Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-08 / 124. szám

fi koncessziós töményt tárgyalja az Országgyűlés Az önkormányzatok ^agyonfosztása ellen tiltakozik az ellenzék (Tudósítás a 3. oldalon) Göncz Árpád Németországban Németországi hivatalos láto­gatásának második napján, kedden Türingia fővárosába érkezett Göncz Árpád, a Ma­gyar Köztársaság elnöke. Göncz Árpádot a türingiai tar­tomány miniszterelnöke, Josef Duchac köszöntötte. A vendég­látó üdvözlő beszédében föl­idézte 1989 nyarának és őszé­nek napjait, és köszönetét mondott Magyarországnak azért a segítségért, amelyet az NDK-beli menekülteknek nyúj­tott. A magyar elnök és vendég­látója ezután a türingiai kor­mány vendégházába hajtatott, ahol menten megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Göncz Árpád délutáni prog­ramjában erfurti és weimajd városnézés szerepelt, majd a magyar delegációt szállító kü- löngép Berlinbe repült. Előkészületek a kötelező szerződéses biztosításra Várhatóan 5-6 biztosító in­tézet foglalkozik majd a köte­lező szerződéses gépjárműbiz- tositások megkötésével — érte­sült az MTI a Magyar Biztosí­tók Szövetségénél. A szerződések megkötése várhatóan csak a hónap vé­gén kezdődik meg, de a szö­vetség reményei szerint a több mint 2 millió szerződést június végéig meg lehet majd kötni. A biztosítók a sorban állás elkerülése érdekében a legkülönfélébb módon kívánják a gépjármű-tulajdonosokat megkeresni. így például postá­sok, alkalmi ügynökök, egye­temisták viszik majd házhoz a szerződés-ajánlatokat. A járműtulajdonosoknak ne­gyedévi összeget kell előre befizetni, mert a havonkénti díjfizetés jelentősen megnövel­né az adminisztrációs költsé­geket. Lehetőség lesz ugyan­okkor átutalási betétszámláról is fizetni a kötelező biztosítást. A befizetést igazoló betétlapot — amelyet július elsejétől a forgalmi engedélyben kell tar­tani — valamennyi biztosító önállóan, cégnevét- feltűntetve készíti el. KÖZÉLETI NAPILAP q Dunán ti li napló II. évfolyam, 124. szám 1991. május 8., szerda Ara: 7,90 Ft Állandó összegű lesz a keresetkiegészítés Megállapodás a rehabilitált bányászok ellátásáról Hosszú idő után úgy tűnik, végérvényesen pont kerül a rehabilitált bányászok ellátá­sát biztosító, a keresetkiegé- szítást állandó összegű jára­dékká módosító jogszabály- tervezet végére. A kedvező hírről a hét elején dr. Jávor András, a Népjóléti Minisz­térium államtitkára levélben tájékoztatta Schalkhammer An­talt, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének főtitkárát. Az információ sze­rint a régóta halogatott té­mában az elmúlt hét végén egyezett meg dr. Surján László népjóléti miniszter, valamint dr. Kupa Mihály, a pénzügyi tárca vezetője. így az utolsó akadály is elhárult a bányá­szokat érintő fix összegű keresetkiegészítésről és egész­ségkárosodási járadékról szóló jogszabály megjelentetése elől. A tájékoztatás röviden szól arról is, hogy a két tárca megegyezésén alapuló rende­let a Népjóléti Minisztérium által előkészített jogszabály- tervezetet tartalmazza majd. Baranyában ezekben a na­pokban már több ezerre rúg a rehabilitált bányászok szá­ma. A megváltozott munka­képességű dolgozók az utóbbi időben egyre nehezebben ju­Terelőúton jött a postavonat Kedden reggel fél nyolcra, 180 perces késés­sel futott be Pécsre a Bu­dapestről induló postavo­nat, amely az országos la­pokat, valamint a banki értékpapírokat hozza me­gyénkbe. Ezért az újságok késtek. Érd-elágazásnál egy tehervonat négy ko­csija kisiklott, eltorlaszolta a vágányt. Postavonatunk nagy kerülőt tett, áthaladt Komáromon, Székesfehér­váron, Börgöndön, mire Pécsre ért. Dél-Dunántú- lon tegnap 15-70 perces késéssel jártak a vonatok, mert a vágányhelyreállítás még tartott. tottak álláshoz az erősödő mupnkaerőpiaci versenyben, emberek maradtak ellátatla­nul, családok megélhetése ke­rült veszélybe. ,Az új jogsza­bály az állandó összegű ke­resetkiegészítés bevezetésé­vel megnyugtatóan igyekszik rendezni a rehabilitált bá­nyászok sorsát. Külön figyel­met szentel annak, hogy az érintetteknek érdekük legyen munkát vállalni megmaradt munkaképességük mértékének megfelelően, de gondoskodik a munkanélkülivé vált reha­bilitáltak ellátásáról is. A Népjóléti Minisztérium jo­gi főosztályán dr. Bölcs Ágnes helyettes osztályvezetőtől ka­pott információ szerint a ren­delet a jogszabály aláírását követően 8—18 napon belül jelenik meg a Magyar Köz­lönyben. A hatályos jogsza­bály értelmezéséről a megje­lenést követően lapunk bő­vebb tájékoztatást ad a Me­gyei Munkaügyi Központ szak­embereinek segítségével. K. E. Klímarendszerek bemutatója A hiba kinek a készülékében van? A kormány, az MTV és a Magyar Műsorszóró Váll »lat (ár)vitája (5. oldal) A pécsi székhelyű R. T. Klíma Kft. április végén mutatta be Budapesten az Aqua-Therm Nemzetközi Fűtés-, Szellőzés-, Klímatechnikai Szakvásáron az általa forgalmazott, beszerelt és karbantartott klímarendsze­reket.- Mától három napon át Pécsett, a Művészetek Háza nagytermében tekinthetik meg az érdeklődők a termelőüze­mekben, irodákban, családi házakban, lakásokban alkal­mazható világszínvonalú — döntően tengerentúli — klíma- berendezéseket. Tv-felvétel a Pécsi Nemzeti Színházban Februárban mutatták be a Pécsi Nemzeti Színház Szoba­színházában Sárosi István: A húszmilliomodik év című drá­mai vízióját. Az előadást Ván- dorfi László rendezte. Remél­hetőleg hamarosan a televízió műsorára kerül az előadás, amit május 6-án és 7-én fel­vételezett. Több száz diák vett részt a tegnap esti hagyományos városi ballagás fáklyás felvonulásán, melyet a Pécsi Demokratikus Ifjúsági Szervezet és a Baranya Megyei Diákszövetség szerve­zett. A felvonulókat a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola és Bakó Attila énekes köszöntötte műsorával a Széchenyi téren. A résztvevők Baranya megye 1005 érettségiző gimnazistáját és 1110 szakközépiskolását képviselték. Fotó: Horváth Norbert Pécsett, a Jókai utca és a Teréz utca találkozásánál Dé­vényi Sándor terve alapján többlakásos ház épül alsó részében üzletekkel, valamint garázsokkal, magánberuhá­zásban. Az udvari részen lévő római leleteket, köztük a padlófűtést megmentik, láthatóvá teszik. Fotó: Proksza László Háromezerrel több fiatalt vesznek fel Túljelentkezés az ELTE Bölcsész Karán — Tájékoztató az egyetemi és főiskolai jelentkezésekről A felsőfokú tanintézmények nappali tagozataira idén ösz- szesen 52 ezer 503 magyar állampolgárságú fiatal jelent­kezett - erről tájékoztatta a sajtó munkatársait kedden a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztériumban a tárca főmun­katársa Bakos Károly, miután lezárult az egyetemek és a főiskolák jelentkezési határ­ideje. A témával kapcsolatban el­mondta, hogy ebben a tanév-' ben mintegy háromezerrel több jelentkezőt vesznek fel az egyetemek és a főiskolák, mint tavaly. Igen nagy túljelentke­zés mutatkozik az ELTE Bölcsé­szettudományi Karán az idén először bevezetett egyszakos képzés miatt. Ezt enyhítendő három vidéki egyetemen a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium újabb hároméves nyelvtanári szakok indítását engedélyezte ez év szeptember elsejétől. Ennek megfelelően a szegedi József Attila Tudo­mányegyetemen angol, német, francia és olasz nyelvre lehet jelentkezni. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán angol, vala­mint német nyelvből indul egyszakos nyelvtanári képzés. A debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetemen pedig angol egyszakos nyelvtanári képzést vezetnek be. Felhívták a figyelmet arra is, hogy e három vidéki egyetem elfogad új jelentkezéseket má­jus 31-ig. Aki valamilyen más egyetemre adta be jelentkezé­sét, az kérheti átirányítását e három vidéki egyetem valame­lyikére. A jelentkezés módosí­tásáról mind az eredeti jelent­kezés, ,t mind az átjelentkezés helyét értesíteni kell. Horog keresztes lobogo Vádemelési javaslattal a kö­zeljövőben a BRFK átadja az ügyészségnek azoknak a fia­taloknak az ügyét, akik ápri­lis 24-én a Népstadionban, a magyar—szovjet mérkőzésen horogkeresztes lobogót bon­tották ki a lelátón - közölte Bodrácska János ezredes, bűn­üldözési osztályvezető kedden tartott sajtótájékoztatón. A közösség elleni izgatás 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (Hírek szerint nem­rég egy bajnoki mérkőzésen antiszemita jelszavak kiabálá­sáért előállított fiatalokat a bíróság a legkisebb büntetési tételben, megrovásban részesí­tette.) Homoki Gábor főhadnagy, a horogkeresztes zászlót len­gető fiatalok ügyét vizsgáló rendőr elmondta, hogy a Nép­stadionban a 21 éves Nagy Attilát és a 22 éves Sámson Tamást állították elő. Kihall­gatásük során kiderült, hogy egy 5 tagú társaságról van szó, akik a „balhé kedvéért" bontották ki a lobogót. A nyo­mozás során a többi fiatal ki­léte is ismertté vált. így a 20 éves Zigányi Balázs, a 17 éves H. Ferenc, valamint a zászlót készítő 19 éves Szikora Miklós, hentestanuló ellen is megin­dult az eljárás, ötük közül csak Szilkora büntetett előéle­tű, s mint kiderült, egyik hen­tesnadrágját is felhasználta a horogkeresztes zászló elkészí­téséhez. Az is elhangzott, hogy mind az 5 fiatal - akik sza­badlábon vannak — kapcso­latban áll a bőrfejűek moz­galmával. MciaämfcKBruliäaeA« ; Vádemelési javaslat

Next

/
Thumbnails
Contents