Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-07 / 215. szám
8 m Dunántúli napló 1991. augusztus 7., szerda M/ lesz a fiatal történészekkel? Mentőmellény Ha továbbra is képszerűen okarnék gondolkodni, azt mondanám: az egész üqyr olyan, mint egy furcsa úszólecke. A tó már nem állóvíz, már nem is annyira zavaros, viszont a partról bedobott mentőmellények száma mégsem elég az odabent lévőknek. Felesleges dramatizálás nélkül, de egy ideig úgy látszott, veszélybe került a dél-dunántúli történészek szakmai fóruma a hozzákapcsolódó tevékenységekkel, nyári táborokkal együtt. Még most sem mondhatjuk, hogy megoldódott volna az ügy, egyelőre mégis úgy látszik, hogy az idei nyári tábor legalább biztosítva van. A lövid előtörténet szerint a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja hat éve kezdeményezte fórumok szervezését a régió történészei számára. A cél az volt, hogy Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye történelemtanárai és kutatói számára lehetőséget adjanak magasabb szintű továbbképzésre, sőt arra is, hogy a kutatómunkát segítsék, illetve összehangolják. Az egyhetes nyári tábor mellett néhány napos regionális konferencia is zajlott. A szakmai irányítást a társulat a Janus Pannonius Tudományegyetem Történettudományi Tanszékével együtt vállalta. A Pécsi Akadémiai Bizottság és a régió levéltárai, múzeumai segítették a munkát, ahogyan o négy megye tanácsi, pedagógiai intézményei is. A helyzet akkor fordult kétségesre, amikor az addigi biztosnak mondható anyagi bázis kicsúszott a történészek talpa alól. Már nem érdekes, hogy utolsó gesztusként-e, vagy az igazi értéket felismerve, de a helyi KISZ-szervezetek, megyei, tanácsi osztályok anyagilag is segítették a kezdeményezést. Mára ez a hozzávetőleges biztonság vált kétségessé, olyany- nyira, hogy az utóbbi két év konferenciájának anyagai könyv formájában már meg sem tudtak jelenni. A mentőmellényt most a szervezők egy nagy lélegzetvétellel maguknak akarják felfújni. így jött létre Pannon História néven az az alapítvány, melynek célja, hogy a dél-dunántúli történészek szakmai fórumait támogassa, nemcsak az eredeti céloknak megfelelően, hanem azért is, hogy a felkínált lehetőségekkel segítsék a helyi közösségek identitástudatának, önismeretének fejlesztését, a tanítás, a helytörténetirás színvonalának emelését. Az alapítvány létrehozója a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja és dr. Vonyó József, aki az 1991. évi képviselői tiszteletdijából tette felajánlását. Az alapítványi vagyont a Baranya Meqyei Levéltár kezeli, s képviselőjével, Maximné dr. Milter Annával, a levéltár igazgatóhelyettesével és Fülöp Miklóssal, a JPTE egyetemi tanársegédével néhány szó erejéig bővebben is beszélgettünk a kezdeményezésről. — Nem előtte vagyunk valaminek - mondta Fülöp Miklós —, hanem már utána. Egy meglévő, és nem egy tervezett munkához akarunk támogatást kapni. A kényszer szülte a lépésünket, mert az eddigi támogatási csatornák bedugultak, illetve a viszonyok átrendeződésével az újabb lehetőségeket meg kell találnunk. A helyzet az, hogy jelen pillanatban még az önkormányzatok sem tudnak előre tervezni, nekünk azonban már biztosat kellene tudnunk." Az alapítvány nyitott, a Konzumbank Rt. pécsi fiókjának kezelésében a 249-98934-es számú számlára, illetve a K 02-20400-as számú számlára várnak támogatókat. Bővebb információkat lehet kapni az alapítvány képviselőjénél. Az már most biztos, hogy augusztus 18-tól újra lesz történésztábor, a hagyomány tehát nem szakad meg. Hogy a jövőben is bízhassanak, pénz kell ... Az idei téma egyébként az önszerveződő társadalom lesz. A szervezők remélik, hogy joggal bizhatnak abban, elnyerik majd az új önkormányzatok erkölcsi és anyagi támogatását. Nem zárkóznak el persze attól sem, ha egy-egy intézmény, cég (akárha csak adókedvezmény elérése érdekében) segítőén fordul hozzájuk. Van lehetőség. Hodnik I. Titkok a világ tetején Európai szemnek szokatlan, európai léleknek talán első pillanatban kevéssé érthető a látvány, mely a pécsi, Helyőrségi klubbeli ,,A kinai kultúra évezredei” című kiállításon elénk tárul. A látogatót köszöntő fotókon a sivatag lelke szélformálta buckák között rejtezik, míg a Világ tetejét idéző képeken titokzatos tibeti lámakolostorok mélyén faggatják a szerzetesek amúgy kaleidoszkópszerüen. Akik még emlékeznek az évekkel ezelőtti első kínai ipar- művészeti kiállításra, melynek ugyancsak Pécs adott otthont, most újra ráemlékezhetnek az elképesztő pontosságra, aprólékos. finom megmunkálású darabokra, hiszen a mostani tárlat anyagában szinte már lehetetlennek látszó kézügyességgel készült munkák is vannak. Mondhatjuk, hogy ez a igazodásban segít mór az elhelyezés is, így a festészet, a kerámia és porcelánműves- ség, a fa- és elefántcsont-fa- ragványok emlékei külön helyet kaptak. Nehezen lehetne megfogalmazni, mi is a leg- megkapóbb a válogatásban, minden kiemelés csak szubjektív lehet. Igazi ritkaságnak számít a tibeti Ezer Buddhától részlete, de kitüntetett figyelemmel érdemes megszema múltat, a jelent és a jövőt. Odébb virágzó fa ágaskodik az ég felé a hófödte csúcsok között, és messzeségbe vesző útján kanyarog a Nagy Fal kőrengetege. Több ezer év művészete mutatkozik be itt, válogatás az országban az első, legteljesebb körképet, egyedülállóan gazdag keresztmetszetet adó kiállítás. Értékelni nem is, inkább csak ismertetni lehet a bemutatott alkotásokat. Az ellélni a bemutatott öt tibeti „tangka" tekercsképet is. Ezek a tárgyak a buddhizmus féltett ereklyéi közé tartoznak, az egyiken - még a megvilágosodás előtt — maga Buddha látható. Nem nehéz észrevenni, hogy a dicsfény, mely a képek alakjait övezi, nemcsak a keresztény mitológia révén ismert, akár a színeket, akár a formákat tekintjük, a legmodernebb parapszichológiái kísérletek eredményeit látjuk igazolódni. A témakör Iránt érdeklődőket színpompás látvánnyal kápráztatják el a selyem és brokátképek vörös, sárga, kék, arany színei. Nem kevésbé érdemes a figyelemre a nyugati festészettől alaposan eltérő, hagyományos kinai. Inkább grafikus, s ahogyan gyakran ma is, inkább vonalakban, mint színekben gondolkodik. Mintha minden alkotáson átsugárzódna az a filozofikus háttér, mely át- meg áthatja Kína, és a távoli Kelet mindennapjait. Minden anyag felhasználható, a parafa, a kagyló, a kő, a toll, a bambusz, bármi, ami a végletekig stilizáló, mégis, aprólékos gonddal készített művek alapanyaga. Hangulatok és érzelmek dominálnak itt, 'e- het, hogy egyetlen valódi helyre, tájra nem ismernénk rá, a tapasztalatnak képzeleten átszűrt változata áll itt elő. Szokatlan, hogy a képek nem az általunk megszokott egy nézőpontból készülnek, hanem egyidejűleg különböző perspektívákból. Az emberalakok, ha vannak, parányiak, a világmindenség harmóniáját velük, vagv nélkülük is kifejezik a névtelen művészek. A titokzatos Kína a porcelánkészítés rejtélyével is bírt, s amit nyugaton véletlenszerűen egymáshoz kevert anyagok segítségével hoztak létre, azt keleten biztos tudással készítették a régi mesterek. A tárlaton majd félszóz műtárgy segítségével nyerünk be- oillantást a Tang-dinasztia háromszin állatszobrocskáin, a Song-dinasztia kék-vörös, színjátszó kerámiáin, o Mina-ko- ri kék-fehér porcelánon át a mesterség több ezer éves múltiába. Réaebben sem becsülték kevésre a kinai porcelánt, ismeretes, hoav Fri - o«es. norosz uralkodó hatszáz aárdistáiót cserélte el tizenkét naay porcelánvázáért . . A leaendás türelem bizonyítéka lehet a fa-, lakk- és elefántcsont-faragványok sora, de o tárlat egyik páratlan érdekessége is, a kantoni ör- döaaolvó, melv egy tizenkét aömbhéiból álló szerkezet, s amelyet úgy készítettek, hogy tömör elefántcsontgömbbe fúrva vésték ki az egyes elemeket, s csak az utolsó héj elkészülte után vágták át a rögzítő csontszálakat. A pécsi válogatás olyan élményt nyújt melyhez a környéken ritkán juthatunk. Mindez képes volt feledtetni azt is, hogy a szobrok hátán egy csöppet sutának tűnt a ragasztott leltári szám, s hogy ez az értékes anyag időn és téren át többet üzen, mint amennyit első látásra feltételeznénk. Ezért is érdemes többször végignézni. Reméljük, nem kell újabb öt évet várni arra. hogy hasonló élményhez juthasson a pécs-baranyai közönség. Hodnik I. Tollseprli Nem mindegy, hogyan! Sokan nézik a tévében a T. Házban folyó törvényhozási munkát. A tévénézők méltán kifogásolják, hogy a honatyák az üléseken nem megegyezésre törekednek, hanem konszenzusra (Mór amennyire!), különböző koncepciókat (elgondolásokat, terveket) ismertetnek - szinte vég nélkül, és hosszasan szavaznak még egy preambulumra. vagyis a törvényjavaslat bevezető részére is. Az előbb említett szavakat persze édes anyanyelvűnkön is ki lehetne fejezni, s akkor kevésbé valószínű, hogy annyi értelmi-ejtési hibát ejtenének, mint a latin szavakkal való küszködés során. Baj van az újságokkal is. A különböző sajtótermékekből pécéztük ki az alábbi téves kifejezéseket: „Mostanság gyakran túlhangsúlyozottan is elemzik vica versa hovatartozásukat." Már régebben említettük, hogy nincs itt szó senkinek a Vicájáról, hanem csak a latin vice versa (— kölcsönösen, megfordítva is) helytelen használatáról. Ugyanígy kifogásolható a vákuumnak (= légüres tér) vákum, az en- tellektüelnek intellektüel-es Írása, ejtése. A szkizofréniát néha még orvosi körökben is sizofréniának, jobb esetben skizofréniának ejtik. Elképesztő annak a két latin közmondásnak a közlése is, melyet B. László olvasónk küldött be az egyik budapesti lapból kivágva: Aguila non captat muscam, és Gutta capidem lavat. A két közmondás helyesen: Aquila non captat muscas (= A sas nem legyekre vadászik), és: Gutta cavat lapi- dem ( A vízcsepp kivájja a követ). Nem nagy latin nyelvi tudásról tanúskodik ez a reklám sem: „A bonusban bonus von." A bonus hímnembe lakott melléknév, s ekként reklámozva egy jóvágású férfiúra utal, holott a reklámozó minden bizonnyal az eladandó portékák jóságát akarja hirdetni, s ezért a bonum (semleges nemű) szó volna a megfelelő. „Anno dacumál" — tehát meglehetősen régen vándor állított be az egyik plébániára, ahol savanyú borral kínálták a fáradt vendéget, aki helytelen latinsággal ekként dicsérte meg a bort: — Bonus vinus! — Nem jól mondta, amice!- figyelmeztette a vendéget a plébános, Mire a vendég:- Quale vinum, tale latinom! (Amilyen a bor, olyan a latin- sági) Végül helyi elírások! Nemrégen olvastuk: „Az Atheneum összefogásra biztat." Csak az a hiba ebben a mondatban, hogy az Atheneum szót Athenaeumnak kell írni. (Nem a második, hanem a harmadik szótag: ae — akárcsak a Sopianae-ben I) Ez a görög eredetű szó eleinte egy Rómában levő, Hadrianus császár által alapitott tudományos intézetnek volt a neve. Később az Athenaeum fogalmán értettek m'nden Athena istennőnek szentelt templomot, tudományos intézeteket, társulatokat. Hazánkban az 1837-ben alapitott Athenaeum című folyóirat legtehetségesebb íróinkat egyesítette. Most az Akadémia felújította e nevet azáltal, hogy létrehozta az Országos Athenaeum Bizottságot. Szóvá kell tennünk azt is, hogy a Pécsi Zenei Alternativa Egyesület Budapesten össz- művészeti bemutatkozást szervez „Made in Sopianae" címmel. Helyesen így kellett volna: .......in Sopian;s" — még h elyesebben: „Létrejött Pécsett.” Dr. Tóth István
