Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-06 / 93. szám
1991. április 6., szombat uj Dunántúli napló 9 Francia reklámgrafikusok a Pécsi Kisgalériában A plakát mint a reklámgrafika legpopulárisabb kifejezőeszköze egyre több kihívásnak próbál eleget tenni, ugyanakkor egyre szőkébb mezsgyére szorul. Szuggeszti- vebb, tökéletesebb reklámhordozó a filmszalag, a vetített kép, amely lassan az utcákra is kilép, és sokkoló hatású hangos- és fényújságok érnek el sokkal intenzivebb, drasztikusan egyértelműbb hatást a falragaszoknál. A plakát, ha jól belegondolunk, meglehetősen kiszolgáltatott és magányos; társául leggyakrabban csak a hámló vakolat, az alkalmilag ácsolt deszka- kerítés szegődik, s legfeljebb a hordóhasú hirdetőoszlopokon megszokott, rongyosan tarka formaruha. Mégis, jó plakátot csinálni, őszinte, harsány és közérthető szimbólumokban megragadni a világot - közvetíteni érzelmeket, értékeket —, az újkori képzőművészet legizgatóbb feladatává vált. Az igazán jó plakát úgy próbál megfelelni az üzlet, a megrendelő céljainak, hogy az esztétikai szférához, a legnemesebb értelemben vett kreációhoz is köze legyen. Az előbbiekből adódóan ez rendkívül nehéz. Annál is inkább nehéz, mert a műfaj differencia specifiká- jához az elsők között az exhi- bíció tartozik — leegyszerűsítőén fogalmazva ez itt jelentse csak a pontosan, találóan, magakelletően megformált információt. Hogyan lehet ezt az első lépésként külsődlegesen adódó, feladatként meghatározott célt belsővé tenni és akár bensőségessé avatni? A Pécsi Kisgalériában április 21-ig látható Zanzibar't csoport a kép és jelkép (!) alkotás individuális jellemzőiportját, akikkel itt Jeruzsálemben meg Szamária egy-két városában titkos összejöveteleiken ellenzékieskedhetnek?! Míg 6, az Úr Jézus Krisztus kinyilatkoztatására jószerint már fél Ázsiát megkeresztelte! Hót ez a baj?! Ezért rendelték ide?! S őt, Gemáel rabbi egykori tanítványát oktatják ki ezek a félanalfabéták Mózes törvényeiből?! Hát hogy merészelik...?! Pál érzi, hogyha most nem szorítaná tenyerét ilyen erősen a fülére, ha a fejét nem fogná két oldalról össze, az szétrobbanna egy pillanat alatt. Felugrik, ki kell rohannia a teremből, mielőtt még itt kezd vonaglani az apostolok szeme láttán. De akkor már Péter beszél, Péter, a nagy taktikázó, a kompromisszumok embere. Nyugodt hangon, s felé fordulva, mint aki már csakis őt akarja megnyugtatni. „Rendben van. Pál, Barnabás és Titusz térítse tovább is a pogá- nyokat. S a következő szükséges dolgokon kívül semmi más terhet ne rakjanak rájuk. Ezek pedig: tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól a vértől, a fojtott állattól és a törvénytelen házasságtól! Testvérünk, Pál, fogalmazd meg eme levelünket, s mi mindnyájan aláírjuk." A dühödt kis tömzsi ember bólint, álltában látszik csak, hogy milyen alacsony, s megdagadt jobblábát húzva, az asztalhoz biceg. Ahhoz az asztalhoz, amelynél egykor az utolsó vacsorát költötték el a többiek, — az Úr Jézus társaságában. Ott írja meg első zsinatuk határozatát. De pontosan tudja, hogy ez nagyon is időszakos megállapodás, hogy nagyon is sok baja lesz még apostoltársaival. Akiknek behozhatatlan előnyük végül legfőbb érdemükké is magasztosul: ők testileg ismerték az Urat, amikor ő, Saul, még Gemáel rabbinál emi- nenskedett. Ezt soha nem nézik el neki... D amaszkusz, Damaszkusz, Damaszkusz, Damaszkusz! Mintha bizony csak ez lenne! Mintha más nem is történt volna vele! Azóta! Azóta, ha egy kis szerencséje van, most már ő a harmadik vértanú! Mintha erről se tudnának! a lisztrai megkö- vezéséről, ahol már mindenki holtnak hitte, s mint egy tetemet, vonszolták ki a városból... De az Úrnak tervei vannak vele! Ezek meg még mindig csak: Damaszkusz! Az ötven felé közeledő köpcös, kopasz férfi mindkét karjával a térdére könyököl, s előregörnyedve úgy támasztja le- csüggő fejét, hogy a jelenlevők azt hihetik, nem is figyel rájuk, hiszen a fülét is betapasztja. Barnabás, akivel együtt citálták fel az atyák Antiochió- ból, egyre aggodalmasabban figyeli; ő tudja, hogy amikor ilyen tompán fénylik sima koponyáján a bőr, s a zsíros fényen áttűnik egy-egy lila vagy vörös folt, akkor könnyen rájöhet a roham. Ö, Barnabás, mór kétszer tanúja volt ennek: elvágódik, a szeme fennakad, egész testében rángatózik, és habzik a szája. Legutóbb is valami kötéldarabot kellett a fogai közé erőltetni, nehogy elharapja a nyelvét. Hát igen, ez is a damaszkuszi út öröksége, mint mondta, akkor jött rá először. A kísérete csak azt látta, hogy lezuhan a lováról, tajtékozva fetreng a forró porban, a szóján véres hab. Borzasztóan megrémültek. De ő ekkor hallotta meg a Kinyilatkoztatást. Jézus Krisztus hívó szavait. Tizenöt éve. S azóta dadog is, ha indulatosabban beszél. Ám most Pál is érzi, hogy ez a Damaszkusz, ami véletlenül kicsúszott Jakab száján, a legrosszabb esetben is csak egy kis játékos oldalvágás lehet, hiszen az ellentétek már sokkal komolyabbak a jeruzsá- lemiek és őközötte, fontos egyházszervezési kérdésben kellene itt közös nevezőre jutniuk,- s most már azon dühöng, hogy nem tud uralkodni. De mit tegyen, ha egyszer nem tud . .. — Saul, Saul, Saul! Még csak véletlenül sem szólítaná Pálnak! Vagy Paulusnak! Mert biztosan azt hiszi ez a volt halász, hogy a Paulus név is a „damaszkuszi út”-tal van kapcsolatban! Hogy azóta! Egyszerre Saulusból Paulus?! Milyen egyszerű! Hát föl se tudja fogni ez a buzgó galileai, hogy ő már római polgárnak született, s kezdettől joga volt a Paulus név használatára?! Csak most veszi észre, hogy percek óta társa, Barnabás beszél; ismerősen érvel, hiszen az ő érveit mondja, s úgy mutogatja a tizenegy jeruzsále- minek Tituszt, mint elméletük élő bizonyságát. „Lám, itt van ez az antiochiai fiatalember, aki pogány volt, soha nem ismerte Mózes törvényeit, s most ugyanúgy el van telve Szent Lélekkel, ugyanolyan jó keresztény mint ti, akik még testileg ismertétek az Urat. Mint ti, akik Jézussal sétáltatok a Genezáret partján, akik ott voltatok a Csodálatos Halfogásnál. Ha pedig ugyanolyan jó keresztény mint ti, márpedig meggyőződhettek róla, hogy ugyanolyan, akkor miért kellene neki is betartani a legszigorúbb mózesi törvényeket és miért kellene előbb körülmetél- kednie? Hiszen nem a test szerint üdvözül az ember, hanem a hit által és a lélek szerint.” Az ismerős emeleti teremben mocorgós, morgás hullámaik, a tanítványok és a prezsbiterek közül egyesek a Mester szavait idézik, mások a vértanú István diakónus védekező beszédéből emelnek ki egy-egy mondatot. S végül is akár az ősatyáktól, akár valamely későbbi prófétától citálnak néhány szállóigévé közhelyesült jövendölést, csak azt bizonygatják, hogy a választott nép, amelynek most, a Messiás eljövetele után immáron kereszténnyé kell válnia, csakis Ábrahám népe lehet! Hiszen testileg Jézus is az volt, ahogy ők is, az első tanítványok, s mindnyájan azok, akiket eddig megkereszteltek. Ha pedig a pogányok és vadak közül valaki csatlakozni kíván hozzájuk, hát az előbb metéltessen körül, s tartsa be Mózes törvényét! Nem lehet ám csak úgy nyakra-főre mindenkit megkeresztelni, ahogy ez a Saul meg Barnabás elképzeli a távoli s romlott Antiochiá- ban! Ez anarchia! Hová is fajulna így a Mozgalom?! — Szörnyű, szörnyű, szörnyű! — s Pál most már valóban befogja a fülét. — Hát mit akarnak ezek?! Egy szűk szektát?! Különc zsidók maroknyi csoSumonyi Zoltán Pál apostol a jeruzsálemi zsinaton Reklám az egész világ Francia grafikusok kiállítása a Pécsi Kisgaiériá ban ről is lemondva, ötletbörzén kiválasztott és megvitatott, közös gondolkodással kiérlelt jelképekkel, mániákus kutatói szenvedélytől hajtva igyekszenek megfelelni annak a feladatnak, amely az említett módon a plakátra hárul. Mél- tatóik szerint a „demokrácia ügynökei", akik végül is a kommunikáció — az információk célzott és célszerű áramlását könnyítik meg. Az „ügy- nökösködés" persze, a plakát agresszív természetére is utal. A Zanzibar't csoportnál például a megnövekedett képfelületekben is kifejeződik. Am az uralkodó elem itt sem lehet más, mint az ötlet eredetisége, amely a kompozíció tudatos rendjében nyeri el soha nem öncélú, a verbális elemekkel harmonizáló helyiértékét. Legyen az csak egy elnyomott, óriásivá kinagyított cigarettacsikk - hátterében a lingusztrum lélegző, zöld levéltengerével. Vagy egy hatalmas, széles halványzöld nyil egy sportplakáton. Piros téglákba irt, betűkből rakott lépcsősor. A csoport alapítói, Ewa Ma- ruszewska, Christian Simon és Thierry Sarfis, a Zanzibar’t születési éve 1987, s ma Anne Séverine — Vincenttel, Juliette Bertranddal és Sophie Noack- kal egy hatszemélyes csapatot alkotnak. Legyezőszerűen nyíló szórólapok, színes kártyák, Torinótól Montrealig számtalan kiállítás jelzi növekvő hírüket, amit föltehetően termékeny munkásságuknak köszönhetnek. No igen, akik a Párizs melletti Saint Denis-i apátsági templomot — a művészettörténet szerinti első gótikus templomépítményt — olyan könnyed és frivol mozdulattal tudnak be- lepottyantani egy közönséges bevásárlószatyorba, azok hajlamosak egyéb kópéságokra is. . . Hiszen ma már talán nem is színház, hanem reklám az egész világ. Bóka Róbert Költészet napja, 1991 Csorba Győző Tanú Majd ha dühös hévvel sárral dobni fognak, vagy ha rokonává tesznek csillagoknak, ha való létemből nem marad egy csepp se, a valóhoz híven ami igaz lenne: lesz még — ez az álmom -, aki őrzi engem tompaságaimban, fényességeimben, aki előtt élve mertem fölragyogni, mertem férfiatlan-gyöngén porba rogyni, aki tudta, hogy a hömpölygő szavaknak árjai gyakorta fogynak, elapadnak, hogy makacs árnyakkal küszködtem naponta, fölvéve a tollat s egyre sutba dobva, aki födelet vont fejemre, ha áztam, burkolt takaróba, melegbe, ha fáztam, aki látta, hogy az édességes ének termett ágán milyen keserű növénynek, aki ezt elmondja, s lesz róla bizonyság; ne kozmetikázzák arcom, se ne rontsák, s majd aki ha sírba tér végül utánam, akkor halok én is csak meg igazában. Berták László Elképzelni hogy soha még A pillanatban benne van mint a pohár vízben az ég csak körül kell Írnom magam meg kell jelölnöm a helyét kimerevedni mint a kép ülni a bezárt moziban bevallani hogy szanaszét hogy nincs is rá pontos szavam csak a miért mennyi hogyan fölötte mint valami gép kételkedni bizonyosan illesztgetni részhez a részt elképzelni hogy soha még s tudni hogy akkor sem olyan. Pákolitz István . Ha ) Nem fövenybe rótt igazság, amit egy bölcs a rút hazugságról tanít; kénkő-büzében megzápul a hit. A személytelen meakulpa már csak szófia-szó, annak is balog; nem optimista kibeszédre vár, kinek sohult nem osztottak lapot. Nagy rontásoknak issza most levit az elhanyagolt polgár - és legyint: kinullázták, becsaphatják megint. Nem fentebb stíl, de érdesebb irály latolja, mennyi minden volt az ok; ha jő, ki végre tisztán muzsikál, akad, ki jó zenére táncba fog. Makay Ida Vér serken Egy ág se moccan, hogy belépsz majd a kertbe. És benn a mozdulatlan tárgyak nyugalma. - Zöld derengés, Atlantisz-Nap az alkonyaiban. Falakban bolyongó zene, tenger emléke, ősi ének. Vér serken a márvány eréből. A csönd bronzába versek égnek. Fotó: Proksza László
