Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-09 / 39. szám
IO aj Dunántúlt napló 1991. február 9., szombat Villanások Anyaság Gyermeket várni nagyon nagy öröm. Az anya számolgatja a szülésig visszalévő napokat, az apa simogatja a kismama hasát, elképzelik milyen lesz a bébijük ... S örülnek családtagok, barátok, ismerősök — s örül a társadalom is. Vagy nem? „Nyilatkozat. Alulírott anyagi és büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, tudomásul veszem, hogy szülési szabadságom a szülést követő 6 hét elteltével megszűnik, ha az újszülött meghalt, állami gondozásba került vagy az újszülöttet örökbe fogadták. Amennyiben a fenti esetek közül valamelyik bekövetkerik, azt a ... Hivatalnak bejelentem. A biztosított aláírása, lakcíme." De jure biztos, hogy szükséges egy_ ilyen nyilatkozat, ezt nem vitatom. Na de a forma? A jövő héten Nagy, nagy örömmel jelentem, hogy nem hiánycikk immáron a huszonöt wattos csavart gyertyaégó. Megyek az izzóboltba, mondom, hogy mit kérek, a kedves eladó sajnálkozva közli, hogy jelen pillanatban nincs, de nézzek be a jövő héten. Eltelik az egy hét, beszédelgek az izzóboltba — tényleg nagyon kellene az az égő, mert a csillárunkon mór három nem Világít —, a változatlanul kedves eladó mondja, sajnos nem jött, de a jövő héten biztosan étkezik, ők megrendelték. Van egy hetem, gondoltam, körberohanom a várost, minek nekem szakbolt, hátha megkapom máshol, áruházban, műszakicikk üzletben. Nem kaptam. Sehol nem kaptam. Alig vártam, hogy jövő hét legyen, beszáguldoztam az izzóboltba, a hölgy még mindig kedves, most már ismerősként ő köszön előre, arcára félszeg mosoly rajzolódik, nem, ez nem a gúny mosolya, inkább az együttérzésé. En kérdem: érkezett, ő válaszol, sajnos nem, de talán a jövő héten . . . Bátortalanul megkérdem, a jövő héten tényleg lesz, ő bátortalanul válaszol, hogy igazából nem tudia, de talán . . . Mindenesetre lesem a naptárat, s várom, hogy jövő hét legyen. Cicik A kisváros egyik vendéglátó- ipari egysége versenyt hirdetett, nem is akármilyent. Cici szépségversenyt! Amikor megláttam hirdetéseiket az újságban, gondoltam, mennyi férfinép seregük össze e látványosságra, lesz dolguk a rendezőknek, hogy a formás lányok még formásobb cicijei zavartalanul mutathassák meg kerekdedségüket, kopott barnaságukat ... Afelől sem volt kétségem, hogy lányok is lesznek, hisz igazán nagyvonalúak voltak a díjak, meg aztán erotikával dúsított hétköznapjainkban már igazándiból a szemérem is felhígult. Szóval biztos voltam a sikerben. Ám tessenek megkapaszkodni, -a siker elmaradt. Olyannyira, hogy egyetlen leány és asz- szony sem óhajtotta mellbedobással megelőzni a másikat, ugyanis senki nem jelentkezett. Sőt, a férfiak sem taposták egymás sarkát. Elegünk van a meztelenségből? Vagy önmagukban a cicik már nem vonzanak közönséget? Nem tudom, mindenesetre a fővárosban, már a női iszapbirkózásnál tartanak . . . Büro-grácia A bérlő felhivia a céget, mely bérleményével foglalkozik. Értesítést kapott, hogy lakbérhótraléka van, ezt szeretné tisztázni, mert szerinte nincs. Kellemes női hang szól a telefonba, bérlő bemutatkozik, ügyintéző hölgy nem. — Ne haragudjon, de szeretném tudni, hogy kivel beszélek !- Nem mindegy! — Nem!- Mégis . . . — Könyvelés vagyok!- De kérem árulja el, nem szeretek anonymekkel beszélni. A hölgy mond egy nevet, a bérlő előterjeszti panaszát, nevezetesen, hogy neki nincs lakbérhótraléka, s kéri, ennek nézne utána. A hölgy félreteszi a telefonkagylót, csakúgy koppon, majd azt mondja „nyasgem” . . . Néhány perces kutatás után visszatér, s közli, nincs hátralék, a telefonkagylót pedig lecsapja. Szép volt, büro-grácia! Hirdetés „Fiatal házaspár 1 gyerekkel eltartási szerződést kötne idős személlyel, lakás ellenében. Jelige . .." * „Budapesti panorámás, a Rózsadomb egyik legszebb részén lévő luxuslakásunkat igényesnek eladjuk. Irányár: 30 millió forint. A jelentkezéseket a ... kérjük, . . . jeligére." Roszprim Nándor Amit megvesz a Közönség Az álom ára Van-e pénzünk szórakozni? Nem csökkent jelentősen a Jókai téri antikvárium forgol- ma Felveszi, forgatja, Aztán leteszi, sóhajt, továbbmegy. Akkor kapom el. — Ilyenkor mindig örülök annak, mennyi pénzt tudok megtakarítani — mondja Lengyel Balázs. - Többször is megvizsgálom a könyvet, aztán, esetleg már néhány nap után, végleg eldöntőm, hogy nem kell. Rendszerint csak azokat vesszük meg a családban is, ami ritkaság, vagy eddig nem jelenhetett meg, de tudtunk róla. Legtöbbször ösz- szekötjük a vásárlást születésvagy névnappal. A kicsinek nem veszünk mesekönyvet, még megvannak a mi régi, kissé kopott köteteink, de egyébként is, úgy gondolom, sokkal jobb az a gyereknek, ha az anyja vagy az apja mond neki mesét este. Színház? Oda még jut, bár idén már a klasszikusokat nem néztük meg, csak az egyébként ritkán látható előadásokat. Ha nagyon kíváncsi vagyok egy- egy könyvúidonságra, a kollégámat szoktam zaklatni, ő szívesen költ egy-eay sikerkönyvre, én meq kölcsönkérem tőle. Amúgy sajnálom rá a pénzt. A kérdés egyébként valami hasonló. Arról van szó, igaz-e, amit hittünk: nem lesz pénzük az embereknek a kultúrára, üresen kong majd mozi, színház, könyvesbolt. És mi van most?- Hozzánk főként törzsvevők járnak, értelmiségiek, diákok - mondja Marossy Istvánná, a Széchenyi téri könyvesbolt vezetője. — Nekik van a legkevesebb pénzük, és sajnos sorban el is maradoznak tőlünk. Ráadásul megszűnt a részletvásárlási kedvezmény is. A visszaesés forintban nemigen látszik, mert a könyvek jóval drágábbak, az aktuális sikereket, borsos árú gyerekkönyveket megveszik az emberek. Sokan viszont csak nézelődnek már. Érdekes tapasztalat, hogy már a krimi, a silányabb lektűr, a szexkönyv sem megy, a sok képpel illusztrált szexkönyvet inkább csak a lengyelek, oroszok viszik. Értékes irodalom igen kis százalékban szerepel a kínálatban. Felborult az eddig szokásos rend, ki-ki onnan szerzi a könyveket, ahonnan tudja.. Körülbelül négyszáz kiadó van az országban, és ma szinte mindenki eladni akar, méghozzá igen gyorsan, lehetőleg nem a lassú állami üzletek kereskedelmi csatornáin. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat területi irodájában László Évánál, az irodavezetőhelyettessel beszéltem:- Az utca rugalmasabb nálunk. A beszerzési osztálynak akkor ajánlja fel egy-egy kiadó a könyvet, ha az már az utcai árusoknál nemigen fogy. Sok könyv viszont egyáltalán nem is kerül a boltokba, nálunk is csökkentek a példónyszámok. Én azt látom, hogy az újdonságra még mindig van pénz, de azt a vásárló nem a könyvesboltban költi el. Nem megdöbbentő, hogy az antikvári urnákban nőtt a forgalom az utóbbi időben. A Jókai tériben Regényi Dersné tájékoztat: — Egyértelmű a növekedés, de az érdeklődés a könnyebb irodalom iránt nagy. Eladni is többen jönnek, sok köztük az idős, nyugdíjas, akik kedvenc könyveiktől válnak meg a napi megélhetési gondjaik miatt. Egy kisebb közönség igen keresi a klasszikusokat, a verseket, de ezekből továbbra sem tudunk eleget biztosítani. Nagy Sándor viszont nem panaszkodik. Több négyzetméteren vannak előtte a könyvek, szépen kiterítve. Napi forgalma 10-20 000 forint, ami igen jónak számít, forgalmas helyeken ennyi szokott lenni. — Sok embernek az is szempont, hogy nem kell bemennie egy boltba, elébe jön a könyv. Én némelyikért nem adnék egy fillért se, inkább a klasszikusokat szeretem, de azt megveszem az antikváriumban. Fél éve csinálom ezt a munkát, itt adok el a könyvesbolttal szemben és megéri. A Kossuth mozi előtt áll a sor, gyakran délelőtt, délután is, mindegy. Pozsgai Miklós, a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója elmondta, hogy több lett a mozi látogató egy-egy előadásra vetítve a számot, viszont az sokáig kötelező, „felsőbb utasításra" megkívánt pluszelőadások eltűntek. A mozikban változatlan maradt a napi vetítések száma. — Mindent összevetve, tíz százalékkal visszaesett a mozijaink látogatottsága, de mert vetítőhelyek rajtunk kívül is vannak, talán ott megjelent ez a tíz százalék. A helyzet azonban nem rossz, tavaly például majdnem egymilliónégyszázezer látogatónk volt. Úgy látom, a mozi úibál divatba jött, széles skálájú a választékunk, a filmek frissek, a tévéműsor is talán kevesebbeket vonz, és hát egy előadás még mindiq a legolcsóbb valami kilencven perc szórakozásért. A tapasztalat egyébként megerősíti a könyvesboltban észrevett jelenséget: már a filmszínházakban sincs akkora tömeg az erőszakfilmeken, a pornóbeütésű szexfilmeken. Inkább a „nevettető mozi megy”, és ahogy a vállalat igazgatója visszaemlékszik, éppen így volt mindez a háború után is, de minden más zűrös helyzetben . . . És végül, hogy a kép teljesebb legyen, a színházról. Simon István gazdasági igazgató csak csodálkozni tud azon, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben teltházasak az előadások. Ö is 1945-re emlékszik vissza, amikor ugyanígy volt. Hogy ezt a színház vo- rázsa teszi-e vagy másvalami .. .? Mindez, mondja, lehet, hogy megváltozik majd, bár amíg eqy doboz cigiért életet lehet látni élőben, meq pótszéken, vagy a földön ülve is megéri. De hogy meddig tart mindez? Közhelynek tűnik, pedig egyszerűen csak kórtünet: az emberek menekülnek a hétköznapok valósága elől. Több ez egy új érdeklődésnél, annál, hogy a szórakoztatóipar kínálata a régihez képest alaposan megváltozott, túl vagyunk az első örömön afölött, hogy az első, addig tiltott nyugati vagy akár emigráns irodalom megjelenhetett a standokon és a boltókban, már nem szenzáció egy valamikori s zárni zdat- kiadás. Léhet, hogy az érték majd kiverekszi magát a sze- métözönből. Lehet, hoqy lesz respektje az igazi művészetnek. Ami azonban mindennél veszélyesebb, az az, mit tehetünk azokkal és azoknak a gyerekével, akik ezúttal sem tudnak megtanulni választani. Arról már nem is beszélve, hogy dráaa pénzen megvett álmaink túlnyomó része hagy- mÓ7as kéDzelődés egy olyan valósáqról, amihez ezeknek a •könnyes-boldoa meséknek nincs semmi, de semmi közük. Hodnik I. Az utcai könyvárusok, ha másképp nem megy, árengedménnyel próbálnak túladni portékájukon Fotók: Szundi György Emléktáblák ürügyen Sajnálatosan kevés szó esik a nyilvánosság előtt a cselekvő lokálpatriotizmusról, pedig enélkül nem erősödik meg a mai korban annyira hiányolt hit és tenniakarás. Saját példámon keresztül szeretném ezt a továbbiakban megvilágítani, s mivel számos önzetlen személy kapcsolódik hozzá, azt hiszem, közérdeklődésre tart számot. Nagyon fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk azokról az eseményekről, amelyek a város életében nagy szerepet játszottak, és azokról a személyiségekről, akik tevékenységükkel öregbítették Pécs hírnevét. Ennek egyik formája az emléktábla-állítás. Az elmúlt időkig ezek véghezviteléhez nagy türelemre és utánjárásra volt szükség. Nem azért, mintha az ehhez szükséges párt- és helyi közigazgatási szervek nem adták volna jóváhagyásukat, hanem azért, mert ezenkívül is sok teendő volt a terv elfogadásától a megvalósításig. Szerencsére nagy támaszt jelentett a Pécsi Városszépitő és Városvédő Egyesület, amelynek vezetősége mind anyagilag, mind erkölcsileg támogatta ezeket a terveket, és a Műemléki Felügyelőség helyi kirendeltségének, valamint az illetékes jogutódnak a segítő hozzájárulása. Nagyon fontos már a terv fölvetése is, mert az elmúlt évtizedekben itt is nagy adósságaink halmozódtak föl. Egy- egy nevezetes egyetemi tanár vagy építész, közéleti személyiség vagy történész emlékének megörökítése a mai közönyös világban nem csekély elégtétellel töltheti el a megvalósítót. Mindenki tudja, mennyit szenvedett a régió zsidósága a második világháború éveiben. Deportálásuk évfordulóján a volt gettó központjában kötelességünk volt emléktáblát elhelyezni, csakúgy, mint azokra a régi áldozatokra emlékezve, akik a város török alól való fölszabadítása előtt vagy után áldozták életüket. Nagy hiányt pótolt továbbá a híres Angster-orgo- nagyárról való megemlékezés is, márcsak azon méltánytalanságok okán, amit ellenük 1949/50-ben elkövettek! Ezt követően a napi munkán túl kézbe kellett vennem az ügyeket a megvalósítás érdekében. Nagy szerencsémre megértő segítőkre találtam a Pécsitervnél. Erdélyi Zoltán és Horváth András segítségével mindig találtam olyan mérnökkolíégát, aki díjazást el nem fogadva szakszerű tervés helyszinrajzot készített. Nagyon fontos volt ez, egyrészt költségkímélés szempontjából, másrészt pedig azért, hogy az illetékes önkormányzati hatóság megfelelőnek találja a tervet. Nagy hálával tartozom a Műemléki Felügyelőség Kőfaragó Ozeme szakembereinek, illetve Kassai József kőfaragó mesternek, akik kötelességükön felül segítették a megvalósítást. Természetesen szakszerűen kellett kiválasztani az emléktábla helyét is, az épület tulajdonosával - legyen az intézmény vagy magánszemély - is engedélyeztetni kellett a fölállítást. Fontos volt a megfelelő időpontok kiválasztása is. Két neves pécsi építész emléktábla- avatására például az országos műemlékvédelmi konferencia látszott a legalkalmasabbnak, a többieknél az esemény időpontja volt a mérvadó, illetve az életút mérföldkövei. A neves jogász- professzorra például az országos városvédő konferencia alkalmából emlékeztünk, gondolván az ország minden részéből idejött résztvevőkre is. Ezt követte a tömegkommunikáció értesítése, az ünnepség megszervezése. A legmegfelelőbb illetékest kellett fölkérni a beszédekre, a MÁV Koncert- fúvószenekarát, a Mecsek Kórust, a Bartók Férfikart, a Székesegyház Bárdos Kórusának tagjait. Elnagyoltan Így lehet leírni egy-egy emléktábla megvalósítását, de ebben nincs benne a sok telefon, a személyes bejárások, tárgyalások, a koszorúk megrendelése és egy idő múltán a levétele. S ha a sok egyeztetés, tárgyalás. közreműködés után kivonulnak a tömegkommunikáció helyi képviselői, nem a javaslót és a létrehozót keresik meg, aki nem tudja elmondani az idevezető utat, és az önzetlen segítőkről sem tud megemlékezni. Most is csak azért hoztam ezeket a letagadhatatlan tényeket szóba, mert a minap a helyi önkormányzati képviselők díjazása nyomán fölmerült, milyen sok mellékjövedelemtől esnek el munkájuk során, amit pályatársaik élveznek. Van egy harmadik út is: a közösség önzetlen szolgálata. Amit nemcsak nem becsülnek meg, hanem meg sem említenek. S bár a városvédő egyesülettől kapott Zsolnay-emlék- plakett sok mindenért kárpótol, de a 12 fölállított emléktábla arra följogosít, hogy ezeket a sorokat leírjam! Dr. Vargha Dezső
