Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-06 / 122. szám

1991. május 6., hétfő uj Dunántúli napló 7 A munkaképes lakosság 70 százaléka nem dolgozik Cigányfalu az ország peremén ben, mint kétezren éltek itt, nagyobb számban horvátok és cigányok, valamint néhány .né­met és magyar család. A ci­gányok jobbára külterületen, telepen. A hórvátak, németek, ma­gyarok elköltöztek Alsószent- mártonból. Ki a környező fal­vakba, ki Siklósra, ki még tá­volabb. A falu tiszta cigány községgé válása az 1980-as évek elejére lezajlott.- Miért?- Egyik vélemény szerint a többiek nem tudtak együtt él­ni a cigányakkal. A 60-as években különböző kedvezmé­nyekkel több cigány család tudott házat vásárolni a fa­luban. Egyesek szerint, akinek a szomszédja cigány lett, az e tényt igen nehezen tolerál­ta, s ha alkalma nyílt, inkább elköltözött. Mi hatórmenti köz­ség vagyunk, ez az 50-es évek elején nem tett jót a falu fej­lődésének. Később szerepkör nélküli, majd többszörösen hátrányos helyzetű társközség lettünk. Jött a körzetesítés, eközben infrastrukturális ellá­tottságunk egyenlő volt a nul­lával. Persze, hogy elmentek a népek. A cigányok meg örültek, hogy viszonylag ol­csón, az eddigieknél jobb há­zat tudtak vásárolni.- ön cigány származású, 49 éves és nem helybeli lakos.- Igen, cigány vagyok. Al- sószentmártonban születtem, ma Siklóson élek. így én is az elköltözők közé tartozom. Nős vagyok, feleségemmel, aki rokkantnyugdíjas, három gyer­meket neveltünk fel, ma már mindannyian felnőtt emberek. Hét unokám van.- Szülei?- Apám már nem él. Édes­anyám 90 éves, itt lakik Szent- mártonban a nővéremnél. Sze­gény családból származom. Szüleim jobbára a közeli Gyű­rűspusztán dolgoztak nap­számban. Hatan vagyunk test­vérek, én vagyok a legfia­talabb.- Gyermekkorában otthon cigányul beszéltek?- A mi nyelvünk, ponto­sabban a „falu nyelve” o* ún. román cigány nyelv. Én egész jól megértetem magam a románokkal, megértem a román rádió adásait, olvasom a magyarországi románok lap­ját. Gyermekeim is jól elsa­játították a nyelvet, unokáim inkább csak értik, de talán még nem késő.- Amikor Alsószentmárton- ban járok, sűrűn hallok egy nevet, Simon Béláét.- Ö egy nagyszerű ember, nagyszerű pedagógus volt. Az 50-es években Erdélyből került hozzánk. Ismerte nyelvünket, s ezzel olyan érzelmi kontak­tust tudott teremteni az em­berekkel, ami szinte ejképzel- h'etetlen. A szó legnemesebb értelmében tanított bennün­ket, felvállalta iskólánkívüli problémáinkat. Nagyon szeret­tem, tiszteltem.- Mikor belejezte az álta­lános iskolát, hová került?- Mohácson végeztem el a mezőgazdasági technikumot, ott is érettségiztem. Később Pécsett, a kereskedelmi szak- középiskola levelező tanulója­ként kétéves tanfolyamra jár­hattam. Dolgoztam állami gaz­daságokban, majd 1975-től az alsószentmártoni vegyesbolt vezetőjeként tevékenykedtem. Ezt a munkát végeztem pol­gármesterré választásomig, közben 1985-ben a falu elöl­járója is lettem.- Hogyan változott a lalu az elmúlt 10 év alatt?- Tagadhatatlan, hogy sok elképzelés megvalósult. Javult a község úthálózatának álla­pota, három éve óvodánk is van. Felújításra került alsó- tagoztos iskolánk és napközi otthonunk. Szépült a vegyes­bolt, előnyére változott kíná­lata. Átépítették a volt taná­csi kirendeltség és könyvtár épületét. Sok új házat építet­tek és újítottak fel az embe­rek. Az Egyházasharasztiban épült új iskola előnyeit felső­tagozatosaink is élvezik. Te­hát fejlődésünk elvitathatat­lan, ehhez sok erkölcsi és anyagi támogatást kaptunk, de sokat tettek az itt élő em­berek is. — Viszont - mondják — óriások a korlátok . . .- Igen. Egyre nagyobbak a falu, így a benne élők gond­jai. Félelmetes a jövőképünk. Egyik napról a másikra hatal­mas munkanélküliség alakult ki. A kb. 400 munkaképes em­ber 70 százaléka nem dolgo­zik. Pedig korábban nem igy volt. Nyilván a vállalatoknak a szakképzetlen munkaerőhöz kellett először nyúlniuk. Az­tán megszűntek a munkásjá­ratok. Ez döntő momentum, hiszen a dolgozók jelentős ré­sze ingázott. Igy most nincsen jövedelmük, ugrásszerűen meg­nőtt a szociális támogatásra szorulók száma. Ugyanakkor sok családnak építési, felújí­tási kölcsöne van. Nem is be­szélve a megnövekedett csa­ládfenntartási költségekről, ami mindenkit érint ebben az országban. Nekem most mun­kalehetőséget kell teremtenem helyben. Felújításra szoruló épületünk ugyan van, de ez kevés. Szeretnék ezúton is se­gítséget kérni mindenkitől, aki fantáziát látna egy kisebb „üzem" létrehozásában ná­lunk. Olyan munka kellene, amit átképzéssel és betaní­tással elvégezhetnek az itt élők. Gondot okoz az is, hogy nincsenek helyben lakó értei - miségieink, akik „hátukra" vennék a falut, igy nincs más hátra, nekünk kell taníttatni. Csak így tudunk versenyt futni. Ifj. dr. Erdödi Gyula Vállalkoznak a MÉM növényvédő pilótái Új megoldásokkal próbál tal­pon maradni a MÉM Repülő­gépes Szolgálata, miután a megrendelések visszaesésével nehéz gazdasági helyzetbe ke­rült. A földtulajdon körüli her­cehurca, a kemikáliák drágu­lása és a pénzhiány következ­tében a nagyüzemek április végéig alig 250 ezer hektáron végeztették el a magasból a gabonák fejtrágyázását, gyom­irtását, e terület csupán egy- harmada annak, mint amire az elmúlt év hasonló időszakában szerződést kötöttek. A költségek csökkentésére az MRSZ bérbe adta gépei egy részét a brigádba csoportosuló pilótáknak és szerelőknek, akik maguk szervezik a téeszeknél és állami gazdaságoknál megrendeléseket, s a díjakat is maguk alkudják ki. Most még szabad zöldterület Kertvárosban, a Malomvölgyi út szomszédságában Fotó: Proksza László „Englischer Garten" helyett fizető szabadidőpark? 1985-ben — éppen hat esz­tendeje datálták - elkészült „Lvov-Kertváros" rendezési ter­ve. Kisebb-nagyobb módosu­lásokkal ez valósult meg, a tervet összefoglaló térkép állapján kiválóan tájékozódha­tunk a városnyi városrészben. 'E térképen Mólom és a Ma­lomvölgyi út közti hosszan el­nyúló terület a 'beruházási 'szakzsargonban a „6. sz. szer­kezeti egység" nevet visel». Itt 'egységesen csak ötszintes pa­nelépületek épültek, szám sze­rint 30 darab, ami összesen 900 lakást jelent. Ehhez fel­tétlenül hozzá kell számítani a Mólom nyugati peremén né­hány tucat, sorházként épült ‘családi házat. Köztük egy hosszúkás szabad terület van, 'ezt északon a szakmunkás- képző, délen a szociális ott­hon zárja le. „Deréktájt” gya­logos út szeli ezt át, ezen lehet Mólomba, illetve — és ez a fontosabb — a Rózsa­dombra jutni. Az utacs'ka ,mél- lett egyik oldalon a rendőrál­lomás könnyűszerkezetes épü­lete, a máSi'kon a Pagoda presszó van. A térkép szerint ezt a hosz- 'szúkás területet a környék közel látó sóira tartották fenn, (ezért is rajzoltak oda általá­nos iskolát, bölcsődét és óvo­dát, szolgáltatóházat orvosi írendelővel, ABC-áruházat több imás üzlettel és egy kisvendég­lőt. Mindebből az ABC és ‘(presszóként) a „kisvendéglő" épült meg, előbbi közpénzből, utóbbi magánerőből. A töb­bi? Hát... elfogyott a tervet megrendelő tanács energiája, de különben is, 1985 óta ala­posan megváltoztak a (ma már hírből sem létező) beru­házási szabályozók. így aztán az összességében és becsül­hetően 5000 lakosú lakóterü­let híján maradt minden alap­ellátó intézménynek. A beteg felnőtt a Testvérvárosok teré­re jár, a beteg gyermeket a Sarohin tábornok .útra kell vinni-. Az óvatos becslés sze­rint itt élő legalább' másfél ezernyi gyerek közül a bölcső- déseket, óvodásokat is mesz- sze kell cipelni, az iskolások szerteszét járnak Kertváros­iban és az egész városban is­kolába. Az egyszem ABC csak az alapvető napi cikkeiket kí­nálja, minden egyebet más­hol kell beszerezni. Mindezt tetézi, hogy — a rózsadom­biakkal együtt — ők is csak a városrészen belüli átszállással járhatnak munkába, ill. jut­hatnak haza. összességében: Kertváros legrosszabbul ellá­tott területe ez a „6. sz. szer­kezeti egység", amelynek hal­vány lehetősége sincs arra, 'hogy e „legrosszabb" jelzőt most már valaha is levetkőz­hesse. De legalább annyi örömük megvolt az itt élőknek, hogy a beépítés híjáin üresen ma­radt hosszú szabad területet közparkként használhatták, ter­mészetesen ingyen és bér­mentve. A mindenkoré gye­reksereg állandó játszóhelye lehetett, keresztül-ikasul kerék­pározhattak is, jó időben so­kan vonulnak ki ide pokró­cokkal egy kis napozásra. Né­hány pad hiányzott csupán, 'hogy aki nem akar a földre telepedni, az is leülhessen. Olyanféle közpark volt tehát, mint jóval gondozottabb for­mában pl. a müncheni Eng­lischer Garten, vagy a buda­ipesti Margitsziget szalbadidő- célú területei. Volt? Olvasom a lelkesítő hírt: „Szabadidőközpont a pécsi Kertvárosban", s utána azt, hogy ml mindent fog kínálni ö területet az önkormányzat­tól bérbe vevő Grund Szabad­idő Szervezési és Szolgáltató Kit.: teniszt, mini golfot, ko- 'cogó-, kosárlabda- és kézi- labdapályát, generációs par­kot ... És ehhez a környék lakosságát társadalmi munká­ra hivjálk, egész éves ingye­nes belépő ígéretével csalo­gatván őket. Szóval: mindazt, amiért eddig egy huncut fi- tyinget sem kellett fizetni, ez­után csak pénzért kaphatják meg a „6. sz. szerkezeti egy­ség" lakói. Hogyan Is énekli Mefisztó a Faustban? „Eladó az egész világ . . ." Benne természete­sen a szabadidő is. Hársfai István Szálkák A hála Madarat tolláról, embert barátjáról? Ezek szerint lehet valami ez utóbbi megállapí­tásban, legalábbis ez jut eszembe, amint ismerősömet hallgatom. — Együtt terveztük és szer­veztük meg volt munkatár­sammal és barátommal a két területet magába foglaló cé- ' günk szétválását, hiszen a gazdaságossági számítások is azt igazolták, hogy önállóan többre megy a leválasztott cég, mint korábban együtt. Mindent meghánytunk-vetet- tünk, és fegyvertársként még a vezetőválasztás előtt minden­ben megegyeztünk. Abban is, hogy bármelyikünk szerez több szavazatot, a másik lesz az igazgatóhelyettes. Remél­tem, én leszek a győztes, de a választáskor egyetlen sza­vazattál alulmaradtam. így azonnal felajánlottam, ő le­gyen az igazgató, hogy ne kelljen addig szavaztatni az embereket, amíg valamelyi­künk meg nem szerzi az előirt abszolút többséget. Ö ezt örömmel elfogadta . . . Ám másnap közölte, hogy milyen beosztást szán nekem. Ez, akárhogy is nézem, számom­ra azt jelentette, hogy fel is út, le is út. . . Most jár le a felmondási időm, és szeren­csére találtam már más, a szakmámba vágó munkahe­lyet. Mégis elgondolkoztat az egész ügy. Cammogunk a piacgazda­ság felé. melyben az erő­sebb talpon marad, a gyen­gébb viszont elbukik. Csak azt nem értem, hogy az olyan fogalmaknak, mint a barát, a hála, a korrektség, miért kell devalválódniuk. Törvényszerű lenne a hitszegés, a szósze­gés, a hátbatámadás? Hogy még nem vagyunk felkészül­tek a piaci körülményekre? Idővel belejövünk, mert bele kell jönnünk. De az emberi kapcsolatokat, érzelmeket, kö­tődéseket, ígéreteket nem ál­dozhatjuk fel semmiképp. Már csak azért sem, mert a piac- gazdaság egyik alappillére az adott szó szentsége. Az első munkanap Cimborám most sugárzik, nem úgy, mint néhány hó­napja. Akkor még munkanél­küli volt, elkeseredett, mivel semmi esélyt nem látott arra, hogy képesítésének (anyagke­zelő raktáros) megfelelő mun­kát talál még valaha, vala­hol . . . Szóval, most sugárzik a boldogságtól, most tart ha­za majd fél év kihagyás után az első munkanapjáról. — Milyen volt? — kérdem együttérezve.- Keményebbek a feltéte­lek, mint az előző munkahe­lyemen, a munkaidőm is kö- töttebb, mert itt az elvégzendő feladat dirigál, és a munka a leghajcsárabb főnök. Havi ki­lencezret adnak egyelőre net­tóban - közli egyszuszra, s jószokásához híven igazgatja a szemüvegét. E műveletből régóta tudom, hogy vagy megilletődött (elérzékenyült), vagy zavarban van, vagy bol­dog. Nyugodtan kijelenthetem, cimborám most ismét nagyon boldog. Csak úgy, kisbetűvel. Ismét, van munkája, tartalma, értelme az életének. És — ha nem is haj de sok, de — van végre biztos jövedelme, amire tervezhet, amiből oszthat-szo- rozhat, .hogy ha szűkösen is, de mindenre teljék. Legalább­is a legszükségesebbekre És megszabadult a bizonytalan­ságtól, mely az ő esetében, bizton állíthatom, lélekörlő ál­lapot. Adók Gyenge az adófizetési mo­rálunk — hallom únos-untalan. Tény, nem szívesen fizetjük be, hagyjuk levonatni nem túl magas jövedelmünkből azt a részt, mely a törvények szerint megilletik az államot, a helyi önkormányzatot, hisz annak a pénznek is, de sok helye len­ne nálunk. A fiatal polgármester azon töri a fejét, hogy a választó- polgárai elé tárja fehéren-fe- ketén, hogy az adóikból mi megy a nagykalapba és mi jut, mi marad vissza az adott településnek. Siralmas ré­szecske az, ami a helyi pol­gárok környezetének javításá­ra, az adott'.település fenn­tartására visszamarad. — Ha tudnák, hogy az adó, az illeték melyik kis része ma­rad a gyarapításukra*"*' nálunk, bizonyára jobban átéreznék a település gondját-bajót, s ta­lán még az egészséges lokál­patriotizmus is kialakulna bennük: ez az én pénzemből (is) készült, üzemel stb. — mondja meggyőződéssel. Engem is meggyőzött. Mert, ha tudom, hogy mit segitettem az ugyan nem önkéntes fel­ajánlásommal a magam ér­dekében, talán már elhiszem, hogy annak a pénznek annál jobb helyet nem is lehetett volna találni. De ehhez az kell, hogy valóban beavassa­nak, legalább szűkebb hazám­ban, a szülővárosomban. Vá­rom tehát, hogy megtudjam: jó adófizetőként, ezzel és ez­zel, ennyivel és ennyivel gya- rapítottam a városom. Ä? is ránkillő aranyigazság: értelmes célokért áldozatokra is képesek vagyunk. Murányi László Baranya megye déli részén, közel, a határhoz terül el az ország egyetlen, csak cigányok által lakott települése, Alsószentmárton. Az ezer főt majdnem elérő község 1990. szeptember 30-án, a helyhatósági választások első forduló­jában választott polgármestert Szilágyi Péter személyében.- Polgármester úr, mennyire ismeri Alsószentmárton történetét? — Nem hiszem, hogy többet tudok ró- , la, mint a helybeliek. Még a századelőn ; változott a falu neve Drávaszentmárton- ról Alsószentmártonra. Valamikor töb-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents