhették volna. Bene Ferenc és Bugát Pál pesti orvostudorok ezt a hiányt kívánták megszüntetni, amikor másfél évszázada 1841-ben megalapították a Magyar Orvosok és Természetvizsgólók Vándor- gyűlését, amelynek az alapszabályban lefektetett célja: „személyes ismeretség, orvosi és természettani ismeretek, tapasztalatok s új találmányok élőszó általi közlése és terjesztése, sőt a gyűlések helyének változtatásával a hazai vidékek helybeli ismertetése is." A főváros 6 alkalommal, míg a 29 vidéki rendező városból Pécs a legtöbbször {1845, 1894, 1927) látta vendégül a résztvevőket. (Jelenleg a 29 város közül csak 10 található Magyarország területén.) A vándorgyűlések elnökei helybéli neves közéleti személyiségekből kerültek ki, így Pécsett Scitovszky János, Du- lánszky Nándor, Virág Ferenc megyéspüspökök és Fischer Ferenc főispán töltötték be ezt a tisztséget. A nagyszámú résztvevő között általában az orvosok voltak többségben, de sok gyógyszerész, mérnök, gazdász, ügyvéd, pap is előfordult. Az első pécsi vándorgyűlés vendégei Siklósra és Harkányba is ellátogattak. Itt Patkovics József a gyógyfürdőről tartott előadást, melyet „élénk vitatkozás válta föl ezen üdvös hatású viznek és iszapnak hatalmas gyógyereje fölött”. A vándorgyűlés tiszteletére írta Hölbling Miksa megyei főorvos „Baranya vármegyének orvosi helyirata”, valamint Haas Mihály „Baranya földirati, statistical és történeti tekintetben” című, ma is rendkívül értékes hely- és kortörténeti forrásnak számító könyvét. Az összejövetel tudományos és társadalmi jelentőségét mutatja, hogy arról a helyi sajtón kívül a német Illustrierte Zeitung is beszámolt. A több oldalas tudósítást pécsi, mohácsi és siklósi látképek színesítették. A sok neves előadó közül is kiemelkedő a pécsi ciszter (ma Nagy Lajos) gimnázium egykori tanulója, a magyar köz- egészségügy európai hírű megteremtője Fodor József budapesti professzor, aki a „Betegségre való hajlandóságról” címmel az 1894-es gyűlés nyitó előadását tartotta. A vándorgyűléseken sok országos jelentőségű ügyben léptek fel kezdeményezőként. így pl. az 1927-es pécsi összejövetelen Tauffer Vilmos budapesti szülészprofesszor sürgette az egészségügyi törvény módosítását és szülészeti rendtartás létesítését, amely elejét vehetné a népességszaporulat ijesztő csökkenésének. A „Dunántúl” c. napilap cikkírója szerint „olyan nagy jelentőségű volt ez az előterjesztés itt, az egyke hazájában, Baranyában, hogy ha ez a rendtartás megvalósul, úgy ez lesz a pécsi vándorgyűlés legszebb gyümölcse." Sajnos, a téma ma is aktuális! A nagyközönség érdeklődését ismeretterjesztő előadásokon elégítették ki. Többek között Lakits Ferenc „A szerves élet lehetőségéről a földön kívül” címmel tartott vetítettképes előadást. Némi anakronizmusként a vetítő fényforrása petróleumlámpa volt, amitől kormos lett a hallgatóság ruhája. Sponzorokra már akkor is szükség volt. Ebben élen járt a Dunagőzhajózási Társaság, amely mint a pécsi szénbányák tulajdonosa külön füzetben ismertette a bányák történetét, földtani viszonyait. Mindezek szemléltetésére meghívták a vándorgyűlés tagjait bányalátogatásra, ahol a vendégek a Társaság címerével díszített öntöttvas érmet kaptak ajándékba. A tanácskozások helyi jelentőségét a „Dunántúl” vezércikke 1927. szeptember 1-jén így foglalta össze: „A pécsi vándorgyűlés mozgalmas, tanulságos és hasznos volt. A résztvevők megismerték Pécs városát közvetlen közelről és erről az ősi kultúrájú magyar városról olyan benyomásokat szereztek, amelyekre büszkék vagyunk." Ezt követően már csupán két alkalommal hívták össze a ván- doravűést. utoljára 1933-ban Budapesten. A múlt században még oly nagy tudományos és társadalmi jelentőséggel bíró intézmény felett eljárt az idő. Sülé Tamás Illusztris vendégek a kastélyban A Kisfaludy Gimnázium épülete Fotó: Läufer László A mohácsi Kisfaludy Károly Gimnárium épülete, mely valaha évszázadokig a pécsi püspökök nyaralókastélyo volt, odan boltívei állott számos rangos vendég előtt tárhatta szélesre súlyos kapuit. Építésének és fejlesztésének évszámai - 1714, 1743, 1785 - a korabeli püspökök aktivitását jelzik, akik szívesen pihentek hűvös falai között. Jelen vi sszaem fékezésünknek az ad aktualitást, hogy másfél évszázaddal ezelőtt, 1841- ben fordult meg a kastélyban a dán irodaiam klasszikusa, az ekkor 36 éves Hans Christian Andersen (1805—1875). A meseiráként halhatatlanná vált költő más műfajokban is — a novellában, a regényben és a drámában — az utókorra hagyta keze nyomát. 1833 és 1861 között fáradhatatlan buzgalommal és tudásvággyal járta be Európa nyugati felét, sót még Afrika északi partjait Is. Mohács alighanem bolyongásainak legkeletibb határát jelentette. A kastély történetével foglalkozó források nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy megcsodálta itt Dorfmeister István (1729—1797) 1784-ben festett két csataképét. (Ezek 1854 óta a Kálvária -k ó po In óba n I áthatok.) Andersen itt töltött óráit örökítette meg „Meseköltő a Dunán" című novellájában Mohácsi Jenő (1886—1944). 52 évvel korábban, 1789- ben járt már egy emlékezetes személyiség a kastélyban: II. József (1741-1790). Itt töltött éjszakáját a folyosón ma is olvasható latin nyelvű emléktábla így örökíti meg — Erdőhelyi Kálmánnak, az élete második periódusában Pécsett ténykedett gimnáziumi tanárnak az eredeti időmértéket átmentő, veretes fordításában —: „Rét vala itt hajdan, s lön a király veszedelme, / (Most méltó szállás, püspöki lak vagyok én. / Itt tértél, József császár, egykor nyugovóra, / És örökös kegyuram vagy te azóta nekem." (A fordításhoz Kövesi Józseféé tanárnő szívességéből jutottam hozzá.) 1846-ban a 35 éves Liszt Ferenc (1811—1886) volt a kastély vendége. Október 27- én Pécsről jövet ,,o residenoiábani ízes vacsora és egy kis pihenés után az éji 10 órakor elinduló István gőzösre szállt", útját Eszék felé folytatva. „Mohácson . . . elterjedvén híre jöttének számos hölgy- s urakból álló sereg gyülekezett össze láthatására” — emlékezik meg a Honderű. Mohácson nem lévén hozzáférhető a korabeli magyar sajtó, illendőnek tartom közölni, hogy idézetem dr. Nádor Tamásnak 1975-ben megjelent kötetéből vált előttem ismertté, melynek címe: „Liszt Ferenc életének krónikája.” Az egykori nyaralókastélyt 1883-ban vette meg Mohács a püspökségtől. Előbb huszár- laktanya céljaira szolgált, majd adóhivatal, járásbíróság, rendőrség, s két évig polgári iskola működött benne. 1935- ben az újonnan létesült gimnázium megnyitásakor átmenetileg szegénykonyhának, múzeumnak és a rendőrségnek adott helyet. Alapos felújítása és kibővítése óta a helyi középfokú oktatás fellegvára. Bojtár László Az újságírás történetéből Mi volt az a „Nyílt tér”? A múlt század végi, e század eleji újságokat lapozgatván, egy-egy szóm végén sűrűn elénk kerül a „Nyílt tér”- rovat. Óhatatlanul is megnézi a ma embere, mit is takart ez a kifejezés, mert ilyennel ma már nem lehet találkozni a mai sajtótermékekben. Mindenekelőtt megállapítható, hogy olyan — elsősorban magán — közleményeket jelentett, amelynek tartalmától elhatárolta magát a lap. Nem mintha olyan tartalmú lett volna, hanem azért, mert ezek általában egy-egy személyhez vagy kisebb közösséghez kapcsolódtak, amely elhatárolta őket a széles olvasóközönségtől. Ezen felül természetesen voltak olyan viták is, amelyeknél a lap világosan leírta elhatárolódását, már csak azért is,, hogy az esetleges perbe ne keveredjen bele. Általában egy-egy tehetős polgár nyilvánította ki elhatárolódását arra érdemtelen hozzátartozója iránt, hogy annak cselekedetei számára ne járjanak hátrányos következményekkel, de a személyes megtámadtatások is e rovatban kaptak helyet. Dr. Vargha Dezső A harang anyagának útja és formába öntése, jól ismert a szakirodalomból. Gyök ran kinyomozható az is, hogy gyűjtés, közösségi javakkal való sikeres gazdálkodás, társadalmi munka, vagy ritkábban földesúri, sőt fejedelmi adomány útján jutott néhány gyülekezet a harangjához. Korunk emberének azonban egy-egy folkloristát kivéve, már eszébe sem jut, hogy a harangszó, mint keresztény jelrendszer a 12. század óta szabályozta „napkelettőlnapnyugtáig” mindennapok- és ünnepek rendjét, a munka ként vagy egy summában adott „tsutás kukoricza”. fuvar, zab volt a mellékjövedelme. Harkányban házaspáronként 1 icce (0,75 I) borral, Mattyon 1—1 krajcárral honorálták a déli harangozást, a halott 'kikísérésért és „kiha- rangozásáért” pedig esetenként 1 font (0,45 kg) hús és egy icce bor is járt. Okorág 45 fontos csengettyűjét is a rektor működtette, s ezért minden gazda fizetett neki ( .....az predicatornak nem k is hátramaradásával”) egy disznólábat. Harangozok i_________________J é s o pihenés egészséges ritmusát. Harang adta hírül, ha születés, házasság vagy halál történt valamely közösségben. „Félrevert harangok zúgása” jelezte az árvizet, tüzet, lopva közeledő rablómartalócot, hogy mozduljon az egyén és közösség, oltalmazta életét, értékeit vagy otthonát elhagyva fusson a veszedelem elől. Harangról és harangszóról tudunk tehát, de a harango- zóról fukaron hallgatnak a történelem lapjai is. Ha nem lenne ott emlékeim mélyén egy nagy bajuszú, drága parasztember, aki „Harangozott és simogatott", talán én sem tehetném fel a kérdést: Ki és mennyiért harangozott a régi baranyai gyülekezetekben? A Dunamellóki református püspök számára 1817-ben készült jelentésben Kákics és Old lelkésze csak annyit közöl velünk, hogy „A mester harangoz”. Kiscsányból, Harasztiból, Diósviszlóról már arról értesülünk, hogy „Minden harangozás az Oskola Rectorra vagyon bízva”, és ezt a különmunkát .....az o skolás nagyobb gyermekek segítségével látja el". Ezért a nagy lekötöttséget jelentő tevékenységért gyakran semmit, de Dancsházán 5, Tere- hegyen 12, Drávacsehiben 20 váltóforintot is kaphatott évenként, másutt házaspáronA mestert és a rektort hol a munkafeltételek, hol a nyomorúság kényszerítette a harangozás végzésére, de különböző előnyökért mások is vállalták ezt a munkát. Egy részüket közvetlenül a gyülekezet alkalmazta és fizette, ezek .....semmi Helység terhe a lól" nem voltak mentesítve. Fizetésük Lúzsokon két Kilo (190 kg) búza, Kóróson 10 forint, 1 bocskor ára és minden házaspártól 2 icce bor; Bogdásán 3 Kila búza és minden gazda után 1—1 garas. Csarnóta rektora minden házaspártól 3 icce bárt kopott, de az együttérző lelkész zárójelben megjegyezte: „Nota bene 80 pár von tsak!" A harangozok tekintélyes csoportját a gyülekezet és a község közösen alkalmazta, ezért a munkojáradék valamely formája alól- is felmentést kaphattak. A besencei harangozó például mentesítést nyert a vármegyei robot alól, de a Helység és a Gyülekezet munkája alól nem volt „szabados". Űsi értékrendet őriz a büdösfai (rózsafai) gyakorlat, ahol egy pár bocs- korból, halottanként 10 krajcárból állt a fizetés, de a harangozóval együtt „.. . az egész apja háza népe Vármegye és Helység dolgától szabados" volt, hogy ne lehessen több a gyermek, mint férfi felmenői. Gyöngyfa ha- rangozója helyett a közösség teljesített évi 30 napi robotot, sellyei társa pedig a porciófizetés és a hosszúfuvar alól kapott mentesítést. Gazdagabb gyülekezetekben nemcsak a harang volt nagyobb, de a harangozó fizetése is. Siklóson 30 forint, egy pár fejelés csizma és egy pár bocskor volt a fizetés és ezen kívül szabad volt . . az városi- és vármegyei munkától". Nagyharsányban a Helység terheitől való mentesség és 20 akó bor tette vonzóvá a harangozói hivatalt a kényelmet és bort egyaránt kedvelők számára. Az eddig ismertetett jövedelmek élvezői mind jobbágyok voltak, így számukra előnyt jelenthetett a feudális járadékok alóli mentesség. Bogdása katolikus harango- zója azonban maga is nemes ember volt s így jog szerint jártak neki a különböző ked_- vezmények. Ezért kérte 1795-ben a Pécsi Káptalan urait, hogy fizetni való porcióját vállaltassák el a kálvinista bogdásaiakkal, „...minthogy nyári üdőben az ő hasznokra is válik a fölhő elleni harangozás”, szerény fizetését pedig .....ennyihóny akó b orral” szaporittassa meg a Tekintetes Káptalan, minthogy annak „bővségével" amúgy is gyakran megáldja az Isten. Aharangozónak munkaadója a közösség, „szakmai” felettese a lelkész, alapvető kötelessége a harangozás. Kötelességmulasztással sem az egyházi, sem a világi forrásokban nem találkoztam, de a parókián ingyen házi munkát sehol sem vállaltak. A harangozó ugyanis mindig és mindenütt a közösséget szolgálta; munkatárs volt és nem alkalmazott! Ezért panaszolta püspökének, hiába a drávafoki lelkész: „. .. sokszor bizony, ha senkit sem kaphatok, magam ballagok (Sellyére) húsért”. A vajszlói harangozóról is tudta mindenki, hogy „. . . se fát nem vág, sem az udvaron egy szál gazhoz hozzá nem nyúl, mert nints kötelességében!” Kiss Z. Géza kandidátus
