Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-21 / 78. szám
üj Dunäntüii napló 1991. március 21., csütörtök A Möbiusz csökkenti árait (Folytatás az 1. oldalról) helyzetről, az árcsökkentések okáról. Ezt követően lapunknak foglalta össze lépéseik lényegét. — Március 15-től érvényesítjük a felvásárlási árváltozást, mely szeriint o kistermelőktől az élőminősitéssel átvett, maximum 130 kilós súlyú sertéseket a 64 forintos védőáron tudják csak megvásárolni. (Ez alá természetesen már nem fogunk menni.) A nagyüzemektől pedig az eddigi 70 -71 forint kilártkénti ár helyett 68-70 forintért tudják — o minőség ‘ függvényében — felvásárolni a hízósertéseket. Erre a lépésre azért kényszerültünk, mert tovább csökkent oz exportár. A vezérigazgató a rossz hír mellett némi vigasszal is tudott szolgálni o kistermelőknek. Mint mondotta, az utóbbi időben 14 000 kistermelői hízósertés halmozódott fel a felvásárlásra várva. A tegnapi megbeszélésen arra az egyezségre jutották o nagyüzemek képviselőivel, hogy néhány hétig lassítják o termelőszövetkezetektől való- átvételt, hogy a következő hetekben utolérhesse magát o vállalat o kistermelői felvásárlásokkal. A tenyésztők és a húsipari vállalat vezetői egyaránt lépéseket várnak o kereskedelemtől. Kérik, hogy az árcsökkentések mértéke jelenjen meg a fogyasztói átokban, hogy a kereskedő cégek a termelői árcsökkentéssel együttjáró fel - vásárlási árcsökkentést ne az árrésük növelésére akarják felhasználni. A Möbiusz ugyanis átlagosan 15—27 százalékkal csökkentette a termelői árakat 18- tál, és ennek alakján fogyasztói árajánlatokat tett a kereskedelmi vállalatok felé. így például a párizsi kilója 106 forintba, az olasz felvágotté 142Jbe, a lecsókolbászé 96-ba, a disznósajté 64-be, o kolozsvári szalonnáé 130-ba, o zsír- szalonnáé 32-be, a kartonos zsír 30 forintba, a poharas 46-ba kerülne, ha o kereskedelmi vállalatók elfogadják az árajánlatokat. Balog N. Viva la musica Az „Éneklő Ifjúság” középiskolai kórusainak minősítő hangversenye Változatos program, színvonalas előadásmód. Röviden ez jellemezte az „Éneklő Ifjúság" középiskolai kórusainak minősítő hangversenyét szerdán este, a Nagy Lajos Gimnáziumban. Tillai Aurél és Dobók Pál karnagyok - a zsűri tagjai és a publikum előtt tíz pécsi és baranyai középiskolás kórus mutatkozott be a Pécs-Bara- nyai Kórusszövetség első rendezvényén. Bronz fokozatot kapott: a Babits Mihály Gimnázium és Szákközépislkóla Leánykára és a Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Postás Leánykára, mindkét kórust Papné Betlehem Márta vezényelte. Ezüst fokozatot 'kapott: a Nagy Lajos Gimnázium Eérfi Vokálegyüttese, Ivasivka Mátyás vezényletével, a imáháosi Kisfaludy Károly Gimnázium Leánykara, Pusztainé Jaksity Katalin vezényletével és a Janus Pannonius Gimnázium Ve- gyeskara, Vajda Ildikó vezényletévéi. Arany fokozatot kapott a Nagy Lajos Gimnázium Vegyeskara, Ivasivka Mátyás vezényletével, a Janus P. Gimnázium Leánykára, Vajda Ildikó vezényletével, a Leőwey Klára Gimnázium VegyeSkara és Leánykára dr. Szabó Szabolcs vezényletével, valamint a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Férfikórusa, Nagy Ernő vezényletével. Féntéken délelőtt 10 órakor folytatódik az „Éneklő Ifjúság” rendezvénysorozata, az énekzene tagozatos általános iskolák és a Kodály Gimnázium bemutatkozásával. Jövő kedden délután két órától a Szivárvány Gyerméklházban pedig az általános iskolák minősítő hangversenyére kerül sor. Z. M.---------------*---------------- Faültetés közösen. Pécsett, a Lánc utcában egy 100 alá- irásos beadványban kérték a lakók, hogy az önkormányzat ültessen fáikat a súlyos porszennyeződés mérséklése végett. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat megkezdte o telepítést, az ültetésben a lakók is részt vesznek, akik a gödröket ássák. AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! MOHÁCS ÉS VIDÉKE Húsvéti bevásárláshoz- „GARANCIA” biztosítással - kölcsönt nyújtunk pécsi hitelképes ügyfeleink részére ! A hitel összege maximum 100.000 Ft Lejárata: 12 hó Címünk: Pécs, Citrom u. 5. sz. (isse) Mindent meg kell tenni az állampolgárért Megyei közigazgatasi kamara alakult A közigazgatási munka szakszerűségének, színvonalának, valamint törvényességének, emberségességének és racionalitásának elősegítése érdekében a múlt évben megalakult Magyar Közigazgatási Kamarának tegnop létrejött a Baranya megyei tagozata, mintegy száz taggal. A közigazgatási kamara céljoi között többek között szerepel a törvénytervezetek véleményezése, törvényalkotás kezdeményezése mellett a köz- szolgálat újszerű, állampolgár központú elrendezése, etikájának kialakítása és védelme. Nagy súlyt kívánnak fektetni a továbbképzésre is, mivel eddig ez kimerült a polgármester és jegyző képzésben. A tanfolya- mök, fórumok szervezésén kívül szakmai pályázatokat is hirdetnek, amelyek közül a gyakorlatban jól hasznositba- tóa'kat eljuttatják majd a legkisebb önkormányzatoknak is. A kamara fő profilja a szerteágazó önkormányzati érdekvédelmek közötti koordináció. — Milyen haszna származhat a közigazgatási kamara tevékenységéből az állampolgárnak? - kérdeztük dr. Kiss Lászlót, a kamara országos alelnökét, a JPTE Állam- és Jogtudományi Karának docensét.- Alapjaiban van veszélyeztetve a magyar önkormányzati rendszer. Teljes a bizonytalanság, rengeteg a megoldatlan probléma, így például az anyagiak, a tulajdonjog és a gazdálkodás területén. Az önkormányzatok akkora szorításban vannak, hogy egyelőre kénytelenek magukkal foglalkozni. Ezeken a nehézségeken kívánunk segíteni, hogy az állampolgárral törődhessenek az önkormányzatok. A megyei tagozat elnökévé dr. Kurucsai Csabát, a megyei közgyűlés alelnökét, titkárává pedig László Józselné doktort, a megyei közgyűlés jogi és szervezési osztályának a vezetőjét választotta. Sz. J. Erdélyi népi anekdotagyűjtemény A „Székelyek, góbék, mó- cok" című erdélyi népi anekdotagyűjtemény legérdekesebb, leghangulatosabb történeteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Magyar—Román Baráti Társaság ülésén március 22-én (pénteken) 16 óra 30 perckor a Lenau-házban. A Pécsett élő Csernavölgyi Antal szerzői délutánján első ízben hallhatja a közönség azt a 45 perces hangfelvételt, amelyen neves előadóművészek olvassák fel, illetve játsz- szák el a kötetben szereplő egyes epizódokat. A szerző a helyszínen dedikálja a könyvét. A rendezvényen minden érdeklődőt szívesen lót a baráti társaság. Agrárinformációs rendszer Ma, 21-én 10 órakor a Magyar Agrárkamara keretében létrehozott agrárinformációs és piacszabályozó rendszerét mutatja be Pécsett, a Köztársaság tér 2. szám alatt lévő székház III. emeleti tanácstermében a Baranya Megyei Mezőgazdasági Kamara. A gyakorlati bemutatóval egybekötött rendezvényre várnak minden érdeklődőt, többek között az önkormányzatok képviselőit és a magántermelőket is. Vagyonvédelmi egyesület Romonyán A településen a helyi lakók és a pécsi kiskerttulajdonosok bűnmegelőzési és vagyonvédelmi egyesületet szerveztek, amibe eddig 61 -en léptek be. így igyekeznek megelőzni a betöréseket, tolvajlásokat. Bush—Walesa találkozó Az amerikai kormány 70 százalékkal csökkenti a lengyel tartozásokat - jelentette be George Bush amerikai elnök szerdán, fogadva Lech Walesát. A lengyel államfő hivatalos látogatást tesz' Washingtonban, s az elnök mellett találkozik James Baker külügy-, valamint Richard Cheney védelmi miniszterrel is. Lengyelországnak 2,9 milliárd dolláros adóssága van az amerikai kormánynál, a 70-es években szállított élelmiszerért. ♦ Szlovákiai „kétnyelvűség" Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter közölte: utasításban figyelmeztette a járási hivatalokat a hivatalt megjelölő táblák, a pecsétnyomók, valamint a települések és településrészek elnevezéséről tájékoztató táblák „helyes elkészítési módjára". E helyes elkészítési mód a belügyminiszter szerint az, hogy csak egy nyelven, szlovákul szabad feltüntetni a hivatalos elnevezéseket. Pittner a tavaly októberben elfogadott szlovák nyelvtörvény előírásaira hivatkozik. ♦-<?- WASHINGTON: A szovjet fél máljusi csúcstalálkozót javasolt az amerikaiaknak James Baker külügyminiszter múlt heti moszkvai látogatásán, de nem kapott határozott választ ajánlatára — mondta kedden egy amerikai kormánytisztviselő a brit Reuter hírügynökség tudósítójának. A nevének elhallgatását kérő nyilatkozó szerint az amerikai válasz mindössze ennyi volt: „Majd meglátjuk".-G- BERLIN: Példa nélküli lépésre szánta el magát a keletnémet polgárjogi mozgalmak lüggetlen újságja, a Berlinben megjelenő Die Andere. Szerdán megjelent számában a hetilap megkezdte a leloszlatott keletnémet állambiztonsági szervezet (Stasi) volt munkatársai, besúgói, tiszteletbeli alkalmazottai névsorának közlését.-a- MOSZKVA: A szovjet parlament szerdán elfogadta a miniszteri kabinetről szóló törvényt, s ezzel újabb lépést tett az új államhatalmi szerkezet kialakítása leié. A törvény értelmében - a korábban minisztertanácsként ismert - testület az ország végrehajtó-ügyvezető szerve, amely közvetlenül az elnöknek van alárendelve. automata esernyők nőknek, férfiaknak CSAK225 Ft női harisnyanadrág (lépésbetétes,1 -4 méretben) CSAK 55 Ft (rS CSAK PÁR NAPIG MStt) KONZUM PÉCS,KOSSUTH TÉR , , , holnapi hirdetésünk u]abb meglepetést tartogat! Az egészséges étkezés nem csak pénz kérdése Tanfolyam szakácsnőknek Az Egyesített Egészségnevelési Intézet egészségnevelési csoportja kétnapos tanfolya- mot szervezett a szakácsnők és élelmezésvezetők részére. Tegnap délután a résztvevők a Tüzér utcai Mozgalmi Házban dr. Morava Endre előadását hallgatták meg a gyermekek korszerű táplálkozásáról, majd a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát képviselője ismertette a szója alkalmazásának lehetőségeit. A gyakorlati bemutató résztvevői megkapják olcsó és egészséges ételek receptjeit. Megismerkednek a szója elkészítésének fortélyaival, azzal, hogy milyen meny- nyiségben adható és milyen hatásai vannak az emberi szervezetre. — A város összes intézményébe küldtünk meghívót - tájékoztat Péterlia Éva, a tanfolyam szervezője. - A tapasz- talatairtk azt mutatják, hogy nagy gondot jelent a gyermekek étkeztetése és főleg az egészséges étrend kialakítása. A meglevő lehetőségek jobb felihasználására szeretnénk felhívni a figyelmet. Például arra, hogy kevesebb zsírt használjanak, ne habarják és rántsák az ételeket, hanem párolják. Bemutatunk néhány korszerű konyhatechnikai eljárást is: a grillezést, konyhasón való sütést. A korszerű táplálkozás a mai gazdasági helyzetben sok ember számára elérhetetlen. Azonban tény, ha most nem teszünk érte semmit, annak később nagyon súlyos következményei lesznek. Egy ma született gyermék várható élettartama 64 év, aminek oka a helytelen táplálkozás is, nemcsak a környezeti ártalmak. A legtöbb családban szokássá vált az esti közös meleg vacsora. amire legtöbbször tésztát főznek.- A gyerekek nem esznek főzeléket - mondja Görög Lászlóné, a Radnóti Leánykollégium élelmezésvezetője. — A kollégiumban pedig olyan ételeket kell főznünk, amit szeretnék, mert különben minden megy a moslékba. Szívesen adnánk zöldféléket, de télen és kora tavasszal megfizethetetlen a friss saláta vagy a retek. Sz. K.