Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-19 / 227. szám

Balatoni nyárvége Augusztus húszadikával hagyományosan véget ér a balatoni főszezon. Meg­kezdődik viszont a bala­toni ősz, amely progra­mokban, eseményekben kevésbé gazdag, ám tar­togat meglepetéseket oz utószezoni üdülőknek. Augusztus 21-én a sió­foki kulturális központban az Alba Regia Táncegyüt­tes lép fel, 21 órai kez­dettel. Augusztus utolsó hetében még „futnak" a víziprogramok: 22-én 9 óra 30-kor tihanyi vitor­lástúra, 23-án, pénteken este nyolckor vacsorahajó indul a siófoki kikötőből. Ezen az estén Kőröshe­gyen Virágh Endre orgo­naművész és a Vikár kó­rus koncertezik. Szeptem­ber 1-jén, 6—8-án, 13—14- én lesz egésznapos prog­ram, 4-én, 11-én és 18­án a kulturális központ­ban a már megszokott folklórprogram várja o nézőket, 14-én a hollond Belfeldi Animó női kar lép fel. Szeptember 7—8-án kerül sor a Szt. Jupát vi­torlásversenyre, 21-én pe­dig a Malév vitorlásver­senyt rendezik meg. Mindkettő kiindulási pont­ja a füredi kikötő. Szeptember 26-ig lát­ható a siófoki kulturális központban o IV. Orszá­gos Népi Mesterségek Művészete kiállítás. A ba­latoni kiállítótermek min­degyike kínál még látvá­nyosságot, Badacsonyban nyitva tart az Eqry József emlékmúzeum, Balatonlel- lén a Kapoli emlékház, Keszthelyen a Goldmark Károly kulturális központ. Siklósi Erika Az üzletek ünnepi nyitva tartása Pécsett ax élelmisxerboltok ün­nepi nyitvatartáso a következőkép­pen alakul: AUGUSZTUS 19-EN HÉTFŐN ax afésx-boltok szombati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. így leg­több áfész-boltban reggel fél 7-tÖI 14 óráig lehet vásárolni. Az Élelmiszer Kereskedelmi Vál­lalat boltjai ma szintén nyitva tar­tanak: reggel 6-tól délig, illetve 14 óráig. A Zöldért boltok felosztották a nyitvatartási. Amíg tegnap zárva voltak, ma 7-től 12 óráig kinyit­nak. A ma nyitva tartó Zöldért bol­tok: a Szabadság úti, a Szliven Aruház melletti, a Kórház téri, va­lamint a legtöbb kertvárosi és me szesi üzlet. Meg kell kérdezni az angolnákat is! A kissé molett, idősebb hölgy szép komótosan gya­logolt be a vízbe, nem kel­lett elmennie a marásig sem, hogyegy-egy angolna­tetemet a lúgszinű habok közül kiemeljen. Farkánál fogta meg és emelte a víz­tükör fölé a néha már fosz­lósnak induló állatokaV, hogy elinduljon velük ki­felé. Majd fordult vissza ismét, ahogy a türelme, ereje en­gedte. Jómagam a part ma­gasából, egy lom’bkorona hűvöséből figyelhettem az akciót kezemben egy újság­gal, amelyben azt olvas­tam, már 120 tonna fonal­féreggel fertőzött, döglött angolnát sikerült lehalász­ni, még 1000 tonnányi le­het veszélyben. De a leha­lászás gőzerővel folyik. a tó fölött megfigyelő heli­kopterek köröznek. Én csak az idős hölgyet láttam, ott. Egy keszthelyi pletyka nyomában o Baloton-partról, Fenyve­sen, a Pozsonyi utcábon, s az á szorgalma alapján nem tudtam ellenőrizni, ne­tán kiszámítani, hogy való­ban 25-30 millióba kerül-e majd a tó megtisztítása. Bertha Bulcsu, aki tollával lassan évtizedek óta verek­szik o Balatonért, nemigen hisz abban, hogy a hala­kat a lezárt Sió-zsilip, a Sargasso-tengerbe ívni in­duló halak szerelmi bánata, netán halálos melankóliája pusztította volna el. A fo­nalféreg fertőzés mellé pe­dig felsorakoznak véleménye szerint olyanfajta mérgek is, amelyek Nívea-krém, ola­jak, s egyebek álarcában, testünkre kenve csempé­sződnek be a tóba, hogy az angolna végképp a sós víz­re vágyakozzék.. . Az illető, jóérzésű hölgy, dki egyébként pedagógus volt, persze nem halászgat- ni, hanem pihenni jött a Balaton-partra, kevéspénzű hazánkfiaihoz, s a gydnút- lanul ideérkező nyugati ven­dégekhez hasonlóan. A Keszthelyen csírázó pletyká­ról sem hallottak, amely szerint egy helyi vegyi­anyagraktár sérült volna meg még a korábbi, kiadós esőzések idején. Ám a Ba­latonból vett vízminták el­oszlatták ezt a gyanút, Ari Károlynak, a Székesfehérvári Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság környezetvé­delmi felügyelősége igazga­tójának véleménye szerint közelebb járunk az igazság­hoz, ha még* a túltelepi- tést, a marokkói angolnák­kal „feldúsított" állomány­bőséget okoljuk, amit az­után le sem halásztak, út­jukra sem engedtek időben. De, ha a magánvéleményét akarom hallani, csak annyit mond: az angolna nem a Balatonba való. Hagy a néhány évtizede telepitett állomány, a hal­gazdálkodás nagyzási má­niája milyen csapdahelyze­teket teremt még - nem tudhatjuk. De maradjunk a tényéknél, figyelmeztet dr. Heródek Sándor, a Tihanyi Liimnológiai Kutatóintézet vezetője. A szárazság miatt nem lehetett tartósan le­ereszteni a Balaton vizét ta­vasszal, azaz csökkenteni a vizszintet, s hogy a foglyul ejtett angolnapopuláció így túlszaporodott, ezzel kitűnő táptalaja lett a fertőzésnek is. Az élősködő fonalféreg a „bacilusgazda" angolna úszóhólyagjának lakója. Az átlagosan négy féreg be­tegséget sem okoz, de ez­úttal a már kimúlt „kígyók­ba n” negyvenet is találtak A harmadik ok a szakértő szerint a víz igen magas hőmérséklete — mindezt a kutatásoknak is erősíteniük vagy cáfolniuk kell. Hogy egy kósza vegyi­anyagraktár is gyanúperbe fogható? Holló Irma, a Du­nántúli Regionális Vízmű keszthelyi üzemének szenny- viztechnológusa a pletykál csak annak tartja, ami - ugyanis egy ilyen mérgezés először a várost veszélyez­tetné, a jelenlétét azonnal érzékelnék a szennyvíztisztí­tó telepen. Egyébként Gye- nesdiásnál — tanú rá — jú­lius elején is felbukkant már néhány tetem, amely egy fertőzéssel felgyorsuló fo­lyamatra utal. Ám, ha mindez mégsem így van, akkor a gőzerővel folyó lehalászás és a lázas kutatómunka ideje alatt meg kellene kérdezni a még élő angolnákat is. Bóka Róbert igkisebb nagy ember Hüvelyk Michu New Yorkban, a Ringling Bross cirkuszban 40 ezer ember ül a nézőtéren. A teljes sötét­ségben csak a színpad köze­pén csillog egy kis piros tetejű ház, melyből a Palotás hang­jaira kiugrik Michu, a világ legkisebb embere. Diszmagyar- ban, mosolyogva táncol; a kö­zönség a zene ütemére tapsol. Michu 52 éves. Gyermekkora legnagyobb álma, hogy a cir­kusz világába bekerülhessen. Ez meg is történt olyannyira, hogy a Liliputi cirkusz tulajdo­nosa, amikor meglátta egy bu­dapesti fellépését, azonnal szerződtette. Először a skandi­náv országokban, majd Ameri­kában vendégszerepeit. 15 éves kora óta járja a világot. 24-es kis cipőivel Amerika minden nagyvárosában megfor­dult. A cirkuszi műsorokat őrá építették, hisz ö volt a sztár. Olyannyira, hogy mig társai pi­hentek, ő a tulajdonos fogadó­saira járt, ahol az ottani társa­ságot szórakoztatta. így talál­kozhatott Carter és Reagan el­nökökkel is. Ez a fárasztó élet­mód kényszerítette arra, hogy 1985-ben szakítson a cirkuszi poronddal. Azóta filmezik. Ö volt o Nicsak, ki beszél? cimű film főszereplőjének a dublőré, ő a hires — nálunk még nem A pécsi Palatínus Söröző székei is nagyobbak Michunál Fotó: Lauter László vetített — Alf. c. sci-fi filmsoro­zat főhőse. Reklámfilmekben is gyakran szerepeltetik. Egy vi­lágbajnoki boxmeccs előtt a képernyőn lohn Fraizerrel ő állt szemben, a néző pedig egy kérdéssel: ki győzött? Bár, szin­te minden Talk Shownak ven­dége volt; a mai napig fájó pontja, hogy egyetlen, Ameri­kában megjelenő, magyar lap sem készített vele interjút. Michu a Guinness-könyvben kétszer is szerepel. Mint a vi­lág legkisebb embere - 33 hü­velyk magas - és a legtöbb­ször (kétezerszer) esküdött fér­fija. Ez azonban házasságot nem jelent, ugyanis csak szín­padi frigyről van szó. Los Angeles egyik városré­szében utcát neveztek el róla. Ott történt, hogy egy városi parádén bemutatták az új pol­gármester asszonynak, aki za­varában meg akarta csókolni a kezét. Michu erre csak ennyit mondott: No, de madam! Tavaly karácsonykor, mikor hazalátogatott; Mohácson, a Csele Szállóban foglalt szobát. Menedszere, Varga Dezső este érte ment és kereste. A portás csodálkozva közölte: képzelje, taxit fogadott és elment a csár­dába! És mi ebben olyan fur­csa? A csárda az épület másik végében van. 1973-ban az Arkansas állam díszpolgárává avatott apró em­berről Hámori Tibor írt könyvet; Michu, a legkisebb nagyember címmel. Az idén megjelenő könyv szereplőjének Pécs való­színűleg nemcsak egy pihenő­város lesz. Menedzserével szép álmot szövögetnek: a Mecssk- oldalban hollywoodi stílusú lo­kált szeretnének nyitni. A kis­ember nagy terveihez sok sikert kívánunk Helstáb Klára Régi cimborák közös betörése Gilvánfán Egy apró bűnügyről írunk ezúttal. Apró, de sok-sok van belőle szerte az országbon. Egyre több betöréses lopást követnek el. Megpróbáljuk a sztorit abban o stílusban visz szaadni, ahogy azt a siklósi rendőrkapitányság egyik veze­tő nyomozója elmesélte. A helyszín egy idilli bara­nyai falu, Gilvánfa. A szerep­lő három tettestárs, régi jó barátok és korábbi együttmű­ködők. I. J., I. J. és Cs. I. Egyiküknek sem volt pénzük egy óvatlan pillanatban, mit volt mit tenni, gondolkoztak azon, hogyan is lehetne eh­hez a sokszor nélkülözhetet­lennek bizonyuló eszközhöz jutni. Eszébe is jutott egyi­küknek egy idős ember, aki o szomszédos faluban lakik, és akinél már jártak ugyan, de ott is lebuktak. Sebaj, a szükség nagy úr. El is határozták, megnézik, otthon von-e éppen a köl­csönadásairól is ismert P. úr. Motorral mentek, földúton, minden feltűnést kerülendő. Hárman ültek egy járgányon, de végül is nem tartott soká­ig az út. Nem is sikerült semmi. Mit volt mit tenni, másnap is próbálkoztak. Lám, a sikerre van, hogy nem hiá­ba várunk. Hárman voltak, al­kalom arra, hogy elosszák a feladatokat. Egyikük a padlás­ra ment, ízes sonkát és más húsárut talált és talán már akkor megfordult a fejében, ezek az élelmek egyszerre nem fogyaszthatok el, viszont például egy bokor alján meg­várják, amíg éhes lesz valaki. A másik két társ igen rava­szul viszonyult a lakáshoz. Nem ám a ruhásszekrények középső polcán, a legszebb pulóver alatt keresték a pénzt, egyből egy asztal alá néztek, majd nagyot néztek, hiszen egy jobb sorsra érdemes dunsztos üvegben 73 000 fo­rintot találtak, amelyet örö­mükben el is vittek, majd ahogy az ilyenkor illik, ará­nyosan és aranyosan el is osztották egymás közt. (Meg­jegyezzük, hogy az idős em­ber nem tartózkodott otthon, éppen szokásos behajtó kőr­útjára indult, nem tudjuk, mi­lyen sikerrel járt - ott.) A pénz néha boldogít és új ötleteket ad. Az egyik, a be­töréses lopással alaposan gyanúsítható személy úgy döntött, bankot robbant az egyik közeli „itt a piros” já­ték helyszínén. Tévedni embe­ri dolog. A többiek nagylelkűvé vál­tak. Kölcsönadogattak pénzt. Gesztusukat segithette némi alkohol elfogyasztása is. Egyi­kük végül is úgy döntött, vesz egy rádiómagnót. Megvette. Ez az egyetlen lefoglalt bizo­nyíték az ügyben. No és a húskészítmények a bokor alól. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. Bozsik L. Keszthelyi mozaik Még egy erős hét és vége az idegenforgalmi nyaralási főidénynek a Balatonon. Nem titok, sok keszthelyi már tü­relmetlenül várja, hogy végre saját városában zavartalonul mehessen vásárolni, strandol­ni. A zsibárusok, a KGST-bóv- lit árulók, a valutázók lépten- nyomon zaklatják a járó­kelőket. Gépkocsikat törnek fel, kismotorok és kerékpárok pedig egy pillanat alatt Iáfa­ra kel n ek. A kereskedők, ven­déglátósok még egy utolsót csavarnak a présen - azután közellátás ide, vagy oda, le­húzzák a redőnyt. De Így van ez évtizedek óta. A kulturális kínálat azért még mindennapra Ígér vala­mit. Ma este a Nemzeti Fil­harmónia rendezésében Fel­legi Adóm zongoraikoncertjére kerül sor 20 órakor a Feste­tics-kastélyban. Ezzel egyidó- ben a Club of Colosban a Zalaszépe '91 elődöntője kez­dődik a Bikini és a Dolly roll együttesek közreműködésével. Holnap reggeltől színes ka- vaikád fogadja a Balaton- partra látogatókat, így a kép zőművészek utcája, a kézmű­vesek bemutatkozása, folklór- együttesék fellépése tarkítja az estébe hajló ünnepi mű­sort. Szerdán este 8 órakor Al- mási László Attila orgona- hangversenyére kerül sor a Karmelita templomban. Pén­teken a kastély tükörtermében Baranyay László zongoramű­vész szerepel, szombaton dél­után pedig a nagykanizsai Olajbányász Fúvószenekar ad koncertet 18 órától a Balaton- partján, a zenepavilonban. Szabó Csaba Színház, valamint a résztvevő: kispályás labdarúgásban, röp­labdán, tollaslabdában és éjszakai túraversenyben mér­hették össze tudásukat, A legnagyobb sikert a höl­gyek iszap-birkózása aratta.A három színpadon és tucatnyi sportpályán párhuzamosan zajlott eseményre sok pécsi diák is ellátogatott. A rendez­vényt az időjárás is kegyeibe fogadta, igya progrr -rok mel­lett a legtöbben éltek a sós tói strand által kínált fürdő­zési lehetőséggel is. D. P. Hétvégén az ország észak­keleti területén, NyíregyházO- Sóstón rendezték az egyete­misták és főiskolások idei tu­risztikai találkozóját, A mú­zeumfalu mellett kijelölt tá­borhelyen több mint 10 ezer diák vert sátrat. A zsúfolásig megtelt tábor lakói számta­lan kulturális és sportrendez­vény közül válogathattak. A programokban bővelkedő há­rom nap alatt fellépett töb­bek között a Kormorán, a Re­publik, a Bikini együttes, a Hobo Blues Band, a Holló Ezekben a meleg augusztusi napokban rendszeresen zsúfolásig megtelik az orfűi strand Fotó: Läufer László vasamapi EFOTT ’91 Nyíregyháza

Next

/
Thumbnails
Contents