Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-24 / 81. szám
„Ha a spenót nem lett volna..." Kezdő varázsló? A televízió Nulladik típusú találkozások című adásai után egyre többen fedeznék fel magukban paranonmólis képességeket. A harminckilenc éves pécsi családapa, Puskás László a műsor után utánozni próbálta az ott látottakat, s maga döbbent meg legjobban, amikor a tányér a homlokához tapadva megállt. . — Ha nem lett volna a spenót a tükörtojással, meg az ötlet, hogy a gyerekékkel viccelődjek, ki se derül, hogy én is meg tudom csinálni azt, amit az orosz nő a tévében. Nem is ijedt meg nálunk senki, a feleségem is csak azért izgult, hogy össze ne törjem a készletet... A gyanú aztán nem hogyta nyugodni, kisérle-. tezésbe fogott. Hamarosan megállt a tányér a karján is, később a kollégákkal kipróbálták, mi történik a magnószalaggal meg a filmmel, ha koncentrál. A legjobban azért az izgatja gyógyítani tudna-e. Annyi biztos, hogy a felvétel a magnószalagról valamiért letört lődött, s azon már fotós kollégám is eltűnődik, hogyan lehetnek furcsa csikók, fénybeszűrődések egy olyan filmen, melyet Puskás úr egyszerűen csak elhúzott a .homloka előtt egy sötétkamrában. Arra meg, hogy a narancssárga műanyag tál, a mély meg a lapos tányér, a kéttenyér- nyi porcelán kulacs, a több mint egy kilós nagylábos, az üres, sőt még ; a tele sörösüveg is megáll a homlokán, magam vagyok a tanú. — Amikor koncentrálok, érzem, hogy zsibbad a szám, a nyelvem. Akkor : tudom, jön az erő. . . Egyébként mások is éreznek dolgokat, amikor rájuk koncentrálok, többnyire melegét, vonzást, vagy néha azt, hogy belegyökerezik a lábuk a földbe. A feleségem migrénje min- 1 denesetre jóformán el- : múlt. Nem ritka, hogy azok az emberek, akik észreveszik magukon a normálison túli jelenségekhez való kapcsolódást, megijednek vagy éppen szégyenük képességeiket. Pedig az a gyanú, hogy mindez sokkal gyakoribb, mint hinnénk, Puskás László is csak most gondol vissza, hogy az eddig előérzetnek hitt benyomások, egyes tárgyainak eltűnése, majd váratlan helyen való föl- bukkanása, szóval az a sok hétköznapi „véletlen” talán összefügg ezekkel az erőikkel.' — Azt mondják, van, aki ettől becsavarodik. Hát én nem. Nem csinálok ezekből a dolgokból ügyet, élek, dolgozom és kész. De szerintem az emberek nagy százaléka ugyanazt meg tudja tenni, amit én. Még maradunk egy ideig. Nézem, ahogyan Puskás úr egymás után pró- ; bálija magára a tárgyakat, ahogyan kollégámat delejezi. Nézem, és arra gondolok, milyen erő bujkálhat bennünk és tör ki olykor a legváratíanabbul. No és még az jár az eszemben, vajon miért is zsibbad úgy a szám . . . Hodnik Ildikó Két perc Szabó Sándor színművésszel Az elsőt, a valamikori „nem hivatalos" elismerést — a Kos- suth-díjra való jelölést — sem perelheti el tőle senki. 1937- be-n végez a színiakadémián, hogy a Nemzeti Színházhoz szegődve, rövidesen fiatalsága, tehetsége minden lendületével Rómeót, Tartuffe-öt, Brutust játszhasson. A ímegje- lenésével is erőt demonstráló színészt nem kerülhetik el természetesen filmszerepek sem, hogy csak a Janikában a Tu- ray Ida mellett játszott szerepére, majd a Különös házasság plébánosára, vagy a Dérynében formált heves természetű férjre gondoljunk. — Az indulás évei csodálatosak voltak. Talán nem kell részleteznem, hogyan változott meg minden az ötvenes évek elejére. Természetesen o színházi világon belül tudtuk, ki kihez-vnihez tartozik, és persze a filmvilág is átalakult. A sematizmus, a diktátum akkori éveiben elsősorban Keleti Kossuth-díj — hosszú évek után Márton, Vánkonyi Zoltán volt az, aki tartani tudta a frontot művészi értelemben is.- Életútját csak nagyon vázlatosan ismerve, ön meglehetősen nagy utat tett meg a szó jelképes értelmében is. 1956-ban Amerikában az élete a szokványos küszködéssel indul, aztán több mint egy évtizedig a Brodway-én játszik, majd évekig az amerikaiak Nemzeti Színházának számitó New York-i Byron Patrick színésze, és Hollywood is szerződteti — egyszóval nem hagyja el a siker. ■ — Talán nem kell indokolnom, miért mentem el. Egyébként is a döntés gyorsan, sokszor pillanatok hatása alatt születik — következményeit vállalni kell. Tovább kell lépni. Nem rágódni a múlton! Ez talán magyarázatnak is tekinthető. — Ez némi utalás politikai közéletünkre is? — Elképzelhető, de én nem akarok politizálni! Játszani kell, színházat kell csinálni és nem politizálni! Nekünk ez a dolgunk. A kultúra, a színház húzza maga után a> politikát, és ez ne is történhessék fordítva! És ami a múltat illeti, a visszatérésemben sincs különösebb szerepe a nosztalgiának. Egy bizonyos koron túl az embernek otthon o helye. Otthon kell feladatokat vállalnia. — A pécsi közönség annál is több szeretettel emlékszik művész úr hazaérkezésére, mivel 1975-ben a Pécsi Nemzeti Színházban lépett lel először ismét. — Igen, annyi év után Pécsen kezdtem a Síik Ferenc rendezésében előadott TáncSzabó Sándor (balról) a Pécsi Nemzeti Színházban pestissel. Majd az első újabb itthoni siker — igazán nagy siker — Hernádi Gyula Királyi vadászata volt Budapesten. Él még bennem a pécsi közönség szeretete. S ha él bennük is, és emlékeznek rám, akkor azt hiszem, adhatok a pécsieknek egy kis részt ebből az újabb elismerésből is . .. Bóka Róbert Sikerjj A Székesegyház altemplemában A sírkő után előkerültek Baranya és Pécs főérsekének földi maradványai is Legutóbb, március 10-i számunkban még csak a pécsi Székesegyház altemplomában talált szenzációs sirköleletröl számolhattunk be. Az altemplom fűtésszerelést előkészítő földmunkái során előkerült latin feliratú sírkő tanúsága szerint ide, föltehetően - mint irtuk - az 1435-ben elhunyt Ecchew János mester, Baranya és Pécs főérseke lett eltemetve. A hét végén, a nagy gonddal végzett feltárás során a főnemesi családból származó, magasrangú egyházi méltóság földi maradványai is előkerültek a sírból Felcser László építésznek és Kárpáti Gábornak, a Janus Pannonius Múzeum régészének a szakmai irányításával. Fotó: Horváth Norbert Nagyharsányból a 301-es parcellához Az emlékmű három tömbje A budapesti 56-os emlékmű hatalmas kőtömbjeinek egy részét Nagyharsányból szállítják Fotó: Proksza László Lenyűgöző méretű kőtömbök, pontosan három darab. A Szársomlyó oldalából robbantották ki, a Pannonmárvány cég faragói nagyolták le, s már a szállításra várnak. A legnagyobb' 16 tonnás, a középső 15 tonnás, s a kisebb 9 tonna körüli. Budapestre kerülnek, a Kozma utcai temető 301-es parcellája közelébe, ahová monumentális méretű emlékművet álmodott lovano- vics György. Emlékezve 56-ra, az áldozatokra. A több kőtömbből álló emlékmű avatása még messze van, október 23-án kell készen állnia. Talán jelképes is: az ország különböző kőbányáiból rendelt részeket a művész, s így a nagyharsá- nyiak is bekerültek a sorba. A bánya, évi 550 000 tonna zúzott követ ad el évente — kapacitásuk nincs kitöltve —, s valószínűleg a nagy cég keretében részt vesznek majd egy jugoszláviai autópálya építésében is. Az emlékmű három köve talán különleges mérete és kuriozitása miatt figyelemfelkeltő, Schmieder lózsel üzemvezető szerint nem különösebb tétel életükben. Inkább majd a szállításuk okoz némi fejtörést. S még egy dolog: a köveket a művész majd a helyszínen fogja véglegessé formál- ni-simítani, s helyezni el, időtálló mementóként. K. F. A múlt hét végén, egy reggelen hallom a rádióból, hogy Pesten valahol megnyílt egy nemzetközi cukrásztermék- és cukrászati gépkiállítás, kóstolóval egybekötvén. A déli krónikában beszámoltak a megnyitásról, az esti krónikában szintén és persze a televízióban is. Másnap ismét hallottam egy tudósítást, amikor is egy FÖFAGYLALT ismertette a remek — többnyire olasz — cukrászati gépeket és szívesen ajánlotta hazai megvételre állami és maszek cukrászoknak. Este ismét téma volt a fagylalt — ezúttal egy másik műsor szerkesztőjének jóvoltából. Aztán - hogy el ne felejtsük, mi történt előtte két nappal - a következő napon szintén a fagylalt és gépei szerepeltek megint más műsorban. Ekkor utáltam meg a fagylaltot. Meg a tortát. Meg a vaníliát, meg a csokit. Álmomban azt láttam, hogy pesti riporterek végeláthatatlan sorban nyalták a tölcséres fagylaltot, és amikor már a tölcsért ropogtatták, újra beálltak újabb adagért. Mert ingyen volt. De mondom, ez csak látomásként vonult el szemem előtt, álmomban. De az biztos, hogy a múlt hét legfontosabb országos eseményéről kaphattunk hiteles beszámolót. E hét eleje sem maradt esemény nélkül. Parlamenti felszólalásában — többek között — azt mondja a képviselő: ........okafogyott. .." (!) Ez a j elző, számomra új. Mit je-, lenthet? Elveszítette az okát? Esetleg céltalan? Vagy mondjuk: oktalan? Gyönyörű a magyar nyelv, csak az ember szorgalmasan odafigyeljen a honatyák szövegére. Hát odafigyeltem. Éppen akkor, amikor néhány százmillió forintot osztott el a parlament különböző szervezetek között. Volt is vita. Nagyon érdekes volt. Főleg akkor, amikor egyik képviselő — aki a beterjesztésekről számolt be társainak - megemlítette, hogy az Országos Béketanács nem kap egy vasat sem. Na jó, nem volt nagy dohányról szó, mindösz- sze százezer forintról. Hanem a rádió riporternője — aki a helyszínről kommentálta az eseményeket — bevallotta, hogy ő bepillantott az előterjesztés irataiba, ahol az elvonást ezzel indokolták: a Béketanács kiszolgálta az elmúlt negyven év rendszerét. Meg kell hagyni, nem egy „okafogyott” indok. Igaz - ahogy így visszaemlékszem - a hajdani nagy békerendezvényeken számos neves külföldi személyiség jelent meg fővárosunkban, nagyhírű tudósok is, orvosok, kutatók, filozófusok, politikusok —, az Országos Béketanács rendezésében. Mert ebben a negyven évben akadt olyan időszak, amikor a világbéke fölöttébb veszélybe került. Megjegyzem, jómagam ugyan nem nagyon hittem a békemozgalom erejében, de ez magánügy. Ma azt is elképzelhetem, hogy nincs különösebb szükség hazai béketanácsra. Csak az érvelést tartom nevetségesnek. Még hogy az „átkost" szolgálta ki a Béketanács? Szóval hogy a kommunisták kierőszakolták a világbékét? És elvetemült tervükhöz fölhasználták az őket kiszolgáló magyar Béketanácsot? Hogy mik meg nem történnek! Remélhetően a béke azért fönnmarad, nem úgy, mint a hazai újságíró társadalom. Mert a képviselő bejelentette azt is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége sem kap már az idén egy buznyá- kot sem. Mindössze másfél milliót kért a MÚOSZ az újságíróiskola fönntartására, de a parlament - természetesen — leszavazta. Csak tudnám, miért sajnálja a Hatalom azt a másfél milliót a szövetségtől? Műrágóimmal hiába tépem kínomban a küszöböt, nem jövök rá, miért vonták meg a támogatást. Lehet, talán néhány képviselő haragszik az újságírókra? El sem merem hinni. Ha nem lesz újságíróiskoia, megszűnik az utánpótlás. Következésképpen a már most is utcára került hírlapírók éhenhalnak, a többi pedig megöregszik, meghal és nem lesz egyetlen újságíró. Megszűnnek a lapok, tévé- és rádióműsorok. Nem is baj. Ezek is - kiszolgálták az „átkost”, csakúgy, mint a képviselők . . . pardon. Ök a negy- venvalahány esztendőt tetszhalottként vészelték át: mint képzett jogászok, történészek, politológusok és közgazdászok és hittanítók kerültek be a parlamentbe. Az „okafogyott" újságírók pedig elmehetnek a . . . Akik kiszolgálták az „átkost”... vasamapi
