Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)

1991-06-16 / 163. szám

Megvan a bronzérem! (Folytatás az 1. oldalról) a gólt Lázin játékvezető les miatt érvén ytél enítette. öt perced később Belainsiky ívelt középre szabadrúgást. Az ér- íkező Medgyes 25 méterről a jobb kapufát találta telibe, a Kaszta mellett visszapattanó labda Braum elé került, alki az ismétlésinél a kapu fölé llőtt. A 11. percben Megyeri 'keresztlabdáját Tomika rúgta 10 méterről a kapa fölé. A 14. perc hozta meg az első igazi vendéghelyzetet. A 16-oson álló Bódog luftot rú­gott, a mögötte érkező Zirkó egyből megcélozta a kapu kö­zepét. Félimagos lövését Bod- 'náír elsőre kiejtette, és csak másodszorra ki vetőd ve Sikerült a labdát végleg megszereznie. Aliig öt perc múlva Bánföldi beadását Ziirkó előbb leállí­totta, és jól kinézte magának a jobb fölső sairikat. A lába azonban ezúttal inem volt össz­hang ban a szemévél, így a labda jóval a kapu fölött hagyta el a játékteret. A 22. percben Fekete egy rossz ‘ordulás után összero­gyott, a mentőautó kanyaro­dott be érte a pályáira. A szünetben megtudtuk, hogy a térde fordult ki a szerencsét­lenül járt játékosnak. A 42. percben Bodnár borzolta a nézők idegeit, amikor Répási nem túl erős lövését követően ismét csak másodjára sikerült megszereznie a labdát. Fordulás utóin előbb Lovász hagyott ki helyzetet, majd a túloldalom Répási találta 'kö­zéiről telibe a pécsi hálóőrt. A 61. percben íBódog kis hí­ján sóját ka,púját vette be. Amikor a váoi szögletre föl - ugorva, alig a kapufa mellé fejéit. A játékrész egyetlen va­lóban szép helyzetét dolgozta ki a Vác a 77. percben. Ré­pási 20 méterről jutott sza­badrúgáshoz, bombáját Bod­nár jó reflexszel tornázta a léc fölé. A bronzérmet sikerült meg­szereznie a PMSC-nek, és ez akkor is nagy teljesítmény, ha a imái játék alapján egyik csa­pat focistái sem kerülnek a futball halhatatlanjainak sorá­ba. Bár erőteljes rohamokkal kezdtek a piros-feketék, és ekkor még néhány gyors váci kontrát is láthattunk, a 20. perc után mintha takarodót fújtak volna, úgy tűnt el a foci a pályáról. Innen kezdve (talán Répási nevezetes sza­badrúgását kivéve) a két leg­inkább említésre méltó ese­mény a mentőautó megjele­nése, és az volt, hogy a pá­lya mellett játszó gyerekek berúgták a saját labdájukat is a küzdőtérre, igy egyszerre két bőrgolyó volt néhány má­sodpercig játékban. Fordulás után végleg ellaposodott a játék, és Hoki Tamásnak is becsületére vált volna az a füttykoncert, amit a szurkolók produkáltok unalmukban. An­nak ellenére, hogy a döntet­lennel mindkét együttes- elé­gedett lehet, az NB 1. 3. és 4. helyezettje színvonalasab­ban is búcsúztathatta volna a szezont és a közönséget. A PMSC-ben Bodnár abban a kevés helyzetben, amikor szükség volt rá, jól hárított, □ védők közül Balog érdemli meg, hoqy külön is kiemeljük, míg ,a középpályán, mint már annyiszor, Megyeri mozgott a legtöbbet. A váciak (közül Koszta, Nagy, Vig és Zirkó nyújtotta a leg­elfogadhatóbb teljesitményt. Garami Józsel: — A nagy tét és a meleg rányomta bé­lyegét a mérkőzés színvonalá­ra. A csapatnak gratulálok az egész évben nyújtott kitűnő tel­jesítményéhez. Egy nagyszerű játékvezetőt búcsúztattunk ezen a találkozón, további életéhez sok sikert, erőt és egészséget kívánunk neki. Csank János: - A labdarú­gásra alkalmatlan időben, nagy taktikai találkozón sze­reztünk egy pontot. Bár dobo­gón szerettünk volna végezni, csapatom nem mert nyitni a nagyszerűen kontrázó Pécs el­len. Ezért nem volt nagyobb iram a mérkőzésen. Szűcs Zsolt Siófok-Videoton 3-2 (3-1) Siófok, 4000 néző. V.: Faze­kas. Siófok: Biró — Kolovics, Zare, Olajos, Szabó — Keszeg, Varsányi, Fodor — Kirchmayer (Zsadányi, a 46. percben), Mex, Magyar (Szprecsak, a 76. perc­ben). Edző: Varga István. Vi­deoton: Polgár — Molnár, Né­meth, Kuttor, Horváth - Du- becz, Müller, László, Bekő — Földes (Halmai, a 68. percben), Takács. Edző: Burcsa Győző. A 6. percben Fodor közeli lö­vését Kuttor fejelte Ilii a gólvo­nalról. A 12. percben Takács remek labdájával a szabadon álló Dubecz kapura húzott és 12 méterről a kimozduló Bíró mellett élesen a kapu jobb sar­kába lőtt (0-1). A 16. percben Magyar há­rom védőt is kicselezve 14 mé­terről jól helyezett lövést kül­dött a kapu közepébe (1-1). A 18. percben a kitörő Kirch- mayert Kuttor lerántotta a bün­tetőn belül, a megítélt 11-est Fodor nagy erővel a bal felső sarokba vágta (2-1). A 26. percben Fodor remek bea dá sót az előfutó Kolovics Polgár keze elől a léc alá fe­jelte (3-1). Szünet után a 67. percben a sorra hibázó siófoki védőkről visszapattanó labdát Pető 18 méterről a bal sarokba gom­bózta (3-2). A 70. percben a kitörő Fo- dort Németh csúnyán leterítet­te, a játékvezető kiállította a A PMSC-Váci Izzó mérkőzés eredményét eltaláló pályá­zóink szelvényeinek sorsolásánál a szerencse Szili János, 8130 Enying, Zalka Máté u. 28. szám alatti lakosnak ked­vezett, aki postán kapja meg a 200 forintos vásárlási utal­ványát. Ezen sorsolással rovatunk elbúcsúzik, legközelebb az őszi bajnoki nyitányon jelentkezünk góltotóval. magáról megfeledkező játékost. A 72. percben Kolovics járt ha­sonlóan, mivel volt egy sárga lapja, az újabb szabálytalan­ságáért a játékvezető őt is ki­állította. A nagy hőség ellenére az első fél­időben ritkán látható nagyszerű mérkőzést »ivott a két csapat, a he­lyiek a gyors vendég vezetés után sem adták fel és 30 perc alatt ma­guk javára fordították a mérkőzést és emellett még több holtbiztos hely­zetet is kihagytak. A második játékrészben a hazaiak érthetetlenül átadták a pálya nagy részét a vendégeknek, akik több me­leg helyzetet teremtettek a siófoki kapu előtt, s egy ilyen helyzetből szépítettek és nyilttá tudták tenni a mérkőzést. Az első félidőben nyújtott teljesít­ménye és játéka alapján a haza! csapat megérdemelten szerezte meg a győzelmet és a bajnokságban a 7. helyet. Jók: Biró, Zare, Olajos, Fo­dor, ill. Kuttor, Horváth, Müller és Dubecz. Varga István: — Az első félidőben mint egy profi csapat, úgy játszot­tunk, szünet után azonban vissza­estünk az amatőrök sorába. furcsa Győző: - Nagyszerű mérkő­zésen pontot érdemeltünk volna. Kí­váncsi vagyok a megadott és a meg nem adott tizenegyesre, amit video­felvételen meg akarok tekinteni. Egyébként egy nagyszerűen játszó Siófoktól szenvedtünk vereséget. Molnár József További eredmények UTE-Békéscsaba 1-0 (0-0). Megyeri út, 3500 néző. V.: Ko­vács L. Gólszerző: Rabold (72.). Sárga lap: Mracskó (2. p.), Szenti (39.). Szeged SC-Győri Rába ETO 4-1 (3-1). Szeged, 4000 néző. V.: Hartmann. Gólszerzők: Ci- gan (7„ 13. p.), • Takács Z. (27., 88.), illetve Bogdán (40. p. — öngól). Sárga lap: Apró (10. p.). Puskás I. (31.), Kun (68.), illetve Csertői (18.), Sánta (71.). Bp. Honvéd-MTK-VM 2-1 (1-0). Kispest, 5000 néző. V.: Vad. Gólszerzők: Csehi (13.), Komódi (76.), illetve Ivanics (51., 11-esből). Sárga lap: Ko vács (64.), illetve Preszellér (12.), Talapa (53.), Ivanics (67.), Híres (74). Ferencváros-Vasas 1-0 (0-0). üllői út, 12 000 néző. V.: Molnár L. Gólszerző: Dzurják (74. p.). Sárga lap: Albert (13. p.), illetve Klink (4.), Galaschek (4.), Turbék (11.). Debreceni VSC-Volán FC 2-0 (1-0). Debrecen, 8000 né­ző. V.: Varga S. Gólszerzők: Vancsa (15. p.), Plókai (60.). Sárga lap: Bücs (17. p.), Kaj- dy (46.). Piros lap: Urbán (71.). Tatabánya-Veszprém FC 3-3 (1-2). Tatabánya, 3000 néző. V.: Bay. Gólszerzők: Klausz (4.), Simon (68., 82. — 11-es­ből), illetve Markó (3., öngól), Sülé (19.). Vass (70.). Sárga lap: Udvardi (30.), Hegedűs (42.), ill. Szécsi (14.), Vass (59.), Csík (64.), Csornai (65.). Piros lap: Váczi (54.), ill. Vass (90.). A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 1. Bp. Honvéd 2. FTC 3. Pécsi MSC 4. Váci Izzó 5. Veszprém FC 6. Tatabánya 7. Siófok 8. Videoton-W. 9. UTE 10. MTK-VM 11. Rába ETO 12. Vasas 13. Szeged SC 14. Debr. VSC 15. Békéscsaba 16. Volán FC 30 19 30 15 30 15 30 14 30 11 30 12 30 10 30 11 30 13 30 10 30 8 30 8 30 9 30 7 30 7 30 8 10 12 8 14 6 15 8 15 7 16 5 17 50*20 45 47-22 40 32-20 37 35- 29 36 34- 25 34 37- 32 33 25- 28 31 39-41 30 36- 39 30 38- 39 26 35- 41 26 32-43 24 26- 37 24 27- 40 22 24-39 21 28- 50 21 1. Bp. Honvéd-MTK-VM 2-1 1 2. Pécs-Vác 0-0 x 3. Siófok-Videoton 3-2 1 4. Dortmund-St. Pauli 5-2 1 5. 1. FC Köln-Kaiserslautern 2-6 2 6. Wattenscheid-Nürnberg 0-1 2 A többi mérkőzést vasárnap játsszák Modellezés Pécsett, az újmecsekaljai modellezőbázison tegnap kezdődött és ma folytatódik a körpályás autómodellek országos bajnoksága. Az első napi előfutamokon a kis szivar alakú autócsodák több mint 220 kilométeres sebességet is elértek. Ma a döntőkkel foly­tatódik a küzdelem. (A két versenynap összesített eredményé­ről hétfői számunkban számolunk be.) uj vasárnapi Uj Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 37 forint, negyedévre 111 forint, félévre 222 forint, egy évre 444 forint ISSN 0865-9125 Dunántúli napló Vívó-világbajnokság ’91 Kardozók a páston Szombaton is óraímű pontos­sággal indult a 44. felnőtt Vívó-vfláglbdjndkság műsora: a Budaipest Sportcsarnokban reg­geli 8 áraikor 30 nemzet 114 kardvívájo kezdte meg csatá­rozását. A vtb honmadik nap­iján mór kissé álmos tekintetű szurkolóik, edzőik és versenyzők köszöntötték egymást, s figyel­ték az újabb fegyvernem küz­dőiméit. A csoportmérkőzések után 86 vívó neve került fel a 128-as táblára. A 'magyarok — dr. Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, dr. Nébald György és Szabó Bence — számára o forduló amolyan kötelező gyakorlatot, bemele­gítést jelentett. Ennek megfe­lelően .mindannylöm teljesítet­ték a feladatot, s kiemeltként máris a 64 közé kerültek. Sza­bó, Köves és Abay mind az öt találkozóját megnyerte, a vá­logatottba 1983 után újiból visszatért Abay azonban még­sem volt teljesen boldog. Abay és iNébald nem ismert lehetetlent, az egyenes ágon miniden útjulkba kerülő ellen­félét legyőrtek. Sajnos, Né-, bald rögtön Kövessel került össze, egyiküknek búcsúznia kellett. Lyon ibajnoka nyert, Köves került a vigaszágra. Né- baid ezután túljutott a szovjet Alsonon és a lengyel Gniew- kowskin, s lett az esti finálé résztvevője. Abay először a szöuli ezüstérmes lengyel Olech ellen csatározott, majd a szovjet Gutcejt és a román Cbicullita skalpját megszerezve, jutott a döntőbe. A döntőbe jutásért egyenes ágon: Abay Réter-Alexümder Ghiculita (román) 2-0 (5-3, 5-0); Nélbald György—Marek Gniewkowski (lengyel) 2-1 (5-2, 3-5, 5-3); Gnigoriij Kiríj e nko (szovjet)—Frandk Ducheix (fran­cia) 2-0 (5-1, 5-3); Felix Bedker (német)-Robeft Kos- ciein ialkowski (lengyel) 2-1 (5-6, 5-3, 6-5). Vívóversenyeken szokatlanul nagy hangorkán közepette kez­dődött a döntő, két ellentétes asszóval. Az elsőben Kirijenko a másodikban Abay volt a vé­gig többet kezdeményező, vi­tathatatlan találatokat értek el, s így minden a harmadik össze­csapásra maradt. Ebben 3-3-ig együtt haladt a két vívó, aztán Abay nagy lehetőséget kapott, mert a kezdeményezettség neki jutott a sorsolásnál. Hiába, el­lenfele ért el találatot, aztán a saját előnyét is kihasználva biztosította a világbajnoki aranyérmet a szovjet sportoló, alki két év utóm jutott ismét a csúcsra. Döntő: Kirijenko- Abay 2-1 (5-2, 2-5, 5-3). Kard egyéni világbajnok: Grigorij Kirijenko (Szovjetunió). 2. Abay Péter (Magyarország). 3. Né- bald György (Magyarország) és Vagyim Gutcejt (Szovjet­unió). Németország arany 1 ezüst 1 bronz 1 Szovjetunió 1 — 2 Olaszország 1 — — Magyarország — 1 1 Románia — 1 — Franciaország — — 2 Vasárnap a női párbajtőr egyénivel folytatódik a világ - baljinolkság, a .magyar résztve­vőik : Szclay Gyöngyi, Várkonyi Marina; Szőcs Zsuzsa, Horváth Marianna, Hormay Adrienn. Bundesliga-bajnok a Kaiserslautern A Kaiserslautern csapata szombaton idegenben 6-2 arányban győzött az 1. FC Köln ellen, és ezzel 1951, va­lamint 1953 után harmadszor szerzett nyugatnémet labdarú­gó bajnoki címet. Az ötvenes években ebben a csapatban játszott a „berni győző" Fritz Walter is, egyébként az ő ne­vét viseli a kaiserslauterniek stadionja. A bajnoki cím sorsának el­döntése az idén az utolsó fordulóra maradt a Bundes- ligában. a Kaiserslautern dol­ga tűnt nehezebbnek, mivel két pont előnnyel ugyan, de idegenben és kedvezőtlenebb gólkülönbséggel volt kénytelen pályára lépni. Az üldöző Bayern München ezzel szem­ben az olimpiai stadionban fogadta a már kiesett Uerdin- gent. Tenisz Tornagyőztes a Lányi-Tóth páros Agárdon párosban a finá­léval, egyesben az elődöntő­vel folytatódott o Ring Com­puter 25 ezer dollár összdíja­zású profi férfi tenisz körver­senyének második heti viada­la, az Agrokomplex Central Soya Kupa. A páros döntő szép magyar sikert hozott, hiszen az Egye­sült Állomokban tanuló, Da­vis Kupa-kerettag Lányi And­rás az MTK-VM színeiben ját­szó kassai légiós, Tóth Tibor oldalán tornagyőzelmet ara­tott. A fináléban a Galik, Kraus (csehszlovák, német) kettős volt az ellenfelük. és Lányiék 5-2, 7-5, 6-2 arányú győ­zelmet arattak. PMSC—Váci Izzó 0-0 Megyeri, o pécsi középpályássor legjobbja küzd a labdáért Fotó; Kóródi Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents