Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-24 / 111. szám

© új Dunántúli napló 1991. április 24., szerda Új rendszerek az iskolában Ha az ember előszörre vé­gignéz egy osztályon vagy akár csak az utcán figyeli a kirán­dulni igyekvő csoportot, aho­gyan a tanár igyekszik a busz­ra terelgetni őket, nem lát túl nagy különbséget gyerek és gyerek között, első látásra nem lehet megállapítani, ki az ag­resszívebb, az álmodozóbb, a bohóckodó vagy a szomorú, magányos. A nagyobb baj az, hogy néha az is előfordul, hogy az iskolában még fél év után sem ismeri fel a tanára a diákját, harminc-negyven arc között el-eltűnik egy-kettő. A hagyományos iskola rendszeré­ben talán még több is, hiszen az osztály elsősorban egy olyan csoport, melynek tagjai a tan­anyag elsajátítása érdekében iskolába járnak. Az első osz­tálytól aztán meglehetősen ha­mar kialakulnak a szerepek, a zárkózott, az erőszakos, a bo­hóc, az eminens, az agresszív, a tudálékos gyerekre majd­hogynem ráég a jelző. Az a szülő, aki folytatott már ered­ménytelen harcot azért, hogy bebizonyítsa, gyermeke nem lusta és ostoba, csak fél meg­szólalni az órán, az a gyerek, aki átélte valaha, micsoda küz­delmek és veszteségek árán tudja elhitetni a többiekkel, a tanáraival, de főként magával, hogy más, mint aminek hiszik, tudja, miről beszélek. Ahogyan azok a pedagógusok is, akik becsületesen, kitartóan, a leg­különbözőbb módokon próbál­ják diákjaik személyiségét, ké­pességeit megismerni, addig, míg össze nem csapnak a fe­jük felett a hullámok. Mint maga az élet... A pécs-vasasi általános isko­la néhány osztályában, Bara­nyában egyedül, kiscsoportos tanulásszervezéssel folyik a munka. Az első osztályosoknál járva az a benyomásom tá­madt: lehetséges olyan szemé­lyiségközpontú és gyermekcent­rikus nevelés is, mely a meg­szokott iskolai rendszer nyújtot­ta eredményeket nagy eséllyel felülmúlja. Nem akarok ítélkez­ni, jó vagy rossz példákat em­legetni, de tény, hogy olyan rendszerű munkát, melyet Friedszámné Solymár Zita és kolléganője, Tarr Ivánné végez, még nem láttam. Először gon­doltam rá, hogy örülnék annak, ha az én gyerekem valami ha­sonló helyen tanulhatna majd... A kiscsoportos tanulásszerve­zési fejlesztési modell — mely­nek hazai kidolgozója és szer­Búcsú a szürkeségnek, az arcnélküliségnek Baranyában csak Pécs-Vasason: kiscsoportos tanulásszervezés vezője Benda József — ma Ma­gyarországon alig negyven, al­só tagozatos osztályban műkö­dik. A kísérlet 1983-ban indult, először csak tanfolyamokon láthatták a pedagógusok, mi is ez, aztán lassan bővült a kör. Nyugat-Németországban és az angolszász országokban bizo­nyos iskolák munkaidejének harminc-negyven százalékában így tanulnak a gyerekek. som, hogy itt valami olyan lé­nyeges folyamat zajlik, amire egyre nagyobb szükségünk lesz: embereket nevelnek, akik konfliktustűrő képességgel ren­delkeznek majd, kezdeményező­készséggel, emberi méltóság­gal. Szeretnek és akarnak új dolgokat megismerni, nem fél­nek a szerepléstől, attól, hogy megmutassák képességeiket. Hétéves gyerekek zavar és el­Kiscieportos foglalkozás a pécs-vasosi általános iskolában Fotó: Kóródi Gábor Az első osztályosoknál eltöl­tött néhány óra alatt mintha maga az élet zajlott volna. A kis csoportok egyikében meg­bomlik az összhang, a lányok elülnek Krisztiónéktól. Az együtt megállapított szabályok szerint mégis csak ki kell bírniuk egy­mást, hová is lennénk, ha min­denki csak úgy fogná magát...? A lényegesebb azonban az, ho­gyan lehet a problémát megol­dani, megtudni, voltaképpen kinek mi is a baja a másikkal? Szabályok persze vannak. Hogy például először a jót mondjuk a másikról, csak aztán a rosz- szat. Ne csúfoljuk és ne neves­sük ki. Ne felejtsük el, hogy mindenkinek lehet hibája, még nekünk is ... Az a benyomá­fogódottság nélkül álltak ki a színpadnak kinevezett szőnyeg­re, egymás munkáját szervez­ték, közösen csinálták meg a „meglepetés feladatot", de rá­adásul még — önszorgalomból — tglálós kérdésekkel is előáll­tak. Figyelnek egymásra, nin­csenek magányos, szürke, arc­nélküli gyerekek, unatkozó diá­kok. Ha Zita néni kezén a báb­figura kérdez, alig maradt lent kéz, Süni komának mindenki válaszolni akar. Bibircsóka el­lenőrző kérdéseitől sem kell megrémülniük. A főszereplő: a gyermek- Én 1986-ban ismertem meg ezt a módszert — meséli két szusszanás között Friedszámné Solymár Zita, a gyerekek taní­tója. — Ennél a modellnél a gyereké a főszerep, a nevelő csak a háttérből szervez. A há­rom-öt fős csoportok önként, szimpátia alapján alakulnak, nem is állandók, lehet vándo­rolni. A gyerekek bizalmas, egy­mást segítő légkörben dolgoz­nak, de jut idő egymás értéke­lésére is. Kolléganőmmel első és negyedik osztályban egy­aránt tapasztaljuk, hogy a gye­rekek személyisége, viszonya a másikhoz, az iskolához, a tanu­láshoz megváltozik, lekopik az önzés, az agresszivitás. Megta­nulnak figyelni egymásra, tö­rődni társaikkal. Megnyílnak a szorongó, gátlásos gyerekek. Van, aki azt mondja, a gye­rekek nem lesznek önállóak, nem tanulnak eleget vagy elég alaposan, az osztályban anar­chia uralkodik, a tanárnak nincs tekintélye. Csak azt mondhatom erről, hogy ilyen korú gyerekeknél, de még na­gyobbaknál sem láttam olyan határozottságot, kritikus, de vi­tára is kész szellemet, mint a pécs-vasasi elsősöknél. A fél­éves felmérés azt mutatta, hogy az osztálynak közel a fele kitű­nő olvasásból (hogy csak egy tárgyat említsek), de még a gyenqébbek is csak néhány oonttal maradtak el a maximá­listól. Nincs zűrzavar, számít, hogy melyik csoport a legren­desebb, a legcsöndesebb, ha kell, hiszen a iutalom lehet egy uszodai délután vagy éppen egy kirándulás. Tény, hogy ez a modell nemcsak más, a meg­szokottól eltérő természetű pe­dagógusi munkát követel, de másféle tulaidonságokat is. Kreatív, szabad szellemű, ambi­ciózus pedagógusokra van szükség, akik fontosnak tart­ják, hogy diákjaik ne túlnyo­mórészt utasításokat véqrehajtó felnőttek legyenek majd, akik a teljesítmény gyakran öncélú korlátái közé szorulva neuroti­kussá válnak. Természetesen nem kell azt hinnünk, hogy a hagyományos iskola „tönkrete­szi" a gyerekeinket. De, ha van egy más lehetőséq is arra, hogy felhasználható tudáshoz iussanak, harmonikus emberré legyenek, legalább tudiunk vá­lasztani, hol neveljék őket ilyenné. Hodnik Ildikó Egész nyáron színház Új struktúrában működik a Pécsi Kisszínház Januártól új rendszerben működik a Pécsi Kisszínház. A JPTE-Vvel kötött egyezmény alapján az egyetem három mű­vészeti csoportja —, a Baranya Táncegyüttes, az Egyetemi Kórus és az Egyetemi Színpad —, az eddiginél nagyobb anyagi és egyéb támogatás­ban részesül. Ezzel egyidőben a Pécsi Kisszínház —, melynek része az Egyetemi Színpad — átalakította működési struktú­ráját. A megszokott színházi évadtól eltérően négy ne­gyedévre, az évszakoknak megfelelő szezonokra osztották az éves működést. Az ilyen jellegű felosztás egyik lénye­ges pontja, hogy a különböző szezonoknak megfelelő műsor­ral állnak a közönség elé, vagyis a bevett színházi gya­korlattal ellentétben például itt nem zárják be a színház kapuit nyárra sem. Az első ne­gyedév leteltével kérdeztük Ba- gossy László igazgatót ered­ményeikről, további terveikről: - Az első negyedév művé­szi szempontból nem tekinthe­tő túlságosan termékenynek. Szinte minden energiámat le­kötötte a színházi vita, mely­ben én tulajdonképpen a szín­házat akartam racionalizálni. Azt a struktúrát, melyet a dol­gozatomban felvázoltam, most a mi színházunkban szeretném megvalósítani. Úgy összegez­ném tehát az elmúlt negyed­évet, hogy a felkészülés je­gyében zajlott, a szellemi és anyagi kondíciónk erősítésére szolgált.- Optimista a színház jö­vőjét illetően?- Igen. Derűsen ítélem meg a jövőt, annak ellenére, hogy könnyűnek cseppet sem ígér­kezik. De nagyon fontos, hogy a régi automatizmusok he­lyett egyre több feladat, fe­lelősség hárul az egyén am­bícióira, tehetségére. Én most látok olyan pontokat, ahol jól meg tudok kapaszkodni. Rajtam múlik a több, nem a körülményeken. Persze, ezzel együtt most nagyobb a bukás lehetősége is.- A megváltozott rendszer­ben milyen terhek hárulnak a mindenkori, főleg egyetemis­tákból álló, amatőr együttes­re? — Egyre kevesebb. Ez a faj­ta színház mindig megmarad a kísérletezés oldalán. Nagy előnye van, hogy bármit meg lehet csinálni, amit egy hiva­tásos színház nem engedhet meg magának, mert a profit­orientált rendszer nem engedi. Be kell látni, hogy a szpon­zorokra nagy szükség van. Ki­csit kiszolgáltatott így persze az ember, de szerencsére azért akadnak szép számmal olyan támogatók is, akik respektál­ják, hogy mi egyetemista kö­rökben mozgunk, s megtalál­ják a maguk számára szüksé­ges kapcsolódási pontokat. Rengeteg tervünk van — nem mondtunk le a Szabadtéri Táncszín rekonstrukciójáról, szeretnénk csinálni egy diák­kocsmát, ahcl egész éven át megfelelő szórakozási lehető­séget biztosítanánk a diákok­nak, elfogadható árakkal, ahol mindig lennének különböző kulturális programok. Nem én találtam ki, de nagyon jó és megvalósítandó ötletnek tar­tom, hogy legyen Pécsett is ingyen színház, hogy azok is részesüljenek a kultúrából, akiknek nem telik rá.- A tavaszi évadot április 8-án egy ú/ bemutató nyitotta. Borsi István: Sírkő és kakaó című zenés bohózatát rendez­te Bogostf László a Pécsi Kisszinházhan. — Igen, Papp Zoltán zené­jével, s némi dramaturgiai módosításokkal mondhatni - megújult Eörsi 60-as években írott, rendkívül szórakoztató darabja melyet a nyári szín­házban is játszani fogunk. A nyári programtervezetet lapozva, láthatjuk: rendkívül változatos, színes, esemény­dús nyári évadnak néz elébe a Pécsi Kisszínház. június 3-tól 17-ig, 20 órától láthatják az Anna utca 17-ben Eörsi István: Sírkő és -kakaó című zenés traktátusát a nyárs­polgárság végleteiről. Vas-Zoltán Iván rendezésé­ben június 27-től július 25-ig 21 órai kezdettel a tettyei ro­moknál Rejtő Jenő: Csontbri­gád című, Papp Zoltán zené­jével létrehozott musicaljének ősbemutatójára kerül sor. A Magyarországon élő nem­zetiségek kulturális hetét ren­dezik meg kirakodóvásárral, néptánctalálkozóval július 12- től. Az I. Nemzetközi Nép­tánctalálkozót ugyanúgy, mint a tavaly nyáron sikerrel be­mutatott Miroslav Krleza: Szentistvánnapi búcsú című, Gyerünk a ...moziba be!, tanácsolta egykor a régi sláger szöveg­írója. Hogy javaslatát há­nyán fogadták meg, nem tu­dom, azt viszont igen, hogy Pécs nem kényezteti el a kultúra jövendő fogyasztóit, a gyerekeket. Mozival kezd­tük, folytassuk is azzal. Elég egy pillantás az e havi pla­kátra és máris szembeötlik, hogy a kisiskolás korosztály itt is hoppon marad. Kará­csony és húsvét táján ugyan választhatnak egy-két, nekik való, film közül, az ünnepek múlásával viszont moziba já­rási igényeiket is féfretehe- tik, mert az akció, a horror és a blődli nem nekik szól. Igaz, való, nem való, a né­zőtéren mégis látni jó né­hány gyereket, akik talán már el is hiszik, hogy nincs jobb dolog a világon, mint bámulni az akcióhősök ütle- gelési mutatványait. Lehet, hogy beülnének oly­kor színházba, netán még egy félórás komolyzenei darabokból álló, nekik szer­vezett hangversenyre is, de ezek a programok egyre rit­kábbak. Nem akarom idézni azt a sok okos embert, akik már leírták és elmondták, mennyire fontos gyermekkor­■ ■ ■ ban az ízlésfejlesztés, s mennyire hatással van a felnőttkori szokások, igények alakulásában. Nem akarok más városok és országok pél­dájára sem hivatkozni, ahol meseszínpadok működnek, s rendszeresek a hangverse­nyek, kiállítások. Néhány év­vel ezelőtt Pécsen is gyak­rabban lehetett jegyet vál­tani különböző pécsi együt­tesek, társulatok gyerekek­nek szóló produkcióira, de ma már jószerint „csak" a Bóbita Bábszínház található a színtéren. Tudom, erre sincsen pénz, nem is volt, mégsem hiszem, hogy megelégedhetünk eny- nyivel, mert úgy gondolom, nem egyszerűen az anyagiak hiányáról van szó, hanem a kezdeményezőkészség, a meg­felelő szemlélet hiányáról is. Na, nem baj, majd veszünk helyette könyvet, az ismeret- terjesztő és mesekönyvekből valóban egyre gazdagabb a kínálat, s az már csak az én hibám, hogy az üzletekben és a standokon a klasszikus­nak számító gyermek- és ifjúságírók könyveit is kere­sem - hasztalan. B. A. „Nátha ellen legjobb a bálna...” Bemutatkozik az NLQ színpad Egyetemistákból és gimna­zistákból szerveződött szeptem­ber táján a pécsi Leőwey Gimnáziumban működő NLQ színpad. Április 26-án mutat­kozik be az együttes a pécsi közönség számára, nem ki­sebb célt felvállalva,, mint az abszurd színház ősének, Euge­ne lonesconak Kopasz éne­kesnő című drámája bemuta­tását. Az együttes vezetője Décsi Tamás, a JPTE TK ma­gyar: nyelvészet-irodalom sza­kos hallgatója, aki a Leőwey- ben már hosszú évek óta mű­ködő diákszínpadi hagyomá­nyok megújítására vállalkozott lelkes csapatával. vásári játékának felújítását a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon láthatják július 12- én, este. Gryphius: Grúzia Szent Ka­talin című szomorú játékát Bagossy László rendezésében német nyelven július 20-án és augusztus 17-én, magyar nyel­ven pedig augusztus 3-án és 18-án láthatják a Szabadtéri Színpadon. „A kóló a földet rengeti" — magyarországi délszláv tán­cok a Bardnya Táncegyüttes előadásában, Vidákovics An­tal vezetésével július 21-én, a Szabadtéri Színpadon. Augusz­tus 2-án ugyanott, a magyar nyelvterület táncaiból mutat be egy estére valót a Bara­nya Táncegyüttes. Az Újvidéki Magyar Színház Ivó Bresan: Paraszt Hamlet című groteszk tragédiáját ad­ja elő Bagossy László rende­zésében, horvát—szerb nyelven, július 12-én, magyarul pedig július 26—28-ig, a tettyei ro­moknál. Augusztus 20-án, a Béke, Gyermek, Európa Alapítvány támogatásával improvizációs játék lesz békéről, barátság­ról, szerelemről Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde cí­mű műve nyomán, a Szabad­téri Színpadon. A produkoiót Jugoszláviában és Csehszlová­kiában is bemutatják. Z. M. A mostani előadás létrejöt­tét egy féléves tréning előzte meg, melynek célja nem a színészmesterség —, 'képzés, ha­nem valami olyasminek a fel­színre hozása, melyet jobb­híján létezéstechnikának hív­hatunk. Egyszerűen megtanulni nevetni, sírni, szavak nélkül beszélni, a gátlásoktól meg­szabadulva természetesnek lenni, aztán ebből valahogy továbblépni. Ilyen szempont­ból talán a legjobb életkort választotta, hiszen a tizenhat, tizenhét éves kamaszok fogé­konysága hihetetlen energiákat képes felszínre hozni, a leg­nehezebb feladatokat is akár megoldani. Jól bizonyítja ezt a március 15-i, a Tettyén „előadott" spontán utcaszín­házuk is, melynek mind a ját­szók, mind a közönség részé­ről nagyon jó visszhangja kelt. A jelszó csak annyi volt: „Hoz­zál ötletet, és némi kelléket!” Egészen más, talán jóval nehezebb feladatot vállaltak fel a Kopasz énekesnő című ellenszínmű megjelenítésekor. Ionesco első darabja, 1948- ban íródott, s a szerző szán­déka szerint az angol nyelv­könyvek pamfletjének íródott. Ez a mű már jelzi Ionesco ké­sőbbi nyelvellenes támadása­it, amely később az abszurd színház támadásainak egyik fő célpontja lett —, „mert a nyelv nem képes kapcsolatot teremteni, egészen elkülönül a szavak valódi jelentésétől." Feltárni, megmutatni ezeket a legtragikusabb gyökereket, megmutatni a világ őrületét, s mindezt persze — ne feled­jük! — gimnazisták teszik, nem könnyű vállalkozás. Az NIQ mégis megtalálta azt a kaput, a rettenetes kommunikációs falon át, mellyel sajátos mon­danivalójuk festet tud ölteni. Bemutató április 26-án, este 7 órakor a Pécsi Kisszínház Anna utcai színpadán, további előadások ugyanott 27-én és május 1-jén, 2-án hét órától. Z. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents