Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-06 / 122. szám

8 aj Dunántúli napló 1991. május 6., hétfő Japánok a Rajna mentén Luxusszálló Katz várából Megtalálta a szovjet gazdaságban tátongó lyukakat Egy iraki milliames Moszkvában Ugye, nem lesz kötelező gyé­kényen ütve étkezni? - kérde­zik félig-meddig tréfásan a hamburgi Vier Jahreszeiten szálloda törzsvendégei. A kér­dés jogos: a világ egyik leg­rangosabb, legelőkelőbb szál­lodája, mint annyi minden Európában és Amerikában, ja­pán kézbe kerül. Hiroyoshi Aoki úr mindennnél jobban szerette volna kibővíteni saját szálloda­hálózatát a rangos és nagy ha­gyományú (mellesleg műemlék­védelem alatt álló) hamburgi intézménnyel, így aztán az ere­deti becsült árnál jóval többet, 215 millió márkát fizetett ki ér­te. Arról egyelőre nem szivárgott ki semmilyen hír, hogy vajon az új tulajdonos változtatni kí- vón-e az üzletvezetésen - mos­tanáig egy osztrák szakember igazgatta a szállodát, általá­nos megelégedésre. Valahogy a hamburgi hotel „japanizálá- sa” nem keltett akkora feltű­nést, mint egy másik hasonló üzlet: a Rajna mentén, a hires- nevezetes Loreley-szikla közvet­len közelében a 14. században épült Katz várat vásárolta meg egy másik japán úr, azzal a deklarált szándékkal, hogy lu­xushotellé varázsolja, mégpe­dig elsősorban japán turisták számára. A Sankt Goarshausen fölött magasodó vár az egyik legne­vezetesebb a középkori Rajna menti várak közül. Ami pedig a Loreley-sziklát illeti, megvan a maga gyönyörűséges legen­dája: a monda szerint egy tün­dér lakik a tetején, aki éne­kével magához csalogatja a hajósokat, vagy legalábbis el­tereli a figyelmüket a folyó ka­nyarulatáról, s így számtalan hajótörést okozott már. A szik­la 132 méter magas, a folyó pedig alig 90 méter széles ezen a részen, és ha alacsony a víz­állás, akkor láthatóvá válik a „hét szűz" elnevezésű szirtcso- port is. A név, persze, másik legen­dát jelez: a hét szírt eredetileg hét gyönyörűséges, ám kemény szívű leányzó volt, akik ez utób­bi tulajdonságuk miatt váltak sziklává. Ezen a vidéken hét­szeres a visszhang - s olyan dolog ez, ami nagyon a né­meteké, történelmük, mondavi­láguk, számos irodalmi mű té­mája. A Katz várat 1393-ban építették, 1804-ben teljesen tönkrement, ám a század végén az eredeti tervek alapján hely­reállították. Ezután sokáig ven­déglátóhelyként üzemelt, ám ‘biztonsági okokból megint csak be kellett zárni. Az új japán várúr négy és jél millió márkáért jutott a közép­kori falakhoz az államtól — és számítása szerint további hat­millióba kerül a helyreállítás. Kosugi úr úgy véli: nagyon ha­mar behozza a ráfordítást, hi­szen hazájában nő az érdek­lődés Németország' iránt. Az amerikai turisták után a japá­noké a legnagyobb érdeklődés az NSZK-ban — félmillió körül van, és évi tíz százalék a növe­kedés. A vár-szálloda nemcsak ke­leti éttermet foglal majd ma­gában, hiszen rengeteg erre­felé az európai turista is. Nagy kérdés, a többieket, a nem ja­pánokat mennyire vonzza vagy éppen taszítja majd ez a csöp­pet sem odaillő jelenség, a ja­pán vendéglátás egy ennyire európai, sőt igazán német vi­déken. Magát az adásvételt meglehetősen nagy felháboro­dás kísérte Németország-szerte, s egészen biztos, hogy az ame­rikaiak sem lesznek túl boldo­gok. Igaz, ők is túl vannak már az Igazi nagy megrázkódtatá­sokon. Hiszen a japán tőke és kalandvágy nemcsak Európára, hanem Amerikára is kiterjed. Ha Németország a Rajna menti japán várúr ötletétől hör­dül fel, Amerika attól esik két­ségbe, hogy Hollywood egy ré­sze is már japán kézben van. A Sony egyelőre a Columbia filmvállalatot kebelezte be, nem volt sok érte 3,4 milliárd dollár sem. Hogy a Columbia ameri­kai gazdái nehezen tudtak el­lenállni, az persze érthető. A dologban az az érdekes, hogy nem ez az első, és feltehetően nem is az utolsó kiárusított hollywoodi filmvállalat — ott van már Murdoch úr és az ausztráliai Quintex-csoport a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió­ban —, ám mégis valahogy ez a, japán behatolás fáj a leg­jobban. Ráadásul Morita Akio, a Sony vezére nem pusztán és egyszerűen a Columbia művé­szeti, kulturális nevezetességét tartotta szem előtt. A Columbia ugródeszka számára — a.z itt őrzött, gondosan archivált 2700 játékfilm és 23 000 tévéproduk­ció szükségeltetik számára az új mini videók elterjesztéséhez. Egy Sztálin-korabeli moszk­vai felhőkarcoló 11. emeletén lévő, gondosan őrzött irodá­jából 'igazgatja vállalatbiro­dalmát Husszam Al-Halidi ira­ki milliomos, aki 15 évi .moszk­vai tartózkodás után orosznak, azon belül is moszkvainak te­kinti magát. A futballrajongó mágnás - egy dúsgazdag iraki, család leszármazottja — annak idején a moszkvai egyetemen szerzett újságiródiplomát, majd az ira­ki nagykövetség munkatársa­ként kezdett dolgozni. Mára sokszoros milliomos, s bár va­gyonáról nem közöl adatokat, beszédes tény, hogy csak ta- valv több mint «cg; r'IÜó ru­belt költött kedvenc kedvtelé­sére, a focira. > A ma 37 éves Al-Halidi már a .hetvenes évek végén meg­találta a szovjet gazdaságiban tátongó lyukakat, de az igazi nagy pénzek 1985, a pereszt­rojka meghi rdetése utá n kezd ­„Milyen kicsi és már 700 éves" — mondta az egyik kül­földi vendégpolitikus a jubi­leumi ünnepségsorozat megnyi­tóján. Svájc ugyanis születés­évet ünnepel: a 700-at, s a kerek évszámhoz méltóképpen a megemlékezések sorozata csaknem egész évben tart. A kantonok országának megvan­nak a maga állandó jelzői, vannak fogalmak, amelyekről csalhatatlanul ez a piciny, semlegességére oly büszke or­szág jut az eszünkbe. Hegyek, legelésző tehenek, béke, tisz­taság, rend, gazdagság, ban­kok és banktitok, tartózkodó kívül —, vagy felül állás hogy csak néhányat soroljunk. Van persze olyasmi is, amit csak kevesek sorolnak ebbe a megszokott képbe. Nem any- nyira köztudott például, hogy - semlegesség ide, semleges­ség oda, Svájc napokon belül 650 ezres hadsereget képes bevetni. Igaz, nem profi se- reqet, de — mivel az alkot­mány minden svájci számára hadkötelezettséget, s ezzel együtt 117 napos kötelező ki­képzést ír elő -, nem vitás, hogy ha a kis alpesi .orszá­got támadás érné, megvéde­nék magukat. A taktika kife­jezetten és csakis önvédelmi. A behívandóak otthon tartják a felszerelést, az egyenruhá­tól a gázmaszkon át a lőfegy­verig. S persze mindenki tud­ja, hol a helye támadás ese­teik amié ni. A magángazda­ságot sújtó korlátozások meg­szüntetése révén AI-Walüdi má­ra magáénak mondhat egy étteremhálózatot és egy tut­iba l.l csapatot, vállalata, az „Aszmanal” szállodákat és elő­kelő rezidenciáikat épít - dip­lomaták és külföldi üzletem­berek számára. A 'közelimül tban 49 évre bérbe vette a néhai Leonyid Bnezsnyev 56 hektáros terüle­ten fekvő kiszlodvodszki rezi­denciáját, amelyet turistaköz- porvttá kíván átalakítani. A vegyesvóllalalként bejegyzett „Aszmanal Kft." kézbe vette a dagesztáni szőnyegszövő ipart, naponta egy tonna fran­cia kenyeret ad el a szovjet fővárosban, és szovjet filme­ket szponzorál. tén. A különleges földrajzi adottságokkal megáldott or­szág területe alatt fantaszti­kus bunkerhálózat húzódik. Az egymástól különálló, föld alatti szálláshelyek száma 5 és fél millió — ez nem titok, a svájciak készséggel mesél­nek róla. A terepviszonyokkal magyarázható, hogy errefelé történetesen nem ritka csoda­bogár a kerékpáros katona; a kétkerekű gyakran előbb oda­ér a hegyi utakon, ösvénye­ken, mint a legkorszerűbb gépjármű. A hadsereg, mivel igazán A nagyratörő üzletember most két tervet dédelget: szov­jet bajnokcsapattá kívánja tenni focistáit, és modern üz­let- és szabadidőközpontot akair létesíteni Moszkváiban, az amerikai nagykövetség épü­letével szemben. — Ez lesz a moszkvai Champs Élysées — mondja Al-Halidi ékes orosz nyelven a központról, amely­ben lesz egy 15 ezer főt be­fogadó stadion, egy ötcsilla­gos szálloda, lesznek luxus- üzletek, éttermék és utazási irodák. A lelkes futballrajongó ta­valy megvette a szovjet baj­nokság harmadik osztályába tartozó Krasznaja Presznya csapatot, és vállalata után ezt is Aszmoral névre keresztelte át. Játékosait havi 5000 ru­és tényleg csak védelmi, s Svájc szerencsés történelme nem adott lehetőséget bemu­tatkozására „élesben”, igazán remekül beilleszthető a sem­legességbe. Csak az a kérdés, ez a semlegesség lehet-e a. mai megváltozott viszonyok kö­zött a régi. Bár a négynyelvű államszövetség lakói az ugyan­csak hagyományosnak számí­tó népszavazások egyikén nem is olyan régen ismét az ENSZ- tagság ellen foglalt állást, ez a régi értelemben vett seho­va nem tartozás aligha tart­ható fenn sokáig. Különösen beles alapfizetéssel teszi ér­dekeltté az eredményiben, s ehhez nyugati autót biztosit a legjobbaknak. A felkészítés színhelye idén egy krétai edzőtábor volt, s az eredmény is. meglett: a csapat kényel­mesen az első helyre jutott osztályában, s jó esélye van arra, hogy idén előrelépjen a második osztályba. A cél az, hogy a csapat három-négy éven belül Euró­pa legjobbjaival vehesse fel a versenyt. — Mindezt ikét vagy három lépésben fogjuk elérni. A csapat igazolni fog­ja az összes ráfordított ki­adást. Pénzt és hírnevet fog hozni, és az Aszmaral mozgó reklámja lesz - bizakodik Al- Halidi. nem gazdasági vonatkozás­ban. Brüsszelben működik már a „Svájc Hivatal", amely egy­úttal megfigyelői státuszt je­lent. Ezt a mesésen gazdag, vagy annak hitt országot ugyanis gazdasági és társa­dalmi problémák feszítik, ame­lyek legtöbbjére minden va­lószínűség szerint a Közös Pi­achoz való csatlakozás jelent­het majd megoldást. Nő az infláció, s a környező orszá­gok közösségbe tömörülése, valamint a svájciak elzárkózá­sa alaposan ‘gátolja a gya­rapodást. A gazdasági bajok, a so­rozatos belpolitikai botrányok, korrupciós ügyek a lakosság széles köreiben idéztek elő valamiféle identitászavart. A bezárkózás a jelek szerint mégsem nyújt tökéletes védel­met. A 701. esztendőben azon­ban szükségeltetik új arculat, s ez meg is látszik a svájci politika alakulásán. Vízum­mentesség? Ki gondolt volna ilyesmire akár egy évvel ez­előtt? S lám, a berni szövet­ségi kormányzat belátta, nem sziqetelődhet el, nem választ­hat más utat. mint a legtöbb európai ország. A kelet-euró­pai változások nyugtázása, sőt seaítése nem váratott túl so- káiq maqára. Amit Svájc te­het -, korszerű bankrendszer, pénzüqyi és gazdaságpolitikai ismeretek birtokában —, azt teszi: nem fukarkodik jó ta­náccsal, segít a szakember- képzésben, s egyre több ösz­tönzést nyújt vegves vállalatok alakításához, működtetéséhez. Semlegesség - és nyitás Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a múlt héten hivatalos látogatást tett Svájcban. Genfben felkereste az ENSZ székhazát, ahol találkozott J. Martensonnal, az ENSZ főtitkárhelyettesével. Hiperszonikus repülőgép? a Trabi tói Talán már 2000-ben új, ne­hezen kiejthető nevű repülő- géptípussal kell megismerked­nünk: ha minden jól megy, az új évezred első évében indul­hat el próbaútjára az egyelőre még csak a tervezők rajzasz­talain létező amerikai hiper­szonikus sztratoszféra-repülő- Tizenöt évvel később pedig e különleges járművek - amelyek az elképzelések szerint 35 kilo­méteres magasságban és órán­ként 4800 kilométeres sebes­séggel repülnek majd - rend­szeresen közlekedhetnek a Föld és egy körülötte keringő űrál­lomás között. A fantasztikusnak tűnő, Ori­ent Express elnevezésű prog­ramot még Ronald Reagan volt amerikai elnök indította el 1986-ban. Az ötlet ellenzői szerint a hiperszonikus repülőgépnek nem lenne nagy jövője: aligha akadna vállalkozó, aki az első út után másodszor is hajlandó lenne felülni rá. Az utasok ele­inte mozdulni sem .tudnának, amíg a gép gyorsítana, hogy elérje utazósebességét - az óránkénti 4800 kilométer hat­szorosa a mai Jumbókénak és háromszorosa a Concorde-énak. Utána előrezuhannának, s csak a biztonsági öv tartaná őket, amikor a gép leszállási sebes­ségre lassitana. Igaz, a New York és Tokió közötti utat alig két óra alatt tenné meg. De várhatóan 2005-re for­galomba kerülnek az új típusú szuperszonikus gépek, amelyek­nek ugyanehhez az útvonalhoz alig több, mint három óra kell majd - az egy óra különb­ség talán nem sok a kellemet­lenségek elkerüléséért. A hiperszonikus sztratoszféra­repülő hívei főleg azzal érvel­nek, hogy a szuperszonikus re­pülőgépek erős hangrobbaná­sokat keltenek és károsítják a Föld ózonrétegét. A hiperszo­nikus gépek ezzel szemben 35 ezer méter magasan, a sztra­toszférában repülnének, az ózonréteg fölött, s túl magasan ahhoz, hogy hangrobbanást okozzanak a földön. Ha az Egyesült Államok el­nöke és kongresszusa az előké­szítő szakasz végén, 1993-ban hozzájárul az X—30-nak elne­vezett kísérleti gépek megépí­téséhez, akkor az első 1997- ben gördülhet ki a hangárból az első nyilvános bemutatko­zásra. Akkor megkezdődhetnek a fáradságos, alapos földi és légi ellenőrzések, s 2000-ben elindulhat a világűrbe az első hiperszonikus sztratoszféra-re­pülő. Búcsú Megdöbbent, szomorú air- cak, sírásra görbülő szá­jak, elkeseredetten ökölbe szoruló kezek jelentették a kulisszát április utolsó nap­ján a zwickaui Sachsenring autógyárban, amelynek fu­tószalagjáról ezen a napon gördült le az utolsó Tra­bant kisautó. A népszerű „duroplaszt bombázó” gyár­tásának beszüntetésével pont került az önálló keletné­met gépjárműgyártás végé­re, hiszen egy hónappal 'ko­rábban Eisenach'ban (Wart­burg), tavaly decemberben pedig Ludwigsfeldeben (IFA- teherautó) állt le végleg a tenmelés. Zwickaubain még a ko­rábbiaknál is gyászosabbra sikerült a búcsú. Egyrészt azért, mert ezzel az utolsó fejezet ért véget a csaknem 100 éves keletnémet autó­gyártás történetébén. Más­részt pedig azért, mert a Trabant egyfajta jelképe volt az NDK-beli motorizá­ciónak. Kis túlzással úgy is mondhatnánk: a „Trabi" ré­sze volt az NDK-tudatnak. A sokszor kigúnyolt, lené­zett, ócsárolt kisautó ala­csony ára, olcsó fenntartá­sa és igénytelen vdlta ré­vén a keletnémet — és per­sze számos kelet-európai — kisember hű társa volt. Nép­szerűségére mi sem jellem­zőbb, mint az a tény, hogy szülőhazájában 14-16 évbe is beletelt, amig egy Tra- bant-elöjegyzésből autó lett. Az NDK polgárai persze, legalább annyira tisztában voltak „aszfaltbolhájuk" vagy „kartonjárgányuk" valódi ér­tékével, mint amennyire sze­rették volna , „igazi autó­ihoz" jutni. Ez azonban negyven éven át csak ke­veseknek adatott meg - a többségűiknek be kellett ér­nie a Trabanttal. Az 1957 .novembere és 1991. április 30. között gyártott több mint 3 millió kisautó közül 2 millió ma is fut. Ennek a fele a keletnémet tartomá- nyőkban pöfékeli kékes szí­nű kipufogógázait a leve­gőbe. Bár tavaly július óta már kizárólag négyütemű Volks- wagen-motorral szerelt (sőt (részben katalizátorral is el­látott) Trabantok hagyták el a Sachsenring-gyárat, az új Trabikból csak elvétve látni egyet-egyet a német uta­kon. A Valutaunió nyomán az NDK polgárai előtt szé­lesre tárult a nemzetközi autópiac. A keletnémet csa­ládok zöme az elmúlt tíz hónapban nyugatnémet, francia, olasz, japán autó­ra tett szert — Trabantról, Wartburgról hallani sem alkarnak többet. Ezzel pedig tulajdonképpen ők maguk mondták ki a halálos ítéle­tet e két nagymúltú márka fölött. Az utolsó Trabi — sorszá­ma tanúsága szerint a 3 069 009-ik példány — a Sachsenring-gyár házi mú­zeumába került. Dorogman László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents