Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-12 / 42. szám
2 üj Dunántúli napló 1991. február 12., kedd A pécsváradi önkormányzat és a társközségi képviselőtestületek ülése A pénzügyi tervet nem fogadták el Magyar—német nyelvű táblák a pécsváradi intézményekben KatonaTamás látogatása Belgrád ban A pécsváradi önkormányzat a társközségi képviselő testületekkel együttes ülést tartott tegnap» Pécsváradon, a művelődési házban. Az együttes ülés napirendjén az 1991. évi pénzügyi terv megállapítása, valamint a közös intézményi bizottságban a bizottsági tagok megválasztása szerepelt. A költségvetés jóváhagyása két ütemben történik. Ezen az ülésen az első ütem került megvitatásra, mely szerint meg kell állapítani a közös üzemeltetésű intézmények költségkeretét, és ennek alapján az egyes önkormányzatokra - településekre — jutó pénzeszközöket, melyet népességarányosan osztottak fel a tervezetben. Ennek összege 4315 Ft/fő, mely összeg jelentősen meghaladja a megelőző évi 1000 Ft/fő társközségi átlagot. A fejkvóta összegét növelhetik a községek, a területi bevételekkel, mint földbér, közterületi használati díj, helyiségbér stb. Az előterjesztett pénzügyi tervet azonban a testületi ülés nem fogadta el, 10 igen és 20 nem szavazattal. Kakas Sándor pécsváradi polgármester 15 perces szünetet rendelt el, hogy az érdekelt társközségi polgármesterekkel egyeztesse a tervben meghatározott elosztási módszert. A szünet hosszúra nyúlt, és majd' egyórás szünet után született meg a nemleges döntés. Ennek oka sokszor a kellő ismeret hiánya, vagy az, hogy a kutató és a gyakorlati alkalmazó nem tudnak egymásról. Egy tudományos kutatás, annak eredménye pedig any- nyit ér, amennyi abból a gyakorlatból használható. A műszakiak és orvosok közös gondolkodására, együttműködésére jó példa a Janus Pannonius Tudományegyetem fizika tanszékének lézer kutatási programja és az itt elért eredményeknek a sebészetben, az ideggyógyászatban, a reumatológiában való alkalmazása, illetve a tapasztaltak közös kiértékelése, ez a továbbgondolkodást, a műszerek és módszerek tökéletesítését segíti elő. (Folytatás az 1. oldalról) jönnek ebédelni a lakóházuk alsó szintjén lévő ebédlőbe. Mint mondták, nem az egyedülálló, kispénzű nyugdíjasoktól, a munka nélkül maradt emberektől tartanak, hanem a munkát kerülőktől, azoktól, akiknek nincs is igényük más életformára. Tegnap azok voltak meghatározó többségben, akik rászánták magukat, hogy eljönnek, és elfogadják az A testület abban állapodott meg, hogy szerdán, 13-án az anyag részletes ismeretében újra összeülnek, de most már csak a polgármesterek, felhatalmazást kapva a képviselő- testületi tagoktól, hogy a végleges döntést meghozzák. Az idő nagyon sürgető, ímert február 22-én lejár a pénztámogatási pályázat határideje, és költségvetés nélkül pályázni nem lehetséges. A pályázatra pedig szükség lenne, segítségével megoldható lenne Erdősmecske, Nagypall és Lovászhetény ivóvízvezetékkiépítése, míg Pécsvárad esetében tovább lehetne fejleszteni az ivóvíz, szennyvíz további bővítését, és lehetőség nyílna egészségügyi műszerek beszerzésére is. Remélhetőleg szerdán kompromisszumra kerül sor, és az elosztás módjában megegyezés születik. Az együttes ülés után a pécsváradi testület tartotta külön ülését. A tervezési és működési szabályzatot tárgyalták, melyben foglalkoztak többek között Pécsvárad címerének elkészítéséről. Mivel Pécsváradon jelentős létszámú német nemzetiség él, a község névtábláját ,a közszolgáltatást nyújtó intézmények feliratait német nyelven is el kell helyezni, javasolja a község névtábláját, a köztartja, hogy a szolgáltatók is helyezzék el a kétnyelvű táblákat a községben. Az alapítvány célja a műszaki-természettudományok kutatás-fejlesztési eredményeinek az orvosi gyakorlatba való átültetésének elősegítése, hogy ezáltal a beteget kevésbé terhelő, gyorsabb gyógyulást biztosító diagnosztikai és terápiás módszerek kerüljenek alkalmazásra. (Az alapítványt tevők: dr. Czopl Józsel egyetemi tanár, dr. Kozma László egyetemi tanár, dr. Rédey Tibor főorvos, dr. Török Zoltán főorvos.) Az alapítvány csekkszámla száma: OKHB Rt. 242-88888-93521. A csatlakozók nem pénzbeli, hanem dologi eszközöket és adományokat is az alapítvány rendelkezésére bocsáthatnak. ingyen ebédet. De reménykednek: lehet változtatni az elnevezésen, a formán, oly módon, hogy az önérzetük is elviselje. A közvetlen környéken Ickók pedig abban, hogy ez a helyiség valóban csak- átmeneti ideig lesz népkonyha, s utána nekik marad mint lakóközösségi klub, ahol az idősek, betegek étkezhetnek is. Mert az tény, hogy sokan vannak, akik rászorulnának. T. É. Katona Tamás külügyi államtitkár a jugoszláv szövetségi külügyi titkárság meghívására hétfőn látogatást tett Belgrádban. Megbeszélést folytatott MHívője Maksziccsal, a külügyminiszter első helyettesével. A külügyminisztériumi államtitkárt és a kíséretében lévő Szokai Imre helyettes államtitkárt fogadta Budimit Loncsar külügyminiszter. Katona Tamás a tárgyalások során részletes tájékoztatást adott az úgynevezett fegyverügylet kapcsán Antall Józsel kormányfő által elrendelt vizsgálat körülményeiről és tényei- ről. Hangsúlyozta: Magyarország alapvető érdeke, hogy a magyar—jugoszláv viszony újra a kölcsönös bizalom alapjára helyeződjék és rendkívül sajnálatosnak minősítette, hogy Lengyel-szovjet tárgyalások Varsóban hétfőn a külügyminisztérium épületében megkezdődött a lengyel-szovjet szakértői tárgyalások negyedik fordulója a német területről kivont szovjet haderők áthaladásáról és a Lengyelországban állomásozó alakulatok kivonásáról. A lengyel fél mindkét kérdést nemzetközi szerződésben rögzítve szeretné tisztázni. A legvitatottabb Varsónak az a kívánsága, hogy a németországi előtt vonják ki a lengyel- országi szovjet csapatokat, és ezt a műveletet még ez év végéig fejezzék be. A lengyelek a magyar és a csehszlovák példára hivatkozva nem tartják lehetetlennek, hogy a csupán szimbolikus erőt képviselő szovjet katona még 1991-ben elhagyja országukat. ♦-<?- BELGRÁD: Zágrábban hétfőn hivatalosan cáfolták azt a belgrádi hírt, hogy a Vatikán kész négymilliárd dolláros hitelt nyújtani Horvátországnak. A zágrábi közlés szerint tavaly ősszel valóban szó volt egy egymilliárd dolláros hitelről, de a tárgyalások megszakadtak. Sorok. Hosszúak, tömöttek, idegesek. Némelyik hónapok óta szinte csak növekszik. A végére álló nem kérdezi, mivégre e tömeg. Úgyis tudja: nem élelmet, hanem „doku- mentet" osztanak. Ára is van ennek a papírnak, pedig lehet, hogy kidobott pénz az a néhány rubel. Sebaj, legalább megpróbálja: legfeljebb itthon marad. A sorok hosszan feketéllenek a szovjet télben. Szinte minden nyugati diplomáciai képviselet előtt, újabban a lengyelnél is. Tavaly több, mint félmillióan sikerrel vették az akadályt. Bejutottak, kitöltötték, megkapták, utazhattak. Legtöbben Izraelbe, — többnyire Budapesten keresztül -, több mint 200 ezren. Németország 140 ezer németszórmazá- sú szovjet állampolgárt, míg Görögország 22 ezer görögöt fogadott be. Az Egyesült Államok 62 ezer embernek adott beutazási engedélyt. A nagy „bevándorló" országok, mint az USA, Kanada, Brazília, Ausztrália azonban fékezni szeretnék ezt az óriási hullámot. Óvatos becslések szerint ugyanis legalább 15 millióan akarják végleg elhagyni a hatalmas országot. Kivált Németország tart az újabb szovjet bevonulástól. az ügy kapcsán feszültség keletkezett az eredményesen fejlődő kapcsolatokban. Ismételten megerősítette a magyar kormánynak a február 1-jén nyilvánosságra hozott, a két ország kapcsolataira vonatkozó elvi álláspontját. Aláhúzta, hogy a Magyar Köztársaság kormánya az ügyből levonta a megfelelő következtetéseket és a teljes és megnyugtató rendezés, valamint hasonló esetek ismétlődésének kizárása érdekében megteszi a szükséges szigorításokat és garanciális lépéseket. A jugoszláv fél nagyra értékelte a magyar kormányfő erőfeszítéseit és intézkedéseit a tények feltárására. Személye iránt változatlan bizalommal viseltetik. A Katona Tamás által átadott jegyzéket az ügy végleges lezárása irányába Tekintettel a hadműveleti térségben március elejétől várható homokviharokra, a földi harcok addig megkezdődnek — tűnt ki a szaúd-aró- biai főparancsnokság szóvivőjének hétfői tájékoztatásából. Richard Neal tábornok közölte hogy az időjárási tényezőt nagymértékben figyelembe veszik a tervezésnél. George Bush amerikai elKutyaszoritóba került a bonni kormány: némileg csökkentette ugyan a korábban beígért segítségét, hogy jelezze: szigorúbb feltételeket támaszt a várható áradattal szemben, ám ez aligha csökkenti a kérelmezők számát. Moszkva közben azzal vágott vissza: csak nem újabb falépítésbe kezdtek a németek? Nemcsak Németország került „szovjet ártérbe". A legtöbb nyugat-európai állam azon sajnálkozik: mi lesz, ha a szovjetek kezükbe vehetik a világútlevelet. Azt, persze, nem teszik hozzá, hiszen lehet, hogy nem is tudják: a passzus mellé évi 30 dollárnak megfelelő konvertibilis valuta jár, s ezzel aligha lehet „Gorenje- túrákra" indulni a szabad világba. A tavalyi mintegy félmillió szovjet állampolgár szinte kivétel nélkül rokonokhoz költözött. A kivándorolni szándékozók zöme azonban úgynevezett gazdasági menekült, vagyis olyan, aki a hazai nyomorúságos életkörülmények miatt, jobban fizető állás reményében int búcsút a Rogyina Maty-nak. Munkaközvetítő cégek tucatjai alakultak az elmúlt hónapokban — jobbára nyugati támogatással —, hogy így „segítsék" az elvándorlótett fontos lépésnek minősítette. Kijelentette, hogy Jugoszláviának a két ország szoros együttműködéséhez, a jó magyar-jugoszláv kapcsolatok ápolásához alapvető érdekei fűződnek, és közös erőfeszítéseket tart szükségesnek a bizalom mielőbbi teljes helyreállításához. Jugoszlávia természetesnek tekinti, hogy Magyarország jó kapcsolatokat tart fenn a szövetségi kormánnyal, és Jugoszlávia köztársaságaival is. A jugoszláv kormány nevében elutasított minden olyan feltételezést, amely az adott ügyet összefüggésbe hozza a Jugoszláviában élő magyarsággal, annak szervezeteivel. Jugoszláv részről is szükségesnek tartják, hogy a legutóbbi budapesti kormányfői találkozó volánok hétfőn, közép-európai idő szerint este fogadta Richard Cheney védelmi minisztert és Colin Powellt, a vezérkari főnökök tanácsának elnökét, hogy azok szaúd-arábiai útja után a háború további lépéseiről tanácskozzék velük. A Fehér Ház szóvivője előre jelezte, hogy a feltehetően döntő stratégiai tárgyalásokról érdemi tájékoztatást nem adkat. Ám jogállásuk mind a mai napig tisztázatlan. A munkaügyi miniszter egy sajtóértekezleten a minap azon kesergett, hogy kétoldalú államközi megállapodások híján százezreket csapnak be, hoznak bizonytalan helyzetbe. A miniszter egyébként hozzátette: a jövőben maga a főhatóság lép elő közvetítővé, hogy „biztosítsák a külföldön munkát vállalók szerződési feltételeit". Egyelőre csupán néhány ezer szovjet kérelmező tudott érvényes szerződéshez jutni. A szovjet hatóságok ugyanis nagyon alaposak és nem dőlnek be mindenféle álszerződésnek, meghívólevélnek. Azt mondják: ilyet bárki vehet (egyébként vesz is). Valójában azonban keserű beismerés van e „körülményesség" mögött. Maga a munkaügyi miniszter is elismerte: egyre riasztóbb az agyelszívás, az elitértelmiséget semmi sem tarthatja itthon. Ideje lenne már legalább a nyugatihoz megközelítő munkakörülményeket biztosítani. Vannak, persze, politikai motívumok is. A „bárhol, csak itt nem" végső elkeseredettséget mutat. Malika Rudkovszkij csecsen származású nő tavaly decemberben érkezett Tel Avivba zsidó férjével és csamennyi megállapodása megvalósuljon. * A jugoszláv külügyminisztérium tájékoztatása alapján a belgrádi rádió és televízió részletesen beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket Katona Tamás külügyi államtitkár folytatott Belgrádban a fegyverüggyel kapcsolatban. A rádióban vezető külpolitikai hír ,volt a téma, a televízió a negyedik hírként, rövidebben adott ismertetést a közleményről, s ehhez a jelentéshez kapcsolódott Antall József miniszterelnök vasárnapi televíziós beszédének híre, amelyhez egyúttal rövid filmbejátszást is adtak. Ez kiemeli Antall beszédének azt a részét, hoqy nem lesznek személyi változások a kormányban. nak, így nem várható annak bejelentése, kezdenek-e a szövetségesek szárazföldi támadást is Irak ellen és mikor. Az illetékesek egyébként ismételten jelezték, hogy a földi offenzíva elkerülhetetlen, csak időzítése vitatott. Cheney és Powell a Fehér Ház előtt Mose Arensz izraeli védelmi miniszterrel tárgyalt, nyilván ugyanerről a kérdésről. Kedden Washingtonba érkezik Tom King brit és Pierre loxe francia védelmi miniszter, akikkel ugyancsak egyeztetik a háborús terveket. A Fehér Ház szóvivője hétfőn ismét hangoztatta, hogy a Szovjetunió változatlanul támogatja a koalíciót, de Mariin Fitzwater először bírálta a legutóbbi szovjet megnyilvánulásokat: Mihail Gorbacsov elnök szombati beszéde „szerencsétlen” abból a szempontból, hogy olyan képet segít kialakítani a világban a háborúról, amilyent Szaddám Húszéin, iraki elnök szeretne — hogy az Egyesült Államok a polgári lakosságot támadja, pedig nem ez a helyzet — mondotta. A szóvivő szerint a múltheti — állítólaaos — iráni közvetítési kísérletek nem vehetők komolyan. ládjával. Nem riasztotta visz- sza az sem, hogy az iraki rakéták egyik fő célpontja éppen Tel Aviv. Állásuk, lakásuk nincs, élelmük is alig. Tökéletes bizonytalanságban élnek. „Tudom, hogy bármikor ide is átterjedhet a háború, de még mindig jobb, mint ,ott’, ahol diktatúra, pogrom és éhínség fenyeget" - zokogta egy amerikai újságírónak. Egy taskenti magántaxis az Egyesült Államokba szeretne menni. Vlagyimir Vodo fiatal moszkvai pincér pedig Litvániába készül. Arra számít, hogy azonnal elnyeri a litván állampolgárságot, így végre kiutazhat vágyai országába, a Dél-Afrikai Köztársaságba. „Ott sok fekete és kevés fehér ember él. A fehérek mégiscsak szívesebben veszik, ha egy fehér szolgálójuk van” - vélekedett a minap. Vlagyimirnak később mégiscsak csalódnia kellett. A dél-afrikai bevándorlási hivatal ugyanis megküldte a tavalyi kérelmek elbírálásáról szóló dokumentumot, s a hat (!) név közül egyik sem volt az övé. Lehet, hogy mégiscsak jobb a fekete, mint a fehér? Mester Nándor, MTI—Panoráma Sántha László Üjabb alapítvány Gyógyítás korszerűbb eszközökkel (Folytatás az 1. oldalról) S. Zs. Népkonyha nyílt Pécsett NAGYVILÁGBAN Üböl-haboru Szárazföldi támadás a homokviharok előtt? BONN: John Major brit miniszterelnök február 11-ikén, vendéglátójával, Helmut Kohl német kancellárral. MTI-telefotó Szovjetunió: elmenni, el...