Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-17 / 255. szám

a aj Dunántúlt napló 1991. szeptember 17., kedd Gyümalcstermentés - korszerűen fi nektarin Növényvédelmi tandcsadö A szőlő szürkepenészes rothadása Nevezik még „kopasz”- baracknak, hallottam már „csupasz"-baracknak is em­legetni, csak a jelzők szerin­tem roppant szegényesek en­nek a hihetetlenül kellemes megjelenésű, elegáns gyü­mölcsnek, amelynek ráadásul még beltartalmi értékei is kiválóak. Engedjen meg ki­vételesen annyi személyeske­dést o rovatunkat olvasó kertbarát, hogy megemlít­sem: családi, baráti körben, kollégák között én is igy szoktam emlegetni a nekta­rint, hogy az a gyümölcsök drágaköve. Maga a faj régóta ismert, Kínában az időszámításunk előtt kb. 2000-ben már leírták, de elterjedt és általánosan ter­mesztett gyümölcsfajjá csak a II. világháború után vált, elő­ször az Egyesült Államokban, majd az 1960-as évek közepé­től terjedt el Európában is. Ak­kor viszont rohamosan. Magyarországon sem volt teljesen ismeretlen, gyermekko; romból emlékszem, hogy nagy­szüleim szkókói kertjében is volt egy fa nektarin, melyet Rivers kopasz korai-nak emle­gettek. Botanikai besorolásában o nemzetségét illetően viták van­nak, az általános nézet az, hogy az őszibarack mutációja, különbség nincs is közöttük, csak a gyümölcsben, ugyanis a nektarin termése valóban tel­jesen szőrtelen, csupasz és szi: nezettebb. Kopaszsága örökle­tes tulajdonság, genetikailag rögzített. Termését tekintve semmi kü­lönbség nincs az őszibarack és a nektarin között, minden tech­nológiai — még a növényvé­delmi is - elem azonos, egyes szakemberek szerint azonban érzékenyebb a monilióro, job­ban meghálálja az öntözést és a melegebb fekvést az ősziba­racknál. Saját tapasztalatom szerint a moniliára valóbon fo­gékonyabb, más különbséget nem észleltem. Rendkívülien vonzó megjele­nése, piacérdekessége miatt mindig magasabb az árfekvése, mint az ugyanakkor érő őszi­baracké, megjelenését tekintve érthető is. Jelenleg hazánkban 5 fajtá­ja van szaporításra engedé­lyezve: a Nectared h., a Red June, az Independence, a Har- ka, és a Lavortop. A termelők­nél megtalálható még a Fan­tasia, a Stark Red Gold is, jóslatom szerint az elkövetke­ző években nagymértékben és rohamosan fog terjedni ter­mesztése. Szaporítóanyagának beszer­zése néha nehézséget okoz, a lerakótokon kívül Pécsett érde­mes felvilágosításért fordulni Kunné Czibere Mária kollega­nőnkhöz, a 13-628-as telefonon 17 óra után. A fajták legjellemzőbb tulaj­donságáról rovatunk következő számában fogok szólni. Buzássy Lajos A szőlősgazda egész évi eredményes munkáját most o szüret közeledtével már csak egy, igazán jelentős gomba­betegség veszélyezteti, a szür­kerothadás. A kórokozó okozta szürke penészgyep megjelené­sét a bogyókon, a fürtön szin­te mindenki jól ismeri. Azt mór kevesebben tudják, hogy a kórokozó fertőzheti a szőlő egyéb zöld részeit (levelét, és a kocsányát) is. E betegség rendszeresen fellép a szőlős- kertekben, gyakorta járváiy- szerű a megjelenése. A minőség jelentős romlása mellett az évjárattól függően a termésveszteség a fertőzött területeken a 20—30%-ot js el­éri. A szürkepenészt régebben kimondottan gyengültségi kór­okozónak vélték, mely első­sorban a növényeken található sérüléseken (rovarkártétel, ho­mokverés, jégverés stb.) tá­madja meg a növényt, a gyü­mölcsöt. Az elmúlt évek vizsgálatai sajnos egyértelműen bizonyí­tották, hogy a kórokozó az ép. sértetlen bőrszövetet is ,,fel tudja törni". A kórokozó fel- szaporodásához, jelentős kár­tételének kialakulásához az ez évi időjárás (esős nyár, jégve­rés) kedvező volt és félő, hogy az elkövetkező hetek várha­tóan csapadékosabb időjárása jelentős károkat okoz. A baj ma már megelőzhető, de a megbetegedett növény gyógyítására nincs esély, leg­feljebb a betegség tovább­terjedését akadályozhatjuk meg. Több készítmény is a ter­melők rendelkezésére áll, de a jelen időszak a leghatéko- nyabbok felhasználását indo­kolja, mint például a ROVRAL 50 WP, a ROVRAL 25 FW, a RONILAN 50 WP vagy a SUM ILEX 50 WP-t. A három - gyakorlatilag egyformán ki­váló hatású szürkepenész el­leni — készítmény közül a rö­vid (7 nap) élelmezésegész­ségügyi várakozási ideje miatt a ROVRAL márkanevűek él­veznek előnyt. A ROVRAL 50 WP 5x1 dkg- os, 0,25 dkg-os, a ROVRAL 25 FW 2 dl-es kiszerelésben került forgalomba, igazodva a vevők igényeihez. Szürkerothadás ellen felhasználható növényvédő szerek élel­mezésegészségügyi ROVRAL 50 WP ROVRAL 25 FW POLIOXIN AL WP SUMILEX 50 WP RONILAN 50 WP várakozási ideje: 1.5 dkg/10 20 ml/10 I 2 dkg/10 I 1.5 dkg/10 1.5 dkg/10 I víz 7 nap víz 7 nap víz 3 nap 1 víz 14 nap 1 víz 14 nap Wohl László Termesszünk rebarbarát Kevésbé ismert évelő zöld­ségféleségünk. Érdemtelenül mellőzött - talán azért, mert nem eléggé propagált - nö­vény a rebarbara. Pedig az összes termesztett zöldségféle­ségek közül a rebarbarában van a legtöbb (70 mg/100gr) karotin. Ezen túlmenően jelen­tős a B1, B2 vitamintartalma, továbbá gazdag ásványi sók­ban, jelentős oxálsavat és ká­liumot stb. is tartalmaz. Fel­használhatósága sokoldalú. A lekvár-, dzsemkészítéstől a kompóton át még gyógybor- készítésre is felhasználható. (Rebarbarás gyógybor: 100 gramm rebarbara/l tartalom­mal.) Sajnálatos, hogy nem elég­gé ismerik a Dél-Szibériából származó igénytelen növényt, amely a sokoldalú felhasznál­hatósága mellett a kertben még dekoratív hatású is. Nagy üdezöld levelei feltűnő eszté­tikai hatásúak. Hidegtűrő, ár­nyékot és napfényt egyaránt elviselő növény. A nagy lomb- levelei miatt sok vizet páro­logtat. A trágyázott talajt és o nitrogén műtrágyát meghá­lálja. Most ősszel, szeptem­berben tőszétosztással szapo­rítjuk (Lehet magról is szapo­rítani, de a palántanevelés miatt körülményesebb.) Az idősebb töveket éles késsel annyi részre vágjuk, ahány hajtásrügy van rajtuk és - a fejlődő nagy lomblevél felület miatt — 100x100 centiméterre elültetjük. Fogyasztásra a levélnyelet használjuk, amely a nyári al­mához hasonló, kellemesen sa- vanykás ízű. A tövekről a le­vélnyelet a harmadik évben le­het szedni. Egyszerre egy tőről 3-4 levél szedhető, amelyet kézzel törünk le - és nem kés­sel vágjuk - mindig az alsó leveleknél kezdve a szedést. Ugyanarról a tőről hetente legfeljebb kétszer szedhetünk levélnyelet. Egy tőről évente legalább három kilogramm termés nyerhető. Szedés alkal­mával az előtörő virágszárat távolítsuk el. A levélnyél sze­dését júliusban abba kell hagyni. Tekintettel arra, hogy kevés­bé elterjedt zöldségféléről van szó, a Kistermelők Megyei Szövetsége vállalja az elter­jesztés közvetítését. Akinek te­hát van szaporításra alkalmas rebarbara töve, kérjük jelezze Pécs, Apáca u. 15. szám alatt (telefon: 10-675). Aki pedig szeretne a termesztéssel fog­lalkozni kérjük, hogy ugyanitt jelezze. Megjegyzendő a termesztés­sel kapcsolatban, hogy egy 3—4 tagú család rebarbara­szükségletét 1—2 tő növény fe­dezi. Dr. Tamcsu József PÉCSETT ELŐSZÖR Borbörze A „Mediterrán ő*x" rendezvény­sorozat keretén belül először kerül megrendezésre Pécsett a borbörze. Az idei kedvező szőlőtermés-kilátá­sok ugyanis a termelőket - az ér­tékesítéssel kapcsolatban — aktiv cselekvésre ösztönzik. Nyugaton az ilyen termelő-felhasználó (fogyasz­tó) találkozó nem újkeletű. Ott minden évben magas színvonalon bonyolítják le az ilyen találkozá­sokat, ahol a termelő és fogyasztó (felhasználó) hosszú évekre szóló üzletet és bensőséges barátságot köthet. Szeretnénk mi is a terme­lőket és fogyasztókat ,,egy asztal­hoz állítani" (ültetni), hogy köz­vetlenül tárgyalhassanak a bor mi­nőségéről, a fogyasztói kívánalmak­ról, de nem utolsósorban az árról. Szeptember 29-én tehát 9-12 óra között az Apáca utca 15. szám alatt várjuk azokat a termelőket, akiknek még van tavalyi boruk, és az idei évben is minőségi bor előállítására van kilátásuk. Kérjük, hozzanak magukkal 2—3 liter vagy palack saját termésű bort, amit a vevők ott helyben „minősítenek" és az esetleges adás-vétel meg is történhet. Ha jelenleg nincs is nagy tétel, abból a minőségből, akkor is bemutatható a minta, amelyből az idén nagyobb termés- mennyiség várható. Az Ifjú Borászok Szövetsége vál­lalta a gyakorlati lebonyolítást és ha sikerül a borbörze, úgy a kö­vetkezőben minden évben megren­dezzük. Várunk tehát minden, borértéke­sítéssel (vendéglős, presszós, kan­nás stb.) foglalkozó vállalkozót és természetesen azokat is, akik a saját szükségletükre szeretnének na­gyobb mennyiséget vásárolni. A termelők pedig saját érdekükben vegyenek részt a találkozón, hi­szen ott esetleg több éves üzleti kapcsolat is kialakulhat a fogyasz­tóval. Dr. Tamcsu József, a Kistermelők Megyei Szövetségének alelnöke Válaszok közérdekű témákra TISZTELT OLVASÓI Az Új Dunántúli Naplóhoz érkezett levelében kifogásolja a Nönvényvédelmi tanácsadó rovatban megjelenő útmutató­kat. Javasolja, hogy olcsó, komplex programszerű tech­nológiák kerüljenek a táblá­zatba, illetve a károsító leírás helyére, úgy, pl.: 200 négy­szögöl területre mennyi és milyen permetszert kell kijut­tatni, hogy védje az összes, kertben termesztett, növényt. Javasolja továbbá a pontos permetezési időpontok meg­határozását is. Ilyen technológiai sor ösz- szeállítását több tényező aka­dályozza. Ezek a következők: Baranya megyében a kör­nyezeti, időjárási viszonyok, növényfenológiák, károsító megjelenések ideje eltérő (például gondoljunk Villány térsége vagy Sásd közti kü­lönbségre). A kárositák ismerete nélkül nem lehet eredményes nö­vényvédelmi munkát végezni. A növény fejlettségi - fe- nológiai —, egészségi állapo­ta meghatározza a kórokozók, kártevők megjelenését, káro­sítás mértékét. Két egymás melletti területen sem azonos, mivel a kerten belül is külön­böző mikroklimatikus viszo­nyok uralkodnak. A „Növényvédelmi tanács­adódban minden esetben fel­tüntetem az egyes növények fonológiai állapotát, mely már eleve útmutatóul szolgál a permetezési időpont meghatá­rozására. Ez a rovat nemcsak a kiskerttulajdonosoknak, ha­nem az árutermesztőknek is útmutatóul szolgál. A programszerű védekezé­sek (időpontok előre meg­határozása) hatékonysága nem megfelelő (20—50°/o-os). Jó példa erre, hogy a szőlők­ben, gyümölcsösökben 7—10 naponként történő permetezé­sek ellenére tömeges kárositó- felszaporodás észlelhető. A növények szerérzékenysé­ge, eltérő, előfordulhat, hogy a szőlő permetezéséhez elő­készített permetlé például o barackfákra juttatva gyümölcs­hullást okoz. A több növény védelmére engedélyezett növényvédő sze­reknél is gondot okoz az el­térő dózis, például a RUBI- GAN 12 EC almában 5 ml/ liter víz mennyiségben hasz­nálható eredményesen, míg szőlőben a 3 ml már fito- toxi’kus hatású lehet. További gondot jelent e módszernél, hogy ugyanazon Ai Agrárszövetség o nagy érdek­lődésre való tekintettel a mező­gazdasági jellegű kárpótlásra ki­bővítette ingyenes tanácsadását, így a megyénkben három helyen vehe­tő már igénybe. Pécsett dr. Sípos László ügyvéd­nél, a Kossuth Lajos utca 22-ben, kedden és csütörtökön 14—16 óráig, telefon: 11-033. növényvédő szer várakozási ideje növényenként eltérő. A 200 négyszögölnél kisebb területek védelmére a kombi készítmények használatát ja­vaslom. A táblázatban szereplő sze­rek közötti választási lehető­ség lehetővé teszi az olcsóbb és hatékony növényvédő szer alkalmazását is. Hatékony növényvédelmet csak odafigyeléssel, a károsí­tok megjelenése időszakában végezhetünk. A kért technológiai leíráso­kat a Tisztelt Olvasó megta­lálhatja a könyvesboltokban beszerezhető „Milyen szert használjunk?” című könyvben. Ezzel kapcsolatos a TERRA­HOLDING Rt. szaktanácsadá­si napja szeptember 20-án 15 órai kezdettel a Baranya Megyei Nönvényegészségügyi és Talajvédelmi Állomáson, ahol négy külföldi gyártó és forgalmazó vállalat képviselői adnak tájékoztatót, valaminta helyszínen kedvezményes áron növényvédő szer is vásárol­ható. Czigány Csaba Szigetváron dr. Mester József jog­tanácsosnál, a Zrínyi út 1-ben, a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgá­latán, hétfőn és szerdán 14-18 óráig. Siklóson dr. Horváth Miklós ügy­védnél előzetes telefonos időpont­egyeztetéssel, a 73-21-412 telefon- számon. Ingyenes tanácsadás kárpótlási ügyekben AGROKER RT. ÁRUHÁZ Pécs Közraktár u.7/a. RK kapálógépek 24000 Ft-tól FG fűnyírógépek 18600 Ft-tól Kukoricamorzsoló 23000 Ft Vetőadapter 2750 Ft Földlabdás örökzöldek, virághagymák nagy választékban. Örökzöld téma az Agreker Rt. Áruházból Annak ellenére, hogy itt a szüret ideje, a kertekben na­gyon fontos őszi munkákat kell elvégezni, mégis arra szeret­nénk felhívni az olvasó figyel­mét, ami nem kamrába, pincé­be. munkához való, hanem amitől szebb lehet környeze­tünk. A földlabdás boróka, tuja, hamis ciprus örökzöldeket ajánljuk figyelmükbe. Igaz, mielőtt szép lesz, van egy kis dolog vele. A növénye­ket a földlabdával és az azt tartó juta csomagolóanyaggal együtt kell iszapolt gödörbe ül­tetni. A juta csomagoló rövid idő alatt elbomlik. Műtrágyá­zásra nincs szükség, de ha szik­lás a talaj, akkor a talajcsere indokolt lehet. A borókafajok közül talajta­karó és hosszú fajok kaphatók. Ez utóbbiak közül az egyik leggyorsabban növő a sky­rocket fajta. A hamis ciprus 5—8 méteresre is képes meg­nőni. Oszlopos Ívelése, kékes színe, szinte azt lehet mondani, eleganciát sugároz. A borókák között a bonsai kedvelők is megtalálják a ked­vükre valót, ugyanis alakító metszéssel, viszonylag kis edénybe ültetve szép bonsai növényeket kaphatunk. Az AGROKER Rt. Áruházban most kedvére választhat a kör­nyezetébe legjobban illő, és legjobban tetsző fajtát. Még egy fontos információ, az örökzöldeket a fagyok be­állta előtt kell elültetni. KR-tipusú kapálógépek bő választéka várja a vásárlókat Pé­csen, az Agroker Áruházban. Fotó: Kóródi Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents