Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)

1991-06-01 / 148. szám

1991. június 1., szombat aj Dunántúli napló Össze­hajlók A terem olyan, mint kora délelőtt más Hétköznapokon is. A sarokban a két összetolt asztal, ahol hatan is elférnek, még üres. Tiszta a hamu­tányér, makulátlan az abrosz. Ketten jönnek. Egy nő és a férfi. A nő határozott, a férfi egy kicsit ügyetlennek tűnik. Talán ezért is ülnek a nagy asztalhoz. — Két kávé, egy kóla, egy sör... A felszolgálónő megismétli a rendelést, aztán, amikor mór háttal áll a kedves vendég­nek, arcán ott szomorkodik az enyhe undor. A legjobb asz­talnál két szerelmes. Bagatell. Ott ülnek majd kora délutánig a két kávé és a kóla mellett. Az a férfi, aki úgy kér sört, hogy nem kérdi meg a már­kát, az vagy nagyon gazdag vagy bugyuta. Azok ketten ülnek a hat széknyi asztalnál, de úgy, hogy a válluk majdnem összeér. Mire a felszolgálónő visszajön, már tenyérnyi hely sincs az asztalokon. Kiterített térkép, egy seregnyi újság. — Biatorbágy? Hol van Bia- torbágy? — Nem tudom. Vagy a Ti­szán- vagy a Dunántúlon . . . — Két szoba, konyha, víz, villany . . . — Mennyi? — Nem írják. A férfi sóhajt, mert ha nem írják, akkor az a lakás csak millión felül lehet. Az asszony­ka, kezében egy ceruzát tart­va olvas. Valósággal belebújik a lapokba. — Tiszaföldvár? Az hol van? Hosszú parasztház . . . — Nézzem? — Zörög a tér­kép, Fényesedik a szemük, elkép­zelik az óriás kertet, a nagy ház mellett a kicsi házat, ami jó lesz majd a születendő gyerekeknek. Hűl a kávé, melegszik a kóla, de Salgótarján mellett is hirdetnek egy nagyszerű házat. Ök ketten tele .is ál­modják bútorokkal, és össze­érő kezük melegétől felforró­sodik a térkép. — Szalmadpuszta hol van? Ott háromszázezerért kínál­nak .. . Nekünk van kétszáz­ötven. Apa ha adna ... Hűl a kávé, melegszik a kó­la. összehajolnak a térkép fe­lett, keresnek egy pontot, eb­ben a nagy ákombákomiban, amit berendezhet a gyönyörű képzelet, ahol talán megáll a lábán a kétszer kéttalpnyi valóság. A homlokuk összeért ebben a nagy gondban, aztán a kezük is. A térkép, mintha szégyenlené a maga súgta álmákat, megindul, és lassan lecsúszik a földre. Bartha Gábor Már ötödször kapott ki a héten Májló és Tájló a stran­don, kiskapus fociban. Az al­kalmilag verbuválódott két csapat szinte állandóan vál­tozott. Az egyikben a két ba­rát, Tájló és Májló, mig a másikban Lala bácsi voltak a törzstagok. Igaz, ők egymás ellen sörmeccset játszottak, s a vesztes fizetett. Lala állító­lag NB l-es játékos volt vala­mikor, amit a két barát nem is vont kétségbe, hiszen Lala bácsi néha úgy eldugta elő­lük a labdát, .hogy nem győz­ték keresgetni. Vagy a fejük fölött, a fülük mellett húzgál- ta a levegőben a labdát, s aztán a parányi kapuba rúgta a rengeteg gólt, amit a két fiú szívesen nélkülözött volna, hiszen így állandó sörfizetői lettek Lalának. Ö gyakran ug­ratta ki a két barátot, bot­lábakat emlegetve, miközben megnyert sörét szürcsölgette. A két fiú az ötödik vesztes meccs után haditanácsot tar­tott, s a következő elhatáro­zásra jutott: - Lalát kiiktatjuk Szerzetesrendek Magyo rországon JTj A szerviták és a szaléziak Hét előkelő firenzei nemes 1234-ben elhatározta, hogy új életet, önsanyargató remete­életet kezd élni olyan szerzet keretében, amelynek első és legfőbb célja Szűz Mária di­csérete. E célból a Firenze melletti Monte Senarión kolos­tort alapítottak. Firenze püs­pöke a Szent Szűz fájdalmá­nak emlékére fekete szerzetesi ruhába öltöztette, és Szent Ágoston Regulájának meg­tartására kötelezte őket. Re­gulájukat később Benitius Szent Fülöp rendfőnök öntötte végső formába. A szerviták A szerviták címere rendjét XI. Benedek pápa 1304-ben ünnepélyes megerő­sítéssel hagyta jóvá (Ordo Servorum Mariae, röviden O. S. M., azaz Szűz Mária szol­gái). 1310-ben a rendtagok száma csaknem elérte a tíz­ezer főt. Lelkipásztorkodással, igehirdetéssel, prédikálással foglalkoztak s foglalkoznak ma is. Magyar földre 1649-ben ér­keztek, mégpedig a Sopron vármegyei - ma Ausztriához, Burgenlandhoz tartozó — Lo- rettomba, ahol az itáliai Lo­reto Szűz Mária kegyszobrá­nak másolata állt egy kápol­nában. 1651-ben Nádasdy Fe­renc gróf a Szeplőtelen fogan­tatásnak szentelt templomot és kolostort kezdett itt építtetni a szerviták részére, amelynek belső udvarára helyezték át az eredeti kápolnát. Lorettom csakhamar keresett búcsújáró­hellyé vált. A rend fokozatosan gyara­podva, 1669-ben Pesten és Egerben alapított új kolostort. II. József, mint haszontalant, megszüntette a lorettomi rend­házat, a másik kettőt azonban nem bántotta. A szerviták újabb házakat is létesítettek. 1928-tól ők gon­dozták a máriaremetei kegy­helyet, 1938-tól Makkosmáriát, 1940-től fiúinternátust vezettek Makón, lelkipásztorkodtak a csatkai Szentkúton, 1947-től pedig Törökszentmiklóson. 1950-ben a magyar állam őket is feloszlatta. A szerviták női szerzetét a Congregatio Sororum Ser- varum Mariae-t (Szűz Mária Szolgálóleányait) 1332-ben Falconieri Szent Julianna ala­pította. A pápai jóváhagyást 1424-ben nyerték el. Magyar- országon 1922-től 1950-ig te­vékenykedtek. Rákosszentmi- hályon elemi iskolát és inter- nátust, Feldebrőn óvodát és elemi iskolát, Budapesten és Kőszegen óvodát és napközi otthont. Kondoroson és Győrött elemi iskolát és óvodát tartot­tak fönn — mint a többi szer­zet, 1950-ig. Giovanni Don Bosco torinói házába fogadott egy kőmíves- inast, akit egyre több ágról- szakadt fiú követett. Don Bos- cónak hamarosan segítőtársai is akadtak, s Így jött létre 1859-ben Szalézi Szent Ferenc Társasága (szaléziánusok, So­cietas S. Francisci Salesii, rö­viden S. S.). Tagjai a világi papok reverendáját viselő pa­pok és laikustestvérek. Alap­szabályukat IX. Pius pápa 1874-ben hagyta jóvá. A rend fő célja a modern kor társa­dalmi bajainak orvoslása az ifjúság helyes nevelésével és a krisztusi szeretet sokoldalú gyakorlásával. Don Bosco ne­velési módszere a megelőzés. Hazánkban 1900 óta mű­ködnek. Ekkor hivta be őket Eredics Ferencné Szombathely­re, ahol csakhamar fiúnevelő intézetet létesítettek. 1902-ben gróf Károlyi István Rákospalo­tára hívott szaléziakat, ahol megalapították a híressé vált Szalézi Nyomdát és a Claris- seum fiúnevelő intézetet. Ez a nyomda olcsó és színvonalas kiadványok ezreivel szolgálta a fiatalok lelki életét. A szalézi diákokat és öregdiákokat az itt nyomott Szalézi Értesítő tar­totta egyben. Csernoch János hercegprí­más 1913-ban Péliföldszent- keresztre telepített szaléziakat. A korszerű, a legszegényebbek­kel és legelhagyatottabbakkal foglalkozó szerzetre égetően nagy szükség volt hazánkban. Ezért terjedt gyorsan (1919: Nyergesúifalu, gimnázium; 1920: Óbuda, árvaház: 1925: Esztergomtóbor, rendi tanul­mányi ház, fiúnevelő. Iparisko­la: 1927: Úipest és Visegrád, fiúnevelő otthonok: 1932: Gvu- la, középiskolai internátus.) A magyar rendtartomány 1929-ben önállósult. 1950. évi feloszlatásakor 250 tagot szám­lált. A szaléziak női rendjét Se­gítő Szűz Mária Leányai Kong­regációjának hívták. 1872-ben alapította Mazzarello Mária. Napjainkban egyike a legna­gyobb lélekszámú szerzetes kö­zösségnek: 1500 helyen több mint tizenhétezer szalézi nővér dolgozik a lelkek megmenté­sén. Magyarországon 1937-től 1950-ig munkálkodtak (Ólad, Mándok, Tény és Budapest). 1990-ben megkezdték hazai újjászervezésüket. Dr. Csonkaréti Károly Pákolifz Ist-ván Görbe* Ki volt az auktor, már nem tudom, mert izgalmamban köldökig csurom­vizes levék, úgy elfogott a félsz: az elhangzott latin kifejezés a mennyezetig fölcsapott csúnyán, nem tudtam, fiú vagyok, vagy leány - ­A eum oculo curvo-szerkezet a görbe szemmel elterpeszkedett, megülte húsz kamasz agyát-szivét: na most mi lesz? ki felelős? miért? - ­Ama Pirchala-Esztergomy-könyv szemelvénye lehetett von különb; elment simán a cum s az oculus, a curvus curva curvum volt a slussz; a görbe jelző, hím, nő, semleges nemben, a közel félévezredes, diák-biflázta, hars Nemi Szabály szerint, mely suszter-rimbe szedve áll-----­M i történt volna, ha húsz kisdiák közül néhány vétózva fölkiált, vagy összepillogva kuncogni kezd: nem latin szövegből ismeri ezt — — A mocskosszájú Csorványi Laci se röhögött, noha mindennapi szóhasználata: kurva a világ! s a felmenőket sem kíméli már - - A páter elpirult, nem is csoda, az ilyesmihez nem fűlik foga; én szánom-bánom, vétlen, vétkemet és görbét mondok a kurva helyett. (A Jelenkor júniusi számából) Kiss Benedek Szűkülő szemmel Egy hete még a tenger, cigánylány-sirályok rikoltozása, homokpart gyehennájára vetve testek kagyló-kitárulása, combok közt gyöngy-igéret, csalánzó sötét moha, az örökkön-örökké-várlak, s a tiéd-nem-leszek-soha. Szítja szomjad a sós szél, de szemed egyre szűkül, és szűkülő szemedben minden nő egyre szőkül, már nem lányt keresel régen, mégis mind lánnyá válnak, bőrük feszes, nem rontja ránca tapasztalásnak, mint elsőt, mind úgy nézed, miként az Örök Évát, s nem tudod: öregedés ez benned, vagy fiatalság? Egy hete még a tenger, cigánylány-sirályok rikoltozása, egy hete még a tenger, s most kész vagyok megint a halálra. Budahazi István Lala bácsi tündöklése és repülése a fociból! Erre a célra az al­kalmi pálya melletti vadrózsa­tő látszott a legalkalmasabb­nak. Amikor a következő mécs­esén Lala bácsi nagy lendü­lettel elhúzott a húsz év kö­rüli Májló mellett (aki a mun­katársa volt), a fiú utána lé­pett, s összeakasztotta Lala lábát. A keresztező Tájló pe­dig vállal megpördítette, így az öreg a levegőbe emelke­dett, majd nagy ivű repülés után érkezett meg a már el- virágzott, zöld csipkéket hozó vadrózsa bokorba. — Nézd! Megjelent az Úr­nak angyala ama csipkebokor­ban! — mutatott Tájló a bo­korban vergődő Lala bácsi felé.- A fenét! — csóválta a fe­jét Májló. Ilyen csúnya, be- hemót angyal nincs. Tudtom­mal az angyalok karcsúak, szépek, és szárnyuk is van.- Lesz nektek is szárnyatok, csak kapjalak el benneteket! — kiáltotta Lala bácsi, miköz­ben kezdett kikecmeregni a bokorból. Ám a két angyallátó nem várta meg az öreg teljes fel­tápászkodását, hanem elro­hant a vízzel telt medencé­hez. Itt gyorsan lezuhanyoz­tak, s csak úgy zuhantak a vízbe, mivel már mögöttük ott loholt a feltámadt csipkebok­ros. A fürdőmester füttyel fi­gyelmeztette a két fiút, akik a medence közepére úsztak. — Hivja ki őket — fordult Lala a fürdőmesterhez. — Ne tessék kihívni minket! — könyörgött a két ifiú. Ez az ember az apánk, és verni akar minket. Meg elvenni az utolsó húsz forintunkat is. Részeges! Tessék nézni, most is hogy néz ki! Lala bácsi tényleg csúnyán nézett ki, hiszen a rózsatövisek úgy összekarmolták, mintha egy kosár kismacskával került vol­na nézeteltérésbe. A fürdőmester végigmérte Lalát, majd azt mondta:- Menjen a dolgára, jó­ember, és hagyjon békét a fiúknak — s azzal a sípját ló- bálva továbbsétált. Lalát bánthatta a kudarc, mert kitartó körözésbe kezdett. Rohangált körbe-körbe a me­dence szélén, s ha valamelyik oldalon belépett a vízbe, a két fiú már a túlsó partról ne­vetett felé. Félórás kergetőzés és alkudozás után megegyez­tek. A két barát elismerte, hogy a hatodik meccset is el­bukták, mivel levonultak a pályáról. Bár Májló megje­gyezte, hogy nem „önszántuk­ból", de a lényegen ez már nem változtatott. Kötelezték magukat a jutalomsör meg­fizetésére, ennek fejében Lala bácsi öt perc szabad elvonu­lást biztosított. Am kikötötte, hogy mire ő is odaér, legyen kikérve a sör. Tájló és Májló egyetlen futással az étterem söntése előtt termett. Egyikük szabad asztalt foglalt el, a másik a söntésből kilépő pin­cér tálcájáról emelt le három korsóval. A megérkező Lala elégedetten nyugtázta a fej­leményéket, s kortyolgatta a kiharcolt sörét. Ám az igen hamar elfogyott, hiszen nyár volt és meleg. Ekkor újból megszólalt:- A fájdalomdíjjal mi lesz? A fiúk élénken tiltakoztak, de Lala bácsi ragaszkodott némi „táppénz-kiegészítéshez”, emlékeztetve őket a bokorba való kényszerrepülésére. A vita solkáig elhúzódott volna, ha Lala bácsi nem közli: — Különben is! Úgysem ját­szom többet veletek! Amatő­rökkel nem futballozom! Tájló és Májló ezt hallva megkönnyebbülten intett a pincérnek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents