Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-10 / 218. szám
IO új Dunántúli napló 1991. augusztus 10., szombat Hic mortui vivos docent Itt a holtak tanítják az élőket A címben szereplő kiasz szikus mondás, amely neves európai egyetemi bonctermek bejárata felett őlvasha- tó és közérdekű objektív szakmai szempontok késztettek arra, hogy reflektáljak az Új Dunántúli Napló 1991. július 31 -i számában megjelent: „Egyszer majd meghalunk" c. cikkre. Ebben az újságíró és az általa megszólaltatott orvosetikai szakértő a halál után következő egyes események jogi vonatkozásait tárgyalják. Ezek közül itt csak a boncolásokkal kapcsolatos részletekkel kivonok foglalkozni, amelyek szakmai hatáskörömbe tartoznak, ezért kötelességemnek is kell tekintenem, hogy helyesbítsek néhány, minden bizonnyal jóhiszemű, tájékozatlanságból eredő tévedést, ill. félreérthető állítást. * Beszéljünk először általá nosságban a boncolások rendeltetéséről és jelentőségéről. Ez nagyon tömören megjelölhető: olyan eljárás, amellyel semmi nem vetekedhet a gyógyító orvos- tudomány hatékonyságának felmérésében és fejlődésének előmozdításában. Ez ma, a modern orvostudomány szédületesen szélesedő lehetőségeinek korában is megfellebbezhetetlen tény és az marad még igen hosszú ideig. A II. világháborút követő években, a robbanásszerű elméleti és technikai fejlődés eufóriájának hatásaként, a nyugati világban eluralkodott ugyan az a nézet, hogy a boncolások feleslegesek. Ennek eredménye az, amint a kérdéses cikkben is olvashatjuk, hogy „az USA-ban például boncolni csak beleegyező nyilatkozat vagy hozzátartozói engedély esetében szabad." Tegyük hozzá: nemcsak az USA-ban, hanem szinte egész Nyugat- Európában is. A tárgyilagosság megkívánja azonban, hogy beszéljünk az érem másik oldaláról is: arról t. i„ hogy ez a rendelkezés milyen mérhetetlen szakmai károkat okozott és okoz az orvosi gyakorlatban. Ez már jó ideje arra ösztökéli az USA és az érintett európai országok orvostársadalmát, hogy ezt, a látszólag a „kiszolgáltatott” betegek érdekében történt, valójában éppen a (leendő) betegek érdekei ellen ható rendelkezést megváltoztassák. Nézzünk egy olyan fejlett országot, amely földrajzilag közel áll hozzánk: Németországot. Ott, legalábbis a korábbi NSZK területén, az előbb idézett rendelkezés van érvényben. Ennek szakmai hátrányáról már szóltunk. De hogy félreértés ne essék: ez a szakmai hátrány nem a pathologusakat (kórboncnokokat) érinti elsősorban, hanem a klinikusokat, akik számára a boncolás (amerikai szerzők megfogalmazása szerint) az „utolsó konzílium". A cikk szerint. „. . . a halottak jogállásának rendezetlensége civilizált országokban ritkán fordul elő. Ha Mogyorország civilizált országnak tekinthető, a ritka kivételek közé tartozunk." Hogy Magyarország milyen mértékben civilizált ország, ezt itt most ne elemezzük, egy azonban bizonyos: a boncolásokra vonatkozó jelenleg érvényes rendelkezések alapján biztosan annak tekinthető! A cikk szerzőjé nek és szakértőjének figyelmébe ajánlom pl. a „Der Pathologe" c. kitűnő német orvosi folyóiratnak e témával foglalkozó jogi-etikai tárgyú cikkeit. Ezekben o szakmai szempontok mellett, kiemelkedő és állandóan visszatérő kérdés az érvényes rendelkezésből eredő jelentős jogbizonytalanság, ami orvos, beteg, hozzátartozó, különböző közösségek, stb. számára szubjektív, hajlékony értelmezést tesz lehetővé, amint azt számos bírósági eljárás példája bizonyítja. A közelmúltban megjelent egyik ilyen közleményben, az egyesített Németország viszonyairól szólva, a volt NSZK területén jelenleg is érvényben lévő korábbi rendelkezéssel szemben pozitív ellenpéldaként idézik a volt NDK területén egyelőre még érvényben lévő korábbi rendelkezést, amely gyakor latilag a Magyarországon érvényben lévővel azonos. Van azonban más példa is nyugaton: Ausztriában lényegében ugyanolyan rend szerint tör ténnek a boncolások, mint hazánkban. Magyarországon jelenleg az egészségügyi törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról szóló 5/1984. EüM. sz. rendelet intézkedik — mégpedig részletesen, pontosan és félreérthetetlenül - a boncolásokról. Csak a legfontosabbakat kívánom eb bői idézni. Bizonyos esetekben eleve kötelezővé teszi a boncolást (pl. a foglalkozási betegségben meghaltok, hamvasztás esetén, stb.). Minden egyéb esetben, azaz igen tág körben, lehetőséget ad a boncolás mellőzésére, amennyiben ezt (még életében) a beteg, ill. hoz zátartozói eleve vagy a halál bekövetkezte után kérik. Nem mellőzhető azonban a boncolás — az előbb már említetteken kívül - abbon az esetben, ha: ,,A kezelő orvos és kórboncnok orvos - o beteg vagy hozzátartozója kérésével szemben — o kórbonctani vizsgálatot egy aránt szükségesnek tartja." A megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy ilyen esetben feltétlen elsőbbséget élvez nek azok — a lényegében az egész társadalom érdekeit szolgáló — szakmai szempontok, amelyekre ismételten céloztunk és amelyek ma radéktalan érvényesítéséért nyugati országokban működő kollégáink őszintén irigyelnek minket. Reflektálnom kell o cikknek egy erősen félreérthető és nem valós állítására is, nevezetesen „a kórbonctan- ról ideküldött, s gondosan csomagolt szervek" eltemeté sére (az intézet a sírásók csoportvezetőjének nyilatkozatából való). A pathologiai (kórbonctani) osztályokon valóban összegyűlnek időről időre megsemmisítendő szervek, szervrészletek, de nem boncolásokból, hanem szövettani vizsgálatra küldött műtéti anyagokból. Ezeket korábban valóban koporsóba gyűjtve elföldelték. Ma ez környezetkímélő. korszerű megsemmisítő eljárások keretében történik. Dr. Kádas István c. egyetemi tanár, megyei pathologus szakfőorvos, a Magyar Pathologusok Társaságának alelnöke Pécsi hagyományok — hullámvölgy után C sendesek a nappalok, csak az éjszakáktól retteg az ember. Géppisztolyropogás, aknavetődörej. Jugoszlávia polgárháborús időszakát éli, s főleg a frontokon, a veszélyeztetett zónákban, bezárt kisfalvakban őrület oz élet. Az emberek , . .? Ha lehet, menekítik ágról szakadt maguk. Ki tudja, hányán jöttek át Magyarországra? Kivárni, míg odaát csend lesz. Gyereket, öreget hoznak át rokonhoz- ismerőshöz. Nyíltan-titokban. Nem regisztrálva hivatali asztaloknál. Vöröskeresztnél, menekültügyi irodákban. Az átmenet ideje ez. Baranyakisfalud régóta Baranjina néven szerepel a térképeken. Egykori lakosait elvitte a második világháború, a nemzetek dühe. Németajkúnk lakták, s kit internált közülük az AVNOJ, ki elmenekült, kit kitelepítettek beleszületett-nemzetisége miatt. A győző kollektive büntetett. Csak Ana maradhatott - az internálás után. A gyermekeit egyedül nevelő asszonyt visszafogadta szülőfaluja, egyedül őt, az egyetlen megtört sváb- családot. Lassan csitult a harag, s az újonnan érkezetteket Ana is „befogadta" . . . Közben felnőttek gyermekei, s kiAna repülve a fészekből a nagyvilág nyitott kopuján át Németországba települtek. A jólétbe. Szólították, hivták Anát is. De ő nem ment. Hiszen a faluba jött új népek között is jól érezte magát a németül, szerbül, magyarul kitűnően beszélő osz- szony. Meg aztán az évek is múltak, s öreg fát átültetni lehetetlen. Csak ő tudná igazán megmondani, milyen fogadalom tartja ősei földjén, s mi öröme lelik abban, hogy kint a temetőben időről időre rendberakja a sírokat. S ha megkérdezik tőle, csők mosolyog a kérdésen, s hagyja, hadd szárnyaljon a kérdező fantáziája. Virágot maga nevel. Ana 90 éves ma. Erővel megáldotta az Isten. Bírja a munkát, az életét, szívósan, kipusztítha- tatlanul. Idegeiben ott a két világégés, a falvakat feldúló gyötrelem. Ö már Így fogadja a tényeket: időnként megbolondul a világ. S benne megbolondulnak az emberek. Látogatóba jött Pécsre; akarata ellenére. Majd jöttek érte unokái, a nagy autón Németországba vitték a minap. Két bőrönd, sebtiben összepakolt holmi maradt utána a pécsi lakásban: egykori ismerősnél, szomszédnál, Baranyakisfalud szülötténél. Meg némi ajándék: ki- lónyi pucolt dió, s zacskónyi leheletnyi eperlevél-levestészta, vasárnapi húslevesbe való. Ana ellenkezett. Gyermekei ígéretét bírja: ha délen változik a helyzet, jobbra fordul, visszahozzák. Erre megeskette őket. S csak úgy ült a kocsiba, kialvatlanul, mert a telefonhirre, hogy jönnek érte, egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. A kis ház körül jártak gondolatai, melyet o szülei építettek még, s melyet a hatvanas évek elején vásárolt újra vissza . . . Gondolt az állatokra a ház körül. Etetni kéne ... S talán gondolt kilencven esztendejére, egyedül megvívott küzdelmeire, s talán arra, hogy éppen most kell megadnia magát. Kozma Ferenc Pillanatnyilag ez a helyzet. Remélhetőleg a jövő zenei krónikása megnyugvással állapíthatja majd meg. hogy a hullámvölgy utón, legyőzve az akadályokat, Pécs zenei életében továbbra is fontos szerepet töltenek be a fúvószenekarok és sokak számára jelentenek maradandó zenei élményt. A Mecseki Szénbányák fúvászenekara Proksza László felvételei kozón is. A korábban fenntartó vállalat anyagi bázisának megszűntével a lelkesedés tartotta össze, a többségében mór nem vállalati dolgozókból álló együttest. Ennek az eredményeként rendezhették meg tavaszi koncertjüket a hüségepróbatermet, türelmük fogyóban. Jó volna, ha a nyári szünet utáni első próbájukon a vállalati vezetés olyan anyagi megoldást tudna felajánlani, mely nem kényszerítené a muzsikusokat hangszerük letételére. • A két bányászzenekar mellett o MÁV lúvászenekar Neu- mayei Károly irányításával kis együttesből nemzetközi hírű Fuuosok Talán ma már meghökkentően hat, de való igaz, hogy fél évszázaddal ezelőtt sokunknak a katonazenekar jelentette az alapvető zenei élményt. Máig sem feledhetem a város utcáin végigvonuló zenés takarodókat, a térzenéket. Ezeken már választékosabb műsort is hallhattunk a kiváló szakember, Várhalmi Oszkár által vezényelt 8. honvéd gyalogezred fúvószenekara jóvoltából. Fúvósainak színvonalát bizonyította, hogy ők egészítették ki a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete főleg vonósokból álló zenekarát, és a színházi zenekar sem működött nélkülük. Bárdos Kornél tudós kutatásai szerint már 1717-től szerepeltek katonazenekarok a város ünnepein. Kár, hogy az utóbbi évtizedekben nélkülözzük őket. Messzire nyúlik vissza a bányászzenekarok eredete is: 1785-ben telepedett le Krausz Ferenc cseh bányász muzsikusaival és kezdte szórakoztatni a pécsi polgárokat, valamint a Pécs környéki bányászokat. A bányavidéken egymást váltó fúvósgenerációknak köszönhetően általánossá vált a fúvószene szeretete, és alo- kult ki máig tartó gazdag hagyománya. Döntő szerep jutott a páratlanul hozzáértő id. és itj. Gorrieri Ferencnek abban, hogy a kis létszámú szabolcsi fúvószenekar a Mecseki Szénbányák, idehaza és külföldön, térzenéken és fesztiválokon egyaránt színvonalasan szereplő, központi fúvós- zenekarrá fejlődött. Háry Balázs utón 1984-től o fiatal, jól képzett Gyurkó István került a zenekar élére, sikeres eredményeket produkálva, jóllehet a fennmaradás feltételei egyre csökkennek. Jelenleg a József Attila Művelődési Ház biztosítja a működéshez szükséges próbahelyiséget, a szénbányászati vállalat pedig az anyagiakat. így a zenekar rendszeresen próbál, karmesterük gondoskodik a szintentartásról, új művek betanulásáról. Tavaszi sikeres koncertjük azért is emlékezetes marad, mert akkor vették ót a Magyar Szakszervezetek Szövetségének művészeti-kulturális díját. Azóta szerepeltek a bányászzenekarok balatonfenyvesi találkozóján, továbbá Fonyódon. Máris készülnek soron következő koncertjeikre, fellépéseikre. A másik bányászzenekar, a Mecseki Ércbányászati Vállalat koncert fúvószenekara válságosabb helyzetben von. Az 1957-ben alakult együttes sikerei csúcspontját akkor érte el, amikor Apáthy Árpád irányításával vállalkozott kortórs fúvószenekari müvek bemutatására, propagálására, idehaza és külföldön, még a Norvégiában rendezett világ ta I á I A MÁV fúvószenekara sen kitartó, tapsaival őket jutalmazó közönség örömére, térzenéjüket a Mecsek Áruház előtt, valamint Harkányban, új, fiatal karmestert avatva Kerekes Csaba személyében. Bár a Laterum Kft. biztositjo a régi zenekarrá fejlődött. Sok színvonalas rádiószéreplés és egy önálló lemez bizonyítja élet- képességüket, amihez - hozzájárul a jól képzett, zenei pályára készülő fiatalok nagy száma is. Ugyancsak Neumayer Károly vezényli o Pécsi Szimfonikus Zenekar tagjaiból nemrég alakult és máris sikeresen bemutatkozott Rézfúvós Együttest, mely tovább gazdagította a műfaj lehetőségeit. Az utánpótlásról pedig példamutatóan gondoskodik az Auth Vilmos vezette gyárvárosi, 66 tagú Gyermek- és Ifjúsági Fúvós- zenekar.
