Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-18 / 226. szám

e uj Dunántúlt napló 1991. augusztus 18., vasárnap Végre, fél évszázad múl­tán, újra látható állandó kiállítás a fenti címmel o budapesti Néprajzi Múzeum­ban. A kiállítás a magyai parasztság mindennapjainak és ünnepeinek tárgyi világát kívánja bemutatni a 18. szá­zad végétől az első világ­háborúig. A népi kultúra gazdag anyagából termé­ről — a kertkultúra kialaku­lásáról, o háziipari és kéz­műves technikai újítások is vallanak. Az önellátásra be­rendezkedett paraszti gazdál­kodásban meghatározó sze­repet játszott a nyersanyag­feldolgozás. Ezek közül o hús-, a tej- és a gabona- feldolgozásról kap képet a látogató. A paraszti munkához kap­csolódó kézműves mestersé­gek közül a kiállítás beveze­ti a látogatót a fafaragás, az ács- és asztalosipar, c kovácsmesterség, a fazekas­ság, a textilesség, a posztó- művesség, a szűrszabók és c szűcsmesterek munkáinak o rejtelmeibe. E mesterségek meghatározóan hatottak a népviseletre és a paraszti lakáskultúrára. Ez két múlt századi — egy ősrégi füstös és egy sárközi - tisztaszoba érzékelteti, s egyben a pa­raszti lakáskultúra két pólu­sát is jelzi. Az első ugyanis középkori életkörülményeket, mig a másik a gazdag­parasztság lakásberendezési divatját reprezentálja. Külön teret szenteltek o rendezők a falu és a város, a parasztság és a kézmű­vesség találkozási színhe­lyeinek, a piacnak és a vá­sárnak a bemutatására. A kalendáriumi ünnepek adják a kiállítás utolsó nagy témáját. Képet kap a láto­gató az egyházi és a gazda­sági évhez kapcsolódó nép­szokásokról, azok kellékeiről jellegzetes mozzanatairól. Az új állandó kiállítás operatív vezetője dr. Selme- czi Kovács Attila, a Néprajzi Múzeum igazgatóhelyettese a belsőépítészeti terveket Fe­kete György készítette. Czövek Judit szetesen csak válogatást tud adni, de igyekszik annak minden fontosabb területébe bevezetni az érdeklődőt. El­I sóként o Kárpát-medence népeinek etnikai, nyelvi és vallási megoszlását ismerteti meg a látogatókkal, majd a 18. században a polgároso­dás útjára tért parasztság kultúráját az etnikai és táji különbségeket magán viselő népviseleteken keresztül mu­tatja be. Ezt követi a pa­raszti élet keretéül szolgáló intézményeknek: a falunak az uradalomnak, a mező­városnak, a tanyának, az iparos városnak és az egy­háznak egymással összefonó­dó kapcsolatrendszerének szemléltetése. I A kiállítás rendezői nagy teret szenteltek a paraszt' munka sokoldalúságának éi tárgyi eszközkészletének c bemutatására,- szembeállítva azt a táji és történeti elté­rést, ami az európai típusú középkori eredetű, belterje- sebb gazdálkodás és a tö­rök pusztítások után kiala­I kult alföldi szilaj pásztorko­dás és külterjes tanyás föld­művelő gazdálkodás között kialakult. Mindezt a dolgozó parasztság életkörülményei­nek, társadalmi helyzetének a hétköznapi ruházatuk által és személyes tárgyaiknak o szemléltetésével érzékeltetve A 19. században meg­induló kapitalizáció hatásá­Könyv a Kazinczy-versenyek Győrött huszonöt évvel ez­előtt, 1966-ban rendezték meg az első Kazinczy-versenyt. Aki­nek az egész köszönhető, Pé- :hy Blanka (1894—1988) volt: hosszú évek tapasztalata ve zette oda, hogy a társadalom­ban igazi változás nem kö­vetkezhet be anélkül, hogy ál­talános beszédkultúránk meg ne változna, hisz minden, ami velünk, környezetünkben törté­nik, a beszéd, a nyelv által kerül kifejezésre. Péchy Blan­ka évekig dolgozott azon, hogy ez a cél megvalósuljon, mig 1960-ban létrehozta a Kazinczy Alapítványt, mely először 1963-ban ítélte oda a Kazinczy-díjat a legszebb és legkulturáltabb magyar beszé­dért: Maka y Margit színmű­vész kapta. Három évvel később a győ­ri Kazinczy Gimnázium adott helyet az első középiskolás ki ejtési verseny döntőjének, a győztesek Borsos Miklós Ka- zinczy-érmét kapták jutalmul. Az évenkénti összejövetelekre mind több gimnázium és szak- középiskola küldte el diákja t, hisz országosan is ébre­dezni kezdett a felismerés - Deme László szavaival szólva -, hogy „Az anyanyelv: em­bernyelv. Az anyanyelv Így emberségünk és emberi to- rábblejlödésünk terméke és biztosítója, az emberiség nagy :saládjához kapcsolódó lánc­szem; számunkra szinte maga az emberségünk." A Kazinczy-verseny nem ma- •adt magára a nyelvmüvelés- aen. 1976-ban indult a Ma­gyar Rádió „Beszélni nehéz" :ímű műsora, létrejött a Nyelv- ápolók Szövetsége, szaporod­tak az anyanyelvi táborok szer­te az országban. Külön öröm volt a győri szervezőknek, hogy húsz év­vel a Kazinczy-versenyek elin­dítása után immáron lehetővé vált, hogy határokon túli ma­gyar diákok is részt vegyenek a vetélkedésen, hogy fokoza­tosan jöttek Kassáról, Ungvár- ról, a burgenlandi Felsőpu- lyáról, Nagyváradról, Kolozs­várról, Székelyudvarhelyről, bár erre már korábban is tet­tek kísérletet, a hatóságok nem járultak hozzá. A Kazinczy-versenyek leg­nagyobb eredménye azonban, hogy mozgalommá tudott nő­ni a nyelvművelés ügye, és Arcok a múltból ... Bán János, a tudós zongoraművész „Új tanerő a zeneiskolá­nál" - tudósított a Pécsi La­pok 1922. augusztus 31-i szá­mában, hírül adva, hogy Ha- nák Árpád utódaként a zon­goratanári állást újból első­rangú erővel, Bán Jánossal töltötték be, aki Dohnányi egyik legjobb növendéke volt. Bán János 1891. augusztus 13-án született Dunaszentgyör- gyön. Tanulmányait "a Nemze­ti Zenedében Tomka István­nál kezdte, majd Berlinben, később a budapesti Zeneaka­démián, Dohnányi Ernőnél folytatta. A budapesti egyete­men arab és török nyelvésze­ti tanulmányokat is folytatott. 1922. szeptember 1-jétől a pé­csi városi zeneiskola zongora­tanáraként tevékenykedett év­tizedeken át, jelentős részt vállalva a város koncertéleté­ből. Neve a két világháború kö­zött fogalom volt Pécsett. Ide- érkezése utón hamarosan ön­álló koncerten mutatkozott be o hangversenylátogató törzs- közönségnek, akik közül (a kritikus csodálatára) elég so­kan hiányoztak. Pedig a Pan­nónia nagytermében 1924. áp­rilis 10-én Bán nagy, nehéz és igen értékes műsort szólalta­tott meg, amelyben „igaz ze­nei érzésének sokoldalúságát mutathatta be. Bán komoly művész — irta B. D. dr., vagy­is Boldis Dezső —, aki kerüli az olcsó érvényesülési eszkö­zöket és a művészetben az igazi értékeket keresi és jut­tatja kifejezésre. A közönség minden száma után -lelkesen ünnepelte Bánt, a távollevők helyett is szeretettel tapsolva". Koncertjei hosszú sorából em­lítést érdemel az 1929. de­cember 3-i, amelyen G. Schle- zák Augusztával együtt lépett fel. 1936 februárjában a „Liszt rapszódia" cimű daljáték pé­csi ősbemutatóján „a szín­padról Liszt keze alatt szerte- áramló melódiákat" a kulisz- szák mögött Bán János kel­tette életre. 1937 nyarát Isz­tambulban töltötte, ahol zenei Bán János kutatásokat végzett, előadáso­kat tartott, hangversenyeket is adott. Ennek eredményeként ő ismertette elsőnek Európában a török zene hangrendszerét. A Zenei Lexikonban is ő írt elsőnek a török zenéről. 1943. lúnius 19-én Budapest I. hul- ámhosszán Mozart-, Chopin- ás Brahms-művet zongorázott a stúdióban. A Rádióélet ko­rabeli száma fényképét is kö­zölte. Kezdő zenei tudósítóként el­ső komoly interjúmat vele ké­szítettem, és az a Független Néplap 1948. április 4-i szá­mában jelent meg. így kez­dődött: „Az ódon pécsi utcá- <on, különösen a zenekonzer- zatórium környékén gyakran áthatjuk, hóna alatt az el­maradhatatlan Olementi-kötet tel. Csendes, szerény ember, mint amilyenek az igazi mű­részek és tudósok. Azt azon- aan kevesen tudják róla, hogy íemcsak kitűnő zenepedagó­gus, hanem a kelet országai- íak európai viszonylatban is ?gyik legkiválóbb ismerője." Kérdésemre elmondotta, rogy Goldziher Ignác pro- ‘esszor keltette fel érdeklődé­sét Kelet országai, a török és arab zene iránt. Bán akkor megmutatta azt a féltve őr­zött levelet, melyet Bartók Bé Iától kapott 1937. január 8-i keltezéssel, akinek segítségé­re volt a török népzenei gyűj­tés feldolgozásában. Bartók­kal már korábban is találko­zott. 1923. október 30-án, pé­csi koncertje után együtt va­csoráztak a Nádor étterem­ben. Bán, a hangversenyen is előadott 15 magyar paraszt­dal egyikére vonatkozóan megjegyezte, hogy annak tempóját kissé gyorsnak hit­te. Bartók így felelt: „Igaza van, mert lehet gyorsabb tem- aót is venni, én magam sem /eszek mindig egyforma tem- aót annak ellenére, hogy metronom-jeleket is előírtam." Bán tanár úr csendben, szinte észrevétlenül távozott Pécsről, öreg napjait a fővá­rosban töltötte. Jóformán sem­mi hivatalos dokumentum nem maradt utána. Csak egy le­vél a népességnyilvántartó hivataltól: „Megkeresésükre válaszolva közlöm, hogy Bán János (1891. 08. 13., anyja neve Hubinek Klementina) 1979. január 25-én Budapes­ten a Vili. kerületben el­hunyt. (Halotti anyakönyvi ki­vonat száma: 359/1979). Alá­írás, csop. vez." Vajon ki tudja, hol nyugszik . . .? Dr. Nádor Tamás Marafkó László Nyár, bádogtető Az öreg — hátát a fabódé oldalának vetve — bóbiskolt. Délutánonként egyre gyak­rabban. A fiú már föltekerte a lo­csolótömlőt a kerekeken im­bolygó dobra, a maradék víz kibuggyant a cső végén. Más­kor a műszakvégi dudaszó előtt már a jelentéktelen kis épület felé tartottak, ahol a gyár parkosított részeit gon­dozó néhány ember öltözője meg a szerszómtárolója volt. De most az öreg behúnyt szemmel itta be a napfényt A fiú néhány perccel koráb­ban még csalafintasággal Dróbólkozott: az öreghez kö­zeli virágágyást sorozta meg □ cső szétlapított szájával le- gyezőszerűen szétterítve a víz­sugarat. A zápor megremeg­tette az árvácskákat, a finom permet az öreget is megle- gyintette, de hűvös fuvallat­nak érezhette álmában, mert meg sem rezzent. Avagy úgy tett, mintha észre sem vette volna. A fiú hetek óta úgy érezte, hogy az öreg kizsigereli. Pe­dig becsületből is vállalta vol­na helyette a nehezét. Ami­kor a csőkígyó már vagy har­minc méterre letekeredett a dobról, úgy surlódott a föl­dön, a betonudvaron, hogy alig bírta arrébb vonszolni. Az öreg csak tessék-lássék húzta, hagyta, hogy a gyerek megmutassa az erejét. Nyári fiú, egy idényt dolgozik, aztán visszamegy az iskolába, ő meg itt marad. Télen aztán az irodákban levő virágokat ve­szi gondjaiba, tavasszal meg egy lüké lánnyal ülteti ki a palántákat az igazgatóság előtti ágyásokba. Azokat az­tán majd lehet locsolni nyakló nélkül. Hát csak hadd dol­gozzon a fiú. Az öreg megmoccant, mint egy vakond. Koszlott ruhája hullámzott. Belehunyorgott a Napba, s mint egy ismeretlenre, rámeredt a fiúra. Az dühös volt.- Indulhatunk — nógatta, és egy drótdarabbal a kerék /asküllőihez erősítette a gumi­slag kígyóforma fém fejrészét.- Mama még van dolgunk és az öreg feltápászkodott.- Milyen dolog?- Vállalás.- Milyen vállalás?- Hát a' kertészeké . . . Hogy kitakarítjuk itt, a telep /égét. A sok kacatot, szeme­tet .. .- Mi a fenének? 25 évéről országosan is megteremtődött a magyartanárok azon szelle­mi köre, amely hivatásból eredő feladatának tekintette, oogy részt vegyen ebben a munkában. A Kazinczy-díjosok és Kazinczy-érmesek^ között siklósi tanárnő és pécsi gim­názium nevét is olvashatjuk, oz érmes tanulók között pe­dig szigetvári, mohácsi, pécsi, komlói diákok is vannak. Mindezekről alapos részle­tességgel szól Z. Szabó Lász­ló és Wacha Imre könyve, mely a pontos krónika mellett teljes terjedelemben közli a Kazinczy-dijas művészek és versenyek győzteseinek névso­rát. Most jelent meg a győri Kazinczy Gimnázium kiadásá­ban. M. K. Mihalik Zsolh Vagyok már... Vagyok már megváló átkozott világtól. Vagyok már elváló fekete mátkámtól. Eladom telkemet Istennek, ördögnek. Virágnak virága! - gyászba most öltözhetsz . .. Nagy Zoltán Mihály Szerelem én önzőn üldözöm ö hozzám menekül sújtom édes kínnal jajgat szerelemül elalél föllobog magasba zuhanok lángoló ölében elégek megfagyok ölelem megölöm feltámad elsirat havazó hajnalon hazudik igazat megcsillan eltűnik átkozom keresem veretik szivemre irgalom szerelem- Mert gyün a Vezér.- A gyáré?- A Király. A fiú rámeredt: ez tényleg azt hiszi, még a Ferenc Jóska világa van. Ám az öreg ek­kor kimondta az ország első emberének a nevét. De egy betűt elhibázott. A fiú el- vigyorodott: „Vállal, de azt se tudja, kinek." És megint dü­hös lett. A többiek már a fo­lyóparton vannak, s várják: fürdeni, focizni napestig. Hát most nem lesz ki a csapat. Az öreg odabaktatdtt a ke­rítéshez. Felmarkolt egy rozs­dás, nyeklő vaskeretet, és húzni kezdte a bódé felé, s a hátsó fala mögé vonszolta. Aztán beütött oldalú fazékért, papírhulladékért hajolt le, volt belőle bőven a gazzal benőtt kerítés mellett. Erre csak ak­kor jártak a melósok, ha a kinti focipályára időben oda akartak érni a gyári csapat meccsére. fl magyar nép hagyományos kultúrája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents