Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-21 / 78. szám
1991. március 21., csütörtök oj Dunántúli napló 3 Döntések napja a Parlamentben (Folytatás az 1. oldalról) dött a határozathozatal az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetve egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról. Egységes döntés a nyugdíjügyben A törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok közül a képviselők a többi között elfogadták azt, hogy a Preambulumba kerüljön — a törvény szövege helyett — az a kitétel, miszerint ne részesülhessen politikai indokú kedvezményben az, aki az 1956- os forradalom és szabadság- harc leverése érdekében fejtett ki tevékenységet. A nyugdíjkiegészítéssel azonos ösz- szegű pótlékot ítéltek meg a képviselők azoknak, akik 1948. december 31-ig kapták meg a „Magyar Szabadságérdemren- det", illetve, akik az antifasiszta harcban szerzett érdemeik miatt nemzeti gondozásban részesülnek. Nem fogadta el a T. Ház azt a javaslatot, hogy részesüljenek nemzeti gondozási díjban azok, akik az 1956-os szabadságharcban megrokkantak, illetve az elhunytak hótramaradt hozzátartozói, mivel erről — Kelemen András népjóléti államtitkár bejelentése szerint — új javaslat készül. Az egyedi kivételes eljárásokkal, Valamint a Magyar Szocialista Munkáspárt által megállapított nyugdíjakat a honatyák határozata értelmében 1991. június 30. után nem folyósítják. A képviselők megvonták a társadalombiztosítási főigazgató méltányossági jogkörét a törvény által szabályozott nyugdíjak esetében. Egy másik elfogadott indítvány értelmében a törvény hatálya nem terjed ki azokra a 70 éven felüliekre, akiknek saját jogú nyugdíja 8500 forint alatt van, illetve özvegyi nyugdíja 7500 forint alatt van. Az Országgyűlés ezt követően a törvényjavaslat egészéről név szerinti szavazással döntött. A szavazás eredménye végül is azt tükrözte, hogy a képviselők egyöntetűen a törvény- javaslat elfogadása mellett vannak, hiszen öt tartózkodás mellett valamennyi jelenlevő igennel voksolt. Az elfogadott törvényhez kapcsolódóan a képviselőknek dönteniük kellett a nyugdijak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló országgyűlési határozati javaslatról, illetve az ehhez benyújtott módosító indítványok sorsáról is. így — a képviselői módosítások révén — bekerült a határozatba, hogy a Magyar Szocialista Párt kiemelt nyugdíjaikkal kapcsolatos adatszolgáltatásának hitelesnek és teljes körűnek kell lennie. Elfogadta a Ház azt a szocialista párti képviselői indítványt is, mely szerint' a kormánynak nem áll jogában, hogy a jegyzékben szereplő személyek nyugdíját - vitás esetekben - a nyugdíjba vonulás időpontjában hatályos társadalom- biztosítási jogszabályok alapján átszámíthassa, hanem ezekben az esetekben is az általános szabályokat kell alkalmazni. Az alkotmányügyi bizottság javaslatát is egyetértéssel fogadta a képviselőik többsége, így a kormánynak ez év július 1-jéig be kell terjesztenie a nemzeti és antifasiszta ellenállási mozaalom- ban résztvevők elismerésének és ellátásának eayséqes rendszeréről s'zóló törvényterveze- tpr. Az elfogadott módosításokkal kieaészült országgyűlési határozati javaslatot végül naay többséqqel - 237 igen szavazattal - elfogadták a kéoviselők. Az Országgyűlés ezután az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló törvényjavaslatról döntött, amelyhez rendkívül sok — 210 gépelt oldalinyi — módosító 'indítványt nyújtottak be a képviselők. Új nép- egészségügy megvalósítása a cél Kelemen András, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára úgy értékelte a törvényjavaslatot, hogy az új népegészségügyet kíván megvalósítani, és a tisztiorvosoknak önállóságot és 'hatósági jogkört egyaránt biztosít. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi szakigazgatásban is meg kell jeleníteni az állami felelősségvállalást, anélkül, hogy az egészségügyet magát központosítanák. Aláhúzta: a romló életkörülményeik és a várható menekültáradat miatt szükség van országos szervezetre. Több módosító indítvány foglalkozott a lakosság egészségi állapotának alakulásával, illetve az adatok nyilvánosságra hozatalával, valamint az egészségi állapotát veszélyeztető környezeti és egyéb tényezők megszüntetése érdekében szabályozandó feladatokkal. A többi között elfogadták a. szociális bizottságnak azt a javaslatát, amely szerint a szolgálat vegyen részt a lakosságot érintő és a megelőzést szolgáló programok kidolgozásában és végrehajtásában. Ugyanakkor a képviselők sorra elutasították azokat a módosító indítványókat, amelyek előírták volna, hogy különböző szakmai kérdésekben a szolgálatnak ki kell kérnie az Orvosi Kamara véleményét. Azt a javaslatot sem támogatta az Országgyűlés, hogy a szolgálat engedélyezési jogköre .terjedjen ki a természetgyógyászatra és az alternatív gyógymódokra is. Az a módositvány sem nyerte el a T. Ház egyetértését, amelyben Trombitás Zoltán (Fidesz) o törvényjavaslatot egy új ponttal javasolta kiegészíteni, amelynek lényege: a magánlakás ellenőrzése esetén szigorúbb szabályok érvényesüljenek, a tulajdonos engedélye nélkül csak bírósági végzés alapján legyen jogai a szolgálatnak magánlakásba belépni. A több órás, ebédszünettel is megszakított szavazás után az Országgyűlés 159 igen, 29 nem szavazattal és 31. tartózkodással elfogadta a törvény- javaslatot. Hosszas, a házszabályok tekintetében gyakran bizonytalanságot tükröző szavazás után fogadták el a képviselők a társadalmi szervezetek idei támogatásáról szóló országgyűlési határozatot. A szavazási nehézségek abból adódtak, hogy a plénum az elosztásra javaslatot tevő parlamenti ad hoc bizottság jelentéséről nem volt hajlandó egyszeri szavazással dönteni, így egyenként kellett az ösz- szegszerű átcsoportosító javas- latoikról állást .foglalni. A szavazás azortban nem is egy alkalommal „vakvágányra” jutott, hiszen - mint arra az elnöklő Szűrös Mátyás előre figyelmeztette a képviselőket - elosztási típusú döntéseknél nem lehet egyenként szavazni a módosításokról, mert Így felborul a forrás-oldal és a kiadási oldal pénzügyi egyenlege. 400 millión belül maradt a támogatás A szavazás „ellehetetlenülése" láttán több képviselő is ügyrendi javaslatot tett a határozathozatal elhalasztására, s volt, aki egy új ad hoc bizottság felállítását indítványozta. Tölgyess y Péter (SZDSZ) pedig egyenesen úgy vélte, hogy a mostani szavazással mélypontra került a törvényhozás. Végezetül a képviselők átcso'portositási java slataiva'l sikerült a 400 milliós pénzkereten belül maradni, sőt, egymillió forint tartalék .még fenn is maradt, amelyet azután visszaosztottak az igénylő szervezetek között. Az előterjesztő bizottság javaslatához képest legmarkánsabban a Hazafias Népfront utódszervezetének, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének támogatási keretéből faragtak le a képviselők: Így a TESZ az előzetesen megállapított 26 millió forint helyett csupán 13,5 milliót kapott. Teljesen megvonták a támogatást az Országos Béketanácstól, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől. Jelentősen — 5,6 millió forinttal — növelték viszont a Történelmi Igazság- tétel Bizottságnak juttatott összeget. A határozathozatalt követően személyi kérdésben döntötték a képviselők: Hága Antónia (SZDSZ) helyére Fodor Tamást (SZDSZ) választották a‘ kulturális bizottság tagjává. Ezzel az Országgyűlés szerdai munkanapja végétért. IYEC0-bemutató Az olasz IVECO-gyár tehergépkocsijaival ismerkedhettek tegnap Pécsett az érdeklődök, az Interglob üzemegységénél. A magán- és közületi fuvarozók hat teherautót tekinthették meg: az IVECO ZETA és DAILY tipuscsalád 1,5-7 tonna közötti hasznos terhelésű járműveit, valamint tájékoztatást hallgathattak meg a cég tevékenységéről. Az Interglob megkezdte az IVECO haszongépjármüvek magyarországi értékesítését és szervizelését: azok, akik ebben o hónapban vásárolnak, illetve rendelést leadnak, különféle kedvezményekben részesülnek. Közel hárommillió forintért akár meg is vásárolható az IVECO ZETA típusú teherautója Fotó: Läufer László Társaság a harkányi termálszálló építésére Társaságot alapított a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat, a Baranya Megyei Közgyűlés Hivatala, a Pécsi Kereskedelmi és Hitelbank Rt., valamint a Harkányi ön- kormányzat o termálszálló építésére. Az alapítók egyenként több, mint négymillió forint betéti díjjal szálltak be. Az alapító okiratot a megyei közgyűlés egyetértő határozata utón írják alá. A társaság az előkészületi munkákat szervezi, rövidesen versenytárgyalást ír kei. A szálloda építtetője egy vegyesvállalat lesz, amelynek tagjai nyugati és magyar vállalkozók, valamint a napokban megalakult társaság. A szálloda a fürdő szomszédságában lesz. Az önkormányzat megkezdte a terület kisajátítását, a jelenlegi tulajdonosokkal egyezségre jutott, és folyamatosan írják alá a szerződéseket. Várhatóan egy hónap múlva megkezdődhet a közművek kiépítése, és valószínűleg 1993-ban már fogadja a 632 férőhelyes termál- szálló o vendégeket. A tervek szerint kétmilliárd forintba kerül a gyógyszálló- komplexum. Sz. K. Ötven nap a javítónál Alkatrészárak Tavaly októberben megsérült Szántóék Fiat Regatája: Szek- iszárdon egy egyirányú utcában haladtok szabályosan, amikor velük szembe jött egy kocsi. Az ütközést elkerülendő a Regata vezetője - Szántó Mihály fia — félrerántotta autója kormányát, a karambolt ezzel elkerülte, ám az utca szélén levő betonperemre sodródott. A személygépkocsin - legalább is külsőleg - nem keletkezett nagy kár, de mivel a baloldali kormányösz- szekötő meghajlott, á vontatás elkerülhetetlenné vált. S ezzel megkezdődött a bátai Szántó Mihály tanulságoktól nem mentes autójavftási ügye .. . * Az ötéves Fiat Regatát hazavontatták, a tulajdonos annak rendje és módja szerint felkereste a biztosító kárrendezési fiókját, ahol megállapodtak - az ÁB a javítás után fizet. Szántó Mihály elindult szerelőt keresni, végül a Mohácsi Autójavító Kisvállalatnál kötött ki. A naptár ekkor 1990. október 17-ét mutatott: közölték vele, hogy vállalják a kocsi javítását, az alkatrészeket pedig megrendelik, s ha megérkezik az árajánlat, értesítést küldenek. Szántó Mihály a szervizben hagyta autóját, hazament és várt, várt... Teltek, múltak a napok, néhányszor érdeklődött az autójavítónál, de semmi biztatót nem tudtak mondani. November 27-én (!) végre-valahára jött a postás, a várva várt .levéllel. Értesítés. 360/90. Az ön által megrendelt szg. alkatrészek árajánlata megérkezett, mely 431 334 Ft. 'Amennyiben pénztárunkba előlegként 166 000 Ft-ot befizet, úgy a megrendelést elfogadottnak tekintjük és intézkedünk az alkatrészek beszállításáról. A gyors bonyolítás érdekében vállalatunkat mielőbb felkeresni szíveskedjen. Wölfling János termelésvezető h." Szántó Mihály a kapott értesítéssel felkereste a biztositót, ahol közölték vele, ez olyan magas árajánlat, amit ők nem tudnak kifizetni. (Talán nem felesleges megjegyezni, hogy a Regata becsült értéke 600 000 forint körüli, így nem csoda, hogy a javítással együtt 450 000 forintot meghaladó számlát az .ÁB finoman fogalmazva is túlzottnak tartotta.) A kárfelvétel során egyébként az alábbi alkatrészek cseréjét tartották indokoltnak: 1 keréktárcsát, 1 bal oldali féltengelyt, 1 porvédő gumit, 1 alsótrapézt, 1 fény szórót, 1 első villogót, 2 hűtő- gumit, 1 sárvédő betétet, 1 gumigyűrűt, 1 összekötő gömbcsuklót. — Pontosan az ötvenedik napon - azóta volt ott a szervizben — kénytelen voltam elhozni a mohácsi vállalattól a kocsit, ahol közölték velem, ők csak ennyiért tudják elvállalni, s ha úgy gondolom, vigyem máshova — meséli Szántó Mihály. - A dolog érdekessége, hogy mivel a szerviz területén állt az autóm majd két hónapig, s az ajánlatukat nem fogadtam el, tárolási díjat is felszámoltak, napi 50 forintot. De igazán nagyvonalúak voltak, mert „csak" 245Ö forintot kértek tőlem, mondván, az ötvenedik napot elengedik . .. Igaz, a hibafelvétel költségét ki akarták fizettetni. Szántó Mihály mit tehetett mást, a tárolásért fizetett, ismét felfogadott egy autómentőt, hazavitette a kocsiját Bátora, s elkezdett újból szerelő után rohangálni. Néhány napon belül rábukkant a szekszárdi Autórenova Kft.-re, melynek képviselője látatlanban — Szántó úr elmondta, hogy mit kell javítani- 200 000 forintos (!) árajánlatot tett. Az események ezután olyan gyorsan és olyan ideálison peregtek, mint a mesében. A Regatát bevontatta az Autórenova műhelyébe december közepén, s bár ebben a szevizben sem dolgoztak a karácsonyi ünnepek idején, január 21-én elkészültek a javítással. Mit tetszenek gondolni, mennyit kellett a kocsi tulajdonosának fizetni? Az alkatrészekért 126 491 forintot- nem 431 334-et! -, a javításért pedig 20 596 forintot. Ezt az összeget a biztositó minden további nélkül kifizette. * Természetesen érdekelt az üggyel kapcsolatban a másik fél, a Mohácsi Autójavító Kisvállalat képviselőjének a véleménye is. Hogyan lehetséges, hogy az egymástól félszáz kilométernél is kisebb távolságra levő javítóüzemek ilyen óriási eltéréssel tudják beszerezni az alkatrészeket? Első nekifutásom e kérdés tisztázására sikertelen maradt, ugyanis a kisvállalat személygépkocsi részlegének vezetője csak annyit mondott, „mi árajánlatot kértünk, a partnerünk ekkora összeggel adta meg, á többi engem nem érdekel'.’. Ezután arra kértem, láthassam az allkatrészajánlatot, erre Le- lovics Alajos bevitt az irodába — addig az ügyfélváró előtérben beszélgettünk -, ahol a gazdasági igazgatóhelyettes azután kíváncsiskodott, hogy joga van-e ilyent kérni az újságírónak. Miután a hölgy kétszer is megkérdezte a nevemet — ő elfeledkezett bemutatkozni —, nagyon udvariasan arra kért, hoqy ez irányú kérésemmel váriam mea Wölfling Jánost, aki eldönti, hoqy ad-e információt, megmutatja-e az árajánlatot vaqy sem. Néhány nop múlva Wölfling János termelésvezető - igazgatója mór hónapok óta nincs a cégnek - készségesen fogadott. — December végétől megszakítottuk a kapcsolatunkat az Agrárszövetkezét Kereskedőháza Miskolci KV. Budapesti Kereskedelmi Irodával, mert mi is drágának találtuk az ajánlataikat, s hosszúnak az átfutási időt - állította a termelésvezető. Mutatja a hosszú nevű cég ajánlatát, mely nem kevesebb, mint 36 136 schillinges beszerzési árat hoz ki a 9 tétel alkatrészért, plusz-áfát. Kiváncsi voltam az alkatrészbeszerzők véleményére is. Vajon a szabad árba minden belefér?- Nézze uram, a külföldi partnerünk ilyen árajánlatot adott, mi nem tehetünk mást, a gépkocsi tulajdonosnak jogában áll elfogadni, illetve el nem fogadni ezt - mondta Mlizséri Miklósné irodavezető.- Ez világos, csak az nem. hogyan lehetséges, hogy az önök alkatrészárai több mint háromszor többe kerülnek, mint amennyiért véqül is egy másik cég beszerezte.- Nyilván olcsóbb forrást tudnak.- Mennyi az önök jutaléka?- Ebben az esetben 3,5 százalék lett volna. De nem jött létre üzlet, úgyhogy ne haragudjon, de nem is értem, hogy mit akar. Talán mások igen. Roszprim Nándor