Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-23 / 200. szám
IO aj Dunántúlt napló 1991. július 23., kedd Szünet nélkül Speciális klubszolgáltatás Áz első lépések a Holdon Hi haszna volt? Balatonkeresztúr térségében a pihenni vágyó emberek feje fölött szinte szünet nélkül berregnek a motoros sárkányrepüiők. Állandóan köröznek a légtérben. A gépek berregő zaja időnként kissé csökken, aztán az üdülőtelep fölé jutva ismét felerősödik. A körben több gép is repül, Így az üdülőtelep fölé is állandóan jut belőlük. A repülő testek zaja lényegesen erősebb és idegesítőbb, mint a gépkocsizaj. Az üdülőtelepeken az emberek többsége pihenni szeretne. Ezen repülők zaja pedig olyan erős és monoton, hogy 1-2 órás gyakorlás után az emberi agyak is berregnek. Ki kérdezte meg a pihenni vágyó hazai és külföldi nyaralók véleményét erről az idegtépő tevékenységről? A külföldi nyaralók száma az előző évekhez képest 10 százalék alá esett. Talán ezt a keveset így akarjuk elhessegetni? Megkérdeztük a Balatonkeresztúri Polgármesteri Hivatalt arról, hogy ki engedélyezte a sárkányrepülést. Azt mondták, ők nem. Soraimat több család megbízásából írom, és gyűlnek a tiltakozó aláírások. Addig is szeretnénk a nyilvánosság előtt megkérdezni: kik ennek az intézkedésnek az elkövetői? Kérjük magyarázatukat, mert véleményünk szerint a jövedelemszerzést - ha ez van mögötte - azért nem mindenáron lehet gyakorolni. Balogh Ferenc Lánycsók Az Új DN július 15-i számában megjelent ,,Bajban külföldön — Biztosítási tévhitek" — című cikkre reagált a Magyar Autóklub és a következő tájékoztatást adta: Az Autóklub speciális klubszolgáltatása, hogy klubtagjai részére hitellevelet értékesít. A hitellevél abban az esetben segít, ha gépkocsiját külföldön műszaki hiba éri. Alapszolgáltatása, hogy 400 svájci frankig a helyszínen megjavíttatja, és nem kell valutát költenie, fizet a hitellevéllel, és majd utólag idehaza rendezi forintban a javítás költségét. Speciális szolgálatást is ad, vagyis különleges kedvezményekben is részesülhet, amennyiben a három fajta közül kiválasztja a legmegfelelőbbet. így igényelheti: a gépkocsi kedvezményes hazaszállítását, ingyenes osztrák segélyszolgálatot — 1300 schilling - vasúti, vagy repülőgépen történő hazaszállítást üzemanyagvásárlást, gépkocsiszállítást, belföldön városi segélyszolgálatot is. Részletes tájékoztatással segítjük a külföldre utazó autósokat egyéb hasznos információkkal, szolgáltatásokkal, mint biztosítások kötése, térképek, kiadványok üzemanyag és autópályatalonok értékesítésével, turisztikai információkkal. A hitellevelet kizárólag klubtagjaink részére tudjuk biztosítani, de turisztikai információ adásával valamennyi külföldre utazó magánautósnak szeretnék segíteni. Dr. Varga Lászlóné Magyar Autóklub Baranya Megyei Szervezet titkára Megkérdeztük: Mikorra készül el a siklósi sportcsarnok? n nemtörődömség uralkodik Pécsett, a Siklósi városrész egyik 10 emeletes házában lakom. Nem vagyok tüke, még csak 9 éve élek a városban, de máris nagyon szeretem, csak az bánt, hogy annyira piszkos. A mi házunknak, ugyan van szeméttárolója, a kukák mégis kint sorakoznak az utcán. Az egyik lakó behúzta őket a tárolóba, de akkor nem ürítették ki a szemétszállítók. Kint büdösödnek az utcán, a tűző napon, tenyésztve a legyeket. A lakók, ha ürítik a szemetesvödrüket, abból jut mellé is és nem hajolnak le érte, hogy beletegyék. így aztán a tejeszacskókat, s egyebeket viszi a szél. Elég sok szemétpénzt fizetünk, kérdezem: kinek a kötelessége a kukák ki- és behúzása a szeméttárolóba, kié a tisztántartásuk: a házmesteré vagy a kukásoké? Ezt jó lenne tisztázni és a munka elvégzését számonkérni. Még azt is kérdezem, kinek a kötelessége az utcai szeméttartók kiürítése? Azt látom, mindegyik színültig tele van állandóan. Aztán jönnek az „erős fiúk” és kiborogatják, mert éppen arra van kedvük, a szél pedig fújja városszerte. A nemtörődömség uralkodik itt, az emberek mintha csak a mocsokban éreznék jól magukat! Nemes Jánosné Pécs, Nagy Ferenc tér .2. Javítás éjjel? Németh Ferenc Pécs, Bánki Donát u. 27/A szám alatti lakos olvasva azt a cikket, melyben intézményünk tájékoztatást adott arról, milyen intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy üécs város közvilágítása korszerű legyen, javaslatot tesz a közvilágítás javítására. Az olvasó javaslatában nem veszi figyelembe, hogy nemcsak a fényforrás hibásodhat meg, hanem a biztosító, a fojtótekercs, kábel stb., aminek észleléséhez feszültség kell. Megkerestük az áramszolgáltató vállalat pécsi üzemigazgatóját annak érdekében, hogy vizsgáltassa meg, lehetne-e esti, illetve éjszakai üzemidőben a közviláqítás javítását elvégezni. A DÉDÁSZ állásfoglalása a következő: A javítást egységes elvek szerint végzik, melynek alapja a 11/1985. (IX. 30.) Ip. M. számú rendelet és az 1988-ban kiadott H 18/6. számú MVMT utasítás, mely előírja a nappali bekapcsolást és munkavégzést. Említett rendelet, illetve utasítás alól 1988. Vili. 15-én az üzemigazgatóság felsőbb szerveitől felmentést kért. Ennek köszönhetően a köz- világítás üzemképességét ma már nem vizsgálják feszültség alatt. Az esti ellenőrzés többletbérrel jár, mely a DÉDÁSZ- üzemigazgatóság karbantartási költséqét növelné meg. A fentiekben leirt problémák ellenére továbbra is keressük a költségcsökkentéssel járó megoldásokat. Köszönjük Németh Ferenc segítő szándékú észrevételeit. Péntek Gábor intézményvezető, Városgondnokság Nagy T.-né komlói olvasónk kérdezi, hogy a tévesen kifizetett dijat a munkabérből le lehet-e vonni és mikor? A Munka Törvénykönyvének előírása szerint a dolgozót megillető munkabérből és egyéb díjazásokból levonásnak csak a jogszabályban meghatározott esetekben és mértékben van helye. A munkabér vagy egyéb díjazás téves kifizetése esetén a dolgozót erről harminc, a kollektív szerződésben meghatározott esetekben hatvan napon belül írásban kell értesíteni. Ennek elmulasztása esetén a dolgozó visszafizetésre csak akkor kötelezhető, ha a kifizetés helytelenségéről tuA siklósi 3. számú iskolának hosszú Időn át kell várakoznia, hogy sokhasznosítású tornaterme lehessen. Az iskola mellett létesítendő nagyméretű sportközpont építését már 1986-ban kezdték meg, de még mindig nem adták át. Az eredetileg favázasnak szánt épületet tavaly fémvázassá cserélték fel, mégsem készült el a siklósi „magas Déva vára”, ahogy a környékbeliek emlegetik a magas fémmonstrumot. Az eddig közel 25 millió forintot felemésztő beruházás várhatóan még újabb 30 milliót vesz el az önkormányzat kasszájából. Aggodalomra azonban semmi ok, a hivatalos nyilatkozók szerint, dott, vagy a téves kifizetést maga idézte elő. A visszafizetésre kötelező határozat ellen benyújtott kérelemnek halasztó hatálya van. A munkáltatót megillető kártérítést vagy egyéb tartozást a dolgozó munkabéréből kell levonni. A munkáltató a dolgozót a kártérítésen kívüli egyéb tartozásának megfizetésére írásban felszólíthatja. A felszólításnak tartalmaznia kell a tartozás összegét, jogcímét, továbbá azt a figyelmeztetést, hogy a dolgozó a felszólítás ellen a kézbesítést követő naptól számított tizenöt nap alatt a munkaügyi döntőbiugyanis a fémvázak így csupaszon felállítva legalább még tíz évig bírják a várakozást, annyira tartósították őket. Úgy látszik, az állaga nincs veszélyben. S vajon a kivitelezés? Mi lesz, ha az építés folytatására sem lesz pénz? Az önkormányzat azonban optimista. Idén egy országos pályázattal pénzt szereztek, sikerül folytatniuk az építkezést. Mikorra készül el, még nem tudják az általunk megkérdezettek. de remélik, nem kerül majd annyi áldozatba, mint Kőmives Kelemen magas Déva vára. Nyári Sz. Fotó: Proksza László zottsághoz kérelemmel élhet. A kérelemmel meg nem támadott felszólításnak a jogerős határozattal egyenlő hatálya van. G. N. kérdése, hogy mikor nem keli kötelező gépjármű-biztosítást fizetni? Az 58/1991. (IV. 13.) Korm. sz. rendelet 6. §-a szerint a biztosított a biztosítási szerződés szünetelését követelheti meg, ha bemutatja a forgalmi engedélyt kiadó szerv által a gépjármű üzemen kívül helyezéséről szóló tanúsítványt, és járművét legalább kettő, de legfeljebb hat hónapra üzemen kívül kívánja helyezni. A szünetelés a bejelentést követő hónap első napjától kezdődik és tart az üzembe helyezés napjáig. Az ismételt üzembe helyezés hónapja a szünetelésbe nem számít bele, arra teljes díj jár. A rendelet 7. §-a értelmében a biztosítási érdek megszűnése a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha bemutatják a forgalmi engedélyt kiadó hatóságnak gépjármű forgalomból való kivonásáról szóló tanúsítványt. Ebben az esetben a szerződés a forgalomból való kivonás hónapjának utolsó napjával szűnik meg. A biztosító ugyaneddig az időpontig követelheti a biztosítási időszakból már eltelt idővel arányos díj megfizetését. K. H. kérdezi, hogy az elhalt nyugdíját ki veheti fel? Az 1975. évi II. törvény 102. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogosult halála esetén a fel nem vett ellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben, ezek hiányában az 1969. július 21-én tette meg Amstrong az első lépéseket a Holdon, összesen hat leszállás során 80 órát dolgoztok a felszínen és 90 kilométert tettek meg holdjárműveiken. Azóta egy generáció nőtt fel, akik felteszik a kérdést: mi haszna volt az 1972-ben befejezett Ápol ló-programoknak? Elsőként az elektronikus vezérlési rendszerek, amelyek ma már a szuperkomputerek és a PC személyi számítógépek működtetését szolgálják. Az autóradiálgumik, amelyek a legnagyobb hidegben is megőrzik rugalmasságukat, a holdautók köpenyeinek földi mása. Ugyancsak a holdautóból származik a rokkantak autóinak nélkülözhetetlen része, a kormánykerék és pedálok helyett lévő vezérlés is. A háztartásban ismert teflonlábasok, vagy a műanyaq tárgyak karcolás- mentes felületét a holdruhák sisakján lévő ablak védőrétegéből alakították ki. A holdruhák éghetetlen anyagát üzemek tetőszerkezeteként használják fel. A rakétaindító állványok speciális védőrétegét hidak, olajfúrótornyok agresz- szív tengeri levegőtől történő megóvására használják. Az űrhajósok tengerre való leszállására kifejlesztett borulásmentes gumicsónak már sok ember életét mentette meg. Végül a vezetékmentes háztartási kisgépek, hajszárítók, szerszámok is e technológia vívmányai. 2005-2015. között holdbázis létrehozását tervezik nemzetközi legénységgel. Kezdetben csak hét személy dolgozna, örökös veheti fel a halál napjától egy éven belül. B. L.-né özvegyi nyugdíjas. Házasságot kíván kötni a közeljövőben. Kérdezi, hogy létezik-e még a „végkielégítés" és az kinek jár? Az 1975. évi II. törvény 69. § (1) bekezdése szerint annak az özvegynek, akinek az állandó özvegyi nyugdíjra jogosultsága újabb házasságkötés folytán szűnik meg, egy évig özvegyi nyugdíjával egyenlő összegű végkielégítés jár, ha igényét a házasságkötéstől számított egy éven belül előterjeszti. Az állandó özvegyi nyugdíj továbbfolyósítása helyett vég- kieléaítést kérhet az, aki az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító életkorának a betöltése után köt házasságot. A végkielégítés a házasság- kötés hónapjára járó havi özvegyi nyugdíj tizenkétszeres összege. (Egy évi összeg.) akik részére elsősorban biztosítani kell a regenerálható élet- fenntartó rendszert - napkitörések ellen védelmet nyújtó bunkert —, továbbá napelemek segítségével állandó rádiókapcsolatot a Földdel, összesen hatvan féle tudományos feladatról van szó, amely harminc évre harminc embernek adnának munkát a holdbázison. Nagy figyelmet kell fordítani a Hold környezetszennyezésére, hiszen mindössze 10 kilogramm gázburok védi. Olyan holdjárműveket kell tervezni, amelyek 24-30 kilométerre tudják eltávolítani magukat a holdbázistól. A Föld körül a most épülő Freedom nevű amerikai űrállomás, míg a Hold körül orbi- tális közbenső űrállomás keringene, ahonnan úgynevezett holdkompok szállnának le a Holdra. A holdbázishoz szükséges anyagok nagy részét a Holdon kellene kitermelni, mert Földről történő szállításuk igen költséges lenne. A holdbázis előnye viszont, hogy a Földről történő mentés viszonylag könnyen megoldható lenne. Egy-egy Föld-Hold repülés 60—80 órát venne igénybe, úgy, hogy az űrhajósok szállítására eddig még nem alkalmazott kétlépcsős újrafelhasználható űrrepülőgépek szolgálnának. A holdbázis fejlesztése során épülne egy kis csillagvizsgáló, valamint több laboratórium holdkutatásra, élettani vizsgálatokra, amely lehetővé tenné az önfenntartást a Holdon. Csikós Zoltán MANT-tag Nem tudom szó nélkül hagyni Panaszom címének adhatnám, hogy „Egy köbméter melegvíz ára 480,60 Ft ...” A téma már többször szerepelt az Új DN-ben, mégsem tudom szó nélkül hagyni. Július 15-én megjelent a PÉ- TAV díjbeszedője és közölte, hogy a számla összege 677,70 forint, ami úgy alakult ennyire, hogy a felemelt melegvíz egy havi költsége 480,60 forint, illetve a PÉTAV a júniusi díjra is felszámolt árkülönbözetet, ami esetemben 197,10 forint volt. Vagyis júniusra is 480,60 forint díjat számolt el, ezzel szemben egy köbméter melegvizet használtam el — hiteles mérés alapján. A vízórák beszerelése után én is megkerestem levélben a PÉTAV igazgatóját — még hónapokkal ezelőtt — de választ nem kaptam. Felháborítónak tartom egy szolgáltató vállalat azon gyakorlatát, hogy szolgáltatás nélkül bezsebel a fogyasztóktól milliókat akkor, amikor nemzetközi támogatással megvalósítható energiafelhasználás racionalizálásáról beszélnek az iparügy illetékesei, akkor amikor a nyugdíjasok is felvállalták nem kis pénzért - kb. 5500 forintért — a vízórák beszerelését, ami egyértelműen támogatandó takarékossági lépés volt. H. J. nyugdíjas Pécs JÍÉt S A ÍM^Á ^Jl jogi ra nevesei evő