Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-03 / 271. szám
1991. október 3., csütörtök aj Dunántúlt napló 7 VÁLLALKOZÁSOK - ÜZLET 2x100000 A közgazdászok legnagyobb közös vállalkozására, az évenkénti vándorgyűlésre került sor az elmúlt héten Balatonszéplakon. Amilyen csodás volt a környezet, ragyogó az idő, olyan mély és sötét az a gödör, amiben a magyar gazdaság ez idő szerint vergődik. Mi más is lehetett volna a találkozó témája, mint hogy miként alkalmazkodjunk a válság- helyzetben, hogyan is kapaszkodjunk föl a felemelkedés útjára. Erről fejtette ki gondolatait, cseréli eszmét és vitázott az ország minden részéből összesereglett majd ezer közgazda. Természetesen ott voltak a Magyar Köz- gazdasági Társaságba tömörült pécsi-baranyai közgazdászok képviselői is, sőt közülük többen a különböző szekcióülések felkért előadóiként is szerepeltek. Hogy gazdasági ügyekben miként gondolkodnak szűkebb hazánk, Baranya közgazdászai, remélhetően lapunkban is nyilvánosságot kap, megkértük ugyanis őket, cikk formájában fejtsék ki véleményüket az Új Dunántúli Naplóban. A balatonszéplaki megmozduláson magunk is részt vettünk és tudósítottunk, s a nyitó előadáson elhangzottakon kívül szép pécsi sikerről is beszámolhattunk. Ez alkalommal osztatták ki ugyanis a Magyar Közgazdász Alapítvány díjait, s a 100 000 forintos első díjasok között elsőként említették Mester lózsel, a Mecseki Szénbányák Vállalat mérnökének nevét, aki az állami vállalatok vállalkozásának erősítése témakörben adott be dolgozatot. A „névsorolvasásnál" sajnos nem említették, a díjazottak közül ki hová valósi, így történhetett meg, hogy a másik sikeres pécsi szereplő neve nem került be lapunkba. Pedig ő is díjat kapott, mégpedig úgyszintén 100 000 forintos első díjat. Ki ő? Katits Etelka, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola fiatal tanársegéde. Dolgozatát a tulajdonlás kérdéseiről írta. Gratulálunk vállalkozásához és díjához, ha kissé megkésve is. Zárjuk le a dolgot most rnár azzal, 2x100 000 forint fémjelezte a pécsiek szereplését a balatonszéplaki emlékezetes közgazdász vándorgyűlésen. MIKLÓSVARI ZOLTÁN A Magyar Államkötvény a Budapest Banknál Biztos, kockázatmentes értékpapír A Pénzügyminisztérium államkötvényt bocsát ki, amely jegyezhető lesz a Budapest Bank Rt. fiókjainál is, várhatóan október eleje és november vége között. A kibocsátás időpontja 1991. december 1. Az államkötvény kockázat- mentes értékpapír, a benne foglalt követelés soha nem évül el. Belföldi magánszemélyek és jogi személyek egyaránt vásárolhatják, tízezres és százezres címletekben. A kötvény ún. diszkont jegyzésű értékpapír, tehát minél korábban jegyzi valaki, annál olcsóbb. így például október első hetében még 9530 forintért lehet megvásárolni a 10 000 forintos névértékű államkötvényt és csak o jegyzés utolsó hetében (november végére) emelkedik a vételi árfolyam a teljes 100 százalékra. Az államkötvény 3 éves lekötésű, így a befektetett tőkét csak 1994. december 1-jén lehet visszakapni, viszont o kibocsátás után két héttel bevezetik a tőzsdére, így ott szabadon adható-vehető, tehát előbb is hozzá lehet jutni a pénzhez, sőt spekulációs nyereségre is szert lehet tenni. A Magyar Államkötvény változó kamatozású, kamata félévenként kerül megállapításra, a diszkont kincstárjegyek átlaghozamához igazodik, plusz 2 százalék. A kamat évente egyszer, december 1- jén kerül kifizetésre. forgalmazása Magánszemély 1 millió forint alatti jegyzése esetén, amennyiben a jegyzés során úgy nyilatkozik, hogy nem kéri a jegyzett értékpapírok fizikai kiadósát, úgy őt az általa jegyzett kötvények névértéke után 1 százalék kedvezmény illeti meg. A kedvezmény megszűnik, amennyiben utóbb az értékpapír kiadását kéri. Tehát aki biztos, kockázat- mentes, államilag garantált értékpapírt szeretne vásárolni, annak a Magyar Államkötvény a megfelelő befektetés! November 26-27. Joachim Woornors Marketing mindenkinek Útmutató kézikönyv, mikor, hol, hogyan alkalmazzuk? * A kötet a marketinget univerzális, célokhoz kötött módszerként mutatja be, s mint a piac résztvevőjét és alakítóját, a tevékeny embert helyezi előtérbe. Tárgyalja a kiválasztott eszközök funkcióját, alkalmazását a termékértékesítés támogatása érdekében. Sorra veszi a reklám- és PR-munka legkülönbözőbb feladatait. Több fejezetet is szentel az embereknek és irányításuknak. Bevezeti az olvasót az ún. egomarketing rejtelmeibe, bemutatja a legkülönbözőbb problémamegoldások technikáit. Kitér a beszerzési és az export- marketing lehetőségeire, utalva a kialakuló Európai Közösségre. A könyvet részletes tárgymutató és irodalomjegyzék egészíti ki, amely nagy segítséget nyújt olvasójának a későbbi, speciális marketingtanulmányok során. A kézikönyv lépésről lépésre dolgozza fel a rendkívül sokrétű marketingmunka fázisait, teendőit. Tallózás a kötet fejezeteiből: Komplex kapcsolatok és cseremechanizmusok; nonprofit- és politmarketing; a célok fajtái; célkonfliktusok; céltudatosság; az idő- és erőszükségletek; az idegen erők alternatívája; az információk a célok elérésének Joachim Woerner nemzetközi hírű marketing-tanácsadó és -oktató, aki a kereskedő szakmát az alapjaitól tanulta. Három földrészen, több évtizeden keresztül végzett eredményes marketingmunkát a gyakorlatbon. A tudományos elméletet már tapasztalt menedzserként a Northwestern Unversity-n és a , .Gazdasági Egyetemi Szeminárium"-on (USW) sajátította el. eszköze, mint veszélyforrás és hatalom; piacok és környezeti befolyások; piac- és értékesítés-kutatás, az üzletkötési tárgyalás; marketingeszközök funkciója; reklám- és publicre- lations; beszerzési-, export- és euro-marketing . . . A kötet megrendelhető a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál. A várható megjelenés ez év negyedik negyede, ára 290 forint. Címük: 1064 Budapest, Nagysándor József utca 6. Uj alapokon a számvitel Világreklám-szimpózium Budapesten Programcsomag a Saláétól, kisvállalkozóknak is A Magyar Reklámszövetség kétnapos szakmai szimpóziumot szervez a Magyar Védjegy Egyesülettel közös rendezésben a Budapesti Védjegynapok alkalmából Világ reklám III. (védjegyek - reklám- stratégiák) címmel november 26—27-én a Magyar Honvédség Művelődési Házában (Budapest, XIV., Népstadion u. 34.). A szimpózium programja: November 26. Plenáris ülés. Megnyitó — Nagy Péter, az MRSZ főtitkára. Bevezető előadások: Iványi István, az Országos Találmányi Hivatal elnöke: A magyar és a nemzetközi védjegykultú- róról. Mustafa Assad, a Nemzetközi Reklámszövetség (IAA) alelnöke: A reklám és a védjegy összefüggéséiről. Előadások: BP OIL-EUROPE- Paul Livingstone: Reklámstra- tégia-védjegypolitika. IBM- Werner Zeugswetter: Egy világcég különböző védjegyei. (Védjegyek a reklámban, csomagolásban.) S. C. Johnsan- Peter Goodhram—HAY Menedzsment T. Kft—dr. Poor József: Franchise és a reklám. Philip Morris: A védjegy- I i cencek rekl á mvona tkozása i. Philips—dr. János Rudn 100 év PHILIPS. SBGK-dr Szent- péteri Ádám: Védjegybitorlások. UNILEVER—Andrew Seth: Az európai márkák és straté: giók fejlődése. Az előadásokat összegezi dr. Pusztai Gyula, az ”MVE elnöke. November 27.: de. 9—13 óráig szekcióülések, 1. szekció:, Védjegyal'kotás. A védjegy, mint a kommunikációs terv része. Vitaindító- vitavezető: Fixier László TQUALIFORUM)—dr. Bognár Istvánná (Magyar Védjegy Egyesület). 2. szekció: Hatékony védjegyhasználat. Vitaindító-vita- vezető: dr. Tímár György (REXFILM)—Gláser Tamás (Magyar Védjegy Egyesület). 3. szekció: A védjegy vagyonértékének ismérvei, meghatározása. A védjegy jogosultságának és használatának problémái a privatizációban. Vitaindító-vitavezető: dr. Tattay Levente (Országos Találmányi Hivatal)—dr. Sasvári Tibor (SBGK). 4. szekció: Védjegybitorlás. Vitaindító-vitavezető: dr, Szent- péteri Ádám (SBGK)—dr. Vida Sándor (Danubia). Délután 2 órától előzetes jelentkezés alapján védjegy- szaktanácsadás. A szimpóziumon való részvétel díja 9500 forint - áfa. MAGYAR REKLÁMSZÖVETSÉG __________ R eklámklub A díj magában foglalja a részvételt a szimpóziumon, az előzetes szakanyagot, az utólagos összefoglaló anyagot és az étkezéseket. Nem tartalmazza azonban a szállásköltséget, amely a helyszínen készpénzben, illetve átutalással fizetendő. A rendelést közvetlenül a szállodának kell megküldeni. A Honvéd Szálloda a szimpózium helyszínétől 5—10 perc gyaloglásra van. A szobaárak az alábbiak: 2 ágyas szoba 2 főnek egy éjszakára (kötelező reggelivel) 2510^— Ft, azaz 1255,- Ft/fő, 2 ágyas szoba 1 főnek egy éjszakára (kötelező reggelivel) 2300,- Ft. A jelentkezési határidő: október 21. Jelentkezni a Magyar Reklámszövetségnél (1369 Budapest, Pf. 316) és a. Magyar Védjegy Egyesületnél (1410 Budapest, Pf. 195.) lehet. Telefonon információ: 1-220-640, 1-221-470, telefax: 1-227-841. Korszakos váltás kezdődik a gazdálkodók számviteli rendszerében 1992. január 1-jétöl. Az or- szággyűlés által elfogadott számviteli törvény új alapokra helyezi az elmúlt 40 év során csupán szükséges rossznak, elsősorban a központi irányítás információs csatornájának tekintett beszámolásikönyvvezetési rendet. A változás nem csupán technikai jellegű. Ma még pontosan fel sem mérhető, hogy milyen óriási szemléletváltozást követel meg a számvitlei szak- meberek és a vállalkozások vezetői részéről - hallottuk tegnap Budapesten, a Fórum Szállóban rendezett sajtótájékoztatón. A pénzügyi vezetés mindent megtesz azért, hogy az átállás nagyobb zökkenők nélkül történjen meg. Szakértő munkatársai újságcikkek és ismertetők közreadásával tájékoztatják a szakmai közvéleményt. Nemzetközi tapasztalatokra alapozva készítik elő a több tízezer ,,érintett" átképzését, felkészítését. Az 1988. évi adóreform felkészítési tapasztalatait is felhasználják arra, hogy a gyorsan fejlődő vállalkozási szféra időben és korrekt módon értesüljön a tennivalókról. A SALDO Pénzügyi Szervező és Tanácsadó Vállalat hosszú évek óta kitűnő partneri kapcsolatot épített ki a gazdaság pénzügyi vezető gárdájával. Korábban, mint az „egyetlen" pénzügyi tanácsadó vállalat — s még ma is az ország egyik legnagyobb ilyen vállalkozása - alapfeladatának tekinti, hogy a partnereinek minden segítséget megadjon az átállás megkönnyítéséhez. Már az év elején - karöltve a Pénzügyi és Számviteli Főiskolával - felkészült arra, hogy a számviteli dolgozók derékhadának a számviteli törvény által szabályozott operatív ismeretekből tanfolyamokat tartson. Még ebben az évben több mint 5000 fö felkészítését hajtja végre. Tanfolyamai az ország minden megyéjében elkezdődtek. A SALDO kiadásában megjelenő, hat kötetből álló számviteli kézikönyvsorozat „alapkötete" - a Számviteli Törvény és az éves beszámolási kötelezettség - a napokban került ki a nyomdából. A törvény megfogalmazói által írt könyv valószínűleg nemcsak elegáns külleme miatt kerül a szakemberek, gazdasági vezetők könyvespolcára. A könyv a nyugat-európai számviteli rendszerhez való szakmai kapcsolódás alapdokumentuma. A SALDO Vállalat úttörő szerepet játszott a gépesítésnek, a számítástechnikának a könyvviteli területen való alkalmazásában. Ügyviteli, könyvelési programjait a gazdálkodó szervezetek széles köre használja ma is. Az 1992-től változó számviteli rendre a vállalat új rendszerű, a vállalkozások vezetését jobban támogató könyvviteli rendszert dolgoz ki. A modulokból felépített, logikailag egységes rendszert képező programcsomag már nemcsak a nagy vállalatok számviteli munkáját támogatja. Neves külső szakértők bevonásával a növekvő számú kisvállalkozások igényeihez igazodó programcsomagot is készít. Természetesen a gazdasági életben végtemenö változások elöl a SALDO Vállalat sem okar kitérni. Jövő év január 1-jétöl részvénytársasági formában működik. Az eddig kivivott szakmai tekintélyét a vállalat tovább fogja erősíteni. Szakmai elkötelezettsége az átalakulással csak növekedhet. Tőzsdei kisszótár a Nordline ár Értékpapír Rt.-től A tőzsdén a részvényeket két kategóriába sorolják: jegyzett és forgalmazott részvények. A jegyzett kategóriájú értékpapíroknak komolyabb követelményeknek kell megfelelniük, Egyrészt nagyobb alaptőkével kell rendelkeznie a kibocsátónak, másrészt az alaptőkéhez viszonyítva nagyobb arányban kell forgalomba hozni a papírokat. Nyilvános forgalomba hozatalon azt kell érteni, amikor a részvényeket nyilvánosan kínálják fel megvételre, és nem egy zárt kör jegyzi le az értékpapírokat. A kibocsátó cégről félévente kell nyilvánosan megjelentetni adatokat (félévi mérleg), szemben a szokásos egy évvel. Ha egy cég a tőzsdén szerepel, elvárható lenne tőle, hogy legalább félévente megadja mérlegadatait, nyugaton havonta is adnak meg adatokat. A jegyzett papíroknál tőzsdekényszer van, míg a forgalmazottakkal tőzsdén kívül is lehet kereskedni. Tőzsde kényszer: a tőzsdetag cég minden megbízását köteles tőzsdén teljesíteni, ez a megkötöttség magánszemélyekre és nem tőzsdetag cégekre nem vonatkozik. Ha magánúton talál vevőt a magánszemély, akkor for galmazott részvényét eladhatja anélkül, hogy brókercég közvetítését igénybe venné. De ha brókert biz meg, az köteles tőzsdén teljesíteni a megbízást. A részvények adás—vételét a tőzsdén az alkuszok, brókerek végzik, akik a brókercégek al kalmazottgi- Jelenleg közel ötven bejegyzett brókercég dolgozik az országban. Részvényeket eladni vagy venni csak rajtuk keresztül lehet megbízás formájában. Az alkuszoknak, brókereknek különböző szakvizsgákkal kell rendelkezniük, és megfelelő gyakorlattal is. A megbí zók döntik el, hogy az ötven brókercég közül kinek adnak megbízási szerződést. Bank- rendszerünk fejletlen mivolta miatt a megbízások gyors teljesítésének még vannak korlátái. A brókercégek csak ak kor teljesíthetik a megbízást a vételnél, ha megérkezett számlájukra a pénz, illetve eladásnál, ha letétbe helyezték a részvényeket. Vidékről ilyen feltételek mellett tőzsdézni nagyon nehéz, hiszen a gyors eladásra vagy vásárlásra nincs lehetőség. Enyhít ezen az OTP által kidolgozott rendszer, melyben nagyon sok OTP-fiókban lehet megbízást adni. A befektetők megbízást adhatnak a brókercégeknek értékpapír-kezelői tevékenységre is. Ez azt jelenti, hogy a forgalmazó átveszi kezelésre a megvásárolt értékpapírokat, beszedi az osztalékot, kamatot, törlesztéseket, és biztosítja a befektetőknek az általa elvárt hozamot. A cégeket meg lehet bízni szűkebb tevékenységekkel is, azaz letétkezeléssel, ekkor az értékpapírokat időlegesen őrzi meg a cég. A brókercégek foglalkoznak még hitelközvetítésekkel is. GARANCSY ISTVÁN