Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-09 / 277. szám
B uj Dunántúli napló 1991. október 9., szerda Hová kerül Bencsik szobra? Mez-telemül nem megy? Vélemények és ellenvélemények Megalakult a Magyarországi Művészeti • • Ügynökségek Szövetsége Tények Japán-magyar szobrászszim- pozionra került sor a nyáron Villányban, ahol az ott munkálkodó művészek az eltávolított Lenin-szobrok helyére készítettek új alkotásokat. Az országban nyolc város kapta meg a lehetőséget, hogy otthont adjon a szobroknak. Pécsre Bencsik István, a városban élő szobrászművész alkotása került volna. Az elhelyezésről az önkormányzati törvény (1991. évi XX. törvény) 109. paragrafusának 1. pontja alapján Pécs város közgyűlése döntött. A törvény szövege így szól: „Művészeti alkotás közterületen, valamint önkormányzati tulajdonú épületen való elhelyezéséről, áthelyezéséről, lebontásáról a település önkormányzatának képvise- lő-testülete . . . dönt, és gondoskodik fenntartásáról és lel- újitásáról". Szeptember 19-én a kulturális bizottság elnöke, Csordás Gábor sürgősségi indítványként terjesztette elő a szobor elhelyezéséről való döntést. A vitában a testület végül úgy foglalt állást, hogy bár a mű valóban nagyértékű művészeti alkotás, ne a volt Lenin-szobor helyére kerüljön. Csordás Gábor lemondott, mert: „Én egy olyan döntéshozó testületet, amely cenzorként kíván szerepelni, semmilyen formában nem akarok képviselni, márpedig a bizottság elnökeként ezt kellene tennem". Szeptember 23-án pécsi művészek, képzőművészek, pedagógusok, színészek, tudományos kutatók, kulturális intézmények vezetői, építészek aláírásával — összesen 84 névvel - levél ment a közgyűlés hivatalához, a következő szöveggel: „Alulírottak megütközéssel értesültünk Pécs Város ön- kormányzata Közgyűlésének azon döntéséről, mely megakadályozta Bencsik István szobrászművész szobrának elhelyezését a közelmúltban lebontott Lenin-szobor helyén. Tiltakozunk az ellen, hogy esztétikai kérdésekben egy politikai testület hozzon döntéseket. Kérjük független szakértőkből állá bizottság összehívását, melynek döntése mértékadó lehet egy közösség számára". Október 3-án a városi közgyűlés - a kulturális bizottság új elnökének, dr. Antalné Uz Évának az indítványára (aki ezzel dr. Páva Zsolt alpolgármesterhez csatlakozott) — úgy döntött, hogy az ügyben új előterjesztésre van szükség. Újra megfogalmazták, hogy a kifogás nem a női torzó művészi értékével, hanem az elhelyezésével kapcsolatban merült fel. Azóta - tudtunkkal - más nem történt. Ami viszont érdekes lehet, az nem is annyira maga a szobor és a körülötte hullámzó, hol csendesebb, hol zajosabb botrány, hanem az, ami az egészből általánosítható, ha tetszik, tanulságos. Ezt a mögöttest keresem. Vélemények • Azt mondják, legmarkánsabban Tillai Aurél képviselő, a kulturális bizottság tagja fogalmazta meg kifogásait. Ellenérveiről eddig nem hallottuk nyilatkozni, most azonban rendelkezésemre állt, hogy beszéljen nagy vihart kavaró felszólalásáról. — Azt állítják, hogy a közgyűlés prűd és primitív — mondja —, és azt, hogy itt a művészi szabadságot veszélyeztetik. Mindkettő csúsztatás! M agáról az alkotásról senki nem szólt lekicsinylőén. Abban viszont, hogy mi kerüljön egy köztéren felállításra, ne csak a művésznek, hanem a vásárlónak is legyen beleszólása. A város közgyűlésének miért ne lehetne szabadsága ebben? Egyébként pedig azt hiszem, műalkotás még soha nem született meg anélkül, hogy a művész a környezetet ne mérte volna fel. Itt az a helyzet, hogy eddig □ törvénytelenség és a rettegés háza előtt egy Lenin-szobor állt. Most ez egy igazságügyi palota lesz. Stílus kérdése, most mit helyezünk el egy ilyen épület előtt. Az emberek tudatában óhatatlanul az motoszkál: a régi rendszer Lenint állította oda eszményéül, most pedig ilyen új eszményünk lesz? — Nem inkább békés jelkép ez a női torzó, a szerelem, a szeretet, a születésmegújulás sugalmazója? — Akkor állítsuk oda, ahol ez a gondolat igazán érvényre jut. — Mi kerüljön tehát a bíróság elé? — Egy olyan kiváló művésznek, mint Bencsik István, egészen biztos, hogy több témája, sőt kész alkotása is van. Még egyszer hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy ez a szobor ne kerüljön a közönség elé. Michelangelo Dávidja is meztelen, nem ez a baj. De legyen szabadságunk abban, hogy megválasszuk, mit akarunk egy közterünkön látni. — Többek véleménye szerint ez az igény egy új cenzúra veszélyével ér lel. ön szerint? — Én inkább azt az intoleráns magatartást tartom veszélyesnek, amellyel rá akarnak erőltetni másokra valamit. Bencsik István: — A véleményem az, hogy ez egy minden részletében rossz döntés. El lehet utasítani egy szobrot a megfelelő érvekkel, de ezúttal nem ez történt. Ez a város a modern művészet fellegvára volt, én is azért jöttem ide, mert itt lehetett dolgozni, Pécs nagyon rossz körülmények között is európai tudott maradni. Számomra rémületes, hogy ezt a privilégiumát elveszteni látszik. Nekem volt egy álmom: az, hogy eljön végre az igazság, a szépség kora. Lehet, hogy ez egy buta illúzió volt. . .? 1968 óta csinálom ezeket a szobrokat. Most sincs tér a számukra, a számunkra? Mert ha az így van, akkor el kell mennünk. Meg el is megyünk. Az itt élő művészek már most is bagóért eladják magukat a Nyugatnak, néhány év múlva pedig talán már pótolhatatlanok lesznek ezek a művek, hiszen ezt a kort határozzák meg, erről az időszakról beszélnek, részei a történetünknek. — Az utolsó időszak politikusai meg tudták tanulni nagy nehezen, hogy a művészetet más mértékkel kell mérni. Egy dilettáns döntés húsz évre vetheti vissza a hazai művészetikulturális élet eredményeit. Más városba is kerülnek-ke- rültek szobrok a szimpozionról. Cegléden a közgyűlés először elutasította a felállítást, majd kétszer tárgyalták az ügyet, mert az ottani polgármester meggyőződéssel védte azzal, hogy egy fontos kulturális állomást jelez az odakerült szobor. A mi akciónknak egyébként is ez volt a lényege: ne az ofcsó, színvonaltalan megoldást válasszák az önkormányzatok. Az igazi művészet különben soha nem probléma- mentes. Én egy pártsemleges alkotást akartam, mert a mű vészét nem politikai ügy! Hogy meg vagyok-e bántva? Nem ez a lényeg. Ha az a döntés születik, hogy a szobrot elfogadják, fölajánlom. Arra o helyre, ahová készült. • Pál Zoltán szobrászművészt, a Magyar Képző- és Iparművészek pécs-baranyai területi szervezetének titkárát azért ke restem meg, hogy a levélről beszélgessünk, és arról, hogyan ítéli meg a helyzetet, mint a szervezet képviselője.- A legnagyobb veszélynek én azt látom, hogy újra kiépülnek a félelmek. Évtizedekig arra kényszerültünk, hogy akarva-akaratlan kialakítsuk a magunk belső fékjeit. Úgy látszik, a rendszer most is erre törekszik, s ez vonatkozik mindenre, ami a szellemi termékek sorába kapcsolható. Egy nem szakmai testület dönt szakmai kérdésekről, miközben már megint nem a dolgok minőségét vizsgálja, hanem egy, a művészettől teljesen idegen elv alapján fogalmaz meg igeneket és nemeket, minőséget. gyakran előítéletek alapján. A következmények előre nem láthatók, lehetséges, hogy legközelebb egy forgatókönyvvel kell majd megjelenni, hogy jóváhagyják illetékesek? Egy rossz döntés önmagában még nem hiba, akkor lesz az, ha működni kezd. Egy felelős testület ‘ezt nem engedheti meg magának. Lehet segítséget kapni, az itteni kulturálisművészeti élet résztvevői többször is felajánlották a szakmai segítségüket, együttműködésüket, de ezzel igazán senki nem élt. Azok, akik most aláírták a levelet, tisztelettel és optimizmussal azt várják a közgyűléstől, hogy ne csak döntsön, érveljen is, bár politikai érveket művészeti érvekkel szemben felsorakoztatni, rossz emlékű dolog . . . Aki azt mondaná, hogy miért nem lehet egy igen egyszerű, elegáns módon megoldani a problémát - már tudniillik, úgy, hogy egy szakértő zsűrit kérnek fel a bírálatra — annak elmondjuk, hogy ez a lépés már megtörtént. Kötelező is egyébként, a fentebb említett 109-es paragrafus 2. pontja alapján: „A döntéshez a műalkotás értékére vonatkozóan szakvéleményt kell kérni". És akkor mi történik? A szakvélemény megérkezik, a testület pedig vagy elfogadja, vagy nem. Rá van bízva. Molnár G. Judit (aki maga is tagja a bíráló bizottságnak) erről a technikáról beszél. — A jelen esetben a siklósi alkotótelepen a Képző- és Iparművészeti Lektorátus tá mogatásával folyt a munka 28 jelentkező közül 8 város jutott szoborhoz, Pécs mellett még Komló, ahová Bocz Gyula alkotása kerül. Tanulságos, hogy az érintett városok képviselői fontosnak tartották látni a készülő műalkotásokat, mig a pécsiek közül tudtunkkal, csak öten nézték meg. A terveket bemutatták ugyan, s bár a vázlat nem pótolhatja a látványt, már akkor eldönthető lett volna, hogy a szobor kell-e vagy nem. Ezt a művet zsű- rizték, a bizottság úgy ítélte meg, hogy az életmű kiemelkedő alkotás, az értéke négymillió forint. A problémát az jelenti, hogy bár a törvény szakértői testület véleményének kikérését kötelezővé teszi, arról nem szól, hogy utána mi történjék. Ezért fordulhat elő az a szomorú, de egyben már nevetséges eset is, hogy egy testület például arról vitatkozzon, meddig érjen az angyalka ruhája egy felszabadulási emlékműn, mint ahogyan az egy másik szoborfel- óllítási alkalom során megtörtént . . . Kérdések A szobor kell, csak nem ide — mondta a testület. A szobrot felajánlom, de csak oda — mondjc a művész. A testületben néhányon a vevő választási jogáról beszélnek, a művészek közül néhányon cenzúrára asszociálnak. És ott az a bizonyos „ha”. Mert ha a szobor éppen nem egy női testtájat ábrázoló torzó lenne, talán helye lenne ott. ahová szánták. Sok-sok érdekes kérdésünk lehetne. Arról, vajon elég felnőttek vagyunk-e — állampolgárt és választott képviselőjét beleértve — már arra, hogy magunk alkossunk véleményt, vagy egyelőre gondosan meg kell még védeni erkölcseinket. Ez politikai kérdés. Beszélhetnénk a műalkotásról és az értékeiről, de ez meg esztétikai kérdés. Szóba kerülhet, hogy mi illik és mi méltó a Lenin-szobor helyére, de ez könnyen lehet, hogy csak egy rossz beidegződés kérdése. Megfogalmazhatnánk azt, mi is voltaképpen a bajunk egy női altestet ábrázoló alkotással, ez pedig nem ritkán legbensőbb és jól elrejtett problémáink kérdése. Ki-ki eldöntheti, melyikre kell magában választ adnia. Hodnik Ildikó A hazai és nemzetközi művészközvetítés monopolhelyzetének feloldása óta országszerte több tucat magáncég kapcsolódott az impresszálási körbe anélkül, hogy tevékenységének a mai helyzet bonyolultságából adódó nehézségeit, szakmai, etikai kritériumait bárhol is érvényesíthette, képviseltethette volna. Ugyanakkor a törvényalkotói folyamat mindig is igényelte az egyesített álláspontok összegzését és közlését. Mindezek a tények a szakma stabilizációs törekvéseivel karöltve, szükségszerűen hozták létre a Budapesten múll héten megalakult Magyarországi Művészeti ügynökségek Szövetségét, amelynek etika bizottságába Pécsről az ART- rOUR Management Kft. ügyvezető igazgatóját, Bornemisz sza Gézát választották. — Tőle kértünk tájékoztatást az új szervezetről: — Szőkébb és tágabb világunkban egyaránt jelenlévő kóros gazdasági regresszió, napjainkban a kultúra egészét megrázkódtatja. Nyilvánvaló tehát, hogy ebben a szituációban a művészet közvetítőire, menedzsereire és ügynökeire egyre több feladat és felelősség hárul. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy nálunk a privatizációs lehetőségek sokszínű palettáján most kialakuló szakmai és piaci érdekek még nem követik etikusan a fejlett demokráciák korrekt gyakorlatát. Nevezetesen: a művész, a művészközvetítő és a művészet- Fogadó szükségszerű egymásrautaltsága távlatokban mérhető és megtérülő biztonságát, a művészeti produkciók szakszerű, értéken történő továbbadását. Jóllehet. az igaz értékek felkutatása, kiművelése és érvényesítése, a közönség kegyeit kereső, összes résztvevő alapvető érdeke. — Ezért, vagy a „vér és dac" szellemében szerveződött a szövetség? — Semmiesetre sem a ,,vé( és dac" szellemében, hiszen a politika mentes szervezet a magyar előadóművészek és produkcióik külföldi, valamint a külföldi előadóművészek és produkcióik magyarországi közvetítésével hivatásszerűen foglalkozó szervezetek részvételével működik. Elutasítja a kartell szemléletet, a monopol helyzetek kialakítását és erősíti a konszenzus útján való együttműködést. Azért, hogy nemzetközi mértékkel garanciákat teremtsen tagsága presztízsének itthon és külföldön egyaránt. — Ennek érdekében, ahoqy azt a Gulyás Dénes, Kincses Veronika, Ko- váts Kolos és Polgár László operaénekesek által alapított PENTATON Művész és Koncertügynökség Kft. igazgatója, a szövetség három évre megválasztott elnöke Zimányi Zsófia székfoglalójában hangsúlyozta, minden lehetséges fórumon kifejezésre juttatja a közös álláspont alapján kialakított üzleti verseny és tisztességes piaci magatartás etikai normáit, támogatja o pályakezdő művészeket, a kortárs művészetet, kialakítja hazai és nemzetközi információs rendszerét, és lehetővé teszi a szövetségi tagság cégbeni megjelölését. — A Dél-dunántúli régiót mennyiben érinti a szövetség megalakulása? — Mi ndenekelőtt a szélesebb bel-, és külföldi kapcsolatokra épülő kölcsönös művészcserék gyakoriságának emelkedésében, a közönség érdeklődésének műfaji és minőségi elvárásainak kielégítésében és nem utolsósorban a mecenatúra lehetőségeinek célirányos, koncentrált felhasználásában. — És mi lesz mindebben az ön személyes szerepe? — Tekintettel arra, hogy a vidéki tagok közül egyedül én kaptam bizalmat, egyfajta decentralizációs összekötő híd működtetése vár rám a szövetségben és felelősségteljes, következetes munka az etikai bizottságban. — Saját cége számára milyen előnyökkel jár e tagsága? — Egyenlő leszek én is az egyenlők között, mint vala^ mennyi tag, akiknek a szövetség csak javára lehet. Egyéni ambícióimban pedig a hagyományos közvetítő munkát nemzetközi művész menedzseléssel, a műsorbonyolítást pedig produceri vállalkozásokkal bővítem. Az ARTTOUR Alapítványon keresztül pedig továbbra is támogatom a komplex (ének, hangszeres zene, tánc és színjátszás) MŰVÉSZETI MAGÁNISKOLA alapfokú, erős humán oktatással párosuló működtetését. DALESZ Állunk a sorban. Hatan előttem, ketten közülük régi ismerősök. Ez kiderül a beszélgetésből. Jó hangos beszélgetésből. Különben péksüteményre és tejtermékre várunk. Meg egy kis zöldségre, a hétvégi leveshez. — Most láttam a Da- leszt — mondja az előrébb álló hölgy, miközben indulatosan int a kezében tartott piros cekkerrel. — Ez a Dzsoki már megin' egy alja dög! — körülnéz, a bennfentesek mosolyával. Ö mór többet tud nálunk, hiszen percek teltek csak el azóta, hogy elszakadt a tévékészülék elől. Az esti folytatást adták már délelőtt, nehogy lemaradjon bárki is az élvezetről. Mert jó azért bekapcsolódni más családok életébe A Szomszédok hétközna- pisága és olykor túlságos pestiessége után az álomszerű Dallas (avagy Da- lesz, ahogyan, ki tudja miért, de néhányon ejtik) más környezetbe varázsol minket, ahol mindenki szép, friss és kimosdott, de ahol részről részre az is kiviláglik, hogy a pénz ugye nem boldogít senkit, mert mit is ér a vagyon, ha nélkülözni kell a szeretet melegét. És ami a legfájóbb az egészben, az az, hogy mindez még nem is annyira hazug. A hamis az, ahogyan látjuk, vagy láttatják velünk. De mondhatnánk-e tiszta szívvel, hogy ez a hazugság nem kell? Hát ki az, aki minden undora, mérge és az ízlésrombolás szülte felháborodása ellenére nem nézi meg legalább olykor-olykor az ilyen tévés családregények egyes fejezeteit, és titokban, hogy senki se lássa, azért elmorzsoljon egy könnycseppet a szeme sarkában, amikor a főhősnők egyikét keserves műtét során megoperálják?! Szóval csak állunk a sorban. Nincs reményünk rá, hogy gyorsabban haladjunk. Nem beszélünk arról, mi történik körülöttünk, nem beszélünk arról sem, mit tehetnénk, vagy hogy mivégre is vagyunk amúgy igazán. Egy témánk van, egy megbízható, jó kis témánk. Ezúttal mondjuk a Dalesz . . . • Hodnik Ildikó iencsik István szobra a Villányi Szoborparkban Fotó: Szundi György
