Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-21 / 78. szám

■EB9R3EEXQ9BHEE8dJ£39HN íwfrMv I niniwiníniiii Júliusban: Pécsi Ipari Vásár Új helyszínen, az Apáczai Csere János Nevelési Központ az idei Pécsi Ipari Vásár, amelyre már csaknem száz hazai komplexumában, 5000 négyzetméter iedett és szükség sze- cég jelentette be részvételi szándékát. (Tudósításunk a 9. rint több tízezer négyzetméternyi nyitott területen kap helyet oldalon) Göncz Árpád hazaérkezett Belgiumból Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke szerdán hazaérkezett Belgiumból, ahol - Václav Havel csehszlovák államfő, Doina Cornea, a ro­mán demokratikus ellenzék ve­zető személyisége, Bronislaw Geremek, a lengyel átalakulás egyik vezéregyénisége és Alek- szej lablokov, a Greenpeace szovjet szervezetének elnöke társaságában — a brüsszeli egyetem díszdoktorává avatták. Jeszenszky Géza Dél-Koreába látogat Amerikai látogatását befe­jezve hétfőn Jeszenszky Géza külügyminiszter hivatalos láto­gatásra Dél-Koreába utazik - jelentették be szerdán a Kül­ügyminisztériumban. Jeszenszky Géza útja része annak a kapcsolatépítésnek, amely Göncz Árpád köztársa­sági elnök novemberi látoga­tásával vette kezdetét. Budapesten tanácskozik az autóklubok világszervezete A Magyar Autóklub szerve­zésében Budapesten tartja ez évi plenáris ülését az Autó- és Touring Klubok Világszer­vezete (AIT). A rendezvény megnyitása alkalmából Siklós Csaba közlekedési miniszter szerdán az Autóklub székhá­zában tartott előadást. Az 1898-ban alakult genfi székhelyű világszervezet jelen­leg 84 orszáq, 122 autó- és touring klubját tömöríti, me­lyek együttesen 80 millió autós érdekeit képviselik. Húsvéti vásár Mohácson Mohács főterén szerdától március végéig — a karácso­nyihoz hasonló — húsvéti vá­sárt rendeznek. A helyi pol­gármesteri hivatallal 19 ma­gánkereskedő kötött szerző­dést. A különböző ruházati cikkeket, játékokbt, ajándék- tárgyakat kínáló kereskedők között egy zöldséges és egy büfékocsi is helyet kapott. KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúli napló II. évfolyam, 78. szám 1991. március 21., csütörtök Ara: 7,90 Ft Törvény az egyes nyugíjak felülvizsgálatáról és a tisztiorvosi szolgálatról Döntések napja a Parlamentben Határozat a társadalmi szervezetek támogatásáról Szabad György házetnök az Országgyűlés szerdai munka­napjának kezdetén bejelentette: a képviselők határozatot hoz­nak az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról és nyugdíjkiegészi- tések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az eh­hez kapcsolódó országgyűlési határozattervezet ügyében; sza­vaznak az országos népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat­ról szóló törvényjavaslatról, továbbá a társadalmi szervezetek idei támogatásáról. Napirend előtt Medgyasszay rött megalakult ideiglenes László (MDF) Szigeti Attilá- Nemzeti Tanács elnökéről em- ról, az 1956 októberében Győ- lékezett meg; az 1957 máju­sában letartóztatott, majd ki­végzett politikust — aki 34 évig jeltelen sírban pihent -, most helyezik méltó tisztelet- adással örök nyugalomra szü­lővárosában, Kapuváron. A T. Ház eztán úgy dön­tött. hogy részletes vitára bo­csátja a koncessziós törvény tervezetét, majd megkezdő­(Folytatás a 3. oldalon) Ma ülést tart a kormány Napirendjén az egyházi ingatlanok rendezése, a gyógyszer- támogatás, valamint az érdekegyeztetés mechanizmusa A kormány csütörtöki ülé­sén többek között foglalkozik a külkereskedelem devizaható­ságii ellenőrzésének továbbfej­lesztésével, az- egyházi Ingat­lanok sorsával, a gyógyszerek fogyasztói árának társadalom- biztosítási támogatásával, va­lamiint az érdekegyeztetési fó­rumok működésével. Szó lesz a kormányülésen az egyházi ingatlanok sorsá­ról is. Mint ismeretes, a kor­mány az egyházi tulajdon ügyében kivételes álláspontot képvisel. Minden más eset­ben csupán a privatizációval, Illetve a kárpótlással ért egyet, az egyházi tulajdonnál viszont — mivel ezek az ingatlanok többségében közérdekű, a tár­sadalom szempontjából igen fontos célokat szolgálnak - indokoltnak tartja a reprivati­zációt. A testület csütörtökön várhatóan dönt arról, hogy mi­ként történjék az igénybeje­lentés, a kérelmek elbírálása. Nemzeti egészségmegőrző és rákellenes program Tovább romlott a bányák biztonsági helyzete A bányászat általános biztonsági helyzete az el­múlt évben romlott. A ha­lálos balesetek száma ugyan nem emelkedett, de a balesetek gyakorisá­ga jelentős mértékben nőtt, — erről tájékoztatták Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi minisztert, aki szerdán felkereste az Or­szágos Bányaműszaki Fő­felügyelőséget. A pezsgő palackozása szünetel, de az előkészítőben az üvegek tisztításánál igazi nagyüzem van már... Fotó:' Läufer László Pezsdülő pezsgőexport A Pannonvinnél áll a termelés - de már nem sokáig A rádió keddi híradása sze­rint hamarosan megoldódhat­nak a hazai pezsgőgyárak for­galmazási gondjai. Ezt egy a Szovjetunióval megkötendő szerződés biztosítaná, misze­rint a szovjet fél 130 millió dollár értékben vásárolna pezsgőt és bort Magyaror­szágtól. Megkérdeztük, hogyan érintené ez a szerződés a Porwonvin Rt.-t, amely tavaly 3 millió .palack pezsgőt szállí­tott a Szovjetunióba. Halmai János vezérigazga­tó elmondta, hogy erre az év­re semmilyen szerződést nem kötöttek imég a Szovjetunió­val, ami máris fennakadást 'okozott ö nagyrészt keleti piacra épülő termelésiben. A meglévő kapacitás ellenére az idei év első három havi pezs­gő előállítása minimális. Pon­tos információjuk még nincs a szerződésről, de nagyon vár­ják a döntést. A pécsi pezsgőgyárban ja­nuár óta szinte áll a termelés. A 131 fős dolgozói létszám foglalkoztatását egyéb felada­tok ellátásával megoldották ugyan, de Kertvéllesy László- né igazgatónő szerint ez a jövő hónaptól már nem tart­ható. A Földművelésügyi Miniszté­riumból kapott hír azonban megnyugtathatja a dolgozókat és o vezetést egyaránt. Szabó György mezőgazdasági osz­tályvezető-helyettes elmondta, hogy a szerződés megköttetett, magánjogi formában. Ez a korábbi államközi szerződések szintjén ad elvi lehetőséget a szállításra. Várhatóan április elsején választja ki az igényelt termékeket a szovjet fél, ez utón indulhatnak be az első szállításaik. Szabó György tá­jékoztatása szerint a szerződés országosan körülbelül 700 ezer- hektoliter minőségi palackos bor és 22 ezer hektoliter pezs­gő exportálását jelenti. P. V. AZ ON ÜZLETE ERDEKEBEN... Jótanácsok vállalkozóknak a 7—8—9—10. oldalakon Berendezték a dömörkapui új szállodát Pécsett a MÁV beruházásá­ba megszépült, bővült az egy­kori turistaszálló Dömörkapu- nál. Megtörtént o három szál­lodai egység belső berende­zése. Hamarosan kezdődik a próbaüzem. Az első vendége­ket nyár elején fogadják. Nemzeti egészségmegőrző és rákellenes programot dolgozott ki a Magyar Rák Liga ps a Rákellenes Laser Alapítvány. Az egészségügyi kezdeménye­zés megvalósítására létrehoz­zák a Nemzeti Egészségmeg­őrző és Rákellenes Központot. Ez a bejelentés hangzott el a két szervezet tudományos ülé­sét követő sajtótájékoztatón, a SOTE bőrklinikán, szerdán. Legfontosabbnak tartják a hazai egészségkultúra emelé­sét, vagyis azt, hogy minden egyes ember életmódjában, munkastílusában törekedjen az egészség megőrzésére, a rák megelőzésére, A nemzeti rákellenes terve-, zet második pontja a gyógyí­tással foglalkozik. Eszerint: Ma­gyarországon is létre kívánják hozni — a korai daganatos betegségek felismerésére - az országos, egységes, komplex szűrővizsgálati rendszert. Ugyancsak szeretnék elérni azt, hogy a rákbetegek testi-lelki kezelése, gondozása a lehető legmagasabb szinten tör­ténjen. Olcsóbban veszik, olcsóbban adják A Möbiusz csökkenti árait Az utóbbi egy hétiben több árcsökkentésre is elszánta magát a Möbiusz Húsipari Vállalat. Elhatározásuk bizo­nyára örömet oikoz a fogyasz­tóknak, akik bíznak abban, hogy a termelői árcsökkentés a fogyasztói áraikban is meg­jelenik, ellenben újabb pofán a sertéshizlalóknak, aíkiktől az eddigieknél kilónként néhány forinttal olcsóbban veszik át a (hízott sertéseket. Brun József, a Möbiusz Hús­ipari Vállalat vezérigazgatója szerdán a Baranya Megyei Mezőgazdasági Termelők Szö­vetségének székhazában tar­tott tájékoztatót a húspiaci (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap este Pécsett, a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében rendezték meg az „Éneklő Ifjú­ság" hangversenysorozat döntőjét. Képünkön a pécsi Babits Mihály Gimnázium leánykara énekel. (Tudósítás a 2. oldalon) Fotó: Läufer László

Next

/
Thumbnails
Contents