Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-19 / 227. szám

Beküldési határidő csütörtök dél Folytatódik a betűlottó A fődíj kétszer tízezer forint Negyedszer, utoljára közöljük a betűlottó-szelvényét. A hé­ten is több mint ötszáz levél érkezett tippekkel a korábban meghirdetett játékunkra. E heti nyerteseink is - vá­lasztásuk szerint - egyéves Új Dunántúli Napló vagy Új Va­sárnapi Dunántúli Napló-előfi­zetést nyertek 1992-re. A sorso­lás eredményeként nyerteseink: Katona Mária (Kórós, Kossuth u. 10.), Pandur Ferenc ifj. (Barcs, Nagyhíd u. 45.), Strnad István (Villány, Szabadság u. 7), Süveges Lászlóné (Pécs, Egri Gyula út 92.). A héten a következő betűket sorsoltuk ki: C, L. N, T, U, Z. A játék ezen a héten folyta­tódik. Önöknek továbbra sincs más feladatuk, mint a szelvé­nyen hat betűt bekarikázni és tippjeiket nyílt levelezőlapon eljuttatni címünkre (Új Dunán­túli Napló, Pécs, Rákóczi út 34.), csütörtök délig. Következő heti nyerteseink között újra négy, egyéves Új DN- vagy Új VDN-előfizetést sorsolunk ki. A két, tízezer forintos fődíjat négy plusz egy forduló után vehetik át boldog tulajdono­saik. Most közöltük utoljára a szelvényt, a jövő vasárnapi lop- ban megjelenő és o negyedik fordulóban kisorsolt betűk után teljes lesz a lista. Egy hetük lesz utána, hogy ezekből a be­tűkből minél több értelmes szót vagy mondatot alkossanak. Fi­gyeljék jövő heti lapunkat, hi­szen az egyik fődíjat a szavak, mondatok beküldői közül nyeri valaki, o másik fődij nyilvános sorsolásán valamennyi bekül­dött tippszelvény szerepel. Emlékeztetőül az eddig ki­sorsolt betűk: B, E, E, I, L, S, A, K, D, M, T, Y és természe­tesen o fentebb említett, e hé­ten sorsoltak. Játsszon velünk, együtt nye­rünk ! (bozsik) Kevés a vendég a kempingekben Tegnop már bontották az állványzatot a pápai szentmise helyszínén Fotó: Lauter Lászlá A Pogány felé vetető úton az egykori honvédségi sertéshizlalda mellett is kempinget alakítottak ki, ám ez is üresen maradt Fotó: Lauter Lászlá Még két hét és itt a szep­tember, vége a nyárnak. Haza­térnek a turisták, kiürülnek a kempingek. A pápalátogatás­hoz mindenki nagy reményeket fűzött. A vendéglátással, ide­genforgalommal foglalkozók ar­ra számítottak, jelentősen meg­nő majd a forgalmuk. Nem Így történt. Pécsett, a Mandulás kempingben a pogányi szent­misére érkezők közül senki nem kért éjszakai szállást. A DOZSO kempingjében két sá­tor és egy utánfutó áll az ud­varon. A nyár közepén nyílott meg a volt tüzérlaktanyában található középiskolai kollé­gium udvarán az Árnyas kem­ping. A szentmise napján egyáltalán nem volt vendégük, pedig abban reménykedtek, hogy a pápalátogatás miatt Pécsre ellátogatok több napot is eltöltenek a városban, és megszállnak náluk. A megye többi kempingjében sem jobb a helyzet. A magyar- hertelendi Forrás kempingben is kevesen vannak. A pápa- látogatás napján egyetlen ven­dég sem érkezett. Harkányban ugyan láttak autókat, amelyek a szentmisére igyekeztek, de szállást egyik sem kért a kem­pingben. ízelítő egy új vásárlási rendszerből Bezárt az IKEÁ-vonat A hét végén Pécsre költözött az IKEA Áruház. Kék-sárgo színre festett vonaton érkezett. A vagonokban kialakított kiál­lítóteremben skandináv jellegű bútorokat és berendezési tár­gyakat kínáltak megvételre. A három nap alatt 3500-on tekin­tették meg az IKEA választékát.- A vállalkozásunk elsődle­ges célja az volt, hogy vidéken is bemutassuk az IKEÁ-t — mondja Rózsa lózset, az IKEA Áruház munkatársa. - Még öt nagyvárosba szeretnénk eljutni az elkövetkező néhány hétben Az ötlet Ausztriából származik, ahol nagyon régen volt egy hasonló kampánya az IKEÁ- nak. Elsőként Pécsre jöttünk. A vagonokat a MÁV-tói bé­relték, és bennük bemutató- termet és raktárot rendeztek be. Újfajta vásárlási rendszer­rel is megismertették az érdek­lődőket. A kiállított bútorokat, berendezési tárgyakat helyben megrendelhették, amelyeket az IKEA néhány napon belül laká­sukra szállított. Sokan már meg is kapták a kért termékeket. Az utolsó napon a kiállított tár­gyak közül mindent elárverez­tek, a sörnyitótól, a széken át, egészen a szekrényig, 10 és 10 000 forint közötti áron. Lámpaernyötöl ax ülőgarnitúráig mindent Linóinak ax IKEA vagonjában Fotó: Läufer Lásxló Főzzünk változatosan! Pikáns tökragu, hamis húsleves PIKÁNS TOKRAGU. Hozzávalók: egy közepes nagyságú tök, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagy­ma, 30 deka friss paradicsom, 20 deka debreceni (virsli, vagy fözökolbász), 2 deci tejföl, 1 evőkanál liszt, só, zsír vagy olaj, egy csöpp cukor. A tököt megmossuk, a héját levágjuk és a kikapart tökbéllel együtt félre tesszük. A tököt le­gyaluljuk, besózzuk és 20-25 per­cig állni hagyjuk. Az apróra vá­gott hagymát föltesszük zsiradék­ban dinsztelődni. Ha már meg­puhult, hozzá tesszük o karikára vágott paradicsomot, a tevétől kinyomkodott, sós gyalult tököt és a zúzott fokhagymát. Együtt pá­roljuk, mig a tök és a paradi­csom meg nem főtt. Ha a tök és a paradicsom nem enged elég levet, kis vizet öntünk hozzá. A debrecenit vagy főzőkolbászt ka­rikára vágjuk, a paradicsomos tökbe keverjük és összefőzzük. Végül a liszttel elkevert, csöpp cukorral ízesített tejföllel beha­barjuk. Finom egytálétel, feltét nem kell hozzá. HAMIS HÚSLEVES. Hozzávalók: 1 tök héja és bele, 1 csomó ve­gyeszöldség, 70 deka csont, vagy 3-4 csirkeszárny, csirkenyak, 1 vöröshagyma, 5 gerezd fokhagy­ma, 10 szem bors, 1 szekfüszeg „feje", 1 zöldpaprika, 1 para­dicsom, 2 kávéskanál olaj. A zöldséget megtisztítjuk. 1 szál sárgarépát karikára vágunk és 1—2 percig pároljuk a 2 kávés­kanál olajon. Fölengedjük vízzel, beletesszük a tök héját, betét, a csontot, a zöldségeket és fűsze­reket. ízlés szerint sózzuk és las­sú tűzön úgy főzzük, mint a húslevest. A tökből igen értékes anyagok oldódnak ki, tartalmas, zamatos ,, hamis" húslevest nye­rünk. Végül a levest leszűrjük és petrezselymes, borssal ízesített grizgaluskát főzünk bele. A le­vesben főtt tökhéj is fölhasznál­ható, kockára vágva, hagymá­val megdinszteljük és tojást ütünk rá. Ize a gombás rántot­tára emlékeztet. W. M. NYÁRI MAGAZIN NYÁRI MAGAZIN jffil NYÁRI MAGAZIN A A Á B B C C D E E E r E F G H I I J K K L L M M N N 0 0 Ö P R S S S T T T U U Ü Y Y V Z Z Európa-nap Fertőrákoson Vasárnap délelőtt dr. Habs­burg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke nyitotta meg az Európa- napot a Fertőrákosi Kőfejtő­ben. Ax MDF soproni sxerve- xete a Páneurópai Piknik 2. évfordulóján, a kelet-németek előtti első, néhány órán át tar­tott határnyitásra emlékexve egésx napos politikai, kulturális rendelvényre hívta a környék magyar és osztrák települései­nek lakóit. ,,Szent földön állunk. Itt kez­dődött Közép-Európa felszaba­dulása" - mondta a Páneuró­pai Unió elnöke, ax 1989-es piknik fővédnöke. Az akkori ha­tárnyitás az 1956-os csata vé­gének és győzelmének nevez­te, s nemzeti tanulságként azt szűrte le, hogy két évvel ez­előtt az ország valamennyi je­lentős politikai ereje egyetér­tett a határ megnyitásának szükségességében. r yy Árvíz Sellyén 17 család kiskertje, tel­ke úszott tegnap vízben a sellyei felsőmajorban az előre be nem jelentett csatornázási munkálatok következtében. A telkeken keresztülvezető csatorno- építés munkásai vasárnap délután eltörték az ivó- vízhálózat főnyomócsövét, ezzel számos csalódtól el­vonták az ivóvizét. A la­kók semmit sem tudtak tenni ez ellen, mert a csatornázok nem voltak hajlandók megmondani, honnan és kinek a felké­résére jöttek. Ml A SZÍNVONALBÓL NEM ENGEDÜNK, de AZ ÁRAKBÓL IGEN! Tisztelt leendő vásárlónk, kérjük, győződjön meg állításunkról, keresse fel DISZKONTÁRUHÁZAINKAT Kaposvárott (Raktár u. 3.) Zalaegerszegen (Zrínyi u. 34. és a Balatoni úton a Csácsi városrészben.) Nagykanizsán (Csengery u. 119.) Siófokon (Balatonszabadi út). Barcson (Széchenyi köz.) Kérjük tartson valünk tíz héun át, vágja ki az 1-16110-lg sorszámozott szslvényskst, mslyskst Isvslszőlapra falragasztva szsptsmbsrfosn ksH szarkasztöségünkba postán sljuttatnl. A tsljss sorozatot bsküldök között a Balaton Füszért ajándékaként három svájci karórát sorsolunk ki. Olcsóbbnál is olcsóbb árak! Nagy választék élelmiszer, vegyi­háztartási, kozmetikai és egyéb napi cikkekből. Örömmel várjuk és ajánljuk magunkat! (8225) UJVDN-8 vasárnapi 5 Baleset a Duna-töltésen Négyen életüket vesztették Négy ember életét követel­te szombaton délután fél 6- kor egy baleset Mohácson, a Duna-töltésen. Egy 37 éves pécsi férfi személygépkocsijá­val egy lakókocsinak használt Robur tehergépkocsinak ütkö­zött. A baleset következtében a gépkocsit vezető nő és az autó három utasa a helyszí­nen meghalt. Az anyagi kór megállapítása folyamatban van.

Next

/
Thumbnails
Contents